Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

"Igyunk a színházra! Ott még él az emberek emlékezete." Ezt a kissé patetikus záró mondatot kapta Molnár Piroska a Nemzeti egyik utolsó bemutatójában, amely 8 év feletti gyerekeknek készült. A bemutató holnap (május 4.) lesz, az előadás menetideje hatvan perc.A Francia Intézet támogatta az előadás lérejöttét,  francia szerző (Jean Lambert-wild) írta illetve szerkesztette a szöveget cigánymesék felhasználásával, illetve készítette el az invenciózius ÉS esztétikus díszletet és nem utolsósorban meg is rendezte az egészet. Franciák az alkotói csapat tagjai az egy magyar dramaturgot leszámítva, ők tehetők felelőssé a koncepcióért és az ötletekért. Amit a Nemzeti biztosít: a színészek. Azt mondhatjuk, hogy ha a papírforma igazolódik, akkor ez a produkció mindössze kilenc előadást fog megérni és nem kerül át a következő év műsorára. Ha a gazdaságossági szempontokat nézzük, lehet, hogy soknak tűnik majd az, ha esetleg 3-4 vendég is szerepelne egy ötfős előadásban, és ezt nem tartaná célszerűnek a gazdasági igazgató. De hátha mégis. A díszlet kész, az előadás úgyszintén, lehet, hogy havi kettőt mindössze öt színésszel még ki lehetne nagy nehezen fizetni. 

Miért is?

Legelsősorban azért, mert gyerekelőadást ennyire jó színészekkel keveset látni. A gyerekszínház kisebb figyelmet kap. A mai főpróbára sem jött a tömeg megostromolni a Nemzetit, sőt kaphatóak is még jegyek a további kilenc előadásra. Nem ütközik akadályba az, aki meg akarja nézni. A szöveget kisebb epizódok alkotják, egy szegény asszony (Molnár Piroska) lusta fia az, aki kitalálja a történeteket (Horváth Virgil), melyekben a tyúkjának igen nagy szerepe van. Még feleségül is készül venni. Maga az összerakott darab lehetne sodróbb lendületű is, de ebben is egy teljes életsorsot tud megmutatni Molnár Piroska, akinek a darabban a legtöbb kesergés jut. Nem mondhatjuk, hogy egy egészen szokatlan szereppel lepték meg, de a szerep valóban életre kel, megsajnáljuk. A tej iránti sóvárgás bemutatása nem tűnik annyira életszerűnek, de jobban nem mondható, az is biztos. Horváth Virgil, aki többnyire a kópé mesefaragó szerepében van szintén testhezálló feladatot kap - de játszhatná akár a fiú szerepét is, akkor némileg többrétű feladata lenne. Ezt viszont Farkas Dénes kapta, aki a többféle karakterben ténylegesen eltérő, nem mosódnak össze a figurák. Tompos Kátya lányalakjairól ez kevésbé mondható el, ehhez az kellett volna, hogy az író-rendező bármilyen különbséget talált volna, amibe a színésznő bele tudott volna kapaszkodni. Szép, okos és fiatal.  Az, hogy a szereplők cigányok, elhangzik - de semmilyen módon nem lesz lényeges, nem mórikálják magukat, nem jelenik meg az előadásban valamiféle karikírozott cigányos beszéd. Nem baj.

Az előadás legfőbb értékét, ami számomra megkérdőjelezhetetlenné teszi azt, hogy meg kellene maradnia a repertoáron (vagy át kellene kerülnie egy másik színházba, a Studió K-ba?) az Fodor Tamás ördög-alakítása. Lehengerlő, csodás, sziporkázó, játékos, életörömöt sugárzó. Fodor Tamás hetven felett nagyon élvezi a játékot. Átadta az általa teremtett műhely vezetését méltó és megbízható utódoknak, talán érzi a felelősség csökkenését is és mintha azóta felszabadultabban játszana. A Képmutatók cselszövésében (Szkéné) is éppen az ő színészi jelenlétét csodáltam leginkább, csak miatta is érdemes megnézni a Bulgakov-darabot. Most ő maga az ördög, aki szerethető, szánnivaló, átverhető. Nem veszi észre, hogy egy lyukas kalapba önti az aranyat. Retteg attól, hogy a lusta cigányember szétverné  varázsszekrényét. Ősz haja kócos, mintha szándékosan lenne két kis szarvféle sodorva belőle, de semmilyen más kenceficét vagy egyéb kelléket nem vesz igénybe ahhoz, hogy ezt a nagyon mozgékony öreg ördögöt megelevenítse. Van egy hosszú fekete kabátja hozzá, elég az. Nevet, fél, kibújik a nagy majd később a kis szekrényből, a sütőből, közben panaszkodik, hogy nem bírja már a strapát. Ez lehet, hogy igaz, ugyanakkor ott a szemében egy kis huncut fény. Áthozza a Nemzetibe a gyerekelőadások Stúdió K-ban megszokott színvonalát és báját. Jó nézni. Jó, hogy Fodor Tamás így tudja az életet és a színházat élvezni. Minden hangoztatott nehézség ellenére is. Úgy érezzük, hogy talán nincs minden elveszve, talán nekünk nézőknek is van esélyünk. Ez a "remény színháza".

Színlap

Címkék: Nemzeti Fodor Tamás Tompos Kátya Molnár Piroska Az ördög szekrénye Horváth Virgil Farkas Dénes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr205280217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.