A délelőtti opera után átrohantam a Várba, ahol a Bartók Rádió Zenebeszéd adását vették fel Kolonits Klárával délután háromtól, majd négytől a művész dalestjét lehetett meghallgatni, akinek úgy látszik különleges szerencséje van a zongoristákkal, most is érzékeny partnerre akadt az igen fiatal Ránki Fülöp személyében, aki meggyőzött minket, hogy önmagában is érdemes a figyelemre.
Rövid, nyomhagyó célzatú bejegyzés következik, amelynek akkor lesz kicsit több jelentősége, ha a Zenebeszéd és a dalest – nyilván más-más napokon adásba kerül, és fel tudom majd még egyszer ugyanezzel az írással hívni a figyelmet a meghallgatásukra.
Nemrég, két hete sincs még, egy másik dalesten voltam a Magyar Rádió Márványtermében, amelynek kapcsán az merült fel bennem, hogy sokkal hasznosabb lett volna, ha magyarázatokat is kapunk az elhangzó dalokhoz, azaz egy Zenebeszéd-jellegű műsor keretén belül hallgathattuk volna meg egy részüket.
Kevés vágyam van, ami ilyen gyorsan teljesül. Most ezen a szombaton a Rádió ezt a formát választotta, Zenebeszéd+ dalest formájában ismerkedhettünk mi tudatlanabb mezei koncertlátogatók Beethoven és Schubert műveivel.
A Zenebeszédben Fazekas Gergely Beethoven „A távoli kedveshez” dalciklusát szedte elemeire, mutatott be külön strófákat, motívumokat, beszélt a ciklus dalainak változó hangneméről is. Hat dal hangzott el később egyben a szerelmi vágyódásról az elérhetetlen kedves iránt, amelyet tartalmuk alapján írhatta volna akár az a Werther is, akit még egy órával korábban az Operaházban láttam.
A hagyományos helyszínen tartott Zenebeszéd-programok mindig teltházat vonzanak, igazi meglepetés volt, hogy alig jött el valaki ennek az adásnak a felvételére. Erre aztán könnyen lehetett magyarázatot találni. A „Beethoven Budán” koncertsorozatot az I. kerületi önkormányzat szervezte május 3-7 között, még ma is lesz egy orgonákra átírt IX. szimfónia a Mátyás templomban, szintén Kolonits Klára fellépésével, de a műsorfüzetbe nem vették bele ezt a dalestet megelőző programot, én is csak a helyszínként szolgáló MTA Zenetudományi Intézet honlapjáról tudtam róla. Miután a dalestre megtelt a Bartók terem, valószínűleg sokan eljöttek volna korábban is, ha van fogalmuk a lehetőségről. Ennek kapcsán feltétlenül leszűrendő tanulság, hogy nem elég kiváló műsort szervezni nagyszerű előadókkal, muszáj hírét is kelteni…
A Zenebeszédre a kezdés előtt hat perccel estem be, de még volt időm így is elolvasni a nagyon tömören, de informatívan szerkesztett szórólapot, amelyről kiderült számomra, hogy ugyan eredetileg azt hittem, hogy minden új lesz számomra, amit hallani fogok, de mégsem így lesz.
Beethoven hat dalt írt Alois Isidor Jeitteles verseire (1816-ban), és mivel ezeket a verseket már hallani lehetett korábban a Bartók rádióban, a NAVA rögzítette is, így Cser Krisztián tolmácsolásában többször is volt szerencsém ehhez a 14 perces dalciklushoz. (Csak egy NAVA-pont kell hozzá, pl. egy közkönyvtár, ingyenesen bárkinek bármilyen felvétele meghallgatható, amennyiben azt tévé vagy rádió leadta.) Fel sem merült bennem, hogy egy dalciklus egyaránt elénekelhető egy basszbariton és egy koloratúrszoprán által, nagyon izgalmassá vált számomra így éppen ez a program. Nem igényel különösebb részletezést, hogy ugyanaz a dallam, ugyanaz a szöveg egészen másként szól – másként szólna, ha két szopránról lenne szó, akkor is -, érdekelne egy olyan dalest is, amikor élesben meghallgatható ugyanez a program éppen ettől a két előadótól közvetlenül egymás után.
