Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Bakos Anikó második kolozsvári napja következik.

2013. nov. 5. 

A Kolozsvári Állami Magyar Színház viszonylag új melléképületében, amely a stúdiószínháznak ad otthont, először jártam. A felvezető lépcsőkről üvegfalon át a Szamosra látni. Némi Nemzeti Színház-utánérzést kelt, otthon a Duna, itt a Szamos partján a színház (itt jóval közelebb van a folyó). Ez az épület lényegesen egyszerűbb-szegényesebb, vas-szürkeségével modern és hideg hatású.

 Nincs teltház, magyar és román ajkú nézők vegyesen jönnek, az előadást – mint a színház minden produkcióját - román feliratozással játsszák.

 Kortárs román szerző, Matei Visniec Kenyérzseb című darabja, két szereplővel, minimális díszlettel. A minimálisból minden bibliai, jézusi vagy Jézusnak tulajdonított motívumokra utal. A színpadon kövek és kenyérdarabok, mindkettőt dobálják és az egyiket - a mindennapi kenyerünket - eszik is a szereplők a darabban. A színpad közepén kút („Mélységes mély a múltnak kútja”?), benne valaki vagy valami, élő vagy holt, egy vagy több. A darab végén tizenkettő száll fel a kút mélyéről (színpadi megjelenítésben: tizenkettő sétabot, a végén emberfej alakú díszítéssel, hozzá tartozó elegáns, fekete karimás kalappal). Jákob 12 fia (a kút, mint a harmadik szereplő juttathatja eszünkbe), Jézus 12 tanítványa?

 

A színház művészeti vezetőjének nyilatkozata a darabról: „A Kenyérzseb nagyon poétikus, kétszereplős darab, amelyben a '80-as évek Romániája köszön vissza - mondta Visky. A darab központi eleme az egyén problematikájának átfogó perspektívája, a személyiség eltűnése, törékenysége a totalitarizmus, illetve az emberiség (nem feltétlenül politikai) totalitárius rendszerek felé irányultságának fényében.”

 

Számomra ebből a motívumból kevés jött át, vagy nem tűnt erősnek, meghatározónak. Az elembertelenedés kor- és rendszerfüggetlen. A kiinduló szituáció: mit tegyünk - ketten -, ha egy mély és kiszáradt kútban kutyát találunk, aki ad még hangokat, ugat, majszol, csámcsog, elfogyasztja a neki dobott kenyeret, később viszont már nem reagál, halottnak tűnik? A pozitív és a negatív gondolatok viaskodnak egymással. Derítsük ki, hogy él-e még: dobjuk meg kővel. Kővel dobálni bűn, szégyen, egyikük sem vállalja fel. Véletlenül mégis megdobják. Egyszer, sokszor. Csak éle ne legyen a kőnek. Nincs neki: alkalmas. A kődobálástól bűntudat és félelem: esetleg az állat halálát okozta. Etessük kenyérrel, de eközben nem hagyjuk meg számára az egész kenyeret, ami nálunk van (mert friss kenyér mindig van nálam - mondja az egyik szereplő), vagy ami hever szétszórva, hanem mi is eszünk belőle. Úgy adunk, hogy közben elveszünk, a magunk számára is megtartunk. Így osztozunk a kútban lévő sorsában? Mi is ott lehetnénk akár? A kenyér- és a kődobálás végigvonul a darabon, mint a legfőbb (egyetlen) színpadi cselekedet. Melyik a jobb, hatékonyabb és a lelki békét meghozó megoldás? Melyiktől érezhetjük úgy, hogy a kút mélyén tartózkodó és onnan emberi eszközökkel fel nem hozható élőlényért megtettünk mindent, amit tennünk kellett? A felismert bűneinket, tévelygéseinket hogyan dolgozzuk fel? Elhárítjuk, kibúvókat keresünk, végül mégis megbocsátást, feloldozást remélünk (imádkozunk érte).

 

Feljegyzett mondatok az előadásból:

 

Nem biztos, hogy ki kell hozni (a halottnak hitt élőlényt)

A madarak nem repülnek, a halak nem úsznak, a világ a feje tetejére állt.

Eljön az idő, amikor már senki nem akar az ember mellett élni, ez az utolsó előtti óra.

Csinálni kéne már valamit!

Ha kenyeret dobok, mindjárt nem érzi magát egyedül.

Ha halott, nincs többé közünk hozzá.

Ha halott, akkor is csinálnunk kéne valamit!

 

Visszagondolva arra, amit Visky András mondott a darabról: valóban erősen áthallásos szöveg, de a kolozsvári színpadi interpretációban ennél hangsúlyosabb a személyes vívódás, az élni, túlélni és hogyan élni kérdésekre való megoldáskeresés. A színház nem csupán közvetíti a szöveget, de megszemélyesíti. Szerencsés esetben minden színház, a kolozsvári, Dimány Áron-rendezte Kenyérzseb feltétlenül.

 

(Matei Vişniec: Kenyérzseb. Szereplők: Dimény Áron, Farkas Loránd. Rendező: Albu István)

 

Címkék: Kolozsvár Bakos Anikó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr835638596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.