Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az első nézésről készült beszámoló.

A Kaposvár-Thália Vaknyugatról szóló.

Ha valaki hét hét után újranéz egy előadást, elkerülhetetlenül változásokat fog tapasztalni. Nyilvánvalóan lesznek előzetes elvárásai és a meglepetés helyett a ráismerés az, ami domináns élményt adhat és ad is. Az előző előadáshoz való viszonyítás önkéntelenül megtörténik. A várható hatás pedig nem látható előre. Emellett az is magától értetődő, hogy a színész is előadásról előadásra alakít a szerepén, kitalál apró játékokat, hogy színesítse. A széria elején inkább nyilván igyekszik begyakorolni, rögzíteni a bevált ötleteket és amikor már minden rutinosan megy, akkor jöhet az improvizáció. Persze nagyban függ az egész folyamat attól, hogy a rendező ott van-e és felügyeli-e a kész előadásokat (mint pl. Ascher), vagy éppen ellenkezőleg: hagyja őket elszabadulni (sokan mások). 

Milyen ez a szerda az Átriumban? Valamivel kevesebb a néző, mint volt azon a vasárnapi estén, bár még mindig telt ház ez. Az erkély már nem zsúfolt és 3-4 üres szék van a földszinten is. Elég érdekesen vegyes a közönség. Én azt feltételeztem, hogy főleg fiatalok lesznek, de nem: sok a középkorú és a nyugdíjasokat is érdekli az előadás. Néhány lány elég érdekesnek véli a díszletet és plüssállatkákat tesznek a színpad szélére, azokkal fényképezik le a szakadt konyhabútorokat. Ízlések és pofonok. A kezdés előtt 3 perccel van aki még napilapot olvas, persze sokan mobiloznak. Megnyugtató, hogy mindenki kikapcsolja ezeket és ezúttal nincs zavaró csörgés, a teljes előadás zavartalanul bonyolódik. (Ha az utóbbi operaházi kalandjaimhoz viszonyítok, akkor ez önmagában is érték, csak ezért emelem ki. Nem természetes ez mostanság.) Mindenki lenyugszik a kezdésre, a harmonika beiktatása kellemes hatású (valami megnyugtató pontra szükség is van), jól is tagolja a  felvonásokat.

A Vaknyugat esetén a január elején látott első élmény és a tegnapi előadás között  "lement" a darab négyszer. Ez alapján az mondható el, hogy a december végi bemutatóhoz képest még mindig a bejáratódás fázisában van, egyáltalán nem érezhető az, hogy rutinból nyomnák le a színészek. A január 6-i előadáshoz képest egyértelműen érezhető volt némi változás, ha nem is fő sajátosságaiban, de apróságokban mindenképp. Illetve: az is lehet, hogy ugyanezek az előadás-elemek megvoltak korábban is, csak nekem kerülték el a figyelmemet.

Előljáróban - mintegy harmadik bevezetésként, ha még nem kattintottál máshová: azt hiszem, hogy érdemes volt újra megnézni, nem volt elpazarolt idő egyáltalán. Az eltelt időben közben láttam a kaposváriak Vaknyugat-verzióját is, így természetesen annak a frissebb élménynek a nyoma is megmaradt. Ennek a fényében is, a tegnapi előadás sokkal inkább szólt a pap (Welsh atya) döntéséről, mint magáról a testvérpárról. Ha eddig nem lett volna egészen nyilvánvaló számomra egy nézés alapján, most egészen az: a testvérpár sokkal súlytalanabb annál, hogy az előadás központjában legyen. Ez még akkor is így van, ha  a második részben szinte végig csak ők ketten vannak a színpadon. Minden lépésükben a pap levelére reagálnak, aki láthatatlanul végig jelen van. (Az eredetiben középkorú férfiakról van szó, míg a kaposvári verzió még reménytelenebbnek v. groteszkebbnek mutatja a képet azáltal, hogy Bérczes László nyugdíjasoknak képzeli el a veszekedőket.)

