Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Kétféle színházi néző létezik: aki tudja, hogy létezik Székely Csaba két éve befutott "Bányavidék-trilógiája" és azok, akik nem.

Akik nem ismerik a fiatal erdélyi szerző már nyomtatásban is megjelent műveit, azok legjobban teszik, ha a trilógia első részénél kezdik az ismerkedést, a Pinceszínházban - a Bányavirággal. Ha azt megnézték és tetszett, akkor nagyjából azonos szereplőgárdával (Kaszás Gergő, Bozó Andrea és Tóth József mindháromban szerepel, Eke Angéla a második és a harmadik részben, Széles László az első kettőben, erősen hiányzik a harmadikból) következhet immár a Szkénében a Bányavakság, majd ez a legfrissebb Bányavíz.

Ugyanabban a közegben, egy eldugott erdélyi faluban zajlik mindhárom darab cselekménye. Összeköti őket az, hogy mindegyik szereplői kilátástalannak érzik a jövőt, a bánya bezárása óta nincs munka, mindenki elmegy, aki csak teheti. Közös még a trilógia darabjaiban az is, hogy mindegyik a főszereplő (mindegyikben Kaszás Gergő játssza) otthonában zajlik kizárólag, akinek  testvére-házvezetőnője van (Bozó Andrea) és minden szereplő folyamatosan pálinkát iszik. Mintha a tegnapi előadásban már elég üres üvegek lettek volna, a trilógia többi darabjában még jórészt teli üvegek fogytak el az előadás végére, most már csepegteti, öt üvegből hoz össze egy pohárkányit a főszereplő. A hasonló dramaturgiájú cselekményvezetésen és az említett azonosságokon kívül a nyelvezetük is elég erős kötelék a darabok között. 

Amikor két éve a Bányavirágot néztem, akkor még semmi előismerettel nem rendelkeztem sem a darabokról, sem a szerzőről. Úgy is szembeötlő volt, hogy a világszerte (és nálunk is) közismert ír szerző, Martin McDonagh stílusára (pontosabban a Varró-féle fordítás nyelvi fordulataira) hajaz Székely Csaba szövege. Valóban nincs nagy távolság az istenhátamögötti ír  és  erdélyi falu között. A probléma ezzel a nyelvvel mindössze az, hogy egy idő után kezdenek az ismétlések fárasztóak lenni, hiába hat poénnak néhány körülményes-választékos fordulat egy-egy káromkodással vegyítve, de sokszor érezzük azt, hogy öncélúak, leállítják a cselekményt.

Erre a tegnapi előadásra a trilógia első két részétől eltérően már úgy érkeztem, hogy ismertem a művet, a kiadott három darabot együtt elolvastam. Már eredendően is azt gondoltam, hogy ez a harmadik rész kevésbé jó, nem is igazán az zavart, hogy soványka a cselekményszál, inkább az, hogy nem sikerül kicsit sem bevonódni a drámába, "együtt menni" legalább valamelyik szereplővel. Túl kevéssé kidolgozottak a szereplők, és ez a harmadik rész már inkább olyan benyomást kelt, mint amikor az amerikai sikeres filmek nyomán készítenek ugyanabban a milliőben egy 2. illetve egy 3. részt.(Ezt nyilván azért teszik, mert van rá igény, kell a közönségnek.) Amíg a Bányavirágban még éreztem a főszereplő drámáját, most ez nem működött - nem tűnik sorsszerűnek az (sem), hogy a falunak csak pedofil plébánosa lehet. A darab ismeretében tehát nem csodálkoztam, hogy Mácsai Pál lemondott az Örkény drámapályázatán díjat nyert darab játszási jogáról és csak egyet tudtam érteni azzal, hogy nem akarta ő maga bemutatni, meghagyva a lehetőséget Csizmadia Tibornak arra, hogy befejezhesse a trilógiát és mindhárom rész első magyarországi előadása hozzá és csapatához fűződhessen. (Természetesen tudom, hogy valakinek, aki dolgozik egy előadáson egész más viszonya lesz a szöveghez, mint egy nézőnek, aki csak egy előadásra beesik. El tudom képzelni, hogy Csizmadia Tibor és még sokan mások vonzónak találják.)

Milyen volt az előadás?  mert ez itt a lényeges kérdés. Vannak igazán jól megírt darabok, amelyeket mégis sikerül elrontani a színre vivőknek. Most azt hiszem, hogy ez a Bányavíz előadás épp a fordítottjára példa. Az előadás messze jobb volt, mint amit vártam. Kevéssé hiszem, hogy sokkal több kihozható összességében ebből a műből. Illetve biztosan, de így is azt éreztem, hogy aki előismeretek nélkül érkezik, és történetesen nem unja még ezt a színpadi nyelvet, mert nem találkozott vele túlságosan sokat, az valószínűleg  nálam jobban élvezte az előadást. (Azt sem zárom ki, hogy van aki nagyon élvezi éppen ezeket a szövegpoénokat.)

A tegnapi egyébként közvetlenül a bemutató utáni este volt, az a bizonyos második előadás, aminek a megnézését senki nem javasolja, hiszen a feszült premier (és a premierbuli ) után a színészek rendszerint fáradtak és ritkán sikerül éppen olyan jól, mint az előző. Talán mivel mindenki a premiert akarta azonnal látni, alig voltak szakmabeliek jelen. Ez már a mezei nézők hétköznapi estéje volt, és a reakciókból ítélve fanyalgás nélkül eléggé élvezték is a látottakat. 

 Eddig tartott a lendületem az előadás másnapján, aztán vártam és emésztettem. Most már négy nap eltelt, láttam újabb előadásokat és így egész más színben szoktak a dolgok feltűnni. Vannak előadások, amelyeket élvez az ember a helyszínen, és aztán gyorsan felejti, illetve olyanok, amelyek annyira nem tetszettek, de hordoz belőle emlékképeket.

Mi az, ami az előadásból marad, a szórakoztató poénok emlékén túl?

Elsősorban az jut eszembe, hogy tetszett a díszlet. Cziegler Balázs eleget dolgozik, a Vidéki fesztiválon is két munkáját láttam, alapvetően tetszenek a díszletei, kifejezőek, jól bejátszhatóak. Az előadásban látjuk a díszlet makettjét is, azt még csak natúrban - és nagyban pedig egységesen zöldre van festve a sekrestye-belsőre és konyhára egyaránt emlékeztető bútor, amely a Szkéné színpadát három oldalról körbeveszi, nagy üres teret hagyva középen, ahol csak egy szószék áll, szintén a "garnitúra" részeként. 

Másodsorban pedig az, hogy mennyire szeretetre méltó lett Bozó Andrea öregasszonya, akire nem lehet igazán haragudni a feledékenységéért. Az, hogy helyenként mégis túl sok az ismétlés, amerikai levelének emlegetése egy ponton túl már valóban fárasztó, azért csak a dramaturgot okolhatjuk, illetve talán azt, hogy az alkotók annyira megszerették a szöveget, hogy nem volt szívük húzni belőle. 

Akárhogy is gondolkodom, nem érzem, hogy bármelyik szerep akármelyik színésznek adott igazán új feladatot, amelyik színészileg fejlesztette volna őket, vagy kihívást jelentett volna számukra. Bozó Andrea jött ki talán a helyzetből a legszerencsésebben, neki lehettek kicsit más színei, de a többi szerepről ez nem mondható el. Láttam őket erőteljesebbnek, érdekesebbnek. (Márkus Sándor, aki a pap nevelt fiát játssza, számomra ismeretlen volt, őt nem tudom még más alakításaihoz viszonyítani - nem volt rossz, de igazán megrendítő sem volt, de én ezt a darab hibájának tudom be elsősorban.)

Annak ellenére, hogy érteni vélem a trilógia gondolatait, nem győzött meg minden részletében a mű, a színészek erőfeszítései ellenére sem. Továbbá felmerült bennem: minden darab egy-egy otthonban játszódik, miközben azt halljuk, hogy a faluban maradtak minden idejüket a kocsmában töltik. Hát hogy van ez? Miért nincs egy darab sem, amelyik azon a varázsos helyen játszódik, ahol ott van mindenki, aki számít. Székely Csaba az általános siker után megfontolhatná, hogy ír egy összegző részt, a trilógia szereplőinek felvonultatásával. Ha ez megszületne, egészen biztosan bemutatnák. Már csak a rendező virtuozitására lenne szükség, hogy a színész-kettőzéseket megoldja. Nem lenne érdektelen feladat...

Színlap

P.S.1. Éppen most van a Trafóban a kritikus díj-átadó, jó sok jelölésben érintett a Szkéné - remélem, hogy hamarosan egy külön beszámolóban tudok arról hírt adni, hogy Csákányi lett a legjobb színésznő és A nagy füzet a legjobb előadás. Ez az amit erősen remélek és kicsit javítana a hangulatomon jelenleg....

Az eredmény megszületett: Csákányi Eszter megosztva megkapta a hetedik alkalommal is a legjobb színésznő díjat (Eszenyi Enikővel) a 42. hétért, viszont A nagy füzet a többszörös jelölés ellenére lemaradt. Ez utóbbi engem azért elégedetlenséggel tölt el, mert ennyire nyilvánvalóan zseniális előadást keveset látni. Nézzétek meg!

Címkék: Szkéné Székely Csaba Eke Angéla Bozó Andrea Tóth Jocó Kaszás Gergő Bányavíz

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr155523617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.