Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

április
26.

Katona - Ki a nép ellensége?

Zsámbéki Gábor Ibsen-rendezése |  MakkZs  |  1 komment

Ha valaki követi a bejegyzéseimet, rendszerint azt érzékelheti, hogy több-kevesebb sikerrel tudom összeszedni azokat az indokokat, amelyekkel az adott darab megnézendőségét támasztganám alá. Egy igazán nagyszerű alakítás is elég ahhoz, hogy élvezhessen az ember egy előadást. Olyan eset, amikor kategórikusan kijelentem egy előadásról, hogy márpedig ez van olyan fontos, hogy MINDENKÉPP megnézendő - nagyon ritka. Most viszont ez van. A tartalma, a demokrácia kapcsán felvetett gondolatok miatt is, hiszen rólunk szól, (többek között) az ország átlagpolgárainak viszonyulásáról a közállapotokhoz.

Egy olyan helyzetben/országban lenne jó élni, amikor porosnak éreznénk a darabot. Ez a boldog kor még nem jött el, viszont legalább elmondhatjuk, hogy bemutatható ez a darab, így, Pest egyik legfontosabb színházi műhelyében. Jobb lett volna ugyan, ha egy nagyobb színházban szólhatna ebben a minőségben, de örüljünk, hogy ez az előadás megszülethetett. A Vígszínház előadását láttam annak idején, de az sokkal kevésbé érintett meg.

 A szöveget még nem néztem meg, holnap újraolvasom, de így is azt érzem, hogy nagyon ésszerűen lett rövidítve.  A dramaturgot jellemzően csak akkor veszik észre, ha valami nem stimmel. Most nagyon is rendben van a szöveg, nem lett feleslegesen hosszú az előadás - és ez Török Tamara érdeme is.

Emlékképeim szerint sokkal több jelenetből áll a darab, most egy feszes, két óránál rövidebb előadást kapunk egy részben. Rendszerint a főpróbán az az érzésem, hogy még nincs egészen kész a mű - most nem érzékeltem kilógó férceket. Az érdeklődésemet végig fenntartották, sőt Vilmáét is, aki egész feszülten figyelte a kizárólag a közéleti csatározásokról szóló párbeszédeket. Jellemző, neki a hatalom birtokosa, a polgármester tetszett legjobban - Kulka János (vendégként szerepel). Vilma az életben soha nem látta még játszani Kulkát, én sem mondtam neki semmit a szereposztásról, de azért tudhat a színész valamit, hogy a lányom az ő alapvetően takarékos, teátrális gesztusokat nélkülöző játékát szerette leginkább. (Rezes Judit és Kovács Lehel lett volna Kulkán kívül kinézett célszemély aláírásgyűjtéshez, de megúszták, mert nem várogattunk.)

Ha valaki nem ismerné ezt a ritkán játszott Ibsent, annak elmondom az alapkonfliktust: egy fürdőjéből élő városban a fürdőorvos ráébred, hogy a víz szennyezett, az egész csatornahálózat átépítése kellene a helyzet rendezéséhez. Ha kiderül az igazság, akkor két évre le kell állítani a fürdőt, sokan elveszítik a megélhetésüket és a város lakóinak egy része tönkemegy. Az orvos (Fekete Ernő) bátyjával,a  polgármesterrel (Kulka) vívja harcát az igazságért. Ha jobban megkaparjuk a dolgot, mintha neki is lennének hatalmi ambíciói, amikor a régi garnitúra leváltásáról és a levegő megtisztításáról beszél. Szerencsére nem papírízű a figura - legalábbis Fekete Ernő tolmácsolásában egészen hús-vér ember. Kilóg az inge, egzaltáltan magyaráz, a feleségével valódi kapcsolata van ugyan, de mégis inkább a tudomány embere. Egészen természetesek a reakciói. Jó szerep ez megint, hálás. Nyugodtak lehetünk, hogy a korábbi cím- és főszerepek után ezt a darabot is vinni fogja a válán.

A fürdőorvos az egyik legnemesebb ember, aki ebben a hercehurcában azért némileg bemocskolódik, apósa fürdőrészvény-felvásárlásai miatt a becsületén is folt esik. Természetesen a sajtó képviselői (Ötvös András, Kovács Lehel) szintén nem elég bátrak, hogy az igazság mellé álljanak. A háztulajdonosok és az antialkoholisták egyesületének vezetője Bán János, a népet képviseli, aki szintén elfogadtatja a nézővel saját igazát. A mértékletesség híve, nem akar felfordulást, hiszen nem az a lakosság pillanatnyi érdeke, hanem az igazodás. Addig támogatta az orvost, amíg azt hitte, hogy a víz-probléma megoldása kizárólag a fürdő részvényeseinek költsége lesz. Azonnal átáll a hatalom oldalára, amikor rájön, hogy fizetnie kellene. Elég jelentőssé teszi a szerepet Bán, emlékezetessé. A média emberei műanyagpohárból töményet isznak - az az egy rájuk vetett pillantása mindent kifejez, a lenézést és azt is, hogy csak kényszerűségből evez velük egy hajóban. Nem sok komikus pillanata volt az előadásnak, de ez az volt és erre a nézőtér hálásan reagált. (Közbevetés: ugye láttátok Fekete Ernőt a Protokollban, Bán Jánost a Rükvercben, Kulkát Esőemberként? Igen? Nem? Ha nem, kár.)

Ibsen imádja a határhelyzeteket és főszereplőit rendszerint olyan szituációknak szolgáltatja ki, amelyekből nincs igazán optimális kiút. A fürdőorvos azzal, hogy nem vonja vissza álláspontját a víz fertőzöttségéről a saját és családja egzisztenciáját rombolja súlyosan. Nemcsak rombolja, ellehetetleníti a helyben maradásukat. Csakis a kivándorlás marad nyitva, de az sem lesz egyszerű. Az idealista néző számára mindazonáltal, még a szereplő hisztérikus tombolása közben is vitathatatlan, hogy neki van igaza. A színészek játéka által hitelessé válnak az egyszerű emberek magán-igazságai is (a három tagú népről ne feledkezzünk el: Keresztes Tamás, Bezerédi Zoltán, Bodnár Erika - a zseniális villanások nagyon kellenek, hogy igazán üssön az egész).

A színházban ülve remélhetőleg mindenki a főszereplővel azonosul, örülünk, hogy van egy hős, aki felvállalja a küzdést. A valóságban ugyanakkor sokkal valószínűbb, hogy a nézők mégsem Tomas Stockmann választását követnék. A lányom nem érezte az egész helyzetet ennyire kiélezettnek, nem érezte, hogy van megfontolnivaló: egyenesen megmondta, hogy nincs más, hallgatni kell és kész. Az új generáció már ennyire praktikusan gondolkodik - legjobb igazodni és nem szólni semmit. Ez nem tűnik annyira jó hírnek.

Az előadás záróképében a színpadra kezd szép lassan feltörni a sáros víz, jön a mocsár. Annyira hitelesen folyt a nézők felé, hogy volt olyan, aki az első sor közepéről a szélére menekült, félve, hogy ráfolyik. (Nem kell megijedni, ez nem következhet be - a színház vezetői sem akarják a kárpitot is összemocskolni.) A falról lefolyó fekete festék fontos elem a Cigányokban. Itt a feltörő szennyvíz az. Akár meghunyászkodik valaki, akár nem - a szenny jön elkerülhetetlenül, ha meg akarjuk látni ha nem. De mintha nem lenne véletlen, hogy a rendező jóvoltából a megalkuvók besarazódnak, hősünk pedig nem.

Én azt gondolom, hogy A nép ellensége ismét az állójegyes előadások közé fog tartozni. A legutóbbi dupla hatos után (Rükverc, A nyaralás) most megint egy igazán nagyot dobott a Katona. Megint a "Vissza a Katonába" címet adtam volna az írásnak, de azt már egyszer ellőttem. Én tényleg visszamegyek,  holnap is és remélhetőleg meglátom Fullajtár monodráma-alakítását (Csendet akarok) végre.

Címkék: Katona Fekete Ernő Kulka János Bán János Zsámbéki Gábor Kovács Lehel A nép ellensége Török Tamara Rezes Judit

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr35247364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rozalie 2013.04.27. 22:22:50

Teljesen egyetértek, eszméletlen jó darab. Igazi kemény csütörtök esti gondolkodni-való előadás volt. Olyan, aminek a végén hirtelen nem kezdtem el tapsolni, mert annyira magával ragadott, hogy szinte bennrekedtem a záróképben. Csak ajánlani tudom én is, főleg a mai politikai viszonyok közt. És ugyan a huszonévesek táborának tagja vagyok, én nem a hallgatást választottam, sokkal inkább a dilemmázó hőssel azonosultam.