Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

május
11.

Nemzeti - Csak színház?

Mephisto - Alföldi utolsó rendezése a Nemzetiben |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

Akárhányszor is jutok el színházba, megvan bennem ugyanaz az izgatottság, ami kezdetben is. Néha egész hosszan is tudok várni valamit, és akár egy hétig is előre örülök a lehetőségnek. Ha regényből dolgoznak, akkor ilyenkor rendszerint elolvasom, vagy ha ezt nem tettem meg, akkor utólag. Persze lehet, hogy szerencsésebb ez az utóbbi megoldás, hiszen átdolgozásoknál rengeteget számít az első benyomás és ösztönösen számonkéri az ember az eredeti művet az átiraton. (Most sajnos két nappal az előadás előtt végigolvastam a regényt.)

A Mephistot már a tavalyi évad vége felé meghirdették, tudni lehetett, hogy megrendezi Alföldi. Azt is tudni lehetett, anélkül, hogy a pályázatot kiírták volna, hogy nem fogja megkapni a színházat - magyarán mindenki már akkor úgy értékelte az idei évad programját, mint ami zárásnak készül. Ezért ennek az előadásnak a súlya igen jelentős volt már akkor, mielőtt a kidolgozásába egyáltalán belefogtak volna. Persze lehet, hogy Robi már régebben tervezte, lehet, hogy meg is volt már a szövegkönyv korábban is. Most jól időzítve mutatták be, annak ellenére, hogy nagyon kár, hogy ennyire rövid idő adatik magának a megvalósult előadásnak. Nem biztos, hogy tíz előadásban a színészek eljutnak a legjobb formájukig, ahogy maga az Alföldi-féle Nemzeti is csupán úton volt, nem juthatott el a legjobb formájáig. A színház helyzete a Szisziphosz mítoszra emlékeztet,  mindenki tolja felfelé a követ, kisebb-nagyobb sikerrel, de mielőtt a csúcsra érnének, visszagurul. Most jön a társulat és repertoárépítés előlről, 1-2 átmeneti évvel, aztán elválik, hogy lesz-e nagy korszak vagy sem.

Ebben a kiélezett helyzetben, hetek óta eladott házak tudatában, az Alföldi mellett álló szimpatizánsok tömegének támogatását élvezve szinte akárhogy megrendezhette volna Robi ezt az előadást, semmit nem veszthetett volna. Most élvezhette a legteljesebb művészi szabadságot. Éppúgy, ahogy a politikai helyzet miatt semmiképp nem kaphatta meg a következő ciklust, az előadás olyan közhangulatban készült el, amely kizárja azt, hogy megbukjon a mű. Nem biztos, hogy a munkahangulatot javította a közeli vég ÉS a biztos siker tudata, de akárhogy is van, már a főpróbáról is lemérhető volt az, hogy ez egy nagy odafigyeléssel, hatalmas koncentrációval, remek társulati összmunkával elkészült előadás. Nem blöfföltek, nem próbálták megúszni - éppúgy, ahogy a reménytelen helyzetben is alaposan dolgozta ki Robi a pályázatot, most ezzel a rendezéssel szépen fejezi be az öt évet.

