Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ahogy két éve sem, most sem  tudok találóbb címet adni a Varázsfuvola-bejegyzésemnek. Egyet értek Paminával, és még az is lehet, hogy én is megúszom. Nem rövid a bejegyzés, ráadásul két részes, kevesen fogják elolvasni minden részletében, így a kockázat alacsony. 

Most is az értékek kiemelése a cél, de néhány esetben a megtekintett előadások kapcsán a nemtetszésemet sem rejthetem el. Mindenki értékelheti azt, (ha akarja), hogy egyáltalán rávettem magam a tőlem meglehetősen távol álló mű többszöri megtekintésére és egy héten keresztül küzdöttem, amíg megszületett ez az összegzés. A közel 1200 bejegyzésem közül ez került a legtöbb időbe-energiába és ezt hagytam a legtöbbször félbe. (Nem akarom magam sajnáltatni, éppen ellenkezőleg, örülök, hogy égető problémáimról elterelte a figyelmem ez a darab és az előadások. Ennél nagyobb  luxus kevés van, mint azon töprengeni, hogy miként hat rám egy előadás és néhány énekes. Addig jó, amíg hatnak és ezért hálás is vagyok nekik, örülök, hogy foglalkozhatom velük.)

Miután egy tíz oldalas szövegről van szó, két részre bontottam. Az első részben egy nem rövid bevezető után Fischer Iván rendezéséről lesz szó, amelyet idén május 6-án a Müpában nézhettünk meg. A második részben pedig majd az Operakaland előadásairól, amelyeknek a színhelye most is az Erkel volt.

Mozart Varázsfuvolája a mindig jól eladható "sláger-operák" közé tartozik, amely állítólag nagyon alkalmas arra, hogy valaki rajta kezdje az ismerkedést magával a műfajjal is. Az messzire vezetne, de akár egy alapos vizsgálatot is megérne, hogy mi lesz a korai találkozás következménye...Most májusban van-volt összesen 18 alkalom a művel való találkozásra, így ebből nem maradhattam ki. (Aki mindet kihagyta, de szereti a darabot, koncentráljon a karácsonyi időszakra, az Operaház akkor fogja ismét műsorra tűzni, bár mindössze csak 5 alkalommal.)

Az én korábbi Varázsfuvoláimról (kitérő)

Ha jól visszagondolok, akkor még valószínűleg alsós koromból én is elő tudok kaparni egy Varázsfuvola-keresztmetszet élményt, amelyet a miskolci Sportcsarnokban láthattam, sok prózával és a néhány, már akkor is ismerősnek tűnő áriával. Fogalmam sincs, hogy kik énekelhettek, sokkal jobban megmaradt bennem, hogy mennyire zavart az, ahogy tömegesen be voltunk terelve a programra. Már akkor is Papageno volt a kedvenc szereplőm - ez nem változott azóta sem -, benne van a legtöbb élet, vele lehet legjobban azonosulni - ő hasonlít leginkább egy valódi emberre. (Ez már azért sem meglepő, mert a librettista, Emanuel Schikaneder (aki színész és színházigazgató is volt) magának írta ezt a szerepet és a bemutató utáni kétszázas szériában jó nagy sikert is aratott vele.)

1995-ben, 25 évesen néztem élőben az első teljes előadást amelyből végképp nem maradt meg semmi. Valóban nem foghatott meg, mert 2007-ig megint egy nagyobb Fuvola-szünet következett, majd a későbbi Vígszínház-Opera kooprodukcióból kettőt is néztem, de ennél is többféle szereposztása volt, így tudom, hogy nem mindenkivel láttam, akivel akartam. Marton László rendezésében voltak olyan mozzanatok, amelyeket szerettem, illetve örülni tudtam néhány "énekesemnek", akiket a Mozart-maratonban "frissen szedtem fel"(és akiket nézegetek azóta is, ahányszor csak lehet), így ez összességében nem volt rossz élmény, bár némi hiányérzetet is hagyott. (Azt hiszem, hogy talán ez a Varázsfuvola állított először efféle dilemma elé, hogy kivel is nézzem meg- egészen eddig a pontig csak a darabot és a rendező személyét tartottam fontosnak, az énekeseket nem -  valamivel egyszerűbb helyzet volt a jelenleginél.)

Az idei évadban megtekintett három előadást leszámítva (a Vigadóban is volt egy produkció februárban) tehát mindössze 12 teljes előadással találkoztam korábban, viszont ebből hattal 2013-14 folyamán a Zeneakadémián  Almási-Tóth András rendezésében, akinek a felfogása mindeddig a legelfogadhatóbb volt számomra, talán azért is, mert bevallottan ő sem kedveli a darabot és "akart vele valamit kezdeni". Lehetek ennél is konkrétabb: az a Varázsfuvola egyedülálló módon végig lekötött, elfogadtam az átértelmezést és a stílust és nagyon sok énekest tudtam benne kifejezetten szeretni.

(Lehet, hogy ezekhez hozzá kellett volna számítani a  Parázsfuvolácskákat is, idén harmadszor is megnéztem a Lacki János szövegét felhasználó rövidített változatot, bár először sem tetszett a koncepciója...viszont ennek ellenére az erről szóló cikkeimet több mint háromezren elolvasták. De miért? - teszem fel magamnak a kérdést mindig, amikor a statisztikáimra ránézek. Talán mert az előadás mégis nagyon vonzó lehet mindenki másnak?)

Májusi Varázsfuvolák - kétféle rendezésben 

I. Müpa - Fischer Iván előadása

Idén a műsor úgy hozta, hogy a Müpában megint elővették Fischer Iván tavalyi Varázsfuvola rendezését, amelyet akkor kihagytam. Készült hozzá egy igényesen kivitelezett ingyenes műsorfüzet, amelyben az előadásban kivetített illusztrációk, próbafotók, cselekményleírás és szereposztás mellett szerepel egy nagyon fontos interjú a karmester-rendezővel. Nem tudom, hogy az átlagos néző, amikor a terembe érve megkapta ezt a könyvecskét, belenézett-e vagy sem, én csak előadás után olvastam el, de nem hiába. Azt hiszem, hogy előtte lett volna a legszerencsésebb, mert ez az interjú állást foglal számos kérdésben, amely felmerülhet a mű kapcsán. Ezt elolvasva kikristályosodott bennem, hogy pontosan mi is zavar engem a darabban, mi az, ami miatt nem tudom magam önfeledten átadni az egyébként valóban szép Mozart-zenének. (A teljesség igénye nélkül: mivel az operát zenés színházként nézem, zavarnak a kétdimenziós papír-ízű szereplők, többé-kevésbé egyéniség nélkül, továbbá a bölcs kinyilatkoztatások, amelyek erős férfiközpontú gondolkodást sugallnak, sőt önmagában a beavatási szertartás, amely persze értelmezhető a felnőtté válás szükségszerű velejárójaként, de mégis Papagenóval értek egyet, aki a feleslegességét azonnal szóvá teszi.)

Mivel a Fischer előadást  két részletben láttam (a főpróbán az első, az előadáson a második részt - így tudtam megoldani), ismét fel kellett ismernem azt a sajátosságomat, hogy egy,  nem az én színházeszményem szerint megvalósuló operánál muszáj magam hozzászoktatni a rendezéshez, hogy az énekesek teljesítményének igazán örