Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (629) opera (21) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Megközelítőleg egy hónapon belül háromféle Kékszakállút fogok nézni – ez itt az elsőről, egy két nappal ezelőtti katowicei előadásról szól, amely a BFZ vendégjátéka volt.

18489813 1686229701406137 4583425253576500998 o Katowice - Kékszakállú próba

Mivel nekem fontos élmény, részletező, sőt túlírt bejegyzésre (5,5 oldal) számítsatok ismét, nagy ráfutással, kiemelésekkel, jól beletekerhet, aki csak az előadásra kíváncsi, az első két oldalt ugorja át.

  1. előzmények (még nem a koncertről!)

A Budapesti Fesztiválzenekar többet mászkál Európában, mint amennyit itthon muzsikál – néha ez a benyomásom. Tavaly, amikor megtudtam, hogy 2017 májusában a Kékszakállú herceg várát fogják turnéra vinni, ráadásul anélkül, hogy ezt megelőzőleg a két Bartók-táncjátékhoz haspnlóan ebből is tartottak volna legalább egy pesti előadást, szinte biztosra vettem, hogy akkor majd én fogok ugrándozni, és május 16-23 között utánuk megyek a Katowice, Brugge, London helyszínekre. Miért is ne?

Van egy amerikai ismerősöm, aki csak idén Ohióból négyszer repült Magyarországra, hogy Kolonits Klárát nézhesse, és ugyan sok tekintetben nem tartom magam összemérhetőnek egy független, nálam tíz évvel fiatalabb amerikai férfival, de kinéztem magamból, hogy valamennyi utazgatás nekem is beleférhet, amikor a kedvenc operám címszerepét ilyen minőségű zenekarral, nagyszerű partnerrel (Komlósi Ildikó személyében) az általam „legkékszakállúbbnak” tartott énekes, Cser Krisztián szólaltatja meg, aki tíz éven belül 43 féle szerepben, számos koncerten, 150+ alkalommal győzött meg arról, hogy érdemes figyelni a pályájának minden mozzanatát.

Hiába. Az idő ment, és a szervezés halogatása, a bizonytalankodás, a kishitűség és lényegében a gyávaság miatt a jó alkalmak elszálltak (az olcsó repülőjegyek megvásárlására), és a nagyívű programból mindössze az első helyszín látogatása maradt meg, bár sokaknak valószínűleg elég extrém módon hangzik az is, hogy valaki azért, hogy megnézzen egy 63 perces Bartók operát, bevállalt 15 óra vonatozást 24 óra leforgásán belül.

Igen, ez volt eddig a legnagyobb energia, amit egy előadás megtekintésébe belefektettem, ez kétségtelen, sokkal egyszerűbb és energiatakarékosabb lett volna a másik két városba menni, ha időben lépek. De volt ez akkora élmény, hogy a „megérte?” kérdésre csak azt mondhatom, hogy megérte volna az is, ha egy egész hetet teszek bele a teljes turnéba, sőt az érte volna csak meg igazán, ha láthatom, hogy ma illetve majd jövő kedden más-más városban, másik közönség előtt miként történik meg újra meg újra ez a Judit-Kékszakállú találkozás, milyen apró kis módosulások vannak. Két egyforma előadás nincs.

„Most már mindegy.” – A tanulságok levonása mellett (időben kell dönteni bármiről), még itt van ez a lehetőség, hogy legalább néhány benyomást rögzítsek az eseményről, hogy nyoma maradjon ezen a felületen is. (Élő rádióadásban hallható volt, aki figyelte a BFZ-facebook oldalát, az megtudhatta, ha jó előre ezt nem is tervezhette be. Azért egy videófelvétel lenne az igazi, erről is és a továbbiakról is.)

2. Katowice (még mindig nem az előadásról!)

Katowice korábban csak azért érdekelt, mert Miskolc testvérvárosa, és egy városrészként számtalanszor emlegettük. Volt egy sejtésem, hogy az „igazi” nem egy turistaparadicsom, és nemigen találtam semmi olyan nevezetességet sem az interneten előtte, sem a helyszínen, amelyik miatt azt mondanám, hogy mindenképp oda kellene utaznotok, hogy lássátok. Nem Krakkó, nem Gdansk, ahova mindenféle kulturális élmény nélkül is jót tesz valakinek, ha legalább egyszer eljut. Ugyanakkor ottlétem 8,5 órája (ha leszámítom a koncertteremben töltött időt, akkor ez csak 5,5 óra volt tisztán, 3,5 a koncert előtt, két óra utána) lehetőséget adott arra, hogy talán háromszor is bejárjam a belterületét.