Ezt a hat dalt több mint negyven percen keresztül elemezte Fazekas Gergely, és csak ezután következett a dalest, amikor egy tíz perces Ránki Fülöp által élményszerűen eljátszott Beethoven szonáta (Fisz-dúr, OP.78) megszakításával összesen 15 művet hallgathattunk meg Kolonits Klára interpretációjában. A Beethoven dalciklus és a szonáta után szembesülhettünk azzal, hogy mit hozott ki Beethoven és Schubert ugyanabból a Goethe-szövegből, mégpedig a Sehnsucht („Vágyódás”) című versből. Most jól jönne ki, ha elemezhetném nektek, hogy ezt és ezt a különbséget fedeztem fel. Nem. A dalest közben néztem, hogy énekelt Kolonits Klára és igyekeztem a belőle áradó derűből minél többet eltartalékolni, mert tudtam, hogy később az éjszaka folyamán még jól jöhet (ez így is lett). Mindennél többet mond, ha valaki rámegy a művész honlapjára és nézegeti a felvételeit, amelyek közé várhatóan ebből a dalestből is csak felkerül valami elég gyorsan, a honlap szerkesztője nem vádolható azzal, hogy lazán venné a Művész programjának dokumentálását.
Ezek után még öt Schubert dal következett, sajnos mindegyik után tapsoltak, pedig sokkal jobb lett volna, hogyha a Beethoven ciklushoz hasonlóan ezek is együtt szólalnak meg, nem töredezik szét a hangulat. (Mondhatnám, hogy legalább az énekes levegőt vehetett közben, de nem tűnt úgy, hogy különösebb nehézséget okozott volna Kolonits Klára számára a 15 dal végigéneklése.)
A közönség rendesen viselkedett, csak két nagyothalló néni ült mögöttem, egyikük gyakran ismételgette a két fellépő neveit, és hozzátette „A Kolonits az egy név!” (A Ránki is, gondoltam magamban…elég baj ez a fiatalembernek, hogy így kell bizonyítania, ilyen szülői háttérrel azt igazolni, hogy saját maga miatt is érdekes. Még jó, hogy ez a zongorázásnál viszonylag gyorsan kiderül, egy ilyen óra elég hozzá.)
A néni megállapításával, ha zavaróan hangos is volt, mégis maximálisan egyet lehetett érteni, a daleseten elhangzottak alá is támasztották, hogy ez esetben teljesítmény van az énekes hírneve mögött, nem marketing.
Az utolsó két dal ráadásként hangzott el, és azokban – Schubert egyik legismertebbjéről, a Rózsaszálról van szó, illetve a drámai hatású „Die junge Nonne”-ról, nekem az tetszett a legjobban – a művész játékossága még inkább kibontakozhatott. Sajnáltam, hogy magyarázat, szöveg, némettudás és előzetes felkészülés nélkül fogalmam sincs, hogy pontosan mit énekelt Kolonits Klára, de az egészen világos volt, hogy el is játsszotta a dalokban megszólaló érzéseket, helyzeteket, valami benyomásunk így kialakult. Én a magam részéről arra készülök, hogy a rádióadás kapcsán fogok ezeknek a szövegeknek utána nézni és bízom benne, hogy a titkokra fény derül. Ahogy az időpontok tudhatóak lesznek, azonnal jelzem. Várom az adást.
ps. Ezek után nem jött rosszul ki a lépés, hazafelé még meghallgattam a Bartókon a korábban látott márványtermi koncert felvételét, amelyik pont akkor került adásba, majd úgy döntöttem, hogy további élményekre már az esti vetélkedőig nemigen van szükségem, A bűvös szekrény várhat keddig (az Erkelben akkor lesz a premierje, május 11-én pedig még egy előadása).
Az esti vetélkedőről is hamarosan következik a beszámoló.
