A Jurányi Inkubátorház valóban az a hely, ahol jó nekünk, bár nem egészen ebben az összefüggésben került szóba a címbe beemelt kifejezés. A címszereplőt, a csúnya kacsát anyja szólítja fel, hogy addig menjen, amíg azt nem érzi, hogy megtalálta azt a helyet ami jó neki. Ahogy figyeljük az eseményeket, ez nem is a legegyszerűbb feladat számára, és attól tartok, hogy nem lenne az sok néző számára sem.
Hatvan perces gyerekelőadást láttam Tengely Gábor rendezésében vasárnap délután (a győri Vaskakas Bábszínház és a HoppArt koprodukciójában), amelynek sok-sok szerepét mindössze hat színész játssza, akik néhány jelmez segítségével könnyen felveszik más-más állat alakját, ráadásul mind képesek megszólaltatni egy-egy hangszert is, sőt még énekelni is tudnak. Persze Michac Gábor jelmezei jelzésszerűek és inkább a szövegből, illetve a szereplők mozgásából jövünk rá, hogy ki milyen állat és ezek az állatok is inkább tulajdonságokat jelképeznek, ennél többről nincs szó. Legyen gólya, kacsa, szarka vagy szirti sas, mindegyikük másként, de ugyanúgy fenyegetést jelent főszereplőnk számára. Nem csak arról van szó, ami Andersen meséjéből a rút kiskacsából is kitűnik, hogy mi emberek nehezen fogadjuk el, ha valaki más, mint mi, az előadás által bemutatott világ folyamatos fenyegetést jelent és állandó készenlétre sarkall. Az előadás egésze erről szól, a valamennyire mégis feloldó lezárást leszámítva, inkább az jutna eszünkbe, hogy maga a világ "csúnya" és élhetetlen, nem éppen a mi kacsánkkal van a baj.
Friedenthal Zoltán a címszereplő, őt kísérjük végig útkeresése során, ahogy nemcsak otthonára, de saját identitására is próbál rátalálni. Mindenre rácsodálkozik, semmit nem kezdeményez, csak reagál a körülötte lévő történésekre.Szerethető, így izgulunk érte, hogy ne érje baj, egyáltalán nem látjuk csúnyának, bár ami azt illeti tényleg kopasz, de ez nem áll rosszul neki.
Lehet is miért aggódnunk, valóban csőstül dől rá a baj és helyenként úgy tűnik, hogy Kolozsi Angéla szövege túlságosan is sokat merít a mese helyett a "mai magyar valóságból", kezdve a kiinduló családi jelenettel, benne munkanélküli nevelőapával, és ezektől az egyezésektől mi felnőtt nézők, akik a közönség kb. harmadát tesszük ki, nem fogjuk magunkat jobban érezni. Inkább álcázott felnőtt előadásnak tűnik ez, amelynek van olyan szintje, amelyet a gyerekek is élveznek - szerette a célközönségnek vitt fiam is, akit leginkább az fogott meg, hogy ugyanazok a színészek milyen sok szerepet el tudtak játszani.
A "fregolizó" öt színész - Herczeg Tamás, Szilágyi Katalin, Kiss Diána Magdolna, Keresztény Tamás és Valentyik Anna valóban sokféle alakban meg tud mutatkozni, az anyát és a szép hattyút is játszó Szilágyi Katalin kivételével a többiek mind inkább negatív, mint pozitív hatással vannak a mi hősünk életére, így az általuk megformált karakterekben itt-ott van néhány közös pont is. (A részletezés jelen esetben is spoilerként hatna, ezt meghagyom a szakkritikusoknak, ez itt egy ajánló.)
A jelenetek pörögnek, a zenélés is jó hatással van az előadásra, ügyes megoldás, hogy csak néhány asztal és sámli, pár ruhatartó állvány segítségével dolgoznak - érezni lehet a rendező bábos múltját, ami nem jön rosszul most sem. Az előadást mellettem néző háromévest is lekötötték a látottak, aki odamegy, arra nem marad hatás nélkül, ez minden túlzás nélkül kijelenthető.
