Egy héten belül ez a harmadik székesfehérvári előadás, amelyikkel dolgom volt: a Jóembert keresünk-kel az eredeti helyszínen, a Leonce és Léná-val pedig ugyanitt a Jurányiban találkoztam, két nappal korábban.
Horváth Csaba neve, de az általam kedvelt norvég szerző, Jon Fosse is kíváncsivá tett, hogy miként fog a görög mitológiai történet megszólalni.
Éppen a mitológiát tanítom egy nyelvi előkészítős osztályban, ahol az lenne a cél, hogy azok a diákok (80%), akik semmiféle előismeretet nem szedtek fel ebben a témában az általános iskolás éveik alatt, jövőre ne kapják nyakukba az egészet úgy, hogy szinte azonnal elvileg az Odüsszeia egy részét is el kellene olvasniuk. Ennek a világnak a megismerése nem könnyű feladat, különösen ha gyorstalpalón történne, talán két részre bontva fájdalom-mentesebb lehetne. Azért, hogy élményekhez is jussanak, választottam ki jó előre az előadást, de érdeklődés hiányában (és szándékosan nem akartam kötelezővé tenni), végül egy érettségire készülő osztályból jelentkező húsz diák lett a szerencsés, akik eljöhettek.
Szerencsés, mondom – mert ez az előadás az Antigonét kötelezően tanuló gimnazistáknak teljes rálátást ad a thébai mondakörre, megmagyarázza, de nem beszéli túl annak részleteit.
Fosse jó átiratot készített és összefogta Szophoklész mindhárom drámáját, amely Oedipus királlyal és a családjával foglalkozik, kihúzta belőle az ismétlődéseket, egyszerűsített a nyelvezeten, de minden fontos eseményt meghagyott. (Lehet, hogy ehhez a benyomáshoz kellett Perczel Enikő dramaturg további munkája is, aki Domsa Zsófia fordításával dolgozott.) Horváth Csaba a saját stílusánál maradt, mozgásszínházi elemeket is használt. (De talán kevesebbet, mint várnánk, legalábbis az előadás első felében.) Pallós Nelli a görög amfiteátrumok nézőterére emlékeztető lépcsősort tervezett, amely sokféleképpen átrendezhető, szétszedhető és összerakható. A látvány nem tolakszik az előtérbe, de jól szolgálja a rendezés elsődleges célját, ami a történet elmesélésére irányul. Nem válik unalmassá.
Remélhetőleg Székesfehérváron ezt az előadást hosszabb ideig is műsoron tudják tartani, mivel minden évben lesznek kilencedikes gimnazisták, sőt nem ártana akár a felsősöknek sem.
A rendező alkalmas színészeket talált minden feladatra, és nem egyszerűsített (Szophoklész 3-3 színésszel játszatta minden darabját), nem kap valaki több szerepet, így nem áll fenn az a veszély, hogy valaki elkezdi őket keverni.
Kádas Józseffel együtt tudunk érezni, akinek legfőbb kívánsága, hogy végre ne vele foglalkozzanak az istenek. Oedipus király – öltönyben, nyakkendőben – hétköznapi férfi, ahogy utóda, Kreón is az. Hirtling Istvánból kinézzük, hogy kivárta a megfelelő időt a jóslatkérésre, valóban vágyott a hatalomra, csak elszámította magát – mindenkit elveszít menet közben ő maga is. Kuna Károly szava kellően hangsúlyos Teiresziászként, elhisszük neki a mindent tudást. Nekem nagyon tetszett Varga Mária Iokaszté szerepében, áradt belőle a szeretet, hangja nagyon gyönyörű, de a Jurányi színháztermének kilencedik sorában már nem volt mindig tisztán érthető. Kiss Diána Magdolna és Varga Lili különösen hangsúlyos jelmezt kapnak Benedek Maritól, egyikük piros, másikuk kék – mintha a tűz és a víz ellentétére utalnának. Antigoné és Iszméné valóban másként kezeli a válsághelyzetet, egyikük lázad, másikuk pedig tűrne…(Annak is szerepe van, ahogy a középső részben hirtelen meglehetősen kevés ruha lesz a szereplőkön...)
Lábodi Ádám rövid jelenetével elérheti, hogy mindenki a jelenlévő diákok közül végre berögzítse, hogy a temetetlen fiú Polüneikész, és kicsit később Fehér László egészen kiváló Haimón. (A neve mellett az m.v.-t látva felötlött bennem, hogy akkor hol is van, ha már nem Fehérváron.) Sághy Tamást is jó régen láttam - bizony nagyon könnyű valakit szem elől téveszteni, ha elszerződnek vidékre.
A kar tagjaiként Ballér Bianka és Kovács Tamás szerepelt, és örültem nekik megint, mivel őket már tavalyi vizsgaelőadásaikban is megjegyeztem.
Pálya Pompónia most nem tűnik kétneműnek, mint a Leonce-ban, hanem férfi hírnök/ex-pásztorrá vált. Érdekes rendezői döntés ez, semmilyen más magyarázatot nem tudtam magamnak kitalálni, mint azt, hogy más szerep nem jutott neki, de fel akarták használni. Tűzkő Sándor volt a partnere, a másik pásztor, aki a gyilkosság leleplezésében kulcsszerepet vállalt. Polüneikész teteme mellett pedig két őrt is elhelyezett Horváth Csaba, Gál Horváth Bernadett és Kertész Júlia személyében.
Az előadáson a nézők között sok színházi alkotó, több kritikus és általam is ismert törzsnéző foglalt helyet kihasználva, hogy nem kell Fehérvárig sem menni Horváth Csabát nézni. Mégis azt hiszem, hogy ez az előadás célzottan az általam vitt diákoknak készült, ők az igazi célközönség, és mivel az este nem hosszabb két és fél óránál, reális esélye lehet akár ehhez kapcsolódva egy osztályprogramot szervezni. Városnézés összekötve színházlátogatással, hátha szóba jöhet egyes iskolákban....
