Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a 2010-es kora tavaszi alkalomról annak idején nem küldtem körbe beszámolót (vagy nem találom), pedig most jól hasznosíthatnám. Sebaj.
Ez volt életemben a 3. alkalom, hogy színpadon láttam a Pillangókisasszonyt, nem véletlenül csak ennyiszer, mert nincs még egy olyan opera, amely ennyire kikészít, mint éppen ez. Nem szeretek meghatódni, elérzékenyülni és ezt a Pillangó esetén nem tudom elkerülni. (Lemezen hallgatva ez a hatás nem érvényesült, így viszonylag jól ismerem a zenei anyagot annak ellenére, hogy nem vállaltam be a mű megtekintését többször.)
(Itt jön egy hosszas bevezetés - lehet ugrani a mai estére, kiemelem.)
Először a miskolci gimnázium szervezésében az Erkel Színház utolsó előtti sorában ülve találkoztam a történettel. Minden esély megvolt, hogy ne hasson, úgy rémlik, hogy néhány osztálytársam mintha előre sejtette volna, hogy milyen tragédia várható: walkman hallgatással közömbösítette ezt. Ez volt az az előadás, amely után eldöntöttem, hogy tömegesen kiterelve nincs értelme operába járnom, sőt később a tanítványaimnak sem tettem kötelezővé a színházat. A körülöttem izgő-mozgó emberek ellenére a megjelenésében kevéssé illúziókeltő Kincses Veronika, aki viszont megrázóan tudott énekelni (ilyen messziről sok nem látszott a játékából egyébként sem) így is nagyon mélyen hatott, akkor is sírtam előadás közben, és eldöntöttem, hogy ebből ennyi éppen elég volt.
2010-ig tartottam magam, ami azért 25 év szünetet jelent, eközben közel 50 alkalommal néztem meg a Ring egyes részeit, de Pillangót véletlenül sem.
De kitűzték Fekete Attilával és kíváncsi lettem. Az az előadás is éppúgy megrázott, talán annyi különbséggel, hogy míg 15 évesen egyértelmű gonosztevőt láttam Pinkertonban, a kép árnyalódott és egy nagyon átgondolatlanul cselekvő, felületes, mindenkin átgázoló érzelmi analfabétává vált számomra a tengerészkapitány. Nagyon tudtam utálni, és a szívem is meghasadt Frankó Tündéért, aki szintén nem keltette egy 15 éves leány benyomását, de illúziókeltően hozta az ártatlan és Pinkertonban mélyen bízó, nagyon szerelmes lányt. Hiteles volt minden eleme a szerepformálásának, megvolt az ív, a friss szerelmen át a várakozó és végül a tragikus döntést meghozó nő is elevenen állt előttünk.
Ugyanezt a szereposztást tavaly is megnézhettük volna, de végül mégsem akartam még egyszer ennyire a hatása alá kerülni - Vilma elment mással és tetszett neki, de mélyen nem hatott rá.
És ennyi körülményeskedés után el is érkeztünk a mai estéhez. Teljesen el volt adva az Opera. Ahogy ezt az Aidánál egy hete is észleltük, a közönséget, a jegyszedőket és az énekeseket is a híres és népszerű operák csábítják, nem a ritkaságok. Kovalik Balázs nem tudott forradalmat csinálni, ha egyszer mindenki a ráismerést akarja élvezni egy operánál, akkor a Karnyónéval nem lehet a Toscát pótolni.
Az opera annyira ismert, hogy igazából a siker biztos, a mértéke pedig az énekesi teljesítményektől függ. A rendezés kapcsán szoktak kifogásaim lenni, de ez esetben a szereplők egymás közti viszonyának bemutatását annyira nem akadályozta.( A ház közepére elhelyezett elég ormótlan cseresznyefa, amire Pinkerton a zakóját akasztotta, mivel más hely nem volt, némi magyarázatot adhat arra, hogy a mű elején szintén szerelmes férfi miért siet vissza Amerikába.)
A mai előadásban is kitűnő volt Fekete Attila, ahogy azt mi lényegében el is várjuk és természetesnek is vesszük tőle. Új színeit láttam meg az újranézéssel. Mondhatná valaki, hogy 3 év nagy idő, évi 170 előadás megnézése közben hol emlékszik valaki egy este részleteire. Pedig valóban mély nyomot hagyott, a mai ahhoz az estéhez adott hozzá. Ma a pökhendien magabiztos Pinkertonban nem csak a Pillangó gyilkosát láttam meg, hanem a mű végén az áldozatot is. Korábban egyáltalán nem izgatott Pinkerton sorsa. Ugyan ott van az a fájdalmas kiáltása a végén (Butterfly!!!), de attól tartok a szerző sem várta, hogy a nézők Pinkerton későbbi életével foglalkozzanak. Most először merült fel bennem a műnek ez az aspektusa.
