Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az előadás Örkény egy korai darabjából, a Sötét galambból készült, amelynek van ugyanúgy kisregény előzménye (Glória), mint a Tótéknak vagy a Macskajátéknak. Jobb a kisregény, és bár együtt jelent meg először (1974) a másik kettővel, de a nyomukba nem ér. A témája viszont érdekes: mit kezd magával egy apáca a magyarországi szerzetesrendek hivatalos feloszlatása után (1950). Van benne konfliktus, ütköznek benne értékek, felmerül az, hogy a hit mennyit tud segíteni a hétköznapokban. Fel tudja-e emelni Glória-Ilona a környezetét, vagy azok fogják lerántani a mocsárba. Nem lenne érdektelen, de valahogy ez a főszereplő mégsem olyan eleven alak, mint a Macskajáték Orbánnéja, talán túlságosan is papírízű figura.

Engem ez a téma azért is érdekelt, mert a nagyanyám legjobb barátnője apáca volt egykor, de életmódjából látszott, hogy a fogadalmait így is meg tudta tartani, nem gyűjtött vagyont, minden idejében másokon segített, nagyon jó volt vele lenni és egyáltalán nem próbált senkit téríteni sem. Egy nagyon kellemes ember volt, Ilonka néni is megközelítőleg száz éves lenne most, mint Örkény.

Az előadás rendezője Hargitai Iván (és a színház igazgatója, Oberfrank Pál) annyi realitásérzékkel rendelkezett, hogy stúdióba képzelték el az előadást. Örkény ugyan híres és kötelező olvasmány, de ennek a darabnak a színrevitelét nem indokolhatta más, mint az író születésének századik évfordulója. Remélhetőleg volt valami pályázat is, amely támogatást adott Örkény-művek bemutatására.

Hargitai Iván egy kereszt alakú teret képzelt el, négy járással. Ez a tér érdekesnek mondható, de a legkevésbé sem praktikus. Nagyon rosszul látszik mindig néhány szereplő, kevés esély van a mozgásra (ez lehet persze szimbólum is, mindenki de be van szorítva). A másik bosszantó ötlet a kellékek és bútorok használatával kapcsolatos. Egy előadásban nagyon célszerű, ha a rendező bizonyos kérdésekben következetesen képes dönteni. Ha az előadás elején nincs asztal, hanem csak egy földre terített vászon jelzi azt, és eljátsszák a szereplők az étkezést, akkor muszáj lenne a második felvonásban is ugyanezt a stílust megtartani. Itt nem ez történik. Később lesz rendes asztal, valódi ennivaló. Ez jelzi számomra azt, hogy nem igazán művészi szempontok döntöttek, hanem az elején az asztal hiányát a tér indokolja: egy nyolc személyes asztal nem fért volna fel a színpadra. Ennyi. Ha így van, akkor a kisebb asztalt is muszáj lett volna csak jelezni. A bútorok kapcsán rendkívül bosszantó a székek ész nélküli pakolgatása a második felvonásban, a volt zárdafőnöknő lakásán. Ketten vannak, a jelenet közben egyszer csak Ilona előpakol néhányat, majd visszaviszik. Minek? Még sorolhatnám az ilyen apróságokat.

Ezt a nem túl izgalmas szöveget (Örkény ide vagy oda, elavult a szöveg) lehet, hogy igazán első osztályú művészek meg tudták volna szólaltatni, elhiszem. A jelenlegi előadás gárdája ezzel a rendezővel nem. Nem volt elég erős lényegében senki, talán egyedül a megváltandó „rosszfiút” játszó Horváth Illés kivétel, aki rendben lett volna más előadásban. Jelenleg elég légüres térben mozgott, azt viszont megértettük, hogy miért ő az, akit a főszereplőnk kiszemelt. Ha valakit Horváth Illés érdekel, akkor sokkal jobban jár, ha megnézi a Magyar Színházban játszott valamelyik szerepében. A Kár, hogy kurva (John Ford) összességében is remek előadás, a Catullus ha nem is átütően jó, de nem érdektelen és a nézők érdeklődését fenntartó előadás. Illetve: a Koma Társulattal fellép Illés a Tháliában a Próféták c. darabban (ápr.23.). Ezt nem láttam még, de érdekes lehet. Bajcsay Máriának van szintén néhány jó pillanata az előadásban, ez is tagadhatatlan.

A szereposztás többi tagjáról nem írok, mert ez egy ajánló blog lenne, nem pedig egy lebeszélő. Ki tudja, hogy a megszületett alakításokban mennyi a rendező hibája és mi az, amit ő szeretett volna másként, csak a színész képességei határt szabtak neki…. Úgy ahogy van, borítsa az előadást a feledés fátyla. (Persze, aki nem hisz nekem, az járjon utána - nézze meg Veszprémben, ha még műsoron tudják ezt tartani.)

Címkék: Veszprém Örkény István Hargitai Iván Thália Horváth Illés Sötét galamb Bajcsay Mária

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr495204893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.