Vajda Júlia azok közé tartozik, akiket szegedi előadások kapcsán hallottam emlegetni, nem is egyszer. Sok ismerősöm beszél gyakran korábbi szegedi rendezésekről, amelyek közül elenyészően keveset láthattam, leszámítva az utóbbi időket, amióta létezik a Primavera-fesztivál, amelyre felhozzák a vidéki előadásokat.
Vajda Júlia pályája pedig leginkább Szegeden bonyolódott, itt tanult, itt tanította többek között az a Gyimesi Kálmán is, akit egyetlen Scarpia-nézés alapján 16 évesen örökre megjegyeztem.
1979-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja a mai napig is, és 1985 óta, amikor hivatalosan is szólista státuszba került, végigénekelte a teljes lírai szoprán repertoárt, de alt és mezzo szerepeket is. Operettet, musicalt, amit kellett, sőt volt prózai előadása is (Az üvegcipő). Az Operaházban 1994-ben Norinaként debütált, én – ha nem tévedek – valóban csak a Leánder és Lenszirom denevérjeként, a szegedi Hoffmann meséiben (vendégjátékon) és a Vérnászban láttam.
Pontosan azért, mert nincsenek további vele kapcsolatos élményeim (ilyen énekes nagyon kevés van ebben a hármas szereposztásban), fokozottan kíváncsi vagyok arra, hogy milyen Marcellina lesz, majd az előadások kapcsán fogok róla többet írni.
(Az Operaházban (pontosabban az Erkelben, ami egyedül működik majd) jövőre nem is nézhető csak ebben a hét Figaro 2.0-ban.)
A youtube-on vele kapcsolatos felvétel nincs túl sok, de van egy portréműsor, Gyüdi Sándor beszélget vele a pályájáról, amely gyerekként 1967-ben indult a Didergő királlyal. Én ezt a műsort meghallgattam, és ettől azért „beljebb vagyok” Vajda Júlia-témában most már. Egy olyan világba láthattam bele ez alatt a nyolcvan perc alatt, amelyről nagyon kevés benyomásom volt korábban. (A 19. perctől egyébként éppen Susanna áriáját énekli az utolsó felvonásból. Ebben a műsorban - két éve - elhangzott az is, hogy a Figaróból Cherubinót is énekelt, de előbb-utóbb Marcellinát is énekelhetne…- Most fog.)
ps. Gyüdi Sándor a bevezetőjében elmondja, hogy nem úgy van most, mint volt régen, manapság a színészekről, énekesekről kevés információ jut el hozzánk, a bulvárlapok a celebekről szólnak. Igen, ahogy végignézem sorra ezt a harminc énekest, ugyanezt a következtetést vonhatom le – nem velük van tele a sajtó, az biztos, bár a legtöbben már valóban eleget tettek le az asztalra és figyelemre méltóak. De maga a beszélgetés kizárólag a szakmáról szólt, a világon semmi nem derült ki - a prológusban beígértekkel ellentétben - Vajda Júlia magánéletéről. De jó ez így is nekünk, lehet, hogy érdekes lenne tudni, hogy szereti-e Vajda Júlia a zöldborsófőzeléket, mit csinál szabadidejében, van-e családja, és ha igen, mit tanultak a gyerekei, zenészek-e vagy sem, de összességében ez mégis csak mellékes. A színpadon töltött idő számít csak nekünk, mezei nézőknek, hogy ott mi történik. Az operaénekeseket hallgatni kell. Vajda Júliának pedig volt elég és érdekes mondanivalója a szakmai életéről is. Akit általában is érdekel, hogy gondolkodnak az énekesek a hivatásukról, jól jár, ha ezt meghallgatja.
