208 alkalommal voltam idén színházban, amely 33-mal kevesebb, mint az előző évadban, de eközben a megtekintett prózai előadások száma alig változott, a csökkenés a zenés előadások területén következett be.
Azt gondolom, hogy mégis érdemes külön a 87 kő-és alternatív színházban töltött estéből kiemelni azt, ami számomra a legérdekesebb volt. Minden ilyen vélemény így is úgy is szubjektív, és maradt legalább húsz olyan előadás a listámon, amelyiket jövőre pótolni szeretnék, mert én is tudom, hogy meg kellett volna őket valahogy nézni. (És akkor még ne is beszéljünk a kihagyott vidéki produkciókról, amelyek közül néhányat szeptember legelején csak sorra tudok keríteni remélhetőleg a Tháliában, a Vidéki Színházak Fesztiválján, ha minden jól megy…)
Elsősorban most is köszönetnyilvánítás ez a bejegyzés, és az összes közreműködőnek szól, a díszítőkig és a szervezőkig bezárólag, akik az említett előadásokért tettek bármit is, és így elősegítették, hogy ez vagy az a művész (vagy éppen minden szereplő) kiemelkedő lehessen benne. A színház csapatmunka, mindenki kell hozzá. Ha kap valaki egy akármilyen díjat a kritikusoktól, amögött is mindig ott a teljes társulat, ha elismerik, ha nem. De ez itt csak egy néző listája a legekről, aki történetesen viszonylag sokat jár színházba és leírja a véleményét, nem más.
Négy előadás követeli ki magának azt, hogy feltétlenül megemlítsem. Ebben benne van két miskolci, az Elza, avagy a világ vége és a Játék a kastélyban, mindkettő hosszú szériát érhetne meg Pesten, de így valószínűleg rendkívül kevesen láthatták. Jó lenne, ha valahogy meg lehetne hosszabbítani az élettartamukat. A pesti előadások közül a József és testvérei (Örkény Színház), illetve a Házassági leckék középhaladóknak (Balsai Móni, Stohl András!) rántott be leginkább, de ezekben az esetekben azt hiszem nincs is ok aggodalomra, mindkettőre sokan lesznek kíváncsiak, tovább fogják őket játszani, éveken át.
Legjobb rendezések:
A rendezői profizmus a legjobb előadásokban is érvényesül, de a fent felsoroltaknál is jobban éreztem, hogy különösen invenciózus volt Horváth Csaba (A te országod – amelyik kifejezetten csapatmunka, és mindenki jó benne- igen, csúsztam a megtekintéssel egy évadot, nem ez az egyetlen ilyen a listán), Hajdu Szabolcs (Kálmán nap – a legtermészetesebben játszó színészekkel, ez is tökéletes szereposztás) és Székely Kriszta (Nóra – Ónodi Eszter, Fekete Ernő+!), aki új színeket tett egy közismert színdarabhoz. Szinte az utolsó pillanatban láttam a Stúdió K Peer Gyntjét, amely Hegymegi Máté rendezésében nagyon invenciózus előadás, igazi csapatmunka szintén.
Legjobb látvány:
Erre a kategóriára nekem azonnal egyetlen színpadkép ugrott be, mégpedig a B32-ben bemutatott A fura, amely az Orlai Produkció támogatásával készült. Izsák Lili nekem korábban is szerepelt a legjeim között, de ez a munkája most különösen emlékezetessé vált. Hasonlóképpen nyomot hagyott a Nemzeti Kaszás Attila termében látott Hippolütosz tere (Zsótér Sándor rendezte, Ambrus Mária a díszlettervező), benne a fehér lóval, gyerekekkel, mint a látvány meghatározó elemeivel. Lehet, hogy ez a „biodíszlet” nem egészen az, amiről jellemzően meg szoktak emlékezni a "legjobb díszletként", és a gyerekek színészként is külön értékelendőek, de puszta látványukkal külön is hatottak a nagy üres térben, ezt tudomásul kell venni, bár meglepne, ha ezt az alkotók nem kalkulálták volna be maguktól is. Aki megnézte, nemigen felejti el.
Legjobb alternatív előadás:
Idén visszajutottam az RS9-be is, ha nem is sokszor. A Paizs Miklós-féle Don Giovannit a zenés előadások között méltatom majd, de említődjön meg itt is ez az emberfeletti teljesítmény, amelynek a megtekintésével sok éves csúszásban voltam már. A másik kedvencem ugyancsak az RS9-ben volt, a Koronázás. Remélhetőleg még műsoron marad…
Ugyancsak az alternatív előadások közé férnek be leginkább a Mentőcsónak egység „társasjáték-színházi” előadásai a Jurányi Inkubátorházban, amelyek esténként kb 35-40 embernek jelenthetnek intellektuális kalandot, elgondolkodtatnak minket égető társadalmi problémákról. Többféle is van, én leginkább a Szociopolyt szerettem, de a Cím nélkül és a Menekülj okosan is érdemes a figyelemre.
Legjobb férfi főszereplő:
Nagy teljesítmények sorát láthattuk idén, és elsőként azokat említem, akik egyedül vágtak neki egy színházi estének. Mindhárman sikerrel jártak, és nagyon örülök, hogy láthattam Makranczi Zalánt (A védőbeszéd), Fesztbaum Bélát (Szülőfalum, Pest) és Hegedűs D. Gézát (Hallgatni akartam). Mindhárom előadást a legmelegebben ajánlom megtekintésre azoknak, akik kihagyták.