Az az érzésem, hogy az egyik legfőbb célja talán az, hogy a színházi élet mindenhol jelenlévő központi alakját finoman elgondolkodtassa. (Arról, hogy mindenütt ott van Vidnyánszky már egész előadás is szól - lsd. Opera Amorale.) A mű Klaus Mann Mephisto című 1936-os regénye alapján készült. A regény egy valóban élt híres német sztrárról szólt, aki a fasizmus uralomra jutása előtt, alatt, sőt a világháború után is a csúcson tudott maradni. Olyannyira, hogy a regény kiadását még a hatvanas években is blokkolni tudta, személyiségi jogaira hivatkozva. Természetesen ma már - számunkra különösen - érdektelen, hogy mennyi valóságalapja van, elég keserves az, hogy maga a felvázolt történelmi korszak minden eszméjével együtt nem írói kitaláció eredménye, hanem olyannyira valóságos, hogy ezek az eszmék még mindig itt kísértenek. Nem lett elfelejtve a rasszizmus, antiszemitizmus sem, vannak szélsőjobboldali pártok, ráadásul olyan embereket is a hatásuk alá vonnak, akik egyébként egészen normálisak és jóravalóak. Éppen a politika miatt, a szélsőjobboldali eszmék térnyerése kapcsán történhet az, hogy sok színházban láthatóak a harmincas-negyvenes években játszódó darabok (Lenni vagy nem lenni - Víg, Mozgófénykép - Radnóti és itt van még a mai Heinrich Mann bemutató is, a Kék angyal - lenne több is, de most ezek jutottak hirtelen az eszembe.), mert a színháznak reflektálnia kell a korára. Nagyon jó lenne, ha ez a téma porosnak számítana, de nem az. 

Nem poros, hiszen van olyan tanítványom, aki épp a Mephisto főpróbájának napján az iskolában a tabletjén a Mein Kampfot olvasta és horogkeresztes gyűrűt hord, amit csak a tanítási idő alatt vesz le, mert rákényszerítettük. Azt nem lehet persze megváltoztatni, amit az illető gondol. Nem, sajnos aktuális ez a kérdés.

Az előadás nem pusztán a rasszizmus kérdésével foglalkozik, hanem felteszi azt a kényes kérdést, hogy szabad-e egy művésznek alkut kötnie a politikusokkal, alárendelnie magát egy akármilyen meggyőződésnek, amelyben nem hisz. Nem veszít-e ezzel? Nem teszi-e lehetetlenné az alkotást? Elég indok-e a megalkuvásra, az amorális cselekvésre az író utolsó mondata, amelyik a darabban is zárszóként szerepel a főszereplő mentegetőzéseként: "Én csak egy színész vagyok." Valóban ilyen meggyőződés nélküli, hajlítható lénynek kell-e lennie egy színésznek? Pontosabban: a színészség minden erkölcstelenségre elég mentséget ad? Érdemes a színházért mindent, de mindent feláldozni?

Ezek azok a fő kérdések, amelyek az előadás és a regény homlokterében vannak. Az átdolgozásban a mű leglényege nem sérült és mivel egy erősen túlírt regényről van szó, amely fontos mondanivalója és bátorsága ellenére messze nem tűnik annyira jól megírtnak, mint pl. a szerző apjának, Thomas Mannak a kisregényei, jót tett neki a  legtöbb húzás. Sok olyan szereplő van a regényben, akikről lényegesen többet nem tudunk meg. Van néhány olyan is, akik viszont elvesztették fontos jellemvonásaikat, vagy leegyszerűsödtek, néhányan egészen el is tűntek. Minthogy a regények színpadi adaptációi nem mennek áldozatok nélkül, nyilván ettől jobb eltekinteni. Engem persze zavartak ezek a hiányok, sőt azok a különbségek is, amelyek a regény Hájas Tábornagya és "buta kövér tehén" szeretője és az őket megjelenítő László Zsolt és Tenki Réka között húzódtak. Nyilván a társulat összetétele kívánta így, de a regénybeli leírás alapján a naív, jólelkű, kövér és mérsékelten tehetséges színésznő szerepére Mészáros Piroska lett volna alkalmas, aki az apró Angelikának semmiképp sem jó megjelenítője. László Zsolt egy szikár SS-tisztet játszik, nyilván miatta alakították át a szerep karakterét. Félelmetes a szerepben, de ennél nem tud sokkal többet játszani. Meg persze nem tudjuk egészen utálni. A regényben rendkívüli szerepet kap a Tábornagy rendkívüli hájassága, hosszú oldalakon át ecseteli a szerző - emiatt egy ideig megzavart az, hogy Alföldiék eltértek ettől a felfogástól. Megszépítették a fenevadat. Znamenák tökéletes lett volna, de persze őt már kölcsönadták az Örkénynek, ahol iskolaigazgatóként mutatkozhatott be.

