Az Átriumban 90 perc alatt, egy részben, zenekari kísérettel Egri Márta az 50-es éveket idézi 29 dallal, némi összekötő, bár össze nem függő szöveggel, cikkrészletekkel, hirdetésekkel többnyire. Szerintem ennyiből sejthetitek, hogy mire lehet számítani. Már akkor, ha ismeritek Egri Mártát. HA nem: http://port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=14992&i_topic_id=4&i_county_id=-1&i_city_id=-1
Egri Márta azok közé a jelentős színészek közé tartozik, akik sosem tolakodnak az előtérbe, de emlékszik rájuk az ember. (Jelenleg játszik a Karinthyban, az Orlai Produkció több előadásában és Székesfehérváron is.) Ezért több, mint meglepő hír volt számomra, hogy egy önálló esttel rukkolt ki, ami a létező legnehezebb feladat egy színész számára. Igaz, hogy ott a zenekar, de a reflektorfény csakis az övé most. A felelősség is.
Az ötvenes évekre pár kopott (eredeti!) hokedli mellett 22 óriási kifeszített vörös zászló utal. Ez a pár kellék önmagában is utal az ideológiára és a gyakorlati megvalósulásra. A legérdekesebb viszont egy disznózsírból formált Rákosi szobor. Mint ahogy a lakosság nagyobb fele ezt már csak történelemkönyvekből tudja, ha tudja, minden munkahelyeken kötelezően függött Sztálin és Rákosi képe. Hentesboltokban így becsülték meg Rákosit, szobrot készítettek róla. Sztálin két portréja is megjelenik, de a színésznő igazán bensőséges kapcsolatba csak ezzel a bizonyos szoborral került. Több dalt is elénekelt hozzá, éppen úgy, mintha valódi partnere lenne. (Nekem közben sajnos az járt az eszemben, hogyan oldották azt meg, hogy ne olvadjon szét a zsír az előadás ideje alatt. Nem olvadt szét.)
A program részeiben szórakoztató volt, a kötőanyagot találtam kevésnek. Másfelől felmerült bennem, hogy az nyilvánvalóan jól érzi majd magát, aki odamegy és megnézi, de ugyan milyen közönségréteg az, amely kifejezetten kíváncsi lesz erre a műsorra. Aki emlékszik még felnőttkorából az ötvenes évekre az vagy túl öreg, vagy nem is akarna ezzel ismét szembesülni. De akarnak-e majd a fiatalok ezen a megközelítésen keresztül ismét találkozni e korszakkal? Ezt az idő majd eldönti, kiderül, hogy az országosan működő Orlai Produkció hova és hányszor tudja majd eladni.
Bár hangsúlyozottan az ötvenes évekről van szó, egy-egy helyzetben ez az előadás is „áthallásos színház”-ként működött. Helyenként túlságosan megnyomja Egri Márta a szövegben, hogy mindez az ötvenes évekre vonatkozik. Ilyenkor persze mind tudjuk, hogy nem – jó lenne, ha ez az előadás tényleg csak arról szólna. És a taps ezeknek a kis nüánsznyi, alig észrevehető rebbenéseknek is szól. Sajnos, mintha most is „Futbóliában” élnénk, ezt kell csendben megállapítanunk. Nem véletlen, hogy éppen azt a dalt ismételték az előadás végén.
