Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az idei évadom egyik legjobb élményévé vált a miskolci "Játék a kastélyban" , idézve egy ismerősöm szavajárását: „hibátlan volt”. „Az élet szép, s én boldog vagyok.” –  ezt éreztem én is, amíg a Kamaraszínházban ültünk, három felvonáson át. Nem tűnt soknak. Már lassan hat nap telt el közben, de nehéz elengedni az élményt, minden nap foglalkoztam a megírásával, de "csak" négy oldal lett. Az előadás egy jó ideig egyébként sem lesz műsoron, majd ha felmelegítik, akkor fogok kampányolni, hogy minél többen tekintsétek meg. Én is újra szeretném látni.

Jó színészek, jó darabot, jó rendezésben adnak elő, amelyik még hozzá is szól a mi emberi dolgainkhoz. Ha valamire, erre feltétlenül érdemes volt Miskolcra utazni, bár nem panaszkodhatom, mert a többi kiválasztott előadás is nagyon jó élmény volt. (Külön bejegyzés készült már A bolygó hollandiról és a Miskolci Dixieland Band koncertjéről is.)

Kíváncsi voltam, hogy egy Molnár-vígjátékhoz miként fognak hozzányúlni a Mohácsi-testvérek, emiatt is szerveztem éppen e köré az előadás köré az egész hétvégémet.

Miután a kilencvenes évek elejétől nézek Mohácsi-előadásokat, erősen foglalkoztatott, hogy milyen sorsra jut egy ilyen precízen kidolgozott „jól megcsinált” színdarab, mint amilyen a Játék a kastélyban, mennyire lesz átalakítva, meghosszabbítva. (Ez a 190 perc a rövid Mohácsi-előadások közé tartozik.)

Jelenleg Mohácsi István, a dramaturg a szokásosnál kevesebb és mezei nézők számára „alig észrevehető” beavatkozást hajtott csak végre. Nekem 1990 körül Kerényi Ferenc egyik szemináriumán módom volt a Madách Színház előadásának felvételét jelenetről jelenetre elemezni, talán három hónapon át is eltartott, amíg végigjutottunk rajta. 1984-es bemutató volt, Márkus László, Zenthe Ferenc, Lőte Attila és Tóth Enikő voltak a főszereplői – emiatt a kurzus miatt nekem ez lett „A” Játék a kastélyban, a viszonyítási alap, bár egy-kétszer találkoztam vele más rendezésben később is.

Ezen a délutánon azt kellett látnom, hogy a Mohácsi testvérek jelentősen mélyebbre mentek a darab viszonyainak bemutatásában, mint annak idején Lengyel György, egészen új dimenziókat kapott ezáltal a történet.

Khell Zsolt díszlete egy modernizált kastélybelsőt mutat, mindössze két helyszínt, ahogy az elő van írva, bár kisebb módosításokat már ő is végrehajt. Ami jelentős különbség: az előadás első részében is láthatóvá válik az Annie-Almády színészkettős (Czakó Julianna – Gáspár Tibor), nemcsak a hangjukat halljuk a falon keresztül, ahogy azt Molnár eredetileg elképzelte. Mohácsi trükkös megoldásokat alkalmaz, behozza őket elénk többször is. A szövegbe beszúrt mondatok csak kismértékben mutatnak igazi eltérést a szerző eredeti szándékától, és azok is inkább csak azt jelzik, hogy most igazán átgondolták a darabot. (Például, elég logikus, hogy Gál, a szerzőtárs rájön arra, hogy Turai mit követett el az éjszaka folyamán. Évtizedeken át együtt éltek, sokkal kézenfekvőbb Mohácsi megoldása, mint amilyen az eredeti volt és a beleírt párbeszéd is tartja Molnár stílusát, a darabot nem ismerő mezei néző nem ébred rá, hogy utólagos módosítás történt. Ahogy tud Turai Sardou-művet írni (a miskolci előadásban Feydeau van helyette, talán mert őt többen ismerhetik), úgy Mohácsi István is képes Molnár-vígjátékot folytatni. Én szerettem ezeket a kis módosításokat, és azt még inkább, ahogy a rendező keze alatt még egy-egy szerzői utasítás pontos végrehajtása („majdnem kínos szünet”) is át tud értelmeződni. Jó színházat látunk, profi színészeket hoz helyzetbe az alkotói gárda.

