Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Egy előadás hatását sokszor döntően meghatározzák a körülmények, még akkor is, ha a nézőnek ez egészen nem nyilvánvaló. Jó volt negyven percig sétálni a Duna parton az előadás előtt, ráérősen.

Nem volt jó megérkezni a zsúfolásig megtelt aulába és még húsz percig azon gondolkodni, hogy miért nem jutott eszünkbe, hogy más is érdeklődhet az opera iránt.

A Műegyetemi Zenekar történelmet írt, ahogy Köteles Géza karmester említette: negyven év óta először adnak elő teljes operát. Járnak arra az egyetemre néhányan, így naivitás volt nem sietni.

Az előadás elején már megállapítható volt, hogy ma is nagyszerű Farkasréti Mária. A 2006/os Kovalik-Mozart maraton Cosi fan tutte- előadásában volt a lányok gardedámja, akkor komikaként tündökölt, ma Santuzzaként. Nyilvánvaló volt, hogy (valószínűleg Szegeden, ahol rendszerint fellép), már biztosan többször is énekelte a szerepet,  rendkívüli magabiztosság jellemezte. Ebben a félig is alig szcenírozott előadásban átélhetővé tette a szenvedő elhagyott szerelmes helyzetét, döntését (árulását) és gyászát. Hábetler András a szereplők mozgatásakor a nem túl jó akusztikájú aula adottságait kihasználta, két helyszínre összpontosítva a játékot. Az emeleten "volt" Lola háza, a szerelmesek ott találkoznak - az összes többi beszélgetés helyszíne a templom előtti tér lett - a zenekar mögött. Ez a kettéosztottság szerencsés, Turiddu szerelmével (Lola, a férjes asszony, korábbi menyasszonya) folytatott viszonyában már elhagyta a realitás talaját, átlépi a konvenciókat, szárnyal - aztán kénytelen felébredni az álmodozásból, leereszkedni a falu népe közé és persze találkozni Santuzzával. Boncsér Gergely Turiddu alakítása igazán nagy formátumú. Egy Parasztbecsület meg van mentve, ha ez a két szerep jól van kiosztva, és most ez a helyzet - akusztika és szcenírozottság ide vagy oda. Átélhető mindkét szereplő igazsága, együttérzünk az elhagyott menyasszonnyal és a régi szerelméhez önkéntelenül visszakívánkozó férfival is. A többi szereplő is rendben van, de alapvetően e kettő az, aki kiemelkedik a mezőnyből. Nem jut eszünkbe egy percig sem, hogy nem közülünk való emberek ők, hanem XIX. század közepi olasz parasztok.

A parasztok a bejegyzésem címébe nem így kerül. A nézők egynémelyikéről, de ez szerintem eufémizmus. A Műegyetem zsúfolt aulájában, ahol a lányom (ezúttal a ma éppen szülinapos és nem opera-rajongó jött) részére nagy nehezen egy lépcsőhelyet ki tudtam harcolni,  de velem együtt megközelítőleg kétszáz ember állt itt-ott elszórva. Nem messze tőlem egy számomra ismerős arc (író? egyetemi tanár? - sokat látni színházban mindenesetre) ült a feleségével (v. hasonló) és foglaltak egy plusz széket egy táskával, később egy műanyag üveggel is. Két méterre tőlük állt egy idősebb úr, aki félidőben feladta - nyilván nem bírt állni. Egy nő 40 perc elteltével le akart ülni arra a székre - elküldték.  Biztos valami igen fontos barát lehetett, akinek muszáj volt a helyet fenntartani egészen végig. (Én nem tudok olyan embert elképzelni, aki egy 65 perces Parasztbecsület utolsó 20 percére be akarna ülni. Na mindegy.) Erről jutott az eszembe, hogy lehet, hogy valaki különbnek, esetleg "kultúrembernek" tartja magát, ha elvetődik egy operára, de engem ez a mások iránti totális közöny ki-kizökkentett az előadásból. Én a buszon is utálom, amikor táskák utaznak külön széken, miközben mások állni kénytelenek, de egy opera-nézőtől ez a magatartás számomra azért is totális nonszensz, mert épp ez a műfaj a borzasztó rendezések miatt különleges empátiás képességet igényel. Beleéli magát a féltékeny férj szerepébe (esetleg), de nem gondol arra, hogy milyen lehet tőle 2 méterre állni. 

Na mindegy, lehet, hogy nektek ez túl apró dolog 13 sorra - én így is örülök, hogy az előadásra is figyeltem. Nagy önuralommal nem léptem oda az illetőhöz, de ami késik az nem múlik. Nem tudnék elfogadható magyarázatot találni a pasas viselkedésére, de csak kíváncsi vagyok.

Nekem - még mielőtt valaki sajnálgatna - kivételes szerencsém volt, mert egy (legalább ennyire színházszerető) ismerősöm a szuper székét megosztotta velem (KÖSZI!), és az előadás során felváltva ültünk. Így voltaképp ha nincs az a táskás szék, nem is lett volna zavaró ez a komfortfokozat. Azt azért lemértem ebből a kis ácsorgásból, hogy nem biztos, hogy egy egész Siegfried végigállása akkora mázli lenne...Lehet, hogy nem fogok minden követ megmozgatni, hogy a májusi Ring előadásait Bécsben megnézhessem. De ezentúl Boncsér Gergelyt is felvesszük a megfigyeltek listájára - a lányom már a szombati Aida után is el akarta kapni. Én csak most ébredtem rá, hogy mekkora énekes kallódik apró szerepekben.

Színlap

Címkék: Opera Műegyetem Boncsér Gergely Hábetler András Parasztbecsület Farkasréti Mária Köteles Géza

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr645243927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.