A főszereplő beállításában érzékelhető természetesen a legtöbb eltérés. A regényt olvasva és nyilván befolyásolva   attól is, hogy az utóbbi időben számos Fekete Attila alakítást láttunk az Operában, én ösztönösen hozzá hasonlónak képzeltem el Hendrik Höfgent. Szőkének, hízásra hajlamosnak, magabiztosnak és mindenképpen nagyon tehetségesnek. Ez ott van a műben, alapvető. Ahogy Fekete Attila a legjobb magyar tenor, ezáltal elismerték az előző igazgatók is és a jelenlegi is, ugyanígy a Mephisto főszereplője tehetséges kell, hogy legyen. Ha nem az, akkor voltaképp nem is érdekes, hogy mit csinál egy másodrendű vidéki színész Berlinben. Persze Attila azért is eszembe juthatott, mert Boito Mefistofele c. operáját tavaly mintegy hat alkalommal néztük meg, ötször ő volt Faust benne. (Ez itt egy mellékvágány, de lesz az jövőre is és csodás valóban!)

A főszereplő nemcsak alkatilag változott meg. A színpadi változat szinte teljes egészében elhanyagolja azt a mozzanatot, hogy miután Hendrik beadta a derekát és beállt a nemzetiszocialisták közé, nemcsak szerepeket, egy színház igazgatói posztját kapta meg, hanem mellékesen roppantmód meg is gazdagodott. Autói, lovai, luxusvillája lett. Az átdolgozók benne hagyták a kezdeti szegénységre utaló mondatokat a regényből, de a megalkuvásnak azt a hozadékát már kihagyták, ami arra utalna, hogy a pénz is szerepet játszhatott a döntésben. A Stohl által játszott Hendrik sokkal szimpatikusabb lesz azáltal, hogy úgy tűnik, hogy csak az elhivatottság,  a színpadéhség, a siker utáni ösztönös vágyakozás hajtja. 

Milyen is Stohl András, milyen választás a szerepre? Az egész előadás fő motorja, ő adja a lendületet. Szinte minden jelenetben benne van, alkalmanként egy-egy gyorsöltözést lebonyolít. Egyik ismerősömnek szúrta a szemét az első felvonásban Hendrik barna cipője, a fekete öltönnyel. Nyilvánvaló, hogy ha ez nem azt akarta kifejezni (akarhatta), hogy Hendriknek nincs pénze arra, hogy többféle cipője is legyen, akkor csak praktikus okokkal magyarázható - mondjuk nincs ideje átvenni. Több idő kell egy cipőcseréhez, mint mondjuk egy nadrág lerántásához egy másikról. Stohl tavaly alázatosan asszisztált László Zsoltnak a Hazafit nekünk című előadásban, nagyon jó volt a néhány villanásnyi jelenetében is. Rengeteget játszottak együtt Alföldi rendezéseiben kezdve a Schiller-Haramiákkal. Összeszokott páros. Az, hogy most Stohl kapta a főszerepet nyilván azon is múlt, hogy használni akarhatták azt, hogy a színész megítélése nem egyértelmű, sokakban viszolygást kelt a celebsége, a balesete és az életmódja, tévés szereplései. László Zsolt viszont sorra játszotta a nemesebbnél nemesebb alakokat, hozzá nem tapad más, esetleg annyi, hogy a Klub Rádió hangja. (Én éppen emiatt a sok sok tiszta hős után, szívesen néztem volna ebben a szerepben inkább László Zsoltot.) A főpróbát láttam, az alapján csak az nyilvánvaló, hogy merre megy az előadás - aznap este nem a legjobb formáját hozta. Azóta két e-mailt is kaptam a tegnap esti bemutatóról, és erősen úgy tűnik, hogy akkorra viszont már összekapta magát. Mivel mindössze tíz előadás lesz, az a valószínű, hogy mire beáll a tempó, addigra már jön a búcsúelőadás is.

Az előadás kezdőjelenete engem nem fogott meg, túlságosan hosszúnak éreztem. A regény szerint Hendrik táncórákat vesz egy félvér nőtől, aki a szeretője is (Bánfalvi Eszter). A nő kínzásait élvezi, ezzel vezekel minden bűnéért. Az előadásban egy balett-koreográfiát ad elő Hendrik, mégpedig egy olyat, ami engem a volt-Markó Iván rajongót fájdalmasan emlékeztetett életemnek arra a röpke 6-8 évére, amikor mindennél többre becsültem Markó Iván győri működését, és minden szavát elhittem, ami csak megjelent a riportokban. Ezt a jelenetet, akárminek is szánták Robiék ( a koreográfus: Gergye Krisztián), én egy Markó-paródiának érzékeltem. (Ha igen, akkor lehet benne aktuálpolitikai utalás is, hiszen köztudott tény, hogy míg a független alkotók a tavalyi állami támogatásukat sem kapták meg a mai napig sem, Markó Iván külön keretből óriási összegű támogatást kapott, hiszen jó viszonyban van az ország vezetőivel. Akár ő is magára vehetné ezt az előadást.) Ebben a jelenetben az a fő bökkenő, hogy a szerző leírja, hogy Hendrik szuggesztív táncos, jó színész és jó rendező. Az előadás első tíz perce arról győz meg, hogy itt egy rossz színész áll velünk szembe, hiszen Stohl mint táncos nem igazán rendkívüli. Ez inkább azt a beállítást fejezi ki tömören, hogy egy középszerű ember szánalmas vergődésének vagyunk a tanúi. De ha rossz színész, és őt a zseninek tekintett Dora Martin (Udvaros Dorottya) mégis tehetségesnek ítéli, akkor ez visszahat az utóbbira is. Magyarán, akkor az egész mezőnyben nincs egyáltalán egy tehetséges művész sem? Mindenki kisszerű és közepes? Minek a hatalomnak az, hogy csupa jelentéktelen művész mellé álljon? Én ezek miatt az okok miatt voltam elégedetlen a kezdéssel, bár látom, hogy milyen okai lehettek. 

Engem az előadás a harmadik jelenetben kapott el, amikor már kb. húsz perc eltelt. A hamburgi művészszínház társulata ül a kopott büfében és tárgyalják az éppen vendégszereplő Dora Martin játékát. Egy rövid jelenetben mi is megítélhettük ezt - inkább a ripacskodás határát súrolta az, ami látható volt. (Tehát Robi  tehetségtelen sztárokról beszél mégis.) Míg a vendég ezer márkát kap egy estére, a társulat egyes tagjai 95 márkát visznek haza egy hónapra és akár éhen is halnának,ha nem kapnának segítséget. Ez a jelenet, amikor a Nemzeti társulatának számos tagja együtt volt, ez volt az első olyan jelenet, ami életre kelt. A színpadi hazugságok, megjátszás után - jött a természetesség. Nagy Zsolt mint nemzetiszocialista párttag, Makranczi Zalán mint kommunista és Söptei Andrea, mint a társulat dívája ragyogott ki az együttesből. Az egész előadásban ezeket a jeleneteket szerettem leginkább, amikor mind együtt voltak.  Elvileg fontosabb szerepet játszott Hendrik feleségeként Radnay Csilla, illetve annak barátnőjeként Martinovics Dorina, de a karakterük (főleg az utóbbié) leegyszerűsödött a színpadi változatban. Ugyanígy elég limitált esélyhez jut Hevér Gábor, aki A velencei kalmár nagyszerűen megoldott főszerepe után most az ideje nagyrészét a büfében tölti el nyilván. Ez egyébként egy jó társulat jellemzője, ilyen volt a Katona is az első időkben - változott az, hogy kié  főszerep, nem mindig ugyanaz a néhány ember kapta az összes hálás szerepet. Ha valaki megnézi a Nemzeti repertoárját, akkor ebből a szempontból is nagyon jónak mondható az az igazgatói tevékenység, amit Alföldi Róbert folytatott.  Persze nem minden színész bír egy egész előadást vinni, de rendszerint azért többen, mint ahányan egy társulatnál erre esélyt kapnak.

Az előadásban vannak bőven utalások a Nemzeti jelenlegi helyzetére. A hamburgi igazgató feleségének származása miatt elveszíti színházát és helyette egy "igazi német" kapja meg. Ennél a jelenetnél szó szerint felolvas a leköszönő igazgató (Gáspár Sándor) abból a kormányzati levélből, amelyet Alföldi kapott és amelyben kifejezik a sajnálkozásukat, ámde leszögezik, hogy "nem vele képzelik el a Nemzeti működését". Ez a párhuzam teljesen ideillik, megállja a helyét - tíz előadás erejég, búcsúként ez meg is engedhető. 

Én most sem és még sok korábbi estén sem úgy indultam haza a panoráma-villamossal, hogy a legkerekebb és legnagyobb előadást láttam a Nemzetiben. Maradt bennem hiányérzet, mely részben abból eredt, hogy önkéntelenül is a regényt kértem számon az előadáson. Úgy viszont még egyszer sem léptem ki előadásról az elmúlt két évben, hogy azt mondhattam volna magamnak, hogy ez egy felesleges este volt. Mindig gondolatokat ébresztő előadásokat láthattunk, nem fejeződött be az élmény akkor, amikor a függöny lement. Most az utolsó Alföldi bemutató után sajnálom, hogy a megkezdett munka nem folytatódhat, nem nézhető meg ez a Mephisto az ötvenedik előadás után. 

Májusban Robi befejezi az Equust is, ami messze nem ilyen jó rendezés, mégis évekig mehetett. Rendez Kőműves Kelement, István a királyt, ősszel Danton halálát a Vígben. Jelen lesz még a pesti színházi életben. Sőt tévézni is fog, most, hogy nem lesz a Nemzeti igazgatója, már vállalhat méltatlan pénzkereső munkákat is. Ebből a pár adatból is látszik, hogy lesz mit csinálnia. Lehet, hogy kedve is van a sokfelé rohangáláshoz, kisebb felelősséghez.

Erősen úgy néz ki, hogy a Nemzeti társulata és a nézők nála is többet vesztettek. Nekünk jön a Vitéz lélek, mint első Vidnyánszky-rendezés alapanyaga, amely kevéssé színpadszerű, papírfigurák tömegét mozgatja. A darab középpontjában egy szamár megvásárlása-eltűnése majd megkerülése áll, illetve az kell hozzá, hogy elhiggyük, hogy egy négyéves kislány ellopható, az apjától nem messze 17 éven át úgy nevelhető, hogy sem ő, sem soha senki nem jön rá a turpisságra. Ilyen mutatványok várnak ránk és a társulatra a következő szeptemberben. (A darabot elolvastam, egy 1975-ös érintetlen könyvtári példányt sikerült megkapnom.)

Színlap

A filmet nagyon régen láttam, Brandauer néhány arckifejezésén túl sok nem maradt belőle. Feltétlenül újra fogom nézni. (Akiben az nagyon él, nyilván más szűrőn át fogja az előadást értékelni, egy újabb bejegyzésben erre még visszatérek.)

Utóirat: A Vígszínház jövőre átveszi az előadást és kettőzéssel játszani fogja. Ez a legjobb hír az utóbbi időben. 

Címkék: Stohl András Nemzeti Alföldi László Zsolt Makranczi Zalán Udvaros Dorottya Mephisto Nagy Zsolt Nagy Mari Söptei Andrea

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr345295756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.