Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (26) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (284) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hajduk Károly (20) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Ilyés Róbert (20) Izsák Lili (26) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (23) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (60) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

december
12.

Zeneakadémia - Varázsfuvola újragondolva - premier (1. szereposztás)

Almási-Tóth András rendezésében, Varró Dani fordításában |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

A decemberi műsort nézegetve (a Pintér Béla-sorozaton kívül) egyértelműen ez az előadás tűnt a hónap eseményének. Az előadást megnézve: a várakozásaimnak meg is felelt. Almási-Tóth András rendezte, aki a darab megvalósításáról kialakított koncepcióját elmondta interjúban (itt), és leírta az előadás műsorfüzetében is. Ami nagyon kellemes meglepetés volt: a színpadon valóban az a szellemiség érvényesül, amelyre a rendező sorait olvasva számítunk. Újragondolta a művet és ennek az eredményei megfoghatóak is. (Lehet próbálkozni jegyet szerezni februárra, érdemes.)

Mielőtt csak úgy nekiesnék a szombati bemutató részletes tárgyalásának, elöljáróban muszáj néhány dolgot azoknak is elmondani, akik e cikk végig- (vagy legalább tovább-) olvasása mellett döntenek, de eddig nem feltétlenül követték Almási-Tóth András munkásságát és nem akadt a kezükbe a rendező könyve sem (Az opera egy zárt világ: az operai színjátszás alapproblémái, Typotex, 2008). Almási-Tóth András jelenleg a Zeneakadémia Opera Tanszakának vezetője. Feltételezésem szerint ő az, aki egyedül felelős azért, hogy az énekesek megtanulják, hogy a későbbiekben ne csak a szólamuk korrekt eléneklésére szorítkozzanak, hanem törekedjenek arra, hogy a színpadon életre is keltsék a kapott figurát. Almási-Tóth András minden jel szerint éppen úgy zenés színháznak tekinti az operát, ahogy elődje ezen a poszton, Kovalik Balázs.

A gyönyörűen felújított Zeneakadémia Kistermében (most már "Sir George Solti Concert Hall") a régi és jelenlegi növendékek adják elő a Varázsfuvolát. Aprócska a színpad, a Varázsfuvolában pedig van kórus,  nagy szimfonikus zenekar is kellene. Még meg sem kezdődik az előadás, sőt még a helyszínre se megyünk, de ezek a gondolatok már az eszünkbe juthatnak. Biztos nincs olyan színpadi gépezet sem, mint amilyet az Operában megszoktunk. Ezeket tudva, felerősödik bennünk a kíváncsiság, hogy a korlátok között mire is jut a rendező. (Rendszerint használni szoktak a szorító körülmények, ilyen esetben az alkotók jobban hajlanak arra, hogy leleményesek legyenek. Ha kevesebb a forrás, kevesebb szokott lenni a felesleges díszlet és kellék is, több az ötlet.)

A díszlet kialakításánál a tervező magát a Zeneakadémia épületét vette alapul.(A koncepció a rendezőtől származik, a konkrét terv Lisztopád Krisztináé.)  A "béke csarnoka", hangzik el az előadásban - és érthetjük ez alatt magát az épületet, Sarastro otthonát, sőt az Éj királynőjének a lakhelyét is, egyszerre. Mivel sosem jártam korábban a Kisteremben (ez az igazság), a színpadra ránézve elhittem, hogy a terem tartozéka az orgona, amelyik egészen valódinak néz ki. Kicsit csodálkoztam ugyan néhány kiegészítő elemén (domborművek, amelyek arca eltávolítható, sőt van egy kariatida is, amely aztán átváltozik - további részleteket már nem említek, talán spoilernek számítanának). Sőt, azon kezdtem gondolkodni, hogy miként alakították át az orgonát így, hogy ennyire alkalmas háttere a produkciónak.

Ennyire jó ez a díszlet, hogy nem is érződik annak. (Mint utólag megtudtam, még nem készült el az egész orgona a bemutatóra, a teljes díszlet csak a februári előadásokon lesz először látható. Aki  nem jut be a decemberi sorozatra, most még jó eséllyel indul a februári helyekért.)

Az orgonán kívül van egy függöny is, amely jellegében szintén a Zeneakadémia motívumait idézi fel, illetve egy olyan márványgömb, amely egészen hasonló a lépcsőházban látottakhoz, csak ki van nagyítva, hogy a szereplők akár rá is ülhessenek. Egyébként üres a színpad, de nincs hiányérzetünk. (Amikor hatan táncolnak, már zsúfoltnak érződik.)

A rendező előre tudatja velünk (műsorfüzet), hogy az előadás jelenetei közül többet kihagyott, átalakított, a sorrendet módosította. Azoknak is, akik csak felületesen ismerik a Varázsfuvolát, érezhetőek lesznek ezek a változtatások, de kellemesek. Az interjúban elhangzott ígéretnek megfelelően jóval kevesebb a próza. Egészen nem hagyható el, mert akkor csak azok érthetnék meg az előadást, akik már korábban is ismerték. Kár, mert annyira jó lett volna, ha sikerül egészen elvetni ezeket a párbeszédeket. Különösen azért, mert az operisták közül nagyon kevesen vannak, akik igazán természetesen tudnak színpadon megszólalni. (Jelen esetben jelentősen jobb a helyzet, mint ahogy pl. az évad elején a Háry János előadásán tapasztalhattuk.) Kimaradnak a librettó igazán bosszantó elemei, pl. Papagéna nem jelenik meg öregasszonyként. Ugyanúgy kimaradnak a szabadkőműves motívumok is. Jólesően tapasztaltam, hogy a változtatások hatására most nem volt hullámzó az élmény, érdeklődéssel tudtam követni az egész előadást, nem untam magam halálra az ismert áriák közötti részeken sem. 

A dramaturgiai beavatkozásokon kívül ez annak is nagymértékben köszönhető, hogy Almási-Tóth András újrafordíttatta a librettót, mégpedig nem akárkivel, hanem Varró Danival. A szöveg tele van humorral, a történetről lefoszlik a hamis (esetleg nem hamis) pátosz is ebben az új fordításban. Ezen persze nem csodálkozik az, aki valamennyire is ismeri Varró Dani invenciózus költői nyelvét. A szöveg minden eleme ismert számunkra, túlságosan is, annyira köznapi szavakat használ, mégis az összerakás által újszerű élményt kapunk. Felvillanyoz minket a szöveg, különösen azért, mert többnyire érthetően énekelnek az énekesek, azaz el is jutnak hozzánk a poénok. Így, hogy már létezik ez az új és izgalmas szöveg, attól tartok, hogy az Operaháznak is meg kellene fontolnia, hogy a későbbi Varázsfuvola-felújításaihoz szintén ezt használja fel. Ha egyszer ez jobb.

A jelmezek idézik a mesék ill. képregények világát, a színek ez esetben is szimbolikusak. Tamino ezüstös-fehér, Pamina másik "udvarlója", Monostatos (T. Gippert Béla), aki mint tudjuk, gonosz (miért - ez most sem derül ki), természetesen fekete. Sarastro nem tűnik semmilyen elemében papnak, esetleg politikusnak vagy üzletembernek nézhetjük, elegáns fekete öltönyben van. Az ő karaktere tér el leginkább a megszokottól. Lehet, hogy Almási-Tóth András nem tartotta túlzottan izgalmasnak a bölcs öreg pap méltóságos figuráját? Ha a konvencióhoz tartja magát, akkor sokkal kevésbé lett volna megmagyarázható az Éj királynője hozzá fűződő viszonya, az biztos.

Néhány évvel ezelőtt az Opera és a Vígszínház együttműködésében talán két évadon keresztül is ment a Varázsfuvola megötszörözött szereposztásban, Marton László rendezésében. Próbálkoztak azzal, hogy érdekesebbé, színházszerűbbé tegyék a művet, de csak részeredményeket értek el. Sarastro és az Éj királynője abban a koncepcióban Pamina elvált szüleiként jelentek meg. Ez a felfogás magyarázatot adhatott arra, hogy miért rabolta el ez az áldott jó ember a lányt (nem értett egyet volt neje életmódjával, nevelési elveivel) és erre szintén motivált a nő válaszlépése, ha némileg túlzásnak is tűnik: lányát kéri a bosszúra, felszólítja, hogy ölje meg az apját. Ez egy átélhető történet. Elképzelhető, hogy egészen ellentétes gondolkodású emberek között is lángolhat szerelem egy ideig, megköttethetett tehát a házasság egy filozófus és egy démon között, aztán persze természetesen szét is ment.

Jelenleg nem ennyire egyszerű a képlet, ahogy Mozartnal sem, itt sem apja Sarastro a lánynak. A lány valódi apjáról mindössze az tudható, hogy a Napot elragadta a feleségtől, akiből így lett az éj királynője. Erősen úgy tűnik, hogy Sarastro egy későbbi élettárs-szerető lehetett, akihez a nőt valamennyi ideig tartó kapcsolat fűzte. A szereplők játékából érezhető, hogy bár ez egy ponton megszakadt, maradt még mindkét félben valami vonzalom a másik iránt, nem hunyt ki a szikra. Ambivalens ez a kapcsolat, megvalósul a "gyűlölök és szeretek" klasszikus helyzete. A éj királynője (Varga Viktória) dekoratív jelenség, hatalmas égkék-vörös-madarakkal dekorált palástja is szép, jól is áll neki, bár látnivalóan zavarja még a színpadi járásban. Elvileg magasztos lenne benne, ehelyett kissé nevetséges, ahogy mindig belebotlik. (Valószínűleg ez a rendezői szándékoknak egészen megfelel, főleg ha az új szöveg hangulatát is hozzávesszük, akkor ez egy kiegészítő gesztus. A tapsrendnél az is látszik, hogy valóban zavaró a palást.) Nem kérdéses, az éj királynője valóban vágyódik Sarastró után, és ezt el is hisszük neki, akkor még inkább, ha a basszistára nézünk (Cser Krisztián).

Cser Krisztián neve a színlapon már egyértelműen azt jelenti, hogy nem egy bölcs öreg lesz a kissé hisztérikus asszony ellenpárja. Az előadást nézve pedig perceken belül világossá válik, hogy még csak nem is egy bölcs fiatal. Vonzó férfi, akit nem csak a tudás érdekli, de erősen foglalkoztatja a nő, sőt nem kizárt, hogy már Paminára is nőként gondol. Beleszeret valaki a mostohalányába - megesett már nem egy emberrel. Az viszont már Sarastro racionális elméjére vall, hogy mégis hagyja, hogy a fiatal lány mást szeressen. Kissé ideges, ingerült ez a Sarastro is, a színészi játék lecsökkenti a távolságot a két elvileg kibékíthetetlen ellenfél között. Így inkább elképzelhető, hogy nagy általános összeborulás lesz az egész mű végén. (Már csak az hiányzott, hogy a három hölgyet és a három kisfiúcskát is párokba rendezzék, az lett volna csak a nagy happy end.)

Cser Krisztián basszus hangjához rendszerint idősebb szerepek passzolnak, így most már szinte tendenciának tekinthető, hogy rendre hozzá alakítják a koncepciót és némileg módosul a művek felfogása, amelyikben színre lép. Mivel csak nem várhatnak még harminc évet, mire megöregszik, így megéri inkább a művek olvasatát kissé módosítani. (Első nagy dobása az Operában a Pomádé volt, a szerző ahhoz nyilván nem egy fiatal királyt képzelt el, de nagyszerűen működött vele. Sőt: vele működött igazán, mert minden pillanatában Pomádét játszott a színpadon, nem civilkedett.  A kékszakállúban Miskolcon egyenesen megfordult a történet, a szokásos fiatal lány - öregedő férfi helyett egy érett asszony és egy fiatal férfi kapcsolatát látjuk. Jók ezek a váltások, megmutatják, hogy az igazán jó daraboknak más arca is van...)

