Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

március
23.

Nemzeti - Erdélyi import

Sebestyén Aba második Bányavirág-előadása |  MakkZs  |  1 komment

Helyenként ismét elő-előfordul az a korábban tipikus jelenség, hogy vidéken sikeres előadásokat egy fővárosi színház megvesz, mégpedig oly módon, hogy marad a rendező, a díszlet, jelmezek, sőt esetenként egy-egy színész is. Nem próbál senki úgy tenni, mintha az illető rendezőnek egy éven belül ugyanarról a darabról új mondanivalója támadt volna. Bíznak abban, hogy új beállókkal felmelegítve, átültetve is megél a koncepció és a korábbi siker biztosan megismételhető.

Ez történt most a Nemzetiben. Tavaly előbb Marosvásárhelyen Sebestyén Aba mutatta be Székely Csaba Bányavirág c. előadását (erről a darabról a Vaknyugat kapcsán is írtam nektek többször, Martin Mc Donagh ír szerző számít Csehov mellett az író egyik fő forrásának, nyilvánvalóak a párhuzamok). Sebestyén Aba előadását gyorsan követte a Pinceszínházban Csizmadia Tiboré, amelyről elolvashatjátok a tavalyi beszámolómat. Széles László az orvos szerepében különösen jó volt benne, most így utólag még inkább érzem, hogy mennyire. Azóta a trilógia második részét (Bányavakság) is megrendezték mindketten. Az én megítélésem szerint a pesti színházi nézőknek éppen elég lett volna az említett két Csizmadia-előadás, amelyek rendben vannak, kellemesek, szórakoztatóak és profi színészi teljesítményeket vonultatnak fel. Nem kőszínházi körülmények között élő színészekkel, hanem szabadúszókkal, akiknek kevés hasonló színvonalú feladata van, így ezeket a szerepeket maximalista módon oldják meg, magas színvonalon. Most valami miatt (kevés a játszható kortárs magyar darab) a Nemzeti idei tíz bemutatója közé mégis felvette ezt a darabot, mégpedig Sebestyén Aba első rendezésének másolatával. Az első előadása jelentős elismeréseket nyert a kritikusoktól, így nyilván érdemesnek tartották arra, hogy a Nemzetiben ugyanazt megismételhesse. Sajnos én az első rendezést nem láttam, de szakmabelitől hallottam, aki viszont mindkettőt ismeri, hogy minden elemében, még mozgásában is ugyanazokat az elemeket használja ez a „friss” bemutató, mint az eredeti. A színészeket leszámítva, ami persze hatalmas különbség. Egy előadás két szereposztása között is óriási a különbség, látható ez akárhány esetben az Operában.

Pesten lehet kb. kétszáz ember, aki látta a marosvásárhelyi előadást, ez nem túl jelentős szám. Valószínű, hogy az előadás nézői nem fognak tudni hasonlítgatni, esetleg a Csizmadia-rendezéshez viszonyíthatnak majd, ahogy én.

Az összbenyomásom az volt, hogy a szerző némileg mesterkélt (Varró Dani Mc Donagh fordítását utánzó) szövege nem mindig működött. Furcsa módon most először el tudtam fogadni Tompos Kátya alakítását, akivel az eddigi évek alatt nem voltam igazán egy hullámhosszon, most valamit másként csinálhat vagy pusztán én szoktam meg eléggé? Viszont amíg minden esetben tetszett eddig Stohl a Nemzetiben, most hiányérzetet hagyott, pedig a részeg doktor szerepe hálás. Kifejezetten alulmaradt Széles Lászlóval szemben, bár összességében is erősebbnek éreztem azt a Csizmadia-féle előadást. Természetesen az is nagy különbség, hogy tavaly arra az előadásra előismeretek nélkül ültem be, most viszont a teljes trilógiát megismerve. Így sokkal nagyobb elvárásaim voltak. Más benyomást kelt ez az előadás, hiszen egészen más karakter persze Kaszás Gergő, mint itt László Zsolt. Az utóbbi nem tűnik annyira meggondolatlannak és hebehurgyának, hogy feltételezni lehetne róla, hogy az apja éveken át félrevezesse és átverje. Söptei és Szarvas József ismét házaspárt játszik. Utóbbinak nem hisszük el az öngyilkosságot, amit Tóth Jocónak el lehetett hinni. Viszont a szereposztásból más rendezői értelmezés is kibomlik, míg itt a Söptei-László Zsolt kapcsolatnak valamennyi esélye lehetett volna a színészek játéka alapján, addig a Csizmadia előadásban a Kaszás Gergő-Vándor Éva közötti kapcsolatnak nem.

Voltaképp kellemesen érezheti magát az ember a Nemzetiben az előadás két órája alatt, jó nézni sokadszorra László Zsoltot és Stohl Andrást együtt (mikor legközelebb? Ez itt a kérdés.), de nem érezzük, hogy igazán lényeges volt ennek az előadásnak a megszületése. Különösen azért nem, mert a városban van az említett másik Bányavirág, és annak a túlélési esélyeit ez eléggé rontani fogja, amennyiben műsoron marad jövőre és nem pusztán néhány előadás erejéig jött létre.

Eszenyi Enikő nemrég egy közönségtalálkozón (2012.márc.14.), amiről beszámoltam nektek, kijelentette, hogy zavarónak tartja, ha egyes daraboknak kétféle előadása fut párhuzamosan a városban. (Vannak esetek, amikor meg is vehető egy előadás kizárólagos joga, de sok esetben ez nem ilyen egyszerű. A Csárdáskirálynő jogai egy ember kezében vannak, így prózai színházak még véletlenül sem próbálkozhatnak meg vele, csak az Operett.) Jelen esetben egyet tudok a kifogásával érteni. Ráadásul ez a felmelegített rendezés nem ad annyit, mint amennyi hiányt hagy.

 

Címkék: Stohl András Nemzeti Bányavirág Sebestyén Aba Szarvas József László Zsolt Tompos Kátya Csizmadia Tibor Széles László Söptei Andrea

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1005165889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cougar23 2013.04.06. 07:44:17

Ehhez képest pont a Vígben a Színházak Éjszakáján a Csárdáskirálynő próbája lesz látható..... :)