Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A héten összesen 22 előadás tartottak a Marczibányi téren, délelőtt és délután. A műsort látva, azonnal látszott, hogy csak részben tudok majd jelen lenni és csak egy  töredékét láthatom majd a kínálatnak. Sok előadást kihagytam, olyanokat is, amelyekre feltétlenül kíváncsi lettem volna. Összességében 10 (és két fél) előadásról tudok beszámolni.Ennyire értem rá és mivel korábban láttam másik kettőt is, lényegében az előadások kétharmadáról alakult ki valamilyen véleményem. Sok-e vagy kevés? Én mindenesetre jól éreztem magam, ritkán unatkoztam, érdemes volt ezekre az előadásokra, amelyeknek nem én voltam a célcsoportja, mégis beülni. Azt sajnáltam, hogy a szakmai beszélgetésekre nem tudtam már eljutni, feltételezem, hogy néhány előadás keletkezési körülményeire fény derülhetett volna és most több információval szolgálhatnék.

A Szemle célja sejthető, de nyomatékosan ki is emelték a november 12-én tartott sajtótájékoztatón. Nem kirakatrendezvénynek szánták, hanem a művelődésszervezők és más szakemberek figyelmét fel akarták hívni a legjobb előadásokra, hogy aki teheti, inkább ezeket rendelje meg, nem pedig más, kevésbé jól sikerült előadásokat. A három válogató nyolcvan előadást nézett meg előtte, és közülük ketten (Szakall Judit, Sándor L. István) minden általam látott előadást a szemle keretében is újranéztek, feltételezhetően az egész programot.  A műsorfüzetben további 19-re is felhívják a figyelmet, amelyek hely és idő hiányában nem kerülhettek be a szemlére, de mégis fontosnak bizonyultak számukra. Miután nekem kevés rálátásom van a nagy egészre, de ezek az előadások meggyőzőnek tűntek, elégedett voltam ezzel az összképpel, ugyanakkor fogalmam sincs, hogy az itt bemutatott előadásokat mekkora szakadék választja el a többitől, amelyek alulmaradtak.

A hétfői napon másfél előadást sikerült megnéznem. A délelőttöt ki kellett hagynom, így a győri Vaskakas Bábszínház előadását is. Velük kapcsolatban már voltak jó élményeim (gondolok itt legelsősorban a Pecsenyehattyúra), így a most felkínált Csillagszedő Márióra biztos beültem volna, ha tehetem. Tengely Gábor rendezte, akinek több előadását láttam már (legutóbbi az Iglic), ezt is szívesen megnéztem volna. A másik meg nem nézett előadás a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozó Fabók Mariann egyszemélyes bábszínháza volt (A székely menyecske meg az ördög). "Fabók Mancsi bábszínházára" azért is kíváncsi lettem volna, mert a szemle előtt már több hozzáértő, gyermekszínházat is néző szakember beszélt róla szuperlatívuszokban. Olyanok is, akik sosem szoktak valakit feldicsérni. Megjegyeztem magamnak és ma este kifejezetten örültem, hogy Mariannt láthattam legalább egy kisebb szerepben a miskolciak vendégjátékán (Gézagyerek - beszámoló jön). Abból a pár rövid jelenetből is kiragyogott, kívncsi lennék rá nagyobb szerepekben is. Aki Miskolcon jár, nézze meg.

Délután a MaNNa Kulturális egyesület és a Zsámbéki Színházi Bázis közös előadásával kezdődött el számomra a szemle. Az Állampolgári Ismereteket (Mark Ravenhill 2004-es darabja) a nyáron lehetett Zsámbékon látni először. Az előadás erősen úgy néz ki, hogy tantermi színháznak készült, egy tanteremben is játszódik. Az időszükséglete (110 perc) az egyetlen, amely kis kétséget hagy e szándék felől. Nem mintha soknak érződne, mert nem, nem volt unalmas. Pusztán az vele a gond, hogy mivel ez a típusú színház akkor működne a legjobban, ha lenne hozzá foglalkozás, azzal együtt már aránytalanul hosszúra nyúlna. Nem hiszem, hogy az előadás pillanatnyi terjedelménél rövidebb megbeszélés elég lenne, mivel a darab sűrítve tárgyalja a tizenévesek életének számos problémáját, szinte fenyegetően sokat. Nemcsak a szexualitáshoz való viszonyukról szól, de benne van a másság megítélésének a kérdése, sőt az is, hogyan fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek éppen vagyunk. És akkor még nem is beszéltünk bizonyos társadalmi problémákról, amelyeket futólag érint a mű. Helyenként túlságosan didaktikusnak tűnik a szöveg, kiélezettnek a helyzetek (tartalom leírás nem lesz, a szereplő nyolc diák között sokféle viszony bontakozik ki, szerelem és gyűlölet, többek között), emiatt annak lenne haszna, ha mindezt a diákok meg is tudnák beszélni. Jobb esetben az előadásra már felkészülten ülnek majd be,azt remélem. Hasznos lenne az előadás megrendelése, mert valóban felhívná a gyerekek figyelmét arra, hogy tudatosabban nézzék saját közegüket. A szereplő színészek mind megtartották keresztnevüket, ezt használják az előadásban is. Nem tudom, hogy ez a szerző, vagy a darab rendezőjének (Tengely Gábor jegyzi ezt is) az ötlete volt, mindenesetre segített abban, hogy az általam még nem ismert színészeket valahogy be tudjam azonosítani. És persze személyesebbé is tette a játékot.