Jó idő volt, jól esett mászkálni. Diákként nem utaztam sehova, főleg nem önállóan, de annál több Kosztolányit olvastam, és ez az egyedül töltött nap erősen emlékeztetett hangulataiban is az Esti Kornél novellák különféle epizódjaira. Odafelé még azért megismerkedtem egy gdanski férfival, aki Pozsonyba utazott le három napra pókerezni és most épp hazatérőben volt. (Sose tudtam, hogy Pozsony ebből a szempontból is figyelemre méltó hely – tessék, itt az infó -, én mostanság operát nézni megyek oda – nemrég volt egy Anyegin, két hét múlva pedig újabb csoportot szervezek A Makropulos ügyre, ha valaki akar írjon, csatlakozhat (június 11.).)

A katowicei vasútállomás össze van épülve egy plazával, amelyikben ugyanolyan boltok vannak, mint nálunk, a lányaim biztosan berángattak volna egyikbe-másikba, ha ott vannak. Ez a globalizáció hatása, bár ez korábban kezdődött, mert a nem túl nagy belváros házsorai is lehettek volna Pesten. Bár, ami azt illeti, itt mintha több lett volna a hely, tágasabbnak érződött az egész. 250 ezer lakos jóval kevesebb, viszont a koncertterem, ahova 14 perc alatt jutottam el gyalog, 1800 fős nézőtérrel rendelkezik és nagyszerű akusztikával.

18491494 1686229941406113 1504038073167899765 o

Otthonos volt az épület, ahogy maga a város is azzá vált már, amikor később az előadás után visszasétáltam az állomásra. Ha már beszámolok a napról, akkor nem lenne teljes és igaz ez a beszámoló, ha nem említeném meg azt az apróságot, ami szintén segített abban, hogy jó hangulattal nézzem az előadást. A koncertterem ruhatárában az egyik színházi dolgozóval elkezdtem beszélgetni (ahogy ezt itthon is szoktam, inkább azokat az alkalmakat posztolhatnám ki, amikor egy előadáson egyetlen jegyszedővel sem beszélgettem), és az illetőre láthatóan mély hatást tett, hogy én Pestről idáig elvonatoztam, még egy kávéra is meghívott. Lehet, hogy emiatt is történt, ezek után reggelig is ébren maradtam, volt időm az előadáson gondolkodni.

Az előadásra nem egészen, de nagyjából tele volt a terem, örömmel láttam, hogy a zenekar tagjaival is együtt utaznak családtagok, akik remélhetőleg a későbbi alkalmakra is be tudnak majd ülni. Nem kicsit irigyeltem őket.

3.Első félidő – Sebestyén Márta

Ha valaki a bevezetésemet átfutotta, akkor már tudja, hogy mivel egyértelműen a Kékszakállú miatt mentem, az este első részére, sőt voltaképp ez egész napomra is csak úgy tekintettem, mint ami ezt előkészíti.

Megesett velem nem egyszer persze, hogy egy előadásban nem az volt rám legnagyobb hatással, mint ami/aki miatt elmentem rá, de most nem az lesz a bejegyzés poénja, hogy felülmúlta a Sebestyén Márta köré szervezett program a Kékszakállút, inkább csak az, hogy visszavitt időben megközelítőleg 27 évet, és visszagondoltam azokra az időkre, amikor például egy eltés nyelvjárásgyűjtésen többen is csak Muzsikást és csak Sebestyén Mártát akartunk hallgatni, és hónapokon át elvoltam a „Nem arról hajnallik”-kal és egyéb nótákkal, az opera akkoriban éppen kevésbé foglalkoztatott. Most rémlett fel, hogy mennyire régen hallottam  Sebestyén Mártát élőben énekelni, és nagy ötletnek bizonyult két népdalcsokor között Bartóktól a Magyar parasztdalokat játszatni a zenekarral.