Mielőtt még valaki azt hiszi, hogy a rendező minden más szereplőt kihagyott és csak ezt a párost kímélte meg, gyorsan áttérek a többiekre. 

A hősietlen hős Tamino, akit úgy ismerünk meg, hogy egy kígyó elől menekül, Brickner Szabolcs ebben a szereposztásban. (Jövő héten Pataki Potyók Dániel lesz, akit keveset lehet azóta itthon látni, mióta egy német operaházhoz szerződött. December 17-én nézem őt is, kíváncsi leszek a különbségekre.) Brickner Szabolcs egészen ideális Tamino, bár izgalmasabb lett volna, ha ahelyett, hogy hagyná magát ugráltatni a királynő illetve annak exe, Sarastro által, elküldene mindenkit a fenébe és csak úgy vinné a lányt. Ebben a rendezésben egészen világos, hogy az egész próbatételesdi egészen értelmetlen, mindkét ellenséges fél neki szánja a lányt, hol itt a konfliktus? Ha nincs is probléma, muszáj küzdenünk akkor is? Kellenek az akadályok? Nem érezhetjük csak úgy jól magunkat a változatosság kedvéért? És muszáj még bénáskodni is hozzá? Sarastro megmondja Tamino, nem szólhat a lányhoz. Ez a kis szerencsétlen nem hallott még metakommunikációról? Muszáj közben elutasítóan nézni? Nem tudja másként kifejezésre juttatni az érzéseit? Ilyen darab-ellenes gondolataim mindig is voltak A varázsfuvola nézése közben, bár vannak ennél még képtelenebb opera-sztorik is. Tamino nem a legjobb szerep a darabban, de ami kihozható belőle, azt Brickner Szabolcs elénk is teszi. Hiteles párt alkotnak a nála vadócabb, karakteresebb Hajnóczy Júliával, akit nagy megelégedéssel néztem most is Pamina szerepében. (Amióta 2006-ban a Mozart-maratonban láttam, nem tévesztettem szem elől.) Alapvetően minden Varázsfuvola előadáson csodálkoztam eddig, hogy miért hagyja magát Pamina és miért nem választja inkább a jellemzően talpraesettebb és vonzóbb Papagénót, ha egyszer vele tud a legjobban beszélgetni. Ennyire radikálisan nem változtatta meg a darabot Almási-Tóth András sem, így most is marad Pamina a mások által kiválasztott ideális partnernél, ami jelen esetben vállalható megoldásnak tűnik. 

Papagénó, azaz Gaál Csaba számomra új arc és hang, sose láttam énekelni. Egyértelműen az ő szerepe és helyzete a leghálásabb, vele tudunk azonosulni. Ez minden korábbi rendezésre is igaz volt, csak az a kérdés, hogy az énekes képes-e arra, hogy vigye a darabot. Gaál Csaba nagyon jó választás. A közönség körében is nyomoz néhány percig megfelelő asszonyka után (ez nincs eltúlozva, inkább csak jelzésszerű poén), aztán ezt a törekvését, amikor már szinte megindít minket a magányossága, végül mégis siker koronázza. (El nem hisszük, hogy egy ilyen pasas egyedül van, hiszen még az éj királynőjének három udvarhölgye is jól összetapogatja.) A hosszú várakozásnak nem is akármilyen nő lesz az eredménye: Zavaros Eszter roppant bájos Papagéna. Olyan, amilyet csak álmodni lehet. Csak a fuvolista lány még hasonlóan szép, Kerner Mária. Utóbbi Taminót kíséri útján, mivel a rendező mellé adta. Nem akarta ugyanis, hogy az énekes ál-fuvolázzon és a fuvola-szóló a zenekari árokból hallatsszon. Kerner Mária társként áll hősünk mellett, nem civil zenészként. Szinte azt várnánk, hogy Pamina Papagénóval, Tamino viszont a fuvolájával alkosson párt. Ez a kiemelt fuvola  a művészetet is jelenti, emiatt is jól jön a megelevenítése. 

