Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

április
7.

Kecskemét - hideg ítélet és jog

Brecht- Angliai Második Edward élete Zsótér rendezésében |  MakkZs  |  Szólj hozzá!

Kedden elmentünk Kecskemétre megnézni egy Zsótér-előadást, négyen egy autóban. Az út önmagában is élmény volt, mert színházról beszélgettünk, mindenféle előadásokról. Örültem annak, hogy most is közelről megtapasztaltam, hogy rajtam kívül vannak még más mezei nézők is, akik még több előadást is képesek megnézni, mint én. Kicsit sajnáltam, hogy csak Kecskemétig megyünk és nem Zalaegerszegre.

Kecskeméten a Kelemen László Kamaraszínházban két pesti játszóhely művészeti vezetőjébe ill. igazgatójába is belefutottunk és megtudtuk, hogy jön az előadás Pestre, májusban. Konkrétabban: százan megnézhetik a Marczibányi téren, május 2-án, 17h-kor. Jobb lett volna a fenti megállapítás a beszámoló végére, de nem bízom abban, hogy addig nem léptek ki. Az előadás 150 perc, egy szünettel. Kecskeméten addig is (ápr.25.) látható („last minute” jeggyel 800 Ft).Sosincs elég néző, mindig számíthattok a maesteszinhaz.hu oldalra.

És most jön a több ülésben, hosszas halogatás után megírt, de az előadáshoz képest felületes beszámoló.

A darabról: Az Angliai Második Edward élete Brecht korai műve (1923-24), sőt mondhatnánk inkább helyesen azt, hogy a Shakespeare-kortárs Christopher Marlowe darabjának átdolgozása. Marlowe fiatalon halt meg, feltehetően politikai gyilkosság áldozataként. Ha valaki megnézi a II. Edwardról írt darabját, nem fog ezen csodálkozni. (Ruszt-rendezésben Gálffi Lászlóval élvezet volt a Budapesti Kamarában.) Ahogy Shakespeare királydrámáiban is, egyértelműen a hatalomvágy és a hatalomért folytatott harc egyéniségromboló hatása áll a középpontban. Aki a hatalom közelébe jut, az óhatatlanul besározódik vagy még a hatalom megszerzése közben, vagy később, amikor gyakorolja. Lehetetlen függetlennek maradni a hatalomtól, az érintettek magánemberként is áldozattá válnak és bedarálja őket előbb-utóbb a gépezet.  Nincs lehetőség a független életre, ami egy kicsit is eltérhetne a megszokottól. Aztán jön a következő győztes, jellemzően az elbukott ellenfele és kezdődik minden elölről. A győztes fegyvere rendszerint a "hideg ítélet és a jog", amelynél nincs kegyetlenebb, embertelenebb. (Hangzik el az előadásban a már bukott király szájából.) Nincs jó és rossz, illetve inkább mindkét oldal rossz. A hatalmi harc szereplői csak a saját érdekeiket nézik – hiába hangoztatják, hogy Anglia fennmaradásának érdekében tesznek mindent. Hangsúlyozottan a XIV. századi Angliáról szól a darab, Brecht narrációban még az évszámokat is elmondatja (1307-26), amitől még egyértelműbbé válik, hogy mégis a máról van szó. Kis erőlködéssel könnyen találhatunk párhuzamokat, de ezeket Zsótér nem erőlteti a nézőre.

Miért érdekelhette ez a reneszánsz tragédia Brechtet annyira, hogy átírja? És miért érdekelhette Zsótér Sándort, hogy megrendezze?

Brecht sok darabjában, különösen a kevésbé népszerűbb tandrámákban még ennél is szikárabb nyelven és még direktebb kijelentésekkel ír a hatalom mechanizmusáról, ahogy az egyszerű emberek életét tönkreteszi. Az Angliai Edwardban erősebb reflektorfényben áll az, aki a hatalom birtokosa és pusztulását plasztikusabban látjuk, mint a 13 éves polgárháború többi áldozatáét, bár közel sem tudunk annyira rokonszenvezni vele, mint Marlowe hősével. Mellékszereplőként azért ott vannak a kisemberek, katonák, szolgák – érintőlegesen átéljük az ő helyzetüket is, akik idegen érdekekért, mondvacsinált okokból háborúznak. Haláluk még kevésbé hat meg minket – Brecht célja (és gyengesége is) ez: csak a néző értelmére akar hatni. Akinek baja van a Brecht vagy még inkább a Zsótér-féle Brecht előadásokkal, talán ebben lehetne az okot megtalálni. A néző azért megy a színházba, hogy hassanak rá – jó esetben egész mivoltára, nem pusztán az agyára. Ezért van nyert ügye a zenés előadásoknak, amelyek érzelmileg könnyebben megérinthetnek minket.

