Az első szereposztásé után elmentem a második főpróbára is, tekintve, hogy akkor még bármekkora összegben lefogadtam volna, hogy már szombat reggel elhúzunk Pestről. Nem így lett, sőt a leállás helyett beültem a két nap alatt négy előadásra, amelyek közül az utolsóról csak most fogok írni. Nem, nem voltam olyan passzban, hogy négyszer öt napon belül A hugenottákat nézzem, de azt feltétlenül sajnáltam volna, ha egyszer sem teszem meg. Már a főpróbán, a második szereposztásban is láttam remek teljesítményeket, remélem, hogy aki ma nézte, azok is szerették.
De a csütörtöki főpróbáról szól az alábbi három oldalnyi szöveg.
II. Október 26. csütörtök 22.41
A második főpróba kapcsán csak kisebb kiegészítés következik. Erős dózis volt kétszer egymás után az előadás, illetve lett volna, de másodszor a harmadik felvonást már nem vállaltam be.
A főigazgató az első szünetben majdnem egy órás (egyébként üresjárat nélküli, érvekkel megtámogatott) beszédet mondott a premier idejére tervezett sztrájk kapcsán, és emiatt húzódott az egész. Sokakat nyilván ez a beszéd és a részletei jobban érdekelnének, a sajtóban nagyon sarkítva és árnyalatok nélkül jelent meg, de én kizárólag azért mentem a helyszínre, hogy a második szereposztásról is ajánlót tudjak írni, ha már nem leszek a premieren, nem pedig valami szenzációt és nagyobb olvasóközönséget keresve. A kérdés annyira bonyolult, hogy az Operaházat kívülről bármilyen rokonszenvvel és érdeklődéssel figyelő ember semmiképp nem tudna érdemben nyilatkozni, így jobb ha nyugodtan marad. A másik felet nem hallottuk, de a Főigazgató mondott olyan mondatokat, amelyek alapján akkor és ott számomra már biztos volt, hogy nem lesz sztrájk, emiatt különösebben nem is aggódtam. A helyzet így is elég stresszt jelenthetett a közreműködőknek.
Az eltolódás miatt viszont úgy döntöttem, hogy mivel számomra már az első nap is a harmadik felvonás volt a gyenge pont (nagyon motiválatlan és kapkodásnak érződő összekapart cselekménnyel, a szerző hibája elsősorban), két nap kihagyás után ehelyett inkább a saját fiamat tekintettem meg, és éneklem neki a szokásos altatót (Jánosnak a Don Giovanniból…). Ez történt, így két felvonás alapján tudom az ajánlót folytatni.
A harc, az erőszak a harmadik felvonásban összpontosul...
A rendezéssel kapcsolatos benyomásaimon nincs mit korrigálni, de már most észlelhető volt némi gyorsulás, érik az előadás, sokkal gördülékenyebb lesz. A betűk tologatásába a műszak már most kezd belejönni.
A kezdő képben Sándor Csaba Nevers grófjaként szenvedélyesen dicsőíti a borozást, így az előadás első húsz percében Bacchust éltető katolikus urak jelenete kifejezetten sodró lendületűvé vált Turpinszky Gippert Béla, Erdős Attila, Mukk József, Gradsach Zoltán és Kőrösi András EGYÜTTES elővezetésében. Összeszokott mulatozós társaságnak hisszük el őket, és csak sajnálkozunk újfent, hogy nem maradnak így együtt, hanem jön a nőügy és a politika, egyszóval a bonyolítás.