Nagyon erős volt a három dáma (Ambrus Orsolya, Vincze Klára,Vörös Szilvia), élveztük mi is, ahogyan évődnek a kiszemelt és általuk megmentett hőssel, illetve Papagénóval. Az éj birodalmában túl sok férfi nem lehet, ha ennyire ki vannak éhezve az éppen arra járókra. (Ezzel párhuzamos a királynő vágyódása Sarastro után, amely némileg kölcsönösebb.) A három énekesnő alakítása ígéretes volt, énekes teljesítményük úgyszintén. 

A három kicsi fiú roppant aranyos, jót tesz szerepeltetésük, de nem kevésszer hamisan énekeltek. Ez sem baj, legalább értékeltük a többieket, akik viszont nem. A szolgákat táncolók betétei engem különösebben nem érintettek meg, de tudomásul vettem, hogy ez hozzátartozik az előadáshoz, és bántóan rosszak sem voltak ezek. Elhagyhatónak éreztem. A kórus nem jelent meg a színpadon, az erkélyről szól - és ez rendben is van. Máshol nem is férnének el és így legalább nem kellett tömegeket ide-oda vonulgattatni.

Feltöltődve mentem haza az előadásról,  abban a biztos tudatban, hogy ezt a szereposztást is legalább még egyszer megnézem, és persze a másikat is. Annak ellenére, hogy Mozartnak az olasz operáit szeretem igazán, és a rendezőhöz hasonlóan korábban nem voltam kifejezett Varázsfuvola-rajongó, most elmondhatom, hogy a produkció felkeltette az érdeklődésemet. Sokkal inkább, mint akármikor korábban. Aki nagyon szereti a művet, annak azért, aki pedig idegenkedik az operától, annak azért tudom ajánlani a megtekintését.

Két megjegyzés még:

A zenekar és a karmester (Alpaslan Ertüngealp) a helyzet magaslatán volt ezen az estén, ilyenkor szokott utólag eszembe jutni, hogy ezt azért megemlítsem, bár minden esetben eleve feltételezem, hogy az Operában, a MüPá-ban és a Zeneakadémián is jó a zenekar. Jól szól a Varázsfuvola a Kisteremben is, bár nyilván a szokásos 36 tagú zenekar nem férhet el.

A másik szokásos megjegyzésemet is leírnám megint, hogy a közönségről is legyen szó. Rengeteg apró, 4-6 éves gyerek jött. Valami miatt kialakult az a gondolat, hogy ez gyerekeknek való darab, és ez masszívan tartja magát. Mögöttem egy roppant cuki kisrácot anyukája kisebb-nagyobb erőfeszítéssel pacifikálni tudott, alig beszélt. Nála jóval több kommentet volt muszáj az előadáshoz fűznie a mellett ülő idős hölgynek, illetve az előttem ülő úrnak. Mindketten igazi operanézőknek tűntek, a Zeneakadémiához méltó elegáns viseletben. (A fele közönség a délutáni időpont miatt lazán jött, a többiek öltönyben.) De mégis beszélgettek többen is a nyitány alatt, sőt áriák közben is. Ez az, ami magas nekem. Lassan mindenhol be kellene a telefonok kikapcsolására szóló figyelmeztetés mellett azt a hasonlóan magától értetődő tényt is mondani, hogy előadás alatt nem beszélgetünk, mert az a többieket zavarja.

((Ezt a megállapításomat vasárnap tettem és akkor még nem tudtam, hogy kedden igazi nagy élmény fog érni: egy színház nézőterén a mellettem ülő egy hatalmas vajretket fog megközelítőleg két órán keresztül láthatóan nagy élvezettel rágcsálni. Aki erre kíváncsi, várjon keveset és olvassa majd el a következő írást, amely a Nemzeti Színház "Johanna a máglyán" c. előadását fogja tárgyalni.))

Részlet a produkcióból

Színlap

 

 

 

Címkék: Opera Zeneakadémia Cser Krisztián Brickner Szabolcs Varázsfuvola Almási-Tóth András Hajnóczy Júlia Varró Dani Gaál Csaba Varga Viktória Zavaros Eszter

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr465686084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása