Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

szeptember
12.

Thália - Vidéki Színházak Fesztiválja - (4.) Nyíregyháza - "....és hiéna"

Ajánló a Tigris és hiéna előadás második felvonása után |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

A Thália korábbi fesztiváljain már megszoktam, hogy gyakran megy két vagy akár három vendégjáték is egy időben. Óhatatlanul ott a választás kényszere, az egyiket ki kell hagyni, olyan, mintha el sem hozták volna. Néha ez a döntés nagyon nehéz, a szombati este kapcsán ezt negyven soron át sikerült fejtegetni. Ez most nem így lesz. Erre a hétfőre a naptáramban mindvégig két előadás volt beírva, otthon még nem tudtam, hogy végül melyik előadást fogom megcélozni. Az Adáshibát választottam, mégpedig a direktor nagyon szimpatikus beszéde győzött meg. A nyíregyháziak előadása több okból is érdekelt. Részben azért, mert jó emlékeim vannak majdnem mindegyik nyíregyházi előadásról, amelyikhez szerencsém volt (régebben évente többször is néztem Nyíregyházán előadásokat). Másrészt azért, mert a kezdetektől követem a rendező, Koltai M. Gábor pályáját, aki ambiciózus, bevállalós alkat. Mer kockáztatni és nem érdektelen soha az, amit csinál. Vannak olyan munkái, amelyeket különösen kedveltem és évadok teltével is emlékszem rájuk. Ilyen példának a Stúdió K-ban játszott Philoktétész és  A Danton-ügy, amelyet vétek kihagyni (még látható!)  vagy a Kár, hogy kurva címűt – utóbbi a Magyar Színházban úgyszintén repertoáron van még. Vannak más előadásai, amelyek kevésbé hatottak rám,és ennél is több, amelyiket elmulasztottam, mert nem hozták Pestre. Azt egyszer sem éreztem, hogy csak „kipipálás jelleggel”, vagy megélhetési okokból nyúlt volna valamilyen darabhoz, valami mondanivalója mindig akad választásaival.

A Tigris és hiéna egy ritkán játszott Petőfi-darab, amelyiket a rendező Peer Krisztiánnal és állandó munkatársával, Sediánszky Nórával frissített fel. A színházi adattárban ezzel a címmel összesen 7 előadást tartanak számon, és milyen érdekes, ebből kettő idén készült. Ez májusban, a másik januárban, Sopronban. A történetet nagy vonalakban ismertem, a korszakot kicsit jobban. Zárójelben: II. Vak Béláról nem túl régen még Spiró Árpádház c. drámája is műsoron volt a Budapesti Kamarában. Petőfi és Spiró drámája is erősen emlékeztet Shakespeare királydrámáinak dramaturgiai megoldásaira. Nem véletlenül. A hatalomért való harc áll a középpontban, természetesen nem mellőzve a szerelmi szálat sem néhány szereplő motivációjának magyarázataként.

 Az Adáshiba végén számos ismerősömmel találtam magam szembe, akik sajnálkozva, sőt a „béna választásom” miatt lesajnálva nyugtázták, hogy lám, én nem erre a nagyszerű előadásra ültem be. Mindenki ragyogott, pedig egy megközelítően két órán keresztül tartó első felvonáson voltak túl. Ennyi időt egy zsúfolásig megtelt stúdióban tölteni nem csekélység, legtöbbször megterhelő. A  nézők rendszerint fanyalognak/kikérik maguknak ezt a rendezői önkényt, sőt néha menekülőre is fogják, ha hasonló atrocitás éri őket. Most nem. Ez a furcsa összhang, ami most áradt a szünet után visszaülni igyekvőkből, mezei nézőkből, színészekből és kritikusokból egyaránt, arra csábított, hogy beüljek az előadás második felvonására. Ennyi (színházi) ember egyszerre nem tévedhet.

Aki a blogomat rendszeresen olvassa, már így is tudja, hogy csak egy őrült írhat hat hónap alatt háromszáz (ez a 306. egészen pontosan) előadásról beszámolót anyagi kompenzáció nélkül. Ők most nem fognak megütődni azon, hogy nem tudtam mást tenni, beültem csak a második felvonásra.

Jó sorsom a rendező mellé vetett, a karzaton éppen volt még egy üres szék. Gábor eléggé megdöbbent, talán fel is háborodott, látva azt, hogy csak a második részre ültem be. Szakmaiatlan húzás.

Valóban, egy egész előadást csak úgy lehet igazán élvezni, megérteni, értékelni és különösen véleményt formálni (!) róla, ha VÉGIG MEGNÉZTÜK. Sem tíz perc, sem akár egy egész felvonás nem elég. Ami miatt én mégis beültem: látni akartam, hogy milyen stílusú a produkció és legalább hozzávetőleges képet akartam alkotni róla.

És persze az is szempont: ha csak egy olvasóm akadna, akinek van dolga Nyíregyházán, és emiatt megnézi, már nem volt hiába az egész. A vidéki színházak nincsenek szem előtt, már a Fidelio sem hozza le a műsorukat, külön kell utána nézni az interneten mindegyik színháznak. A mai forráshiányos helyzetben irreálisnak tűnik, hogy még egy alkalommal fel tudják hozni a produkciót. Pedig jó lenne, az általam látott nagyon erőteljes felvonás alapján megérdemelné.

 Színlap

Címkék: Thália Vidéki Színházak Fesztiválja Koltai M. Gábor Tigris és hiéna

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr845508736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.