Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Szombat este tízkor, miután kijöttem a Rózsavölgyi Szalonból, gondoltam egyet és benéztem a Katonába is.

Schilling Árpád kezdeményezésére indult egy beszélgetéssorozat, amelyre jelentős rendezőket hívnak majd meg. Az első alkalom ez volt, Székely és Zsámbéki (azaz "a Gáborok") beszéltek a színházi emlékekről. Az most sem derült ki, hogy Székely pontosan miért is ment el a Katonából, bár irányult erre nézői kérdés. Hatalmas naivitás volt azt gondolni, hogy majd most megmondják, hogy mi van a döntésük mögött, ha egyszer még soha nem beszéltek erről a közvetlen munkatársaiknak sem. Fel lehetünk készülve, hogy ez marad a magyar színháztörténet egyik legrejtettebb titka. Bele kell nyugodni. Én azon a ponton érkeztem, mint kiderült, amikor két óra pódiumbeszélgetés után elkezdődtek a kérdések. A nézőtér teljesen tömve volt, álltak is, éppúgy mint a régi szép időkben. (Engem biztosítottak arról, hogy azonnal vége lesz, de mégis beengedtek - még 45 perc volt az, amit hallottam.)

Ez alatt Székely Gábor kifejtette azt az ellenérzését, hogy dömpingszerűen készülnek gagyi előadások, kevesebb, de minőségi jobb lenne szerinte. Ráadásul sok esetben a színházi előadások csak a nézők szórakoztatására törekednek, és a körülöttük lévő világ bemutatására kevésbé. Itt magamban halkan közbevetettem, hogy az utóbbi években a Katonának is van több olyan produkciója, ami mintha inkább ebbe a kategóriába sorolódna. Valószínű, hogy nem baj, hogy sokféle színház létezik, lehetséges, hogy előbb-utóbb a néző képes lesz felnőni és maga fog úgy dönteni, hogy nem elég neki az, ha elandalítják, nem csak felejteni akar, hanem gondolkodni. A többség bizonyosan nem fog erre az útra lépni, de lehet próbálkozni. Ebben a 45 percben a Nemzetiről nem volt szó, lehet, hogy korábban igen - elhangozhatott volna, hogy a közönség nevelése a Nemzetiben viszont elég jól működik, ill. működött. Azt hiszem, hogy az utóbbi két évben jobban, mint a Katonában.

(Aki végig ott volt és ezt olvasta, igazán írhatna egy kommentet, hátha lényeges dolgokkal kiegészülne.)

Címkék: Katona Nemzeti Zsámbéki Gábor Székely Gábor

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr365087833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalaf85 2013.02.19. 15:51:17

A beszélgetés megelőző részénél nekem kicsit olyan érzésem volt, mintha egy Vámos Miklós műsorban ültem volna. Nagyon sok volt a sztorizgatás. Az elején Schilling kerített egy jó nagy feneket a beköszönésnek, hogy miért van ez és kiket miért hívott meg, és ha sikere van a dolognak, akkor meg ideinvitál néhány olyan "általa respektált" személyt is, mint Alföldi meg Bagossy. Megköszönte Máté Gábornak is, nekem meg végig az volt az érzésem, hogy az, hogy Székely-Zsámbéki kezd, tulajdonképpen kötelező kör a helyszínért. Természetesen ott volt a társulat teljes egészében is (valakinek nagyon beszólt Székely, hogy miért játszik napi szappanoperában a tévében nulla színész ráfordítással).
Schilling első kérdése teljesen értelmetlen volt, amit el is poénkodott a két Gábor, kb az volt a lényege, hogy amikor kikerültek a fősuliról, hogyan készültek a színházigazgatásra. Ez ugye marhaság, mert pályakezdőként ki gondol erre, aztán meg ha benne van, ki akar a vezetéssel foglalkozni a rendezés helyett, ugye... Ezután nagyon hosszú múltidézés kezdődött Szolnokról meg Kaposvárról, és a régi rendszerről - cenzúra, támogatások, fenntartás, lehetőségek, miben volt más, mint a mai. Közönségformálás. Ekkor egy éles váltással rákérdezett Schilling a Nemzeti ügyre, amire Székely annyit reagált, hogy akkor is botrányos volt a dolog és a politikai játszmák színtere az egész intézmény (kifogásolták például már azt is az ő működésük idején, hogy mit keres a repertoárban Füst Milán meg Szép Ernő és ugye a Kornis bemutató után kitessékelték őket). Nem tudom, a vége felé ott voltál-e, amikor egy igen provokatív kérdést tett fel Schilling: Kell-e Nemzeti? Erre Székely nem válaszolt, Zsámbéki pedig azt mondta, hogy nem. Ezen annyit finomított, hogy ha értelme van, akkor csak az, hogy mivel ez "a" nemzeti, ezért annak fenntartására még válság esetén is odafigyelnek. Példának hozta fel a két görög nemzeti színházat, aminek alapító okiratában benne van, hogy 100-100 szerződtetett színésznek kell lennie és ehhez még most is tartják magukat.
Legtöbbet egyébként a pályakezdésükről lehetett megtudni, a Nemzeti és a Katona szinte csak érintőlegesen lett téma. Sokat beszéltek a színészvezetésről, hogy miben más az a színjátszás, amit ők vártak el a korábbitól. Székely szöveg-centrikus és nem nagyon tolerálta ha a nagy nevek egyszemélyes show-t akartak csinálni egy előadásból. A lusta nemzetis színészekről is megemlékezett. Érintőlegesen szóba került a pályáztatás kérdése, mindkét Gábor utált pályázatot írni, főleg Zsámbéki, Székely csak azért tartja jó dolognak, mert a színházi emberek közül nagyon kevesen írnak és jó, ha írásban fennmaradnak az utókornak az elképzeléseik. Schilling láthatóan a pályázatok mellett van, Gáborék inkább a felelősség felől közelítették meg a dolgot és így jobbnak tartották a kinevezést, mert aki kinevez, az számon kérhető később, míg ha egy testület dönt, úgy mindenki a másikra mutat. Az örök vitatéma, a társulat vs. szerződtetés is felmerült, de ebbe már bele sem mentek, mondván, rengeteg érv van mellette és ellene is, hétfőig itt vitathatnák. Zsámbéki inkább mellette van, hozzátéve, hogy nagyon fontosak az impulzusok, mert ha egy társulat megfásul, az nagyon hosszú lemenő ágat jelent. Felkerült a "milyen nehéz a mai pályakezdő színészeknek" lemez meghintve az "én osztályomból idén már gyakorlatra sem hívtak senkit" kesergéssel. A mélyebb részletekbe, pl. hogy miért kell ennyi osztályt indítani, viszont nem mentek bele. Az aktuálpolitikát és a személyeskedést kerülték, illetve rébuszokban beszéltek inkább.

Röviden ennyi, lehet, hogy volt még más is, de már nem emlékszem. Volt egy jó poén és egy jó sztori, ami meg fog maradni.