Az előadás éppen a színházról szól, mégpedig elsősorban Turai, a drámaíró (Görög László) szemszögéből, akinek nincs más az életében csak ez. (De ez nem kevés, a színház az élet teljességét adná vissza jó esetben, áttételesen – így minden belefér.) A hétköznapok minden jelenségét abból a nézőpontból vizsgálja, hogy miként hatna színpadon, és az egész darab folyamán végigvonul a fejtegetés, hogy miként kellene egy előadást elkezdeni, vagy éppen egy felvonást frappánsan lezárni. Ahogy Turai csak a színházban tud gondolkodni, a bemutatott két színész minden gesztusába és gondolatába ugyanígy beleivódott a színpadi rutin. Ahogy nézzük Gáspár Tibor és Czakó Julianna játékát, átérezzük, hogy ezeknek az embereknek ez a legfontosabb, és a közös játék már néhány hónap alatt is olyan szoros köteléket alakított ki közöttük, hogy minden ripacskodás, alakoskodás és a hazugság hegyek sem tüntetik el a néha megszülető intim és őszinte pillanatokat, amelyeknek a valódisága igazán megérint minket. A rendező és a színészek professzionalitását jelzi, ahogy a váltások megtörténnek – természetesen, de mégis nagyon aprólékosan kidolgozva. Nem tudom, hogy Molnár mit szólna ehhez a beállításhoz, még az is lehet, hogy igazat adna az átdolgozóknak, de az előadás során egy olyan szakítás tanúi leszünk, amely mögött mégis volt tartalom, különösen ha a többi kapcsolathoz viszonyítunk, akkor lesz igazán szembetűnő ez az állítás.

Az Almády-Annie kapcsolathoz képest a civil zeneszerző, Ádám és menyasszonya viszonya kifejezetten felületes. Czakó Julianna Annie-ként pontosan úgy viselkedik, mint ahogy Turai elmondta előzőleg: számára Ádám az a férfi, aki feleségül akarja venni, ebben áll az értéke. Pedig éppen Turai az, aki pillanatnyilag leginkább vonzaná, az ő elcsábításán dolgozik, de hiába – Turait igazán csak a színház érdekli. és az érdekei azt diktálják, hogy az új operett zeneszerzőjének jó közérzetével foglalkozzon.

A színház nem más, mint „munka, munka és alázat”, nemcsak a Molnár által is mintaként használt francia vígjátékok paródiája a betét-színdarab, látjuk a színházi embereket, ahogy küzdenek a felszínen maradásért (Almády esetén igazán látványos ez, ahogy rendezői utasításra „puskákkal” borítja be a színpad minden szögletét, hiszen a francia nevek sokaságát nem egyszerű egy nap alatt betanulni), de nem mindig a memória az, amelyik kisegíti őket, néha egy merész szabású – az egész hátat szabadon hagyó – ruha is jól jöhet. Elhisszük Turainak, hogy „hú, de ronda pálya” ez, viszont látjuk, hogy akit beszippantott, az nem mindig érzi magát rosszul.

Czakó Julianna élvezi a primadonnaságot, amelyet a magánéletében is megél, csábítja a körülötte lévő férfiakat, flörtöl, szinte 24 órán keresztül szerepet játszik. Néha eszünkbe jut róla, hogy egy mégis csak egy szánalomra méltó sodródó ember, akit valóban a „buta jó szíve” kever bajba, és ezért vetődik a színész karjaiból a biztonságot ígérő zeneszerzőébe. Almádyt sem alaptalanul nevezik „férfi primadonnának”, Gáspár Tibor, a „Művész Úr” minden atomjában színész, a hiúsága vezérli, nagyon kevésszer, de nála is kiérezhető a szeretetéhes ember a pózok mögött. Ketten együtt különösen jól érvényesülnek, és magam is meglepődtem, hogy az előadás végére mennyire megsajnáltam, hogy éppen ez a kapcsolat fog tönkremenni, már amennyire bízhatunk egy ilyen színész ígéretében. Mohácsi ugyan Molnárral közösen megtapossa, még egy citromba is bele kell harapnia, de hagy neki egy utolsó jelenetet, amikor méltósága maradékát megőrizve távozhat.

A két vérbeli primadonna mellett, akik a színházban mindent megtalálnak, jelen vannak civilek is. Molnár élvezettel karikírozza a lelkesen érdeklődő, de a színészekben csak celebet érzékelő tudálékos titkárt, akit Simon Zoltán mély beleérzéssel és lendülettel játszik. Feltehetően találkozik sokakkal, akik a színész mesterséget habkönnyű élvezetes játéknak látják, és akár irigylik is azért, hogy ilyen könnyen keresi meg a kenyérre valót. Nem kevésbé izgatottan készül a bemutatóra, mint a fellépők, akiknek meg se kottyanna az egyfelvonásos előadása, ha nem lenne vaj a fülük mögött. Borítékolható, hogy a feszültségekkel teljes próba után – ha lesz tartalék őszibarack -, az előadás megrázkódtatások nélkül fog lebonyolódni.

Ugyancsak erősen civil, ráadásul nagyon fiatal és naiv Ádám, a zeneszerző. Kiszolgáltatott így is, hogy ketten próbálják a csalódásoktól megóvni, hogy dallamos operettzenét komponáljon. (Azt mondják, hogy a boldogság csökkenti a kreativitást – lehet ebben is valami -, de Molnár szerint operettet boldogan könnyebb írni.) Feczesin Kristóf különösen alkalmas erre a szerepre, nemcsak kora és hangszertudása miatt is – nem jön rosszul az előadásban, hogy már a zongora látványa is kiváltja belőle az ingert, hogy mellé leüljön és játsszon, őt a hangszerhez fűzi a legbensőségesebb kapcsolat. Maga a megtestesült ártatlanság, ugyanakkor élvezettel nézzük a próbajelenetben, ahogy hullámzanak menyasszonyához fűződő érzései, amelyeket a már említett hát nélküli estélyi ruha is befolyásol, és nemigen fojtja vissza a kárörömöt sem, amikor vetélytársa a francia nevek felidézésével kínlódik, ugyanakkor a semleges részeken úgy istenigazából tud unatkozni, ahogy egy mezei néző szokott.

