Az előadást látva határozottan kijelenthetem, hogy én még gyönyörködöm az emberben, ha Hamlet nem is, különösen ha színész az illető, tehát úgy tesz, mintha másvalaki volna és mer játszani.
A mai előadásról reggel szereztem tudomást, állítólag egy hete tűzték ki, eredetileg nem volt nyilvánosságnak szánva. Tanulság: nézni kell a szfe.hu-t, ha valaki tényleg érdeklődik. A produkció vizsga, célja világos: egy főiskolai (na jó, egyetemi) osztály minél több tanulóját kell olyan szereppel megkínálni, amelyben kitűnhet, megvillanthat magából minél többet.
A jelen helyzetben sem sikerült az, ami lényegében teljesen nem is működhet: nem lesz mindenki egyformán fontos az előadásban. A színészek jobb ha már a főiskolán (akarom mondani egyetemen) felkészülnek, lesznek sztárok, lesznek főszereplők és örök mellőzöttek és egyre több pályaelhagyó is lesz közöttük. Egy ilyen vizsgán is csak néhány arcot jegyez meg a néző, a többiek egy kicsit beolvadnak az összképbe és felejthetőek lesznek. Mivel az egyetem jellemzően a részt vettek névsorát adja csak meg a színlapon, nem nagyon segíti elő azt, hogy megismerjük a diákokat. A többség ismeri őket, a mezei néző ma sem volt túl gyakori a 35 tagú közönség soraiban, így az egész nem is fontos.
No de milyen volt ez a mai Zsótér, amit egész nap vártam, ami az egész napomat egy kicsit bearanyozta előre is?
Összességében az előadás annyi új gondolatot számomra nem adott, mivel húsznál többször találkoztam a művel (a különböző rendezéseket és az olvasást, a tanítást is beszámítva). Ennek a háttérismeretnek a birtokában viszont nem volt zavaró az, amit vizsgákon gyakran alkalmaznak: egy-egy szerepbe ki -be ugrál több színész is. Aki először találkozna a történettel, azt egész biztosan falhoz állítaná az, hogy Hamletként 4-5 színész volt jelen felváltva, de néha négyen is egyidejűleg (köztük legelsőként egy nő, a későbbi Ofélia is), sőt néhány más kulcsszerep is ugyanerre a sorsra jutott. Volt több Polónius és Claudius is. A Szellem, Horatio, Laertes és Gertrúd ugyanannak a színésznek a kezében maradt. Én a különböző váltások magyarázatára csak azt tudnám felhozni, hogy sok a színész és egy vizsgán mindenkinek adni kellett lehetőséget, hogy kipróbálhassák magukat.
Az én megítélésem szerint Vidnyánszky Attila volt az, aki a legjobb lehetőségeket kapta és amely esélyekkel nagyszerűen is tudott élni. Mielőtt csodálkozna valaki (ahogy én tettem): ez a V.A. a fia a jelenleg annyit emlegetett Vidnyánszky Attilának, aki a Beregszászi Színház művészeti vezetője, a Debreceni Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetemen a színházi intézet igazgatója, a Teátrumi Társaság vezetője és a Nemzeti jövendő igazgatója. Rendező, nem színész. A fiú viszont kb 21 éves és ebben az előadásban játszott Hamletet, Claudiust és Poloniust, no meg a Színészkirályt (az Egérfogó jelenetben még Hamlet is!). Nem minden szerepet, ezt a négyet. Szinte minden jelenetben azt a szerepet kapta ő, amelyik látványosabb és ahol ő volt az aktív fél. Két magyarázatot tudok erre: ha jelképesen akarnám értelmezni, akkor azt is mondhatnám, hogy amíg az apa a domináns figura a magyar színházi közéletben, most a fiú neve által megpróbál modellezni egy olyan színházat Zsótér, amelyben szintén egy Vidnyánszky Attila lesz a domináns. Mi lesz a Hamletből, ha minden főszerepet egy színész kap?