Ugyan maga a darab talán túlságosan is didaktikus, a nyolc diákot játszó színészek közel hozzák, élettel töltik meg a figurákat. Elhisszük nekik, hogy érettségi előtt állnak. Korábbi tapasztalatom mindössze négyükkel kapcsolatban volt. Spiegl Anna a budapesti egyetemen végzett nemrég, láttam több vizsgaelőadását és három szerepben is jelenlegi bázisán, a Bábszínházban. Nem könnyen keverhető össze senkivel. Ivanics Tamás volt osztálytárs, aki szintén egyetemi vizsgákról volt ismerős. Az előadás két központi szerepét ők kapták.  Kerkay Rita és Viktor Balázs éppen most végzős hallgató a Színművészetin. Őket az osztály több tagjával együtt szintén módom volt megjegyezni. A tavaly őszi Kígyóasszonnyal kezdődött el a megismerésük, aztán folytatódott a Kabaréval és aztán ezt a folyamatot igazán teljessé tette a "famászó" Peer Gynt, amely kint játszódott majdnem öt órán keresztül a Szentkirályi utcai épület kertjében. Ez utóbbi előadás volt olyan erős, hogy azóta is igyekszem figyelni a benne részt vevőket. A további négy fiatal színész viszont az újdonság erejével hatott rám. Fige Attila úgy tűnik, hogy egyébként inkább bábrendező (csütörtök reggel láttam is a Lúdas Matyiját), de színészként is beilleszkedett a csapatba. Mohácsi Norbert, Gergely Rozália és Krajcsi Nikolett kaposvári egyetemisták voltak, és három különböző vidéki városban (Kaposvár, Győr, Debrecen) dolgoznak jelenleg. A csapatnak ez a sokszínűsége mindössze egy problémát vet fel: miként lehetne ezt egyeztetni, hogyan lehetne ezt az előadást repertoáron tartani. Érdemes lenne pedig minél több iskolába elvinni. És akkor még nem is szóltunk az előadás három "felnőtt" színészéről. Nagy Mari az egyik diák anyja, történetesen jósnő is a történetben. Az ő jelenetei némileg kilógnak, mert ezek is az iskolapadokban játszódnak, és bár van néhány másik is, amelyik nehezen bonyolódhatnának le egy tanteremben, ezeket a nézőnek máshova kell elképzelnie. A helyszín megváltozását nem lenne rossz minimálisan jelezni, bár minden néző előbb-utóbb rájön erre nyilván. Bercsényi Péter szintén csak kevés jelenetben szerepel, mint a főszereplő Tomi egyik szerelmi partnere. (A tanterem így kis időre megint egy másik lakássá változik át.) Az előbbieknél jóval több teret kap és saját drámát kap a tanár szerepében Pál András. Erősen úgy tűnik, hogy az ő helyzete is van olyan zavaros, mint diákjaié. Túl sok részletet nem tudunk meg a hátteréről, de az is elég, hogy egyik tanítványa lecigányozza és nem hallgatnak rá. Az már csak hab a tortán, hogy Állampolgári ismereteket kell tanítania. Egy másik ifjúsági előadásban (Káva - A hiányzó padtárs) szintén feltűnt egy szintén órán is mobilozó és erősen kiégett tanár. Lehet, hogyha ez ennyire tipikus jelenségnek tűnik, az egyik drámacsoport kifejezetten megcélozhatná a tanárokat, és készíthetnének az előadásukhoz foglalkozást is, kiégés-késleltető célzattal. Ez merült fel bennem, miközben néztem. Pál András nagyon meggyőző a szerepben, permanens rossz közérzetét át tudja kellő erővel sugározni. Egy kicsit reménykedem, hogy a diákok által megjelenített brutalitás nemcsak szerintem túlzás, hanem valóban nem tipikus jelenség ilyen mértékben. 

Ez után az erős előadás után pihentető hatású lehetett volna a Holnemvoltfa, a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, de erről fél időben ki kellett jönnöm. Szép és többféleképpen is hasznosítható, látványos díszlete volt. A többi csoportnál nagyobb szerepet kapott a vizualitás, az óvodások és kisiskolások figyelmét valószínűleg megragadta. A magyar, cigány és indiai népmesét ötvöző előadás első részében én a kaposvári színészeket figyelgettem egy darabig, köztük elsősorban Fándly Csabát, akit előző nap a Csodában is láthattam. Ez az előadás teljes egészében nem kötött le, persze nem is én vagyok a célcsoport, másrészt pedig az a tudat mindenképp zavart, hogy mindenképp el kellett mennem a negyvenedik perc környékén. Ezért a rendezőre (Váradi R. Szabolcs) hárítani a felelősséget botorság lenne. A körülöttem ülő gyerekeket erősen lekötötte a produkció és ez a lényeg.

Jön a második rész...

Címkék: Kaposvár Ivanics Tamás Spiegl Anna Nagy Mari Marczibányi Tér Pál András Fabók Mariann Fige Attila Tengely Gábor Fándly Csaba Állampolgári ismeretek Viktor Balázs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr325646943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.