Régen volt az, amikor még széleskörűen tájékozottnak gondoltam magam színházi és koncert programok dolgában, így nem lepődtem meg, amikor tegnap délután háromkor valaki egy olyan koncertre hívta fel a figyelmem, amelyikről nem hallottam, pedig érdekelt és végül el is mentem rá.
Még annál is jóval több lehetőség áll rendelkezésre Pesten, mint ahogy első látásra tűnik. Van zenei élet a Zeneakadémián, Müpán és az Operaházon túl is, ráadásul sokszor ugyanazokkal a művészekkel lehet találkozni ezeken az egyéb – jellemzően templomokban zajló és ingyenes– eseményeken is. Aki azért nem jár koncertekre, mert drága mulatságnak találja, olvassa el alaposan a Koncertkalendáriumot (havonta megjelenő ingyenes kiadvány), nézzen szét a port.hu-n is és szinte minden napra találhat magának valami érdekeset.
És most az ajánlás után néhány megjegyzés, még véletlenül sem zenekritika – csakis nyomhagyó szándékkal a tegnapi újpalotai koncertről. Örülök, hogy mentem.
Az Újpalotai Nyári Játékok eseményei ezen a héten, azaz még ma és holnap is folytatódnak a Boldog Salkaházi Sára templom udvarán. Húsz perc alatt ide lehet érni gyorsjáratokkal a Blaháról (7E, 8E, 133E) és a Fő térnél kell leszállni. (Pénteken fellép és szintén ingyenes koncertet ad a Szakcsi Quartett!) A helyszín feltétlenül érdekes, miközben nézzük a fellépőket, mögöttük óriási platánokat és lakótelepi házakat látunk, bár sajnos egy légi folyosó alatt ülünk és 4-5 percenként elhúz felettünk egy repülőgép, és minden második ráadásul olyan alacsonyan, hogy a zaj belezavar a zenébe. (Milyen lehet ezt nap mint nap hallgatni az itt lakóknak?)
Tegnap a Savaria Barokk Zenekar játszott korhű hangszereken Németh Pál vezényletével és fellépett még az Octovoice Énekegyüttes (művészeti vezető: Geiger György), illetve négy ismert szólista: Jónás Krisztina (szoprán), Szerekován János (tenor), Bakos Kornélia (alt), Jekl László (basszus). (Utóbbit vasárnap, a Mesterdalnokokban hallottam utoljára, ez is mutatja, hogy a zenei élet inkább reflektorfényben lévő szférájában is ugyanazok az előadók fordulnak elő.)
A koncertet egyébként ma Bélapátfalván megismétlik. Elég nagy véletlen lenne, ha valaki épp ott olvassa a bejegyzésemet és amúgy nem hallott már egyébként is a fellépésről, de semmi nem lehetetlen, még oda lehet érni, ha valaki rájön, hogy épp egy ilyen programra vágyott ma estére.
Először Joseph Haydn Nelson-miséjét hallhattuk megközelítőleg negyven percben. Nekem ez is első élmény volt, nem volt összehasonlítási alapom. (Van egy listám, hogy milyen műveket akartam megismerni-beszerezni, ez is rajta volt tavaly óta, hogy érdekes lehetne és most egészen véletlenül ez az ismerkedés megtörténhetett.) A közönség nagy része valószínűleg szintén nem ismerhette és valószínűleg nem gyakori koncertlátogató, mert akkor tudta volna, hogy a tételek közti szünetekben nem szokás tapsolni, sőt ez elég szerencsétlen, mert szétveri az élményt. A beletapsolás mindössze háromszor fordult elő, a karmester intésére a közönség végül rájött, hogy ez nem helyénvaló és abbahagyták. A közönség nevelhető. (Erről a kis közjátákról szinte azonnal eszembe jutott Furlanetto téli dalestje a Müpában, amelynek eléggé ártott a minden dal után feltörő taps – jó lett volna, ha akkor is jeleznek a közreműkődök.)
A Nelson-misében a szoprán szólók dominálnak, ez volt az első benyomásom és ugyan több tenor-basszus kettős is volt, basszus áriát csak egyet hallhattunk. Ez – nekem – a mű árnyoldala, viszont elmondható, hogy Jónás Krisztina, aki a többieknél jelentősen több megszólalási lehetőséget kapott, a rengeteg szólóját nagyszerűen énekelte és övé volt az elhangzó öt Esterházy Pál kantáta is a Harmonia Caelestisből.
Kantáta (hangszerkíséretes szólóének) és kantáta között hatalmas a különbség, most mértem fel. Egy éve ismerkedőben vagyok Bach kantátáival (ötöt szoktam rendszeresen hallgatni a kétszázból, ennyit erről – nem túl sok, de ez is az ismerkedés első lépcsőfoka, a youtube-on ezek is elérhetőek), amelyek jellemzően húsz-harminc percesek, több szólistát is igényelnek. Ez az öt tegnap elhangzó kantáta mind egyetlen szoprán énekest kívánt meg, akit kamaraegyüttes kísért. A szórólapról derült csak ki, hogy ezek mind a nagyobb ünnepekhez kapcsolódtak, nekem összességében ebből is és az előtte elhangzó Nelson-miséből és az estet lezáró Michael Haydn Te Deumból is az ünnep és a hálaadás hangulata az, amelyik átjött. (A tanév vége vagy az aratás kezdete miatt? - voltaképp bármikor lehetne alkalom arra, hogy az elért eredményeket megköszönjük...)
Nyugodt, békés este volt, meg lehetne próbálkozni azzal is, hogy szól a jazz itt péntek este a Szakcsi Quartett előadásában…