Welsh atya öngyilkossága most sem tűnt igazán megokoltnak (sőt most kevésbé, mint januárban), főleg a saját indokai álltak nagyon gyenge lábakon. Folyamatos válságban volt a hitével, ráadásul a faluban több gyilkos sem gyónt neki, sőt a 12 év alatti női focicsapat sem hallgatott a tanácsaira. Maga a fő ok, hogy ez a testvérpár vitte volna bele az öngyilkosságba, roppant satnyának tűnik. Mi az, amit látunk? a huszonéves testvérpár folyamatos harcban áll egymással, nem dolgoznak, rengeteg szabad idejük van, kevés kapocs fűzi őket a külvilághoz - veszekednek és alkalomszerűen verekednek is, mint az óvodások. Játéknak fogják fel a harcukat is, és később az atya kérésére a  megbocsájtósdit is ugyanúgy. Nyilván kompenzálnak ezzel, de nem érződik az, hogy a bántásokat akárki is (a papon kívül) többnek venné, mint durva játéknak. A kicsi lány is tisztában van ezzel, komolyan nem sértik meg egymást és Coleman is csak a gáztűzhelyt lövi szét. Valene is épp azért nem jelenti fel a gyűlölt öccsét, mert hiányozna neki, amit egy gyenge pillanatában be is ismer. Ezek a veszekedések tehát mégis egyfajta erős köteléket jelentenek. Egyáltalán nem éreztem, hogy a birkózás, a chipses zsacskók szétszaggatása, üvöltözés és rohangálás közepette igazi, mélyről jövő gyűlölet izzott volna fel a szereplők között.(Január 6-án ebből a gyűlöletből több volt, vagy én éreztem többnek, féktelenebbnek. Most a kapcsolatuk játszma-jellege felerősödött. Maguk is tudják, hogy szórakoznak csupán, valahogy el kell az időt tölteni.) Éppen ezért, mert a testvérpár drámázása pótcselekvés (családalapítás, külső kapcsolatok, munka helyett) - komikussá válik, vagy majdnem azzá (egyszerű ostobasággá, azt is mondhatjuk - egy alkoholista meggondolatlan döntésévé) az atya öngyilkossága. Ezek miatt?  Nem érdemes még csak öngyilkossá válni sem. Annyira minden mindegy, nincs súlya egyik halálesetnek sem, éppen ezért feleslegesek mind.  Welsh atyának nyilván nincs humorérzéke, de a körülötte lévők valódi viszonyainak felismeréséhez sincsenek meg a kellő antennái. Egyértelmű, hogy ugyan lesajnálják, de mégis szeretettel viszonyulnak hozzá. Ha kelletlenül is, de meghallgatják, amit mond, elmennek az öngyilkos tetemének hazahurcolásában is segédkezni. Az öngyilkos Tom kapcsán előadott beszédében még képes arra, hogy meglássa az élet apró örömeit, de saját magára mégsem vonatkoztatja. Nem érzi elég hasznosnak a pillanatnyi életét és ezért inkább "abbafejezi" ő is a saját kínlódását. Mégse lehet egy egész életet úgy leélni, hogy az ember potyapálinkára vár.

Kicsi lány ebben a képletben nem lehet döntő tényező - sem az eredeti darabban, sem az előadásban nem képes a mérleg átbillentésére. Mit kezdene egy katolikus pap egy fiatal lány szerelmével? (Esetleg a végén megkapná, hogy pedofil. Így is elhangzik, hogy éppen az emeli ki az atyát a papok közül, hogy nem molesztál ötéves gyerekeket.) Mellesleg ez a lány sokkal józanabbul látja a világot, olyannak amilyen és látványosan kiegyensúlyozott. Nem fog belepusztulni az atya elvesztésébe, bár éppen e nyamvadt pap iránti vonzalma az egyetlen gyöngesége. Mészáros Piroska alakításában benne van a vonzalom, és annak palástolása iránti vágya is. Biztosra vehetjük, hogy nem fogja magát mégsem a tóba ölni, annál sokkal racionálisabb alkatnak tűnik. Csak lesz, aki megvigasztalja. (Esetleg jön egy másik pap, akiért lehet rajongani.) 