Az eredeti és az átdolgozás között lényegi különbség maga a nyelvezet. Ez már nem egy reneszánsz udvari dráma, akkor sem, ha a főszereplő király, aki rendszerint főurai környezetében mutatkozik.

Ami az előadást illeti, amire most már csak-csak rátérek, sok-sok jellemzőjében magán hordozza Zsótér és csapatának kézjegyeit. Zsótér előadásoknál kiemelten jelentős szerepe van a szövegen (Ungár Juli fordító és dramaturg) és a színészek mozgásán és beszédén kívül a látványnak, amelyet minden esetben Benedek Marival és Ambrus Máriával együtt találnak ki. Éppen ezért, amikor Zsótér rendezésről van szó, mindig ennek a négy embernek a közös eredményéről beszélünk, nem lehet az alkotótársakat figyelmen kívül hagyni.

Kedden esőből érkeztünk a színházhoz és esőbe távoztunk. Éppen ezért, amikor a stúdióban elkezdődött az előadás és annak teljes ideje alatt szakadó eső zaja hallatszott kissé el is bizonytalanodtunk. Ilyen rossz lenne a hangszigetelés vagy ez színházi eső. Az utóbbi volt. Nem használt Zsótér zenét, helyette volt ez a szűnni nem akaró eső, amely ugyanúgy hallatszott végig. Önmagában ez kifejezte a helyzet reménytelenségét és változatlanságát. Emlékeim szerint ez egészen egyformán hallatszott végig, nem szakadt meg. Persze tévedhetek is, minthogy egyszer láttam az előadást csupán. Zsótér kidolgozza az apró részleteket, amelyek mind fontosak. Ha pár percre abbamaradt volna az eső, annak is lenne jelentősége.

A Kamaraszínház üres tere fogadott minket, természetesen fekete falakkal. A terem végében egy maximum másfél méternyi széles emelvény, amely az intim belső teret, hálószobát jelképezi rendszerint – egyetlen fehér matraccal. Ahogy Shakespeare színpada sem volt bebútorozva, most is nélkülöznünk kell a díszletet. Aminek viszont egyértelmű jelentése van: a vörös színű padló, rózsaszínű foltokkal tarkítva. Az előadás fő motívuma a vér, ami ilyen steril módon van jelen. Nem folyik, spriccel, már rászáradt mindenre, annyira hozzá tartozik a közélethez. A szereplők ruhái eredetileg különböző színűek, de szinte mindenkié be van mocskolva és tele van foltokkal. Úgy tűnik, hogy a padlót is és a ruhákat is ugyanazzal a rózsaszínnel kenték össze. Illetve a vörös egy másik árnyalatával is. Akik elütnek a tömegtől és feltűnő, hogy ők nincsenek szennyes ruhában: a király és szerelme Gaveston. Gaveston a király fiúszeretője, akit ezért a nem rejtegetett kapcsolatért egyszer már száműztek, de a király megkoronázása után azonnal visszahívta. A mű kiindulópontja éppen ez: a királytól követelik a főurak, hogy Gavestont távolítsa el, másként Anglia összeomlik. A kegyencet kurvának nevezik, miközben úgy látszik, hogy a darabban ez az egyetlen kapcsolat tiszta, ami a két férfi között van. Zsótér beállításában szerelem ez, nem más. A király vétke, hogy nem képes erről lemondani és ez szolgál ürügyül arra, hogy ellene fellépjenek. Az első rész Gaveston feltűnésétől egészen a haláláig tart. A történet tétje, hogy képes-e a király megtartani őt, vagy nem. A második részben a király már eleve vesztesként indult. Bosszúból kivégeztet néhány főurat, de Gavestont nem támaszthatja fel, így minden hiába. Csak idő kérdése és ő is elbukik. Gavestont Orth Péter kelti életre. Fiatal, tudatlan és pimasz, nincs diplomáciai érzéke. Meg sem próbálja a királyhoz fűződő kapcsolatának jellegét titkolni, szalonképessé tenni az udvar előtt. Még akkor sem, amikor már tisztában van, hogy bukása elkerülhetetlen. Egy mai műveletlen srácot látunk, hol lila, hol zöld márkás tornacipőben, piros, majd lila, majd narancssárgás piros melegítőnadrágokban felváltva, fehér pólóban. De foltok nélkül. Be kell vallanom, hogy nem láttam át a melegítőnadrágok váltogatásának mély értelmét, bár gondoltam, hogy a lila szín kapcsolható a húsvéti színhez (katolikus templomok miseruhái hasonlóan változnak, jelképes értelmük van), jelezheti Gaveston közelgő mártíromságát is. A cipőcsere okáról még kevésbé vagyok meggyőződve. De nem passzolt színben soha a melegítőhöz, lehet, hogy ez volt pusztán a cél. Aminek biztos jelentősége volt: a foltmentesség. Gaveston árnyként ott van a király mellett a második felvonásban is, England feliratú sapkában (amelyen ráadásul van egy rózsa is). Egy ilyen jelmez nagyon szerencsés megoldás, mert utal a darabra is és a mai viszonyokhoz is közel hozza az előadás világát. A rózsa a két férfi szerelmét is jelképezi, az előadásban a király adja először a fiúnak, később is játékban marad. Emellett az angol polgárháború, a hosszan elnyúló rózsák harca is eszünkbe jut róla. Orth Péter nagyon alkalmas a szerepre, már feltűnt nekem a Frankenstein-tervben is március elején, kíváncsi voltam, hogy ebben a szerepben mire képes. A helyén volt.

A király szerepében Porogi Ádám még jelentősebb feladathoz jutott. Rá is jellemző a hübrisz, azaz kezdetben fel sem merült benne, hogy királyként nem tehet meg bármit. A hatalom nem foglalkoztatja ezt az uralkodót, inkább csak arra vágyik, hogy a saját életét élje, a pozíciójától függetlenül. Gavestont akarja, mást nem. Az a megoldás, hogy alakoskodjon ugyancsak nem jut eszébe. Hosszú időbe telik, amíg ráébred, hogy ő a gyengébb, nem élhet vágyai szerint. A társadalom nem fogadja el a másságot, az öntörvényű embereket. Ezért a tapasztalatért kell fizetnie. A király egyedül Gavestonhoz ragaszkodik, őt kell elvesztenie. Edward tisztaságát, szándékainak őszinteségét és hetykeségét is láttatja a jelmeze. Elegáns lovaglócsizmát és nadrágot hord egy gyönyörű, igényesen kivasalt makulátlan fehér inggel. Egy szivacsból készült koronát is hord, amelytől meg akarják fosztani a második felvonásban. A koronára ránézve az jut eszünkbe, hogy nem valódi, értéktelen – a hatalom birtoklása nem igazi előny, semmiképpen nem a boldogság forrása. A többiek mellett ez az elegáns király jobbnak tűnik, legalább nem egy egyszerű érdekembernek. A király sem tarthatja meg tisztaságát, a hatalom birtokosai számára ez lehetetlen.

Az első felvonás végén kerül be az előadás fő kelléke a színpadra, amely meghatározó eleme lesz egészen végig. Egy zsák virágföldről van szó. A földről könnyen asszociálunk a halálra, a sírra, különösen ha a szövegben eközben egy ember kivégzéséről van szó. A kiöntött földből a király és főurai beszélgetése közben Gaveston készít mindenféle formációkat. Ha ismeritek Cakó Ferenc homok animációit, amelyeket néha koncertekhez kivetítve lehetett látni (pl. a MüPában), most hasonló történik. Az előadás második felét ezek a föld-rajzok végigkísérik, jellemzően a formációk kapcsolódnak az elhangzó szöveghez. A föld alkalmas arra, hogy a király bosszúja után belefeküdjön és így a szó szoros értelmében is besározódik. Telemegy a füle, a haja, az inge is földdel. Zsótér nem kíméli a színészt, de van is funkciója ennek. Ettől a pillanattól elveszett ember a király, pusztulása nem az előadás utolsó perceiben történik meg. Az, hogy a nézők hogyan vélekednek, változhat. Négyen mentünk ezt az előadást megnézni, egyikünk kifejezetten a második felvonást, a király lepusztulásának folyamatát érezte erősebbnek, míg nekem egyértelműen lezárult a dráma az első felvonás végén, a másodikban én kevesebb feszültséget észleltem. Ez a szép ebben, nyilván nem lehet ezt egy nézésre, egy nézőnek ilyen kérdésekben megfellebbezhetetlen döntéseket hoznia. Porogi Ádám nekem talán túl halványnak tűnt, nem éreztem eléggé dominánsnak a jelenlétét, bár könnyen lehet, hogy rendezői döntés eredményeként volt ilyen. Lehetséges, hogy Zsótér szándékosan nem akart egy nagyon izgalmas és színes egyéniséget mutatni, inkább fontosnak találta azt láttatni, hogy akárki viselje a koronát, az törvényszerűen elbukik. Minthogy korábban nem láttam Ádámot más előadásban, kíváncsi lennék még rá, milyen arcai vannak még. Goldoni vígjátékban fog hamarosan ismét játszani, a Chioggiai csetepatéban. Az előadás végén egy pár percnyi szerepben eljátszhatja saját fiát is, éppen a trónrakerülés pillanatában. A szerepkettőzés nem csak praktikus, de kifejezi azt is, hogy csak a nevek változnak, de a szerepek azonosak maradnak. Jön az új király, az új bosszúhadjárat.

Láttam viszont már korábban is színpadon, Mohácsi Buborékok-rendezésében a szerencsétlen sorsú Anna királynét. Trokán Nóra abban a pár mondatos szolgálólány-szerepben bebizonyította nekem, hogy van súlya, már most figyelemreméltó színész. Jelenleg ő az abszolút kívülálló, a király feleségének szerepében, akire nincs szükség. Van még egy színésznő a színpadon, de csupán férfi szerepekben. A hatalomról szóló harc drámájában nincs helye nőknek. Az ő feladata pusztán a trónörökös előállítása és ennyi. Trokán Nóra aranyszínű hosszú ruhát kap, amelyik kényelmetlen és nagyon nem rá passzol. A ruha önmagában is kifejezi a királyné helyzetét, és azt, hogy szükségszerűen nem illeszkedhet férjéhez, nem fűzi hozzá semmilyen emberi kapcsolat. A korona és a ruha színe megegyezik, a hatalom birtoklására utal, bár látnivaló, hogy nem jutnak valódi előnyökhöz ez által. A királyné egy idő után kénytelen feladni azt, hogy férjéhez közel kerüljön és egy ambiciózus udvaronc (Mortimer- Csémy Balázs) segítségével önállósítja magát, ha már Edward elkergette maga mellől. Életének ebben a fázisában megmarad az aranyszín, de a ruha már testhezálló és rövid lesz. Talán túl rövid is, a túl hosszú után. Trokán Nóra végig érzékelteti a királyné bizonytalanságát, akárhányszor végighalad a színpadon, mindig imbolyog a magas sarkú cipőjében. Ő sincs teleszórva foltokkal, bűne kisebb, mint a többieknek, alapvetően áldozat.

A többi színész neve megtekinthető a színlapon, azt éreztem, hogy mindenki a helyén van, csapatmunka eredményét látjuk, de nem ragyognak ki annyira a többiek közül, hogy külön kellene velük foglalkozni.

Az előadást Kecskeméten velünk együtt talán fele annyi ember látta, mint amennyi befért volna. Nem tudom, hogy ez mit mutat, esetleg azt, hogy a nézők jelentős része mindent szeret, csak gondolkodni nem és persze hiányzik az alapműveltségük is egy ilyen előadás megértéséhez. Ez az előadás igényes, és feltétlenül érdemes lenne arra, hogy sokan láthassák. Tudjuk, hogy vidéken egy stúdió előadásnak erre esélye sincs, esetleg akkor, ha operett vagy legalább vígjáték egy híres színésszel. Zsótérék nyilván ebben a tudatban hozták létre, hogy jó, ha hússzor le tudják majd játszani. Éppen ezért, mivel biztos nem lesz jövőre, mindenkinek ajánlom, aki szereti Zsótér színházát, és egy kis nyitottság van benne, hogy nézze meg ezt a pesti vendégjátékot, május 2-án a Marczin, és örüljön a lehetőségnek.

Színlap:

Címkék: Brecht Kecskemét Zsótér Sándor Trokán Nóra Orth Péter Porogi Ádám Csémy Balázs

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr515189918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.