Mivel elég közel ültem, láthattam, hogy a zenekari művészek, akik nézőként hallgatták a dalokat, hasonlóképpen nagyon élvezték ezt. (Egyébként elég szerencsétlenül jött volna ki, ha unott hegedűsöket és brácsásokat látunk a fellépő körül, de nem így volt.) Ahogy néztem, Fischer Iván is elégedetten hallgatta, benne se merült fel, hogy neki nem kellene végigállnia a fellépésnek ezt a részét, kint is várhatná

A kísérő zenészek szintén BFZ-tagok, Kádár István hegedült, Szabó András, aki egyébként a zenekar kürtöse, brácsázott, Fejérvári Zsolt pedig nagybőgőn kísért. (Én azt hittem volna, hogy saját zenészeivel érkezett az énekes, annyira összeszokott képet mutattak, engem nagyon meglepett ez az információ, amelyhez a zenekar FB-oldaláról jutottam hozzá.)

Ez a program valóban alkalmas volt arra, hogy a Kékszakállút megelőzze, Bartók se igen tiltakozott volna. (Külön bejegyzést megérne, hogy hol és kik milyen művekkel párosítják a Kékszakállút, mindig ez a kérdés, mi az, ami jól ráhangol. Ez mindenképp jó megoldásnak bizonyult.

18518248 1686229771406130 4508513061898698006 o

4.Kékszakállú, ahogy Judit látja

A 40+ Kékszakállú megnézése közben arra jutottam, hogy a darab mégis koncertpódiumon hat a legjobban, amikor sem illusztrálással ( a hét ajtó megmutogatásával), sem pedig az énekesekre kényszerített pótcselekvésekkel nem próbálkozik a rendező, hiszen sose volt kérdéses, hogy a vár maga a férfi lelke, amelyet próbál rejtegetni, amennyire tőle telik az őt megismerni próbáló Judit elől. Ha maradunk a vár képnél, akkor Judit az ostromló fél, a herceg a védekező, és az eredmény egy lakhatatlan rom lesz, a győzelem pyrrhusi. Majdnem mindig az az érzésem, hogy a küzdelem feladása humánusabb lenne, bár a végkimenetel szempontjából voltaképp érdektelen, mert megismerés nélkül sem jöhetne létre igazi kapcsolat a felek között. A két szereplő igazi vesztes-vesztes játszmát játszik, nincs olyan eset, amelyik jó lenne nekik.

Bartók saját szerelmi csalódása után írta a darabot, több műsorfüzetben is elismételték szavait, amelyben egy kivételes férfi és egy átlagos nő közötti kapcsolódási kísérletként gondol a történetre, amely törvényszerűen kudarccal végződik. Ez a biztos bukás ugyan adott, és ha az ember beül egy Kékszakállúra semmiképp nem vár mást, de előadásonként hatalmas különbségek vannak, ha azt nézzük, hogy a két fél milyen hozzáállással, milyen esélyekkel indult el, és mit látnak egymásban.

Minél több Kékszakállút látok, és mostanában láttam eleget - az utóbbi négy évben 22 bejegyzésben foglalkoztam a témával -, egyre jobban élvezem, ha adódik egy olyan alkalom, amikor mindkét énekest el tudom fogadni „igazinak”, és átélhetőnek ezt a találkozást, bármilyen lehangolónak is tűnik.

Ha picit is elgondolkodunk, bármilyen Judit és bármilyen Kékszakállú elképzelhető, sőt ugyanazok a személyek is játszhatnak nagyon eltérő viszonyt, a hangsúly azon van, hogy igazán elhitessék velünk, hogy akkor és ott történik ez a 63 perc, saját magukról szól az, amit hallunk.

Jelen esetben két tapasztalt énekesről van szó, akik sok előzetes élményt építhettek be ebbe az estébe is. Komlósi Ildikó kb 170 alkalommal énekelte a szerepet, én 1988-ban hallottam először tőle, de azóta is időről időre, különböző partnerekkel néztem Juditként. Soha ennyire nem fogott meg, mint éppen ezen a kedden. Ugyan most egy oldal következik róla, de mondhatnánk takarékosan azt is, hogy "lenyűgöző". Hozzátenném: két nappal korábban az Elektrában is néztem, és érdekes volt ennyire más karakterű szerepben látni.

Komlósi Ildikó egész megjelenése királynői, „igazi díva”, árad belőle a magabiztosság. Amikor a színpadra lép, olyan a kisugárzása, hogy lehetetlen nem ráfigyelni. Éppen ezért nagyon könnyen elhihető az ilyen típusú szerepekben, mint amilyen a Klytaimnestra is.