A testvérpár harcának és a megbocsájtósdinak a koreográfiája is lényegében változatlan maradt.A veszekedés természetes létformájuk és mintha most jobban is élvezték volna. Rétfalvi Tamás mintha kevésbé lett volna vehemens, a kettősnek ő a természetesebb tagja. Ficza István, aki már volt, hogy elfeledkezett az akcentusáról, sokkal mesterkéltebb. Hetykén, csípőre tett kézzel áll, fejéről egy percre sem veszi le a svájci sapkát - kopottságában is rendezettebb öccsénél. Pedáns, pakolgatja a gagyi szobrocskáit, pettyeket ragasztgat a tűzhelyre. Számára a világ csak azokon a tárgyakon keresztül jut el, amelyeket megszerzett - még a kezdőbetűjét is rá kell írnia, másként nem lesz egészen az övé. Szánalmasabb az ösztönlény öccsénél. Sikertelenül próbálja elhitetni magával és velünk, hogy különb a gyilkosnál ő, aki kizsarolta annak örökrészét is. Nem egy Káin és Ábel csatázik itt, hanem két kisstílű kölyök, hiába nevezi "érett férfinek" magát Coleman. Alkalmanként rácsodálkoznak arra, hogy egyet is tudnak érteni valamiben. (Mindketten ostobának tartják a papot, hasonlóan viszonyulnak hozzá.) Igazából egyiküknek sincs sok élettapasztalata, a világtól elzárva élnek úgy, hogy még nem sikerült felnőniük. Ez abból is látszik, hogy a megbocsájtósdiban még mindig szétvert dömperek, elsüllyesztett kocsik és elégetett képregények kerülnek szóba. Nem véletlen ez. A komikum erős forrása: a dömper és a frizura, no meg a szobrocskák fontosabbak lesznek, mint az apagyilkosság, amely a legmellékesebb eseménye a két ember viszonyának. 

Visszatérve Ficza akcentusára: nem bírtam rájönni, pedig a januári alkalom óta időről időre eszembe jutott, hogy kinek az ötlete lehetett egy ilyen felszínes megoldás, ami annyira árt az előadásnak. (Épp azért, mert a többi falubeli normálisan beszél.) Vicces? Nekem nem volt az, inkább csak erősen zavaró.  Minek ez? 

Egy másik számomra zavaró megoldás: az atya a felolvasztott szobrokból készült masszába belenyúl, hiszen szenvedni akar mások bűneiért - ez eddig rendben, a darabban is így van ez. De miért vérzik a keze ezek után? Nem kifejezőbb a művéres maszatolás, nem tesz hozzá semmit ahhoz a szenvedés-tömeghez, ami Alföldi Róbert arcáról az egész előadás alatt levehető. Inkább szerencsétlenkedésnek tűnik.

Ami a tárgyakat illeti, nyilván most is a csipszek voltak a feltűnőek. A szereplők látnivalóan csakis pálinkán és csipszen élnek. Ebben az igénytelen közegben egy gáztűzhely is luxusnak hat. A csipsz szétszórása inkább negatív reklámként hat, mint kedvcsinálóként. Mindenesetre alkalmas annak a jelzésére, hogy ezek az emberek élnek, mint a disznók. El lehet merengeni a fogyasztói társadalom hatalmán is. (A legtöbb ember egyébként is utálja a direkt reklámot, most pedig nagyon kilóg a lóláb.) Az előadás elhiteti, hogy ez a legrosszabb hasábkrumpli, nem hiszem, hogy bárkinek is kedvet csinálna a fogyasztásához. (A jegyekhez adnak 1-1 csomaggal, lehet, hogy ez némi kompenzáció.)