Meggyőző és érdekes is ez a Sándor Csaba-féle Nevers interpretáció, mert a figura előéletére is kapunk utalást. Ahogy Sándor Csaba Don Giovanni szokott lenni, ez a gróf is udvarolgatott korábban (gáláns kalandjairól híres), de maga mondja, hogy a nősüléssel ennek a korszaknak véget vet, úgy tűnik a beszédéből és a cselekedeteiből is, hogy egy életélvező, ámde alapvetően tisztességes ember áll előttünk. Azt nem írták meg neki, hogy szerelmes lenne a kijelölt menyasszonyába, akinek apjához fűzi megállapodás, de még akár lehet is, ha elnézzük Kriszta Kingát. Megértjük, hogy nem szívesen mondana le róla. Annál rosszabb, hogy megnyerő a gróf, mert nem tudtam teljes szívvel drukkolni a fiatal lány választásának. Kriszta Kinga Valentine-ként, hasonlóképpen bájos, fiatal lány, mint amilyen Gara Máriaként sokszor volt már. Illúziótkeltő, de mégsem hiszem el neki, hogy ezt a vőlegényt lecserélné a László Boldizsár által játszott Raulra. A tenor sokat énekel, minduntalan kap hősöket, de ettől én még rendületlenül azt gondolom, hogy az ő szerepköre nem ez lenne, karakterszerepekben igazán jó (NAGYON AZ!!! - lsd. Sly), de nekem nem tudja magát hősszerelmesként eladni. Ettől még nem borul fel a világrend, nyilván azt énekli, amire felkérik - ennyire egyszerű az operaénekesek léte. (Meg van a hang és a hozzá tartozó szerepkörök.) Még az sem kizárt, hogy ő is szívesebben énekelne sokdimenziójú, jól játszható embereket hősök helyett, de az ellenkezője is igaz lehet. (PONTOSíTÁS: László Boldizsár feltétlenül főszereplő alkat, nem ún. "karakter tenor", látszik, hogy energiái bőven elegendőek, hogy vigye az előadást, de nekem nem tűnik hősszerelmes alkatnak, sokkal erősebbnek éreztem a Doktor Faustusban is Mefisztóként, mint például Pinkerton szerepében. Persze, a negatív szereplőt mindig hálásabb is eljátszani, szinte bárkinek. De ez csak az én benyomásom.)
Mivel a közönség számottevő része úgyis a szereposztásban kiírt nevek alapján dönt a megtekintés mellett, a László Boldizsár-fanok természetesen vele akarják majd látni a darabot, és erre lesz is három alkalmuk. Mindenkit valóban arra biztatnék, hogy nézze meg mindegyik időpont szereposztását (vannak keverések is), és ha nem fér bele mindkettő, akkor döntsön a saját prioritásai alapján.
Gábor Géza, László Boldizsár és Kriszta Kinga
Ahogy tegnap megállapítottam Bretz Gábor kapcsán, hogy milyen jó szerep is az övé, mennyivel hatásosabb és hálásabb, mint akár a szerelmeseké, ugyanez elmondható Gábor Géza kapcsán is. Első megjelenése igazán nagy figyelmet kelt, képes ellensúlyozni egy egész csapat katolikus urat, sőt még gazdája is mintha megriadna elszántságától, amivel volt ellenségeivel szemben fellép. Voltaképp csoda, hogy nem koncolják fel őket kettejüket azonnal, hiszen ráadásul borközi állapotban lévő embereket sérteget. Ahogy tavaly Hunding szerepe, úgy most ez a Marcel is kifejezetten jó feladat a basszistának, örülhetünk neki még akkor is, ha valami miatt csak kétszer énekli majd el (de miért nem három-három az arány? irgalmatlan meló volt ezt betanulni!), viszont kipróbálhatja mindkét szereposztást. A szólista strapabíró, tavaly majdnem a teljes Cigánybáró sorozatot egyedül énekelte végig, így nyilván megoldja majd ezt is.
(Ha a feladat nagyságára gondolunk, akkor igazából három fellépés sem túl sok, ennyi idő alatt hosszú távra nem is igen lehet berögzíteni ezeket a szerepeket, de hatnál több előadás végképp eladhatatlan lett volna egy hosszú és ismeretlen operából, még így is kihívás elé állította a szervezőket, hogy az Operaház felújítása miatt nincs belső konkurencia. Viszont ha csak egy szereposztás van, ahogy ez nem egyszer az elmúlt években megtörtént, akkor egy betegség falhoz állítja a Házat és az énekest is, cover kell...)
Rőser Orsolya Hajnalka sem jár rosszul a szép (és valljuk be, kacér) királynő szerepével. Most már tudtam, hogy kb. mi várható, és csak elgondolkodtam azon, hogy milyen csalafinta húzás a szerzőtől a királynővel énekeltetni az áriát a szerelemről és a folyó parti álmodozásról, mikor mi első blikkre nyilván azt várnánk, hogy a titokzatos hölgyet fogjuk megismerni végre, akiről szó volt. (A szerző kedvezett a szerep első kiszemelt tulajdonosának? – Ez az előadás csúcspontja, ahhoz képest viszont még korán van, csak a második felvonás ez, és van még három.)
Az énekesnő szemmel láthatóan élvezi az életet a hatalom birtokosaként, és az ő interpretációjából is azt érezzük, hogy még a királynők is jobban szeretnének csak úgy flörtölgetni, mint a kötelességükkel törődni. Kacér, de amikor később a helyzet úgy hozza, akkor tud komolyan is viselkedni. (Nem vártam meg, amikor az 5. felvonásban, néma jelenetben elmenekül a tervezett öldöklés előtt – nem szép tőle, több erkölcsi tartást várnánk egy vezetőtől, de legalább megint kaphatna egy negyedórás áriát, amelyben még indokolja távozásának motivációit.)
Heiter Melinda, Rőser Orsolya Hajnalka és Kriszta Kinga
Az is eszembe jutott a jelenetet másodszorra nézve, hogy mennyi köszönet van abban, ha valaki egy alárendeltjének akar kedvezni: érezhetően semmi, Valentine talán jobban járt volna, ha nem járnak közben az érdekében, esetleg nem is adják férjhez.
Heiter Melinda énekli most a nadrágszerepet, aki nemrég a Figaro 2.0-ban is fellépett. Megállapítható, hogy terhessége szépen halad előre. Az, hogy ezt nem tekintette az opera rendezője kizáró oknak a szerep kiosztásánál, ahogy nem volt az Cherubino alakításánál sem, önmagában is megmutatja, hogy az operára nem úgy tekintenek, mint színházra, ahol az illúzió, az alakformálás hitelessége mégis lényeges lenne. Az énekesnő gyönyörűen elénekli a szólamát ezúttal is, de nem lehet elképzelni apródként, viszont éppen a különleges helyzete miatt, akik nem ismerték eddig, ezek után majd meg is jegyzik a nevét.
A két megtekintés után is csak azt tudom mondani, hogy érdemes legalább egyszer szembesülni az előadással, ha már ez az, ami juthat nekünk. Mi, mezei nézők vagy akár még az énekes közreműködők is áhítozhatnak az ABC-operák után (Aida, Bohémélet, Carmen), de idén ezt dobta a gép, és nem volt rossz ezzel is egyszer találkozni. Lehet, hogy unokáink sem fogják soha látni, ki tudja, hogy tényleg átviszik-e az Operaházba, amelynek a színpadára ezt eredetileg tervezték, lehet, hogy nem. Most kell, mert most lehet szembesülni vele.
Legközelebb október 31-én, majd november 5-én, 9-én és 10-én. És aztán hamarosan majd beköszönt a Diótörők és a Bohémélet ideje is, aki "slágerekre" vár, azoknak eljön a Kánaán...
ps. Már a főpróba és a premier után ébredtem rá, hogy sajnos, nekem a többi időpontok egyike sem lesz megoldható. Idén ennyi jutott A hugenottákból. Hátha több szerencsém lesz a következő bemutatóval, ami az Olasz nő Algírban, november 18-tól.