Bartók Juditjában szintén ott van a határozottság, elhagyta a családját a hercegért, mert biztos abban, hogy mellette van a helye, sőt abban is biztos, hogy akármi történik, nem futna meg („Ha kiűznél…küszöbödre lefeküdnék”), és ezzel a belülről jövő erővel követeli a kulcsokat. Nincsenek ugyan kétségei kezdetben, de aztán mégis megtörik, mégis látja a vérfoltokat és elbizonytalanodik.

Komlósi Ildikó ezen az estén hatalmas energiákkal és valóban teljes erőbevetéssel indult el az ostromra. Láttunk egy asszonyt, aki kiszemelt magának egy titokzatos férfit, nem tud sokat róla (ezt-azt ugyan hallott - de a férfi ugyan rákérdez, de nem tapossa ki belőle, hogy pontosan mit, következmények nélkül marad a "hírt hallottál?"kérdés, elsikkad), de mégis biztos abban, hogy egymáshoz valók. Érezni ajtóról ajtóra a lendületet, és aztán a megismerés kibontakozásakor azt is, hogy – papírforma szerint – már csak felsóhajt az ötödik ajtónál. Nem, nem ilyennek képzelte. Nem passzol a megismert ember ahhoz a képhez, amilyennek előzetesen el lett képzelve. Nem rossz, szép és nagy az az ország, de nem ilyet szeretett volna. Utána persze ragaszkodik a nyomozás folytatásához, és aztán meg is kapja a magáét – Kékszakállú elégtételt vesz a nyaggatásért, és részletesen bemutatja és dicséri a többi asszonyt. És érezteti, hogy ő lett volna a nyertes, ha nem így viselkedik. Megjárja a kíváncsiságot, ahogy a mesében is szokott ez történni, illetve ahogy ez a valóságban is megesik néha.

Ezen a kedden egyértelműen az volt az érzésem, hogy Judit egyáltalán nem Kékszakállúval, hanem a rávetített képpel, az illúziókból és apró kis valós információkból összerakott férfi-képmással beszélgetett. Kezdettől fogva érződött, hogy itt nem jöhet létre valódi kapcsolat, és nem is jött. Bőven előfordul ilyen, amikor két egymáshoz nem illő ember találkozik, vonzalmat éreznek, de több az egymástól elválasztó elem, mint ami összekötné őket.

Láttunk egy erős nőt, aki próbálkozott, nem jutott semmire és valószínűleg meg is viselték a történtek, de összetörni nem fog, képes lesz a továbblépésre, de kicsit keserűbben, mint előtte. Ugyanilyen lelkesedéssel és hittel valószínűleg nem lesz képes még egy kapcsolatba belefogni, ez biztosra vehető. A találkozás nyoma rajta is ott marad.

Én rendkívül élveztem ezt a minden mozzanatában kidolgozott Judit-alakítást. Minden gesztus kapcsolódott a pillanathoz, és együtt lehetett érezni ezzel a gazdag lelkű nővel, aki nagyon alkalmas lett volna egy igazi kapcsolatra is, ha talál hozzá kapcsolódni tudó partnert. A saját oldalára állított minket, és neki drukkoltam én is, hogy sikerüljön a megismerési folyamat – ez egyszer a végső csalódás nélkül. (A másik dolog amit szerettem volna: ha a KSZ-t Parsifal hosszúságúra írja Bartók, és sokkal, de sokkal hosszabb ideig tartott volna az előadás. Ha sikerül megállítani az időt közben, még az ötödik ajtó előtt.)

A karmester másik oldalán állt Cser Krisztián, aki 20 alkalom körül jár „mindössze”, hét éve énekli a szerepet, de így is hetedhét országot bejárt vele, sok partner oldalán. Ezen alkalmak megközelítőleg feléről én is beszámoltam, mindenkivel másként játszott, hiába énekli ugyanazt a szöveget, de mégis gyökeresen el tud térni a bemutatott szituáció. (Akit ez érdekel, nézegetheti a megírt korábbi bejegyzések tömegét ezekről a KSZ-élményekről, nem hasonlítgatom össze most azokkal. Mindig nagyon más.)

Voltak alkalmak, amikor a karmester illetve a zenekar számára első alkalom volt a Kékszakállú (Kijev, Milánó), és lényegében az énekesek hozzáállásán múlt a legtöbb, olyanná formálhatták a szerepüket, amilyenné ők maguk akarták.

Fogalmam sincs, hogy Fischer Ivánnak és a Fesztiválzenekarnak hányadik Kékszakállúja volt a katowicei fellépés, de van egy érzésem, hogy ők sem tudnák megmondani, mert a repertoár alapdarabja lehet. Amit biztosra veszek, a karmester szándékait tükrözte ez a beállítás, hogy maga a Kékszakállú ne gesztikuláljon, ne forduljanak az énekesek egymás felé, ne legyen közöttük kommunikáció. Ezt éppen onnan gondolom, hogy három alkalommal láttam az énekest a saját belátása szerint működni, és akkor minden esetben többször is a partnere felé fordulva énekelt, így kevésbé érződött már az elejétől, hogy két egészen különálló és összekapcsolódni képtelen ember találkozását látjuk.

Jelenleg az énekes rezzenéstelen arca látszott, egy-egy oldalpillantása, amelyeket ugyanúgy igyekezett rejteni, mint ahogy a lelkét. Végig rendületlenül állt, és csak a virágoskert felfedezése közben, egészen pici időre mosolyodott el.

Ez a katowicei Kékszakállú – ebben a szoborszerű kivitelben – az elejétől fogva tudja, hogy nem lehet szerencséje, talán hiba volt ezt a csodálatos nőt idehívni a várba, és végig nem remél. És aztán ő is kipakol mindent az utolsó ajtónál, de nem érezzük, hogy ettől bárkinek is jobb lenne.

Bennem persze most is felmerült, sokadszorra is a mezei nézők szokásos „happy end” igénye, azaz mi van, ha a „mindig is éjjel lesz már” mondat egyszer mégis átértelmeződne. A küzdelem után akár jöhetne a béke nyugalma, és lehetne a megismert embert/ostromlót szeretni és elfogadni olyannak, amilyen. Persze, lehet, hogy ehhez másik zene, másik darab szükséges. Bartók pesszimizmusát nem érdemes meghamisítani. (Kocsis Zoltán utolsó koncertje éppen a Kékszakállú volt, amelyen a végén utaltak egy megszületendő gyermekre….- ez sem egészen a bartóki szándékokat tükrözte, de jelzi, hogy másban is vannak ilyesmi vágyak, hogy ez a kapcsolat ne érjen véget itt, a szennyes kiteregetésénél.)

Cser Krisztiánból a teljes előadás alatt áradt a feszültség, a figyelem, a megtámadott és a titkait féltő Kékszakállú folyamatosan résen volt, és próbálta védeni magát. Nem sikerült, ezt a Juditot nem lehetett leszerelni, még kevésbé, mint a korábbiakat. Koncentrált és nagyon kerek alakítás volt, ha másféle is, mint korábban. Még számos alkalma lesz ezt énekelni, különösen miután a Balázs Béla jogok is hamarosan lejárnak, akármilyen értelmezésben, rendezésben, kiforgatva és illusztrálva meg lehet majd a darabot rendezni, tetszés szerint. Ezekhez a kísérletekhez nagyszerű alany lesz az énekes, aki szenvedélyes és érzékeny, illetve akár rezzenetlen is tud lenni, a koncepcióhoz igazodva.

Az előadás zenei színvonalának a részletezése maradjon a kritikusokra. Én nagyon szerettem, ahogy ez a hatalmas zenekar képes volt egészen halkan is játszani. Kevésszer éreztem azt, hogy elnyomta volna az énekeseket. Néha azért igen, de ez szinte törvényszerű, ha egyszer vannak fortissimo részek is.

Lehet, hogy meg kellene említenem, mivel nem minden Judit szokott az ötödik ajtónál magas C-t énekelni, hogy Komlósi Ildikó esetén ez nagyon szépen és diadalmasan szólt, nekem azt jelezte, hogy igen, itt minden rendben van, és itt vagyok egy előadáson, amikor mindkét énekes pontosan értelmezi a szerepét, kifejezően énekli, úgy, hogy magával visz, ráadásul pontosan kijön a kapcsolódás lehetetlensége, mellébeszélés nélkül. Egy tökéletes Kékszakállú-verzió volt ez a katowicei, a kilátástalanságával együtt is gyönyörűséges. Pont az az előadás, amelyikből nyilvánvalóan minden alkalmat megnéztem volna, ha itthon látható. És amely után még egy internetes keresést csak végrehajtottam, „mi lenne, ha mégis kimennék utánuk” felkiáltással…

De minden nem lehet kerek, nagyon jó az is, hogy erre az egy alkalomra vissza tudok majd gondolni. És várom a következőket. Komlósi Ildikóval már nemsokára, június 2-án (és 9-én) az Operaházban nézhető a darab, Cser Krisztiánnal pedig 2018. február 10-én a Müpában. Ott leszek mindkét helyen.