A valóságban ehelyett az tűnik ésszerűnek, hogy Attila az osztály kiemelkedő tehetsége, talán korábban érett a többinél, esetleg egész életét színházban töltötte - most dinamikusabb, többet mutat, így törvényszerűen tűnt úgy, hogy hangsúlyosabb a jelenléte. Emlékezetes több jelenete, Polonius miközben megbízást ad emberének, hogy fia után nyomozzon egy sztepptánc-jelenetet ad elő. Ugyanígy fontos jelenet, amikor az Egérfogóban V.Attila Színészkirályként játszik is és néha ki-kiugorva a szerepből Hamletként is megszólal. Ígéretes tehetség Attila, de irigyelni azért nem irigylem, nem lehet ma Pesten könnyű színészként ezzel a névvel érvényesülni. Ha bármit elér, mindenre azt fogja valaki mondani, hogy csak az apja miatt kapja a jó lehetőségeket. Fogunk még róla hallani, egészen biztos vagyok, formátumos tehetség és ráadásul szimpatikusnak is tűnik, pozitív energiákat sugároz felénk.
Az előadás egyébként a nagyteremben volt. Ha valaki ezt meghallja, de tudja, hogy Zsótér a rendező, akkor borítékolhatja, hogy igen, a színpadon lesznek a nézők is. Számos előadásánál így volt, de akkor többnyire a nézőteret nem nyitották ki egyáltalán, vagy mint a 1/2 kegyelműnél, a színpad és a nézők is a nézőtéren voltak (na jó, egy kicsit az előszínpadon is). Most a színpad hátterében van 2 sor szék és egy sor párna - leülve az üres nézőteret bámulhatjuk többnyire. Ez a látvány egy ideig érdekes, pénz hiányában ezzel lehet operálni, ahogy a Nemzetiben is. Ezen kívül jól hasznosul a függöny is, jelenetekre bont, részben jelmezt pótol (Ofélia a fejére teszi a függönyt, mintha apáca-fátyol lenne), mögötte is játszódik néhány jelenet, amit csak hallunk. A süllyesztők a temetői jelenetben jól hasznosulnak, a trégerek pedig a párbaj jelenetnél. Az előadás egyben kicsit több, mint 2,5 óra. A közepe táján kivezényelnek minket a színpad alá, a színészöltözőbe, pusztán annyi időre, amíg Hamlet (ekkor is V.Attila) elmondja a színészeknek szóló instrukcióit. Addig átdíszítik a színpadot az Egérfogó jelenethez. Ezt a változatosság kedvéért a nézőtérről figyelhetjük, majd ezután visszaengednek a helyünkre. Ezt a mászkálást kapjuk szünet helyett.
Az Oféliát és eleinte Hamletet játszó lány is érdekes jelenség, zongorázik is. (Külső erőket nem nagyon vontak be, a lámpákat Zsótér maga kapcsolgatja, úgy tűnik.) Nem tudom, hogy a három felsorolt női névből ő melyik, ha ismét nézem az osztályt, akkor talán ez is megvilágosodik.
Az előadás látványvilága erősen puritán, eszköztelen. Zsótér jellemzően szereti az élénk színeket, érdekes kellékeket, most viszont mindenki úgy van öltözve, mintha egy ünnepségre jönne. Leszámítva a férfi cipőket,amelyek nagyon nem passzolnak rendszerint az öltönyökhöz. Szándékosan? Vagy nincs a srácoknak normális fekete cipője? Mindkettő esélyes. Kevés a kellék, a szövegmondásra koncentrál Zsótér ezen a vizsgán. Viszont az Egérfogóban (amikor az udvar a Hamlet által javasolt és eljátszatott darabot lesi) az egész darab stílusától elütő feleslegesen eltúlzott expresszív játékba fognak, egyszerűbben: a két szereplő leönti egymást előbb liszttel, majd művérrel és egy kicsit tocsognak is benne a hatás kedvéért. Ezt nézve eszünkbe juthat, amit előtte 5 perccel hallottunk a színészöltözőben. Lám, a színészek bólogattak és fel nem merül a természetes játék, még véletlenül sem.
A záró kép a trégereken mászó színészekkel szintén hatásos, a néző önkéntelenül is félti őket, miközben persze sejti, hogy tömeghalál lesz a vége az egésznek, ha tetszik, ha nem.
Az előadás tempója elég lassú, helyenként vannak nagyon erős pillanatok, és vannak üresjáratok is. Sőt néha mintha azért telne az idő, mert egyszerűen még nem gyakorolták be a jeleneteket. De ez csak egy vizsga, és ahhoz képest egy kész előadás. Még van két évük ezeknek a gyerekeknek, 2015/ben lépnek ki az iskolából, hátha egy ígéretesebb színházi közegbe, mint ez a mai.