Feltűnt még egy jópofa világítási megoldás - a polcra akasztott tésztaszűrő mögé rejtett lámpa. Lehet, hogy azt a tésztaszűrőt a testvérpár anyja használta utoljára. A fekete padló most jó koszos volt az indulóképben is, ami szerencsés megoldás (ha szándékos volt, ha nem), így jobban passzolt a külön szigetként álló konyhabútorokhoz. Még így is az volt a benyomásom, hogy jól jött volna egy valódi szakadt linóleum, hogy elhiggyük a konyha-helyszínt, illetve nem eléggé használták ki a felakasztott vásznakat (egy-egy árny kirajzolódik), de úgy éreztem, hogy sokkal több világítási ötlet gazdagíthatta volna az előadást. Nem sivárnak tűnt, hanem kidolgozatlannak. Természetesen ha kell, ezt az egész széteső látványt koncepcióként is értelmezhetem: széteső világ, egymáshoz nem kapcsolódó emberek élettere nem lehet kicsit sem otthonos.

Ennyi halogatás után, ha a két és fél A/4-es oldalnyi szövegen átrágtad magad, akkor jutalmul most olvashatsz megint Robiról, aki a lehető legnagyobb fegyelmezettséggel, alázattal és szinte eszköztelenül, egyetlen hivalkodó gesztus nélkül formálja meg ezt a szerepet. Talán még a korábbinál is egyszerűbben és intenzívebben van jelen. (Januárban mintha egy-egy  fontos mondatát kiemelt gesztusokkal is aláhúzta volna, most ez nem így van. Még talán annál is jobban igyekszik magát a háttérben tartani, hogy ne vegye el a figyelmet a fiatalok elől. )

Miben áll a titka, ez itt a kérdés. Az évek alatt felhalmozott szakmai tudás, tapasztalat, miegymás mellett - nem minden (=iszonyú kevés) húsz éve aktív színész jut el erre a szintre, hogy akár rezzenéstelenül is fenntartja a figyelmet minden alkalommal, ha ott van a deszkán. A színház pedig kegyetlen és a figyelem azé, aki dominánsabb - így a papírforma szerint az érettebb színészé, akinek némán is van érezhető jelenléte.

Az idő legnagyobb részében mereven áll, maga elé néz és nem tesz heves gesztusokat, még véletlenül sem.  Mivel a testvérpár jellemzően habókosan rohangál, így a kontraszt óriási. Rányomnak és leszednek róla  ragasztószalagot is, fel sem tűnik neki.Vizes haja csapzottan tapad fejére és már előre vetíti a későbbi vizihulla állapotot. Igyekszik a sminkes is a színész minden vonzerejét eltüntetni, ami zavarná a nézőt abban, hogy szánalmas alakot lásson benne. Az egyetlen ami megragadja az atya figyelmét az ital, ami felejtést adhat és ami tilos. Néha odasandít a pálinkás üvegre, majd egyre többször ismétlődik ez a pillantás, aztán hevesen megragadja és tölt magának belőle egy vizespohárnyit. Megissza egy hörpintésre, amíg nem figyelnek oda rá, majd csak úgy mellesleg a kezében hagyja az üveget, mintha csak úgy ottfelejtette volna. Kapcsolata e tárggyal bensőségesen ösztönös, maga előtt is titkolja, hogy alkoholista lett. A folyamatos ivás közben mondott prédikációi átértelemeződnek. Ő tűnik a legesendőbb, leggyengébb embernek a négy szereplő közül. Az öngyilkosság előtt, amikor a levelet írja egészen tiszta a feje - ez az egyetlen eset, amikor az asztalnál ül. Egészen egyszerűen mondja el a szöveget, megrendítene az egy kősziklát is - miközben végig tudjuk, hogy a testvérekre nem fog hatni. A januári 6-i előadás idején még jóval közelebb voltunk a pályázati eredményhirdetéshez (a Nemzetiéhez - ha ez valakinek még kérdéses lehet) és a közönség sokkal több Alföldi-mondatot értelmezett kiszólásként és ezúttal poénként. "Erre a városra nem terjedt ki a jóisten illetékessége", "túl sok a gyűlölet" és az "el fogok menni" kijelentések sokkal több másodlagos jelentést hordoztak, mint tegnap. Ez amiatt is lehetett, hogy tegnap kevesebb szakmabeli volt (két hivatásos kritikust beazonosítottam azért), és a mezei néző lehet, hogy olyan intenzíven nem érzi bevonódva magát a Nemzeti körül folyó csatározásokba, másrészt a "minden csoda 3 napig tart" alapon már megemésztette ezt a hírt. Nyilván a nézők 95%-ának fogalma sincs, hogy milyen is az a Vidnyánszky aki jön, és nem is gondolnak rá túl intenzíven. 

Ez a tegnapi este 14 napon belül a negyedik alkalmat kínálta, hogy megnézzem Alföldit - 3 különböző előadásában. (lsda korábbi bejegyzéseket: Amphitryon 1Amphitryon 2,  Amphitryon 3, Az utolsó óra) Az előadásokat összeköti az is, hogy mindháromban szó van  vallásról-istenről, sőt az Amphitryonban egyenesen ő maga Jupiter, a főisten. Erősen bizonytalan, aki megerősítésre vágyik. Lewisként a legegyszerűbb a helyzet - a magabiztos megtért hívő álláspontját kell képviselnie, míg a Vaknyugatban hitehagyott papot.

Alföldi Róbert civilként eddig (dec.17.-ig) azt a hitét hangsúlyozta, hogy a jó munka el fogja nyerni jutalmát, alkatilag tehát inkább optimista. Nagyon kell most, hogy ez az optimizmus és hit vele maradjon, hogy kibírja még az évad hátralevő részét. Már jobban nem lehetne ráirányítani az összes reflektorfényt, folyamatos feszültség veszi körül. Mindeközben roppant szívósan, kitartóan, feltűnő gesztusok, hivalkodás és önsajnálat nélkül fegyelmezetten dolgozik. Mindegyik előadásban éreztem ezt a koncentrációt a teljesítmény mögött. Nyilvánvalóan a külvilág ingereit nem tudomásul venni és csak a megoldandó feladatra fókuszálni egyre nehezebb lehet. Mindenki már az új helyzetre készül körülötte, de addig még itt az új rendezés, vezetni kell a színházat július 1-ig és mostanáig a  két új bemutatón is dolgozott.

A szombati és a tegnap esti előadás után az volt a benyomásom, hogy ez a helyzet így már túl kemény. Remekül bírta az előadásokat, de a tapsrendek alatt, visszatérve civil énjéhez nem tudta derűsen fogadni az elismerést. Nagyon el lehet fáradva a nyomás és a folyamatos munka kettős súlya alatt. Hiába sikerült az Amphitryon, nyilván nem lehet felhőtlenül örülni neki, hiszen csak négy hónapot fog menni.  Alföldi maratonjából a hátralévő táv nem tűnik rövidnek, és nincs kiszállás. Ami annál is nyomasztóbb: mi lesz utána, a számos már kitűzött rövid távon is teljesíthető felkérés után mikor kap még egy újabb maratonra lehetőséget, azaz egy másik színházat, ahol ismét nulláról kezdhet társulatot építeni? És ha kap, ezek után lesz-e még ereje és kedve belefogni? 

Címkék: Alföldi Gothár Péter Átrium Vaknyugat Rétfalvi Tamás Ficza István Mészáros Piroska

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr325110133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.