Ugyan a történet borzasztóan ostoba (ahogy ezt operákban megszoktuk), van két ember, aki minden jó tanács ellenére megy szépen neki a falnak és koppannak is, amin persze meglepődnek. Ismét itt van a két kultúra találkozása-motívum akár az Aidában, de akkor a szerelmesek ragaszkodtak a saját identitásukhoz. Itt ebből nem lenne konfliktus, mert formailag alkalmazkodik a férfi a japán szokásokhoz, sőt túlságosan is - a nő pedig gondolkodás nélkül feladta a saját világát, ami viszont gondolkodóba kellett volna hogy ejtse a férfit. Pinkerton elvileg nehezen hibáztatható, mondhatja, hogy megtévesztették. Gyors házasságot gyors válás lehetőségével ígértek és pusztán annyi történt, hogy túlságosan is jó nőt kapott, aki valóban megszerette. Nem gondolt erre az eshetőségre. A nő pedig túl naiv, nem ismeri az amerikai kultúrát, de jobbnak érzi a japán tradicionális világnál. Tévedtek mindketten és jól ráfáztak. Mindketten.
Egy józan ember van, a konzul, akinek a megoldási javaslata (a fiút meg kell védeni, az apja vigye el) lényegében a legrosszabb, még ha logikus is. Ha passzív marad, a végén a két ostoba főszereplő még véletlenül élve összetalálkozik és a másik nő marad hoppon... Ez jutott eszembe, de ez persze korántsem lett volna ilyen szívettépő megoldás. Markovits Erikának emberemlékezet óta mindig éppen Kate szerepét énekelni, azért az az lehet. Ebben a pár percben is nagyon jól érzékeljük a két nő alkatbeli különbségét, biztosak vagyunk, hogy Kate nem ragadtatná soha magát ennyire el. (Térey János az Asztalizenében főszereplővé tesz egy Kate-et játszó énekesnőt, ha emlékeztek Kovács Patrícia alakítására, számomra emlékezetes.)
Az est csillaga kétségtelenül Létay Kiss Gabriella, aki Szegeden és Debrecenben biztosan énekelte már a szerepet tavaly, sajnáltam is, hogy nem tudtam megnézni. A Mefistofele óta kiemelten figyeljük, idén öt szerepben lépett fel, mindegyiket megnéztük és lényegében egy szóval lehetne kifejezni, amit nyújt: tökéletes. Mind énekében, mind színészi játékában hiteles, amikor négyszer néztük a Mefistofele-ben, akkor is mindig egyenletesen kitűnő volt, nem hullámzott a teljesítménye. Maga a csoda. Nem lehet nem ráfigyelni. Ma már az első felvonás vége felé kezdtem a már jól előkészített papírzsebkendőmet keresni, de akkor még visszafojtottam a sírást. Az eszes néző ekkor hazamegy, a boldog vég tudatával. Aki itt leáll, álmodozhat egy boldog házasságról. Elhisszük Gabinak, hogy Pinkerton olyan szép "mint az égbolt szeme". Még ezt is belelátjuk a kedvéért a hőzöngős nagymellényű pasasba.
Nem mentünk haza, sőt Vilma nem kegyelmez, kell neki még egyszer Frankó Tündével is az élmény. Néhány nap múlva így még egyszer végig fogom bőgni ennek a lúzer gésának a történetét. Úgy kell nekem. Ezt hívják katarktikus élménynek, úgy talán vonzóbbnak hangzik. (Önnön buta vétkeikért... kellett nekem a lányt beszoktatni az Operába.)
Létay Kiss Gabi idén ma énekelt az Operában utoljára, de Szegeden többször lesz még májusban Pillangó. Ha nem téved a Szegedi Nemzeti Színház honlapja, akkor a csütörtöki és a szombati pesti szereplések közötti napon sem pihent, hanem Szegeden is elénekelte. Ez számomra inkább hazárdjátéknak tűnik, óriási a szerep, három nap egymás után ilyen minőségben elénekelni nagyszerű, de ki tudja, a hangja hosszú távon bírni fogja-e a túlterhelést. Szegeden töredékébe kerül az operajegy, valami 2ooo Ft egy jó jegy, ma este is van ott Pillangó. Ott van a félárú jegyek között. Akinek módja van rá, nézze meg. A többi énekes is kiváló, megnéztem a szereposztást.
Fekete Attila holnap átváltozik Cavaradossivá, majd nemsokára még Hunyadi Lászlóvá is. Ezek a lehetőségek, válasszatok.