A darabban szintén civil, és külön szín a lakáj figurája. Ő Molnár leleménye, és van annyira jól kitalált, hogy hozzá nemigen volt érdemes hozzányúlni. Szegedi Dezső jó, hogy megkapta a szerepet, jól áll neki és az előadásnak is jót tesz, hogy benne van a színész. Egy igazi Dvornicseket látunk, apró villanásokból összerakott kerek egész sorsot, az emberét, aki mindig készenlétben van és csak télen alszik.

Összességében ellmondható, hogy az előadás szereposztása száz százalékos – és ezt nem gyakran tudom így gondolni.

A Játék a kastélyban sokat jut eszembe a színházzal kapcsolatos mondatai miatt is, ugyanakkor talán nem kevésbé fontos lehet nekünk az, hogy Molnár meglehetősen hatásosan emeli ki, hogy a világ jelenségeinek megítélése, az, hogy jó életünk van, vagy sem, alapvetően rajtunk múlik. Nagyon hasznos, ha valóban átgondoljuk a darab első részében a szerzőpáros mondatait a pénteki napjukkal kapcsolatban. Milyen is ez a péntek?

Egy nap megítélése múlhat egy-egy apróságon, egy véletlen találkozáson is akár, illetve leginkább az illető életszemléletén. Bármely nap átgondolható egy pesszimista illetve egy optimista ember szempontjából, ahogy ez most előttünk történik. (Néha mérlegelek én is, és nem kevésszer éppen az esti előadás minősége válik döntő tényezővé, az a lezáró esemény amúgy is…) A darab elején a szerzőpáros ezt teszi felváltva, Gál a „tisztességes pesszimista”, aki nem örül, hogy az élet mindig igazolja. Szatmári György jól kiegészíti a csapongóbb lelkületű Turait játszó Görög Lászlót, elhisszük nekik, hogy évtizedek óta sikeresen írnak darabokat és kedélyesen veszekednek. Most azt láthattuk, miként felhőzte be egy pillanatra derűjüket Annie félrelépésének epizódja, de az operett mégis csak készen van, a látszat-idillt (ami az operettek felszínén ott lebeg) sikerült helyreállítani. Ahogy Turait szemléljük, az a benyomásunk, hogy képes arra, hogy tartósan elringassa magát, és minden körülmények között elérje, hogy a világ alkalmazkodjon az előre megfogalmazott ítéletéhez: az élet szép, és jó élni. Nem rossz hozzáállás, de nagyon kár, hogy egyértelműen kiderül számunkra, hogy a világrendet helyreállítani, a nyugalmat visszavarázsolni csakis hazugság árán lehet. A kérdés az, hogy érdemes-e, szabad-e erre építeni, a cél valóban szentesíti az eszközt?

Turai jó élet-és emberismerettel rendelkezik, a drámaíráshoz ilyen képességek jól is jönnek, így pontosan tudta, hogy milyen nőt imád pártfogoltja, Ádám. Támogatja, bátorítja ezt az operett-írásnak hasznos szerelmet, a kiábrándítás feladatát nem vállalja be, hiszen számára a hazug idol megőrzése a kívánatos.

Jó-e ez így, vagy sem? Jó döntés volt éjszaka négytől hatig megírni egy színdarabot? Nem tisztább lett volna reggel csomagolni és visszautazni Pestre? A néző ezen elgondolkodhat, ha akar, sőt elképzelheti, hogy meddig halogatható a pillanat, amikor Ádám csak ráébred a valóságra és tényleg felnő. Bármi megeshet a jövőben, tudjuk, hogy a harmónia akármikor darabokra törhet. A harmadik felvonás végén, amikor vége az előadásnak mi mégis jó közérzettel hagyjuk el a színházat. Az élet rémes, az emberi viszonyok felületesek és hamar felbomlanak, nincs hűség, a szerelem múlékony, DE egy jó színházi előadás képes ezt mind megmutatni és így hajlamosak vagyunk megbékélni és elfogadni ezt mind. Nemcsak a szereplők életét, de a sajátunkat is derűsebben nézzük utána egy darabig, főleg ha kint még a nap is süt. Ez pedig olyan eredmény, ami miatt érdemes volt energiákat fektetni a színre állítóknak az előadás létrehozásába. Ha később visszagondolnak pályájuk ezen állomására, elégedettek lehetnek magukkal.

Címkék: Miskolc Mohácsi János Görög László Gáspár Tibor Remete Krisztina Játék a kastélyban Szegedi Dezső Szatmári György Czakó Julianna Khell Zsolt Mohácsi István Feczesin Kristóf

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr612561189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása