Ez volt a harmadik alkalom, hogy próbán (ezúttal nyilvános főpróbán) belenézhettem a Mohácsi-testvérek készülő előadásába. Ahogy a Mohácsiéknál lenni szokott, az előadás alakul az utolsó percekben, a vasárnapi bemutató sem fog véglegesen pontot tenni a munkára, így elmondható, hogy mindenki csak egy bizonyos állapotában látja majd az előadást, az improvizációnak marad majd tér.
Miután megégettem magam ezen a héten és fontos emberek etikátlannak minősítették azt, hogy én ezen a mezei egér blogomon bemutató előtt írok, ideiglenesen levetették egy írásomat (a Dantont), miközben ugyanerről az előadásról szintén bemutató előtt az indexen többszázezer ember számára elérhetően, a címlapon közölnek kritikát, nem szeretnék pont én senkit megzavarni a korai véleményalkotással. Most csütörtök éjszaka az előadás után ugyan azonnal megírom, de csak hétfő hajnalban aktiválódik az írás. Pont úgy, mintha a többi kritikussal a bemutatót láttam volna és aznap éjszaka lettem volna kész. Három óra átlag egy ilyen kis cikk, hajnali egy lett, mire ezt itt befejeztem.
Az előző két bejegyzésben (nyílt nap, nyílt próba) már sok mindent leírtam, megközelítőleg az előadás fele lement már részletekben nézők előtt. Sőt volt jelenet, amelyik mintha a megállításokkal lett volna teljes. Elsőre jobban pergett. (Aki csak egyszer nézi, az nem tud mihez viszonyítani és ez a megállapításom egészen mindegy is neki. Minden előadás más, ha másodszorra nézi az ember, van amikor jobbnak tűnik, van amikor nem.)
Az előadásban sokkal több volt a zenei aláfestés, mint a próbákon. Kovács Márton és zenészei minden előadásnak jót tesznek és megemelik a hétköznapi szövegeket. A lányom egy év leforgása alatt komoly Mohácsi-rajongóvá nőtte ki magát, ezt is nagyon szerette, de neki A nyaralás és a Liliomfi mégis jobban tetszett, mivel a színház világában mégsincs annyira otthon, kultúrpolitikai cikkeket meg egyáltalán nem olvas és a poénok egyrészét nem értette.
Az előadás egy színtársulat próbáján kezdődik. Éppen egy modernizált Bánk bánon dolgoznak, amelyben Biberach nő, Bánk bánt megölik?. Mintha senkinek sem lenne kedve a munkához. Szerencsére a fenntartó (polgármester és a kulturális bizottság vezetője) elégszer megzavarja a próbát, különféle okokból. Jön a nagy színházi alkotó is, aki majd januártól megpályázza a színházat. És ekkor a társulat PR-osa bejelenti, hogy Malájziába utazhat mindenki vendégjátékra, sőt támogatást is kapnak külföldről. Ez aztán a fordulat, és a színészek alkalmazkodnak is az új körülményekhez. A fordulat a harmincadik perc tájékán derül ki, de a szórólapot tanulmányozva is, mivel a színház ennyit ki is szivárogtatott a cselekményből előre. (Valami támpont csak kell a nézőknek...) A többi spoiler lenne, azt nem mesélem el.
A Mohácsi testvérek valószínűleg még pár mondatot bele fognak írni vasárnapig a szövegbe, nem zárnám ki, hogy a végső lezárás formálódni fog. Roppant sokat köszönhetnek V.A. nyilatkozatainak, amely ihletforrásként szolgál az alkotóknak. Még a múlt heti nyilatkozataiból is beillesztettek néhány mondatot, emlegetik a színház-templom szlogent, a "kritikus-maffia" kijelentését is. Utóbbi nekem is az agyamban maradt, olyannyira, hogy ennek a beidézése félreértésekhez vezetett (lsd. FB-kommentek a Zűrzavaros éjszakához írt cikkemhez). Szerintem Mohácsi épp annyira NEM TARTJA maffiának a kritikusok céhét, ahogy nekem sem jutott volna eszembe ez a frappáns kifejezés, ő is gúnyolódik az előadásban ezen. Majd elválik persze, hogy kiszólását komolyan veszik-e, egy valódi oldalvágásnak tartják majd a kritikusok felé, akik a színházi szakma részét képezik, vagy pusztán a számos idézett Vidnyánszky mondat egyikének. Mert nem egy ilyen van. Schneider Zoltán lenne a színházi alkotó, rendező és igazgató alteregója, kis módosítással persze. Hiszen ez csak egy (valamilyen) kerületi színház, épp ez a lényeg, hogy egy átlagos társulat nagy vágyakkal, kis önbizalommal és kevés sikerélménnyel. Vidnyánszky gondolkodhatna azon, hogy felveteti magát a szerzők közé, annyira alapvetően megtermékenyítette a Mohácsiak munkáját. Ha beleférne az idejébe, akkor átjöhetne a Radnótiba megnézni az előadást. Ebből is látszik, hogy akár tetszik, akár nem, a magyar színházi élet legmeghatározóbb alakja. (Alföldi mások előadásában nem szerepel, ezt nem mondhatja el. Vidnyánszky már az Opera amorale-ban is volt.)
Kevés olyan előadás van a mai magyar színpadon, amelyik ennyire a színészlét problémáival van tele, szinte másról sem szól. Az anyagi gondok mellett a színésznek küzdenie kell a fenntartóval, az igazgatóval, a lila rendezővel, egymással és a saját tehetségtelenségének érzetével és még sorolhatnánk. Mohácsi beállításában szánandóak ÉS egyszersmind szeretnivalóak. Aztán a PR-os Aranka (Petrik Andrea) még be is olvas nekik, elmondja milyenek. Igazi önbizalomfejlesztő tréning az előadás színészeknek. Ki lenne rátok kíváncsi? Kérdezi. Már látom magam előtt az invenciózus pesti igazgatókat, akik csapatépítő tréningként egész társulatukat elviszik a Radnótiba, hogy együtt belenézzenek Mohácsi görbe tükrébe. (Volt már valaha példa erre? Körbe küldhetne meghívót a Radnóti, hogy jöjjenek a kollégák és nézzék ezt az előadást. Milyen izgalmas lenne egy előadás, kizárólag színész-nézőknek. A Színházi Társaság vagy-és a Teátrumi Társaság szervezésében. Az lenne ám az igazi közönség.) Ellvitatkozgathatnának a darab túlzásain és jót nevetnének a poénokon. Kevésszer éreztem ezt színházban, de azt hiszem, hogy ez az előadás alapvetően színészeknek készült, illetőleg a színházzal mélyebben foglalkozóknak, bár érdekes valódi mezei nézőknek, különösen azoknak, akik a színházat szeretik, a színészeket pláne - a Radnóti társulatát pedig különösen.
Azok menjenek ezt megnézni, akik kifejezetten élvezik azt, hogy ezt a csapatot és pont ezeket a színészeket nézheti. Kár, hogy Bálint Andrást és Csomós Marit lehagyták, ezt most is sajnáltam. A többiek mintha élveznék a játékot. A közös zenélésen már evidens módon szerepben zenéltek, néhány színészen látszott a különbség és sokkal kisebb feszültség tölthette őket el, ha a nyílt próbán látott állapothoz viszonyítok. A színészek jellemzően két szerepet játszanak, ha nem is mindenki, legtöbben. Néhány esetben azt vettem észre, hogy nem kapcsolom össze a két figurát. Szervét esetén volt ez a legnyilvánvalóbb, egészen el tudtam választani a polgármesterét attól a színésztől, akit játszott. Gazsó rebellis színésze (Zsolti) és gondnoka között is volt jelentős különbség, nemcsak a ruha változott rajta. Csúcspontja az előadásnak, ahogy mindkétszer nekivág a versmondásnak. A saját tehetségükben bizonytalan kezdő színésznők alakja is erősre sikerült, úgy tűnik, hogy Mohácsi fontosnak tartott két hasonló figurát is behozni az előadásba (Móga Piroska, Andrusko Marcella).Pál András első fellépése erőteljessé sikerült. Számos főszerepet fog idén még kapni a társulatban, itt van a helye, jó döntés volt befogadni. Ugyanezt gondoltam az első próbán is, ez most is eszembe jutott. Fel lehetne és ha ez szabályos kritika lenne, fel is kellene mindenkit sorolni, de ezt nem teszem - a csapatmunka érződött.
Akik követik a Radnóti életét, élvezhetik a helyi jellegzetességekre tett utalásokat (nyílt nap, nyílt próba, oszlop), igyekszik a rendezés a lehető legkisebb távolságot tartani a színház és a színpadra tett képzeletbeli társulat között. De mégsem azonos a kettő. Elhisszük a látottak alapján, hogy erre a társulatra a kutya sem kíváncsi. A Mohácsi-rendezésre viszont a Radnóti minden törzsnézője vevő lesz, sőt könnyen el tudom képzelni, hogy azok a nézők is tódulni fognak, akik nem is olyan régen Mohácsi szekérre vonatkozó híres mondatát (most sem hagyja ki, valami miatt ez nagyon tetszik neki) még egy másik színház nézőterén hallhatták. Jó ez az előadás arra is, hogy a tavalyi veszteségeket feldolgozzuk, felismerjük, hogy a színházi viszonyok ugyan változnak, a hangsúlyok áttevődnek, de muszáj tovább lépni. Ahogy Mohácsiék hol itt, hol ott tudnak érvényes előadásokat létrehozni, a mezei nézőnek is igazodnia kell, választania a meglévő kínálatból és követni a megkedvelt alkotóit, és összevetni a munkáikat az újonnan létrejött társulatok új produkcióival. A színház minden válság és nehézség ellenére csak tartja magát és bízzunk abban, hogy ez továbbra is így lesz. "Nincs színház néző nélkül." Hangzik el az előadásban. És ez így is van. Éppen ezért csak azt tudom javasolni, hogy akit érdekel a színház, szereti a Radnóti társulatát és alapvetően szórakozni vágyik, az nézze meg ezt az előadást.
