Egyik koncert hozza a másikat – bár évtizedekig nem jártam a Mátyás templomban, a múlt heti koncert után ismét ide vetődtem, mégpedig Bachot hallgatni – az MR Szimfonikusokkal, Kamp Salamonnal és persze nem utolsó sorban Megyesi Zoltánnal, Szemere Zitával.
Az eseményt a facebookon reklámozó kép, a koncerten a zenekar az oltár elé került...
Miután ez legelsősorban színházi blog, de operaelőadásokat is tárgyal színházi szempontból, talán érthető, hogy leginkább néhány énekes miatt szoktam hangversenyeken is előfordulni. Ugyan egy koncertről aztán különösen nehéz nem-zenekritika formájában nyomot hagyni, a színházi szemszög csak pár sorra lesz most is elegendő, de ezeket a koncert-látogatásaimat elsősorban azért nem hagyom említés nélkül, mert azt remélem, hogy lesznek néhányan, akik szintén elsősorban színházi nézőknek tartják magukat, de mégis ráébrednek, hogy néha jól jön egy-egy másféle kaland is, és előkapják a Koncertkalendáriumot, és kiválasztanak belőle valamit…
Ez a koncert – a múlt hetivel ellentétben – tényleg benne volt ebben az alapvető műsorújságban, az MR Szimfonikusok Anno Sacri bérletének hatodik alkalmaként zsúfolt házat vonzott a templomba.
Azt ne latolgassuk, mi lett volna, ha ma nincs meccs-szünet és történetesen van egy hasonlóan erős program, mint egy hete a Múzeumok éjszakája. Ezek nem voltak, és így a templom minden szabad négyzetméterére több széket is elhelyeztek, nemcsak a padokra volt szükség.
A zenekar most nem a szentélybe, hanem az oltár elé került, így a távolabbi helyeken sem érezhette úgy a néző, hogy el van az élménytől zárva. Jó volt a főhajó közepén ülni, minimális távolságra a szólistáktól. Mintha az akusztika is így lett volna jobb, nem zárnám ki, hogy emiatt is került a zenekar előre.
A koncert egyébként rendesen be volt mikrofonozva, és ez arra enged következtetni, hogy készül egy jó felvétel, amelyet a Bartók rádió majd előbb-utóbb le fog adni, és meghallgatható lesz később is, jó minőségben.
A műsor az előre kiadottól némileg eltérő sorrendben került elénk, Tóka Ágoston orgonajátéka második műsorszámmá vált (J.S.Bach: Korálelőjáték az Ein Feste Burg ist unser Gott koráldallamra, BWV 720), amely előtt az egyetlen nem-Bach művet hallgattuk meg, mégpedig Heinrich Schütztől a „Jauchzet dem Herren alle Welt”-et. Ennek a specialitása a „dupla kórus” használata volt, pontosabban a kórus egyik fele a karzatra került, míg a másik fele a zenekar mögött énekelt, középen pedig a szoprán és a tenor szólista felelgetett egymásnak. Ez a megszokottól eltérő elrendezés azonnal a koncert legelején izgalmassá tette a kantátát, és a két szólista előadói stílusában már itt is gyönyörködni lehetett.
Szemere Zita remekül festett hosszú fekete fellépő ruhájában, és nem szűnő mosolyán egészen végig látni lehetett, hogy mennyire élvezi az éneklést. Folyamatosan törekedett minden duettjénél arra, hogy partnerével szemkontaktust találjon. Nem most láttam először koncerten, de ennyire közelről még soha nem tudtam megfigyelni.
Megyesi Zoltánnal együtt szerepelt öt hete a Messiásban, de a tenorral kapcsolatban azóta volt már két frissebb élményem is (BFZ-turné, és öt napja a Salome), látnivalóan végig dolgozta az utóbbi hónapokat. Neki különösen jól állt a harmadik műsorszámban – Bach 135. kantátájában – a recitativo, amelyben a szöveg ismerete nélkül is átjött, hogy egy gyenge és beteg ember fordul vigaszért az Úrhoz.
Mindkettőjük előadásán érezni, hogy a lehetőségekhez képest meg is jelenítik a szövegből kisugárzó életérzést, és egészen a tételük utolsó másodpercéig - a hangszeres részek alatt is - szerepben maradnak. Előadásukon nem érződött fáradtság, nem jött át, hogy ez már az évad utolsó koncertje, jó volt őket nézni.
A kantátákban volt basszus szóló is – Hámori Szabolcs énekelt, akinek a nevét mostanában több koncertkiírásban is láttam feltűnni -, és persze alt is. Schöck Atala betegsége miatt a Nemzeti Énekkar egyik tagja, Móré Gabriella vette át a szerepét. Nem volt beugrás íze a fellépésének, ha nem mondják be a változást, nyilván a legtöbb néző nem is vett volna semmit észre.
Az Énekkarban egyébként más szólisták is énekeltek (pl. Rezsnyák Róbertet vettem észre), és kórus-szólót énekelt Magyarkuti Nóra, Nemes Edit, Süveges Katalin és Csapó József.
A programban az említett három műsorszám mellett szerepelt még a 116. Bach-kantáta és a 80. szintén. Utóbbi esetén lemérhettem, hogy milyen az, amikor ismeretlen művek után – jórészt más előadókkal – egy olyat hallhatok, amelyikkel kapcsolatban van korábbi koncert-élményem, sőt amelyikre fel is készültem, valamennyire ismerős.
Az összbenyomásom több eltérést, mint hasonlóságot mutatott a decemberi kecskeméti koncerthez képest, de ez nyilván így a normális – más zenekar, karmester és három eltérő szólista ezt indokolja is.
A magam részéről még nem zártam le az évadot, nyolc napom még hátra van – egy (esetleg) két opera az Armel fesztiválon, illetve még egy koncert az, amelyikről szeretnék még addig nyomot hagyni, illetve két (talán három) prózai előadás. Ahogy látszik, én már leengedőfélben vagyok...
ps. 2018.07.02.
Utólag jöttem rá, hogy élőben közvetítette a Bartók rádió, július 11-én megismétlik, de a mediaklikk.hu-n gond nélkül hallgatható 30 napig, bármikor...
