Ha valakinek nem tűnne fel: ezúttal az Oidipusz cím mellett szerzőként nem Szophoklész szerepel, hanem Robert Icke, a történetet pedig egy kampányirodába helyezték, ahol a stáb a szavazás utáni ünnepléshez készülődik. Oidipusz, a jelölt, épp csak karnyújtásnyira a sikertől élő adásban spontán ígéretet tesz: amennyiben nyer, feltárja évtizedekkel korábban meghalt elődje, Laiosz halálának körülményeit, amelyet valami miatt eltussoltak…
Nem hiányzott hétfőre előadás, de a műsor nagy úr, és mostanában a független előadások havonta jó, ha kétszer mennek, így csak most jutottam el a Szkénébe a Nézőművészeti KFT január 13-án bemutatott új produkciójára.
Abszurd komédia egy dán írónőtől, akinek a Mesteremberek c. darabját a Katona is játssza, sőt ezt, a Közeleg az idő-t is láthattuk már Vidnyánszky Attila rendezésében (2005-ben) az akkor még Új Színházban.
Ezek alapján ártalmatlan esti szórakozásra készültem, bár feltételeztem a Nézőművészeti KFT dramaturgjáról és művészeti vezetőjéről, Gyulay Eszterről, hogy nem mutatnak be olyan előadást, amelyik „csak” a kikapcsolódásról szól. Ennyire naiv azért nem vagyok.
Ezúttal nem írhatom le, hogy a papírforma érvényesült, bár mások szerint meg igen - megosztó az előadás, és mi nézők nagyon nem vagyunk egyformák. (n+1. bizonyíték)
Nem volt a legnagyobb ötlet két Don Giovanni között épp A végzet hatalmá-t választani, bármekkora csábítást jelentett is a Carmen-vetítésen Lise Davidsen áriájának bejátszása. (Tényleg elég pár perc ahhoz, hogy egy nagyon jó énekes kíváncsivá tegyen minket magára.)
Az élő közvetítés ismétlését március 12-én este hatkor még meg lehet nézni, sőt jegyek is vannak rá – ennek köszönhetően igyekeztem a bejegyzés posztolásával, hátha van, aki épp ennek a keveset játszott operának mai korba helyezett változatára lenne kíváncsi.
A gyilkosságnak látszó baleset pillanata - Lise Davidsen, Brian Jagde és Solomon Howard
Aki ismeri a vidéki színházak munkarendjét, az pontosan tudja, hogy harmincnál többször nemigen mehet egy előadás (nagyon ritkán egy-egy zenés darab), és az, hogyha bérletszünetben is kitűzik, önmagában is jelent valamit. Leginkább azt, hogy vannak törzsnézői, akik többször is szívesen beülnek rá.
John Orton műve ilyen népszerűvé vált Tatabányán is.
Eljött a Ruszalka és az Arabella után az ÚJ Don Giovanni is, sőt a sorozat kezdete óta már túl vagyunk az évadhirdetésen is, amikor kiderült, hogy e három produkcióból egy sem került be a jövő év programjába - várhatjuk őket vissza.
A Don Giovanni teljes sorozatáról szól ez a beszámoló, a két főpróbáról és a nyolc előadás mindegyikéről, több, mint 12 alkalommal alakítottam át - utolsó módosítás: márc 24-én 17:35-kor történt. (A továbbiakban csak kommentet fűzök még hozzá, ha lesznek későbbi sorozatok, a főszöveg marad.) Most már az utolsón is túl vagyunk, amelyiket ismét zenekarral és énekkarral láthattunk, fokozottan örülhettünk a kiegyensúlyozott, szép teljesítménynek. A közönség ezt a szokásosnál nagyobb ovációval és a végén állótapssal jutalmazta. Én pedig nemsokára ki fogom tenni ennek az AJÁNLÓnak a tömör változatát is, a későbbi évadokra előre gondolva.
Nem tudom, hogy Ruben Östlund Lavina c. filmje mennyire van benne a köztudatban, és azt sem, hogy kinek fog jobban tetszeni: azoknak, akik látták, vagy azoknak, akik még nem. Pelsőczy Réka korábbi, filmhez kapcsolódó budaörsi előadásai esetén (Születésnap, Vadászat, Beszélnünk kell Kevinről) tudatlanul mentem, most viszont ahogy kiderült, hogy műsorra tűzik az Orlai Produkció és a Katona József Színház koprodukciójában megvalósuló előadást, még aznap megnéztem a forrást, amelyből Tim Price adaptációja Zöldi Gergely fordításában kiindult.
Egy a ráadás címmel egy klasszikus angol bohózatot mutatott be a Thália a múlt hétvégén Hamvai Kornél fordításában, amelyet néhány nap késéssel, kedden láttam.
Bevallom, az előadást hasonló céllal akartam megnézni, amiért a legtöbb ember egy bohózatra beül: ki akartam kapcsolódni mindenből, többek között le akartam tenni kicsit A kékszakállú herceg várá-nak problematikáját, amely akkor már több, mint öt hete foglalkoztatott intenzíven. (Aki egy megrázó, alaposan átgondolt mai Kékszakállú-t szeretne, az mehet Miskolcra, még lesz négy előadás.)
Jelentem, az Egy a ráadás tökéletesen betöltötte a neki szánt szerepet, végig lekötött és valóban jól szórakoztam. Aki a kikapcsolódást keresi egy előadásban, annak ez a professzionálisan lebonyolított bohózat jó választás, nagyon jók a színészek, szívesen ajánlom.
Az előadás három alappillére: Vida Péter, Zayzon Zsolt és Tamási Zoltán - Szelei Mónika jelmezeiben
Alföldi Róbert rendezése visszafogottan minimalista, letisztultságával minden bizonnyal feltűnést fog kelteni. A szereposztás kommentek nélkül is meggyőző – nem lesz könnyű rá jegyet venni se mostanában, se később, ott a helye a Centrál Színház műsorán még hosszú éveken át. Megrázó szép élmény volt már a főpróba is, így nem maradhat el a nyomhagyás, bár ennek a produkciónak biztosan nincs szüksége kampányra ahhoz, hogy mindig megteljen majd a nézőtér.
Megosztó és felkavaró előadás Szabó Máté Kékszakállúja, most tartunk a sorozat félidejénél, így három - eltérő kombinációban történt - megtekintés után elszántam magam, hogy a rendezői koncepcióval kapcsolatos benyomásaimat leírjam, akár ajánlóként is. Még van öt előadás hátra, akit kicsit is érdekel Bartók operája, annak érdemes miatta Miskolcra utaznia. NEM ZENEKRITIKA.
Ez a bejegyzés nagyon sok szpoilert tartalmaz, sőt a nyugalom megzavarására alkalmas gondolatot, így lehet, hogy jobban teszi valaki, ha a premierek után kitett "gyors ajánlómat" olvassa inkább, és ezt majd a megtekintés utánra hagyja. A "mindent tudás" sem csökkenti a megrázkódtatást - különösen azok számítsanak erre, akikre a darab jellemzően intenzíven hat, és nem egyszerűen a "szép zenét" vagy a " fantasztikus énekeseket" értékelik.
A Rózsavölgyi Szalon történetében nem először fordul elő, hogy tudósok beszélgetését mutatják meg nekünk: néhány évvel ezelőtt Micheal Frayn darabjában, a Koppenhágá-ban Heisenberg és Bohr találkozott (aki látta, nyilván emlékszik Gyabronka Józsefre és Őze Áronra is, akikhez Kútvölgyi Erzsébet csatlakozott még. Jelen esetben a szerző Cyril Gely, aki viszont a színház törzsnézőinek a Diplomácia c. darab szerzőjeként ismerős.
Jelenleg csak egyrészes az este, de ugyanúgy három szereplőt kapunk, akik együtt talán soha korábban nem léptek színpadra: Otto Hahnt Seress Zoltán, Lise Meitnert Kiss Mari, a tudós kémikus feleségét pedig Szorcsik Kriszta játssza Herendi Gábor rendezésében.