A legjobb előadásoknál már megemlített színészek mellett nekem igazán tetszett még Mészáros Béla (Bihari), aki annak ellenére mély nyomot hagyott, hogy az idei harmadik színházi estémen láttam, Bereczki Zoltán, akinek A lepkegyűjtőjét szintén évekkel korábban már látnom kellett volna, de sehogy sem került rá sor korábban. Most viszont a hatására a könyvet is elolvastam. Nagypál Gábor neve szintén idekívánkozik, "igazi" Peer Gynt volt.
Legjobb férfi mellékszereplő:
Kissé erőltetett Mészáros Mátét a Párterápiából éppen itt emlegetni (a Hamupipőkében is nagyban erősítette az előadást prózai színészként), és tudom, ha meg tudom nézni Az étkezés ártalmasságáról című monodrámában, akkor ő is pár sorral fentebb került volna szóba. Nyomot hagyott ő is, eszembe jutott, amikor az évad csúcsait átgondoltam. Nagy alakítás Tamási Zoltáné, aki a Thália Színház A nagy kézrablás című előadásában parádézik.
Legjobb női főszereplő:
A legjobbak között most is egy monodráma jut eszembe, mégpedig a Pali. Szamosi Zsófia Maléter Pál özvegyének visszaemlékezéseit mondja el. Nagy benyomást tett rám most is az a természetesség, ahogy színpadon létezik. A többiek – azokon kívül, akikre már utaltam a legjobb előadásoknál – viszont csapatban játszottak, és kiragyogtak, kihasználták a jó lehetőséget, amelyet a szerep biztosított is számukra. Ilyen volt Mészáros Sára (A halottember, Szkéné), Nagy Mari (Az őz), Pokorny Lia (Valami csajok), mindketten a Rózsavölgyi Szalonban, Balázs Andrea (Tortúra, Karinthy Színház), Mészáros Blanka (A tökéletes boldogság világa, Kamra), Kováts Adél (Futótűz), Trokán Nóra (Hippolütosz, Nemzeti). Az említetteken kívül is sok igazán jó női alakítást láttam, a 208 posztból ez remélhetőleg ki is derült.
Legjobb női mellékszereplő:
Négy legjobb élmény jutott azonnal az eszembe: Csomós Mari A játékosból, Kerekes Éva a József és testvéreiből (Örkény), Kurta Niké (Peer Gynt) illetve Bohoczki Sára a budaörsiek Macskajáték című előadásából. Rajtuk kívül még sokakat lehetne emlegetni, de Borbély Alexandrát A tökéletes boldogság világából feltétlenül. A legjobb előadásokból még alaposan bővíthető lenne ez a névsor is, de ők lettek számomra a legemlékezetesebbek.
Párosok
Frissen jutott eszembe, hogy miután úgyis örökösen azt figyelem, hogy mennyire képesek egymással kapcsolatot teremteni a színészek, akár lehetne egy ilyen kategória, mégpedig a legjobban együttműködő kettősöké. Ha jól tudom, ilyen másnál nincs, de akár tévedhetek is. (Prózai előadásoknál annyira mégsem ritka, mint operaelőadásoknál, hogy az együtt játszóknak sikerül úgy tenni, mintha tényleg lenne is közük egymáshoz.)
Nekem erre két legjobb emlékem van: A Játék a kastélyban című előadásban a Czakó Julianna-Gáspár Tibor páros, illetve A komédia művészetéből a Lestyán Attila-Vizi Dávid jelenet.(Ahogy így a két címre ránézek, talán nem véletlen, hogy éppen két olyan produkció fogott meg, amelyik magáról a színházról szól.)
És ezzel a megállapítással
a legígéretesebb pályakezdőkig el is jutottunk.
Idén az egyik legfájóbb pontom, hogy míg tavaly három kivétellel eljutottam az összes vizsgára és bemutatóra az Ódryn (talán 17 alkalommal), idén tűrhetően csak a IV. éves színészosztályt tudtam figyelni. Őket viszont kivétel nélkül meg is jegyeztem, nagyon ígéretes tehetségek sokaságának látom őket, akik jól működnek együtt, kreatív módon tudnak saját szövegből előadást készíteni, és jó előadásemlékek fűződnek hozzájuk. Leginkább a már említett A komédia művészete, illetve a Fondor és szerelem tetszett nekem, de mindegyik alkalomnak örültem, amikor az egyetemi előadásokban, vagy színházi gyakorlatuk helyszínén láthattam a növendékeket, még ha kisebb szerepekben, akkor is. Erősen remélem, hogy jó helyzetbe kerülnek. Az egyetemisták teljesítményei közül még mindenképp ki kell emelni Kovács Tamást a Roberto Zucco címszerepéért is, illetve a végzősök közül Rujder Vivient, aki többek között A nők iskolájában és a Borisz Godunovban nagyon jó.
Ennyi fért bele idén, már nem akarom újra leírni, de a következő két évben azért az Operaház felújítása miatt objektív okokból talán mindenképp több idő fog a meg nem nézett előadások pótlására jutni, ezt remélem.
Mindenkinek jó nyarat kívánok, holnap jön az operai évadértékelő is, 121 előadás alapján, aztán legközelebb csak augusztus második felében a szeptemberi ajánló…
