Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nem mentem túl nagy bizakodással a Nemzetibe. A fenntartásaim a legkevésbé sem a vezetőváltáshoz kötődtek, hanem kizárólag a darab szerzőjének személyéhez. Caragiale a Nemzetiben is sokszor előkerül, vígjátékaiban nagy lehetőséget látnak, rendszerint a komédiákat kissé bohózati irányba tolják el. Valószínűleg a színészek szeretik játszani. Más komoly okot nemigen látok, hogy éppen az ő munkáit vegyék elő nekem szinte túlzott gyakorisággal. Nem érnek meg igazán hosszú sorozatot még a viszonylag jobban sikerült előadások sem. Nem húzónév, nem csődülnek be rá az emberek.

A Zűrzavaros éjszakát először a Radnótiban láttam (színlap itt), mégpedig egy 1998-as előadást, amely éppen egy éven át ment Jordán Tamás rendezésében. Számomra ez volt az első Caragiale-élmény, amely igazán nem tetszett, de Kováts Adél, Gubás Gabi és Csankó Zoltán az, akire még most vissza tudok emlékezni. A többiekről is előjött néhány emlékfoszlány, miután a Radnóti frissen létesített archivumában megnéztem a színlapot. Az ostoba férjet játszó Koltai Róbert zavart, ahogy ebben a friss előadásban Eperjes Károly. Ez az a szerep, amelyikben a legtöbb poénlehetőség van, és ezt lehet a legjobban túlzásba vinni. Eperjes gesztusai, hanglejtése rendkívül hasonló volt ahhoz, amit legutóbb az Adáshibában láttam tőle, most is nagyon a felületen maradt. A főpróba közönsége nem volt nagyon hálás, alig nevetett. Ha telt ház lesz egy hétköznapi alkalommal, ahol mezei nézők lesznek, ennél valószínűleg több hatást fog elérni és esetleg méginkább karikírozni fogja a szerepét.

Amikor közös jelenete van Sinkó Lászlóval, aki a kereskedő barátját játssza, erős kontraszt feszül  Eperjes túlzó, teátrális játékstílusa és Sinkó takarékos, visszafogott mértéktartása között. Sinkó néhány rezdüléssel is jelzi, hogy mindent tud, megvan a véleménye barátja feleségéről és Chiriacról, a segédről, akiben a kereskedő feltétel nélkül megbízik. Egyiküknek sem igazi kihívás a feladat és mindketten a saját színészi tapasztalatukra alapoznak. Most kezd összeállni az új Nemzeti társulata és érződik, hogy a különböző helyről érkező színészek mind-mind eltérő játékstílusban közelítenek a figurájukhoz. Lesz ez majd másként, ha egy másik rendező ahelyett, hogy néhány kimódolt ötletet ráerőltetne a művészekre, a próbaidőt azzal tölti majd, hogy egy egységes stílust hozzon létre. Szabó K. István javára az írható, hogy rengeteget húzott a darabból, amely ebben a kb 70 perces formájában leginkább egy orfeum, vagy akár a Rózsavölgyi Színpadára kívánkozna egy hangulatos vacsora elé egy könnyű kis egyfelvonásosnak. Ehhez a néhány jelenethez, ami maradt, feleslegesnek tűnik a forgószínpad, amely egyébként szép látványt nyújt a mindenféle szedett-vedett holmival, roncsautóval, fürdőkád fölé szerelt betonkeverővel, a semmiből lógó vödörrel, varrógéppel. Festői a látvány, időnként forog a színpad, miközben sok változás nem történik. Az élő zenekar jó, most is  hatásos eszköz. A röviddé változott és immár kevésbé szövevényes történetben a konfliktus okozója egy hazafias újságíró, akinek cikkéből olvas Sinkó Eperjesnek még az előadás elején. Később kiderül ez a kapcsolat, hogy a vélt csábító, akit a férj üldözne, voltaképp az általa nagyrabecsült tintanyaló. Schnell Ádám játssza a figurát, aki a kereskedő sógornőjére vetné ki a hálóját és ehelyett tévedésből a feleség szobájába mászik be. Vicces a jelenet, de azért nem elementáris, nem annyira támad kedvünk nevetni. Söptei az imádott nő szerepében ugyanúgy kicsit sok, jobban örültem neki tavaly számos más előadásban. Nyilván a rendezői koncepció alapján dolgozott most is. Rácz József a ház körül dolgozó lóti-futi inas szerepében erősen felidézte bennem a nyári Liliomfiban nyújtott alakítását, a feladatát elvégezte, sokkal többet nem tehetett.

Majdnem a fele lement az előadásnak, amikor végre megjelent Básti Juli. Básti Veta szerepét kapta, aki a kereskedő felesége. Férje féltékeny rá, mert előző nap azt hitte, hogy az újságíró rá kacsintgat (pedig az Zicának udvarolt). És persze ott volt még a plusz: a férj a segédjét kérte fel, hogy a háza becsületére vigyázzon és fel sem tűnt neki, hogy felesége éppen vele csalja meg. Chiriac persze jóval féltékenyebb a férjnél. (Éppen egy hete, a Klotild néni is erre épített, a szerető kémkedik az asszony után, a férj eredetileg ott is gyanútlan. Népszerű mostanában ez a téma.)

Básti ül egy varrógépnél, lényegében mozdulatlan. Azonnal látjuk rajta, hogy valami borzasztóan bántja. Először a testvérével beszélget, és csak mi tudjuk, amit egymásnak nem vallanak be: mindketten szerelmesek, mindkettőjüket kétségek gyötrik. Unatkoznak és az udvaroltatás elég alkalmas az idő kitöltésére. Zica, azaz Söptei nagy nehezen elmegy, sikerül az inast is elküldeni. Ekkor jön Chiriac. És ezen a ponton varázsütésre a bohózatszerű játék nagyonis valódivá válik, tétje lesz. A Nemzeti magazinjának első, szeptemberi számában interjú van a Zűrzavaros éjszaka néhány szereplőjével is. Básti Juliét (25.oldal) az előadás után érdemes elolvasni. Az alakítást látva aláírható, hogy minden szava igaz, kivéve azt, hogy "totál béna". Én azt hiszem, hogy nagyjából már megvan ez a nő a főpróbán is. Básti valóban nem mímel, nem bohóckodik, komolyan veszi az élethelyzetet. És mivel így van ezzel a beregszászi Kristán Attila is, kettejüknek köszönhetően egy jelenet erejéig meg is születik a színház, sőt képesek arra, hogy a későbbiekben, amikor mások is jelen vannak rajtuk kívül, még továbbra is fel tudjanak valamit mutatni a kapcsolatból a felszín alatt, éppen úgy, ahogy maga a szerelmi kapcsolat is rejtve van, illetőleg:  a férj nem tud róla. Szép, erős ez a jelenet, felvillanyozódunk tőle. Tétje lesz a játéknak, hiszen látunk egy idősödő szépasszonyt, aki a nála jóval fiatalabb férfiba valóban beleszeret, aki ugyan társadalmilag alatta áll, de mégis kötődik hozzá. És a férfi éppígy szerelmes, borzalmasan féltékeny is, mert neki is kisebbrendűségi érzése van. Valószínűleg még mindig nem hiszi el, hogy ilyen egyszerűen meg tudja téveszteni a gazdáját, megszerezte az asszonyát is azon kívül, hogy irányíthatja a gazdaságot. Ebben a kettősben benne voltak a titkolt érzelmek, az egymás, később a külvilág megtévesztésére szolgáló játszmák is. Annyira nem értékeltem az ötletet, hogy Chiriac bánatában egy betonkeverőben akar öngyilkos lenni, de lement ez a pár perc és kárpótolt lényegében az előadás számtalan üresjáratáért és a bohóckodásért is az, hogy legalább ez az egy emberi kapcsolat igaz módon van elénk téve. Lehet a szerelmeseknek drukkolni, hogy le ne bukjanak. (Minek keni be Básti Juli az arcát kékre? Ez éppígy rejtély marad, mint az, hogy a bekoszolódott újságíró miért szór mindenki más fejére is hintőport....Ez az, ami nem az én színházam.)

Kristán Attilát sokszor néztem már Vidnyánszky rendezéseiben, de ma láttam meg igazán. Lehet, hogy ez annak is volt köszönhető, hogy néhány kolléga túlzásai mellett üdítően természetes volt, illetve nem kevésbé annak, ahogy Básti viszonyult hozzá, amilyen erős érzelmeket ő is rávetített. Felerősítették egymást. Kristán nyilatkozatában a figura kétszínűségét emeli ki, de ami nekem ma este dominált az inkább egy olyan fiatalember, aki valóban szerelmes, bárdolatlan, könnyen félrevezethető lenne, mert hiszékeny - de most éppen viszonzásra is találnak érzelmei. Szerencsés flótás ez a Chiriac és nem tudunk rá haragudni, hogy ostoba gazdáját átveri.

Bástit az utóbbi 25 évben legalább a Pesten játszott szerepeinek 95%-ban láttam, egy-egy centrálos alakítását leszámítva azt hiszem, hogy mindenben megnéztem, van amiben többször is. "A nagy korszakában" többször előfordult, hogy egy héten öt különböző előadására is odavetődtem éppen, hogy azt lássam, hogy estéről estére hogyan változik át, milyen sokszínű a művészete, ilyenkor nyilvánult meg a legjobban.

Az utóbbi, nemzetis periódusában nem éreztem, hogy igazán elemében lett volna, talán a Vadászjeleneteket leszámítva, amelyben csodálatos volt mindkét alkalommal, amikor megnézhettem. Ma este ismét ezt a sűrű jelenlétet lehetett érezni. Jó formában van. Át lehetett érezni az öregedő nő kétségbeesését, amikor az utolsó szerelmének elvesztését félti. Miatta érdemes volt az egész szereposztást egy az egyben megöregíteni, hiszen majdnem mindenki 10, de inkább 20 évvel idősebb lett. 

Meg kell állapítanom, hogy a rossz előérzetem ellenére nem mentem hiába a Nemzetibe , a Básti-Kristán kettősre vissza fogok még gondolni.(Igen, én részeredményeknek is tudok örülni.)

Bár a látottak alapján ez sem néz ki hosszú szériának, de biztosan lesz, akit az egész előadás, nemcsak egy része, gyönyörködtetni fog. Tegnap találkoztam valakivel, akinek a Vitéz lélek annyira tetszett, hogy már négyszer megnézte két héten belül (!) és még további előadásokra is menni fog. Ez a szép, hogy a mezei nézők nem egyformák, minden színháznak van lelkes nézője. Ha nem így lenne és csak egy ízlés vezérelne mindannyiunkat, akkor a legtöbb előadás nem élhetné túl a bemutatót sem. (Többek között ezért sem lenne szerencsés egy embernek az egész színházi életet egységessé formálnia...)

Az előadás színlapja

Címkék: Nemzeti Schnell Ádám Básti Juli Sinkó László Söptei Andrea Eperjes Károly Zűrzavaros éjszaka

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr845585211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.