Aki pedig május 23-án Londonban jár, megnézheti együtt is őket még, ennek a turnénak a keretében.

18518158 10210323142689113 1761988753344928511 oKoncert után, ünneplés...

A fotók a BFZ facebook oldaláról valók, kivéve az utolsót, az Komlósi Ildikóé.

PS - Kiegészítő gondolatok - 2017.05.19.

Ahogy ez lenni szokott, szerettem volna egész napos blogírás után pontot tenni a bejegyzés végére, és úgy elindulni, azzal a tudattal, hogy az előző élményt lezártam.

Nem hagyta magát, már csak azért sem, mert a Müpáig majdnem annyi idő alatt sétálok el, amíg egy KSZ tart, ha az utolsó ajtót még épp nem is zárja rá Juditra KSz, csak majdnem. Mostanáig négyszer hallgattam meg a koncert felvételét, és azt hiszem, hogy két és fél év után most már erre fogok átszokni. Különösen jól szól rajta mindkét énekes, nagyon lehet a hangokat élvezni, és ilyenkor nem elemezgetem a szereplők viszonyait, amitől egy élő előadáson úgy látszik nem tudok sehogy sem eltekinteni. Kicsit irigylem is azokat, akik jó énekeseket akármilyen rendezésben nyugodtan hallgatnak, nekem az előadások színházi része is fontos, és tönkreteszi a hallottakat, ha a rendezés zavaró. (A ma este ezt különösen felerősítette, rádió közvetítés formájában lett volna a legjobb.)

Tehát amellett, hogy talán magukat a hangokat jobban kellett volna méltatni, az alábbiakat tenném hozzá:

1. Fisher Iván mondta el a regölést - nagyon szerencsés megoldás, hogy nem az egyik szereplő. Jól hatott. (Lehet, hogy senki nem gondol erre, de mégis a mű része.) A karmester alkalmas személy erre a célra.

2. Az előadás magyarul szólt - lengyeleknek. Volt kivetítés - lehet, hogy humánus lett volna Sebestyén Márta népdalaihoz is, gondolkodtam, hogy miként hat rájuk, akik nem értik a szöveget. Óriási taps volt mindkét rész után - a Kékszakállú után állótaps is. Nem ismerem a lengyel szokásokat, hogy ez megszokott-e vagy sem, de a taps intenzitásából valóban az jött le, hogy szerették. (A közönség szinte mindig tapsol, egy-két esetet éltem át, amikor látványosan nem tették ezt, mindig gondolnak a befektetett energiára is. De ez nem udvariassági taps volt. A másik: mindig szoktam emlegetni a közönség által elkövetett kihágásokat - most ilyen nem volt. Mindenki végig figyelt, légy sem zümmögött, cukorkás papírokat sem bontogattak...

3. A történet kapcsán még felmerült bennem a szeretet, szeretni szó többszörös előfordulására felhívni a figyelmet. Ebből a darabból is a "szeretlek" a "meg akarlak szerezni", "én tudom, hogy neked mi a jó" szinonímájaként tűnik fel. Ezzel kapcsolatban is lehetne egy-két kört futni, hogy melyik szereplő mit tartana ideálisnak - a KSZ a nem kérdezést, békén hagyást tekinti optimális állapotnak, ilyen szeretetre vágyik, Judit viszont az odafigyelésben, a kérdezgetésben tudja magát kifejezni. Már ebben is benne van az esélytelenség, soha nem lesz ennek a két eltérő habitusú embernek jó együtt. Talán egyedül a csendes üldögélés lett volna az igazi az előszoba sötétjében. De mindenkinek el kell döntenie, hogy ezt akarja-e, vagy pedig azt, hogy legyen napfény.

Folytatás következik, a további KSZ-előadások kapcsán. Erős kétségeim vannak, hogy ez felülmúlható-e - de lehet a következő gyökeresen más és érdekes.

 

Címkék: Opera Sebestyén Márta BFZ Kékszakállú Fischer Iván Komlósi Ildikó Cser Krisztián Katowice

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8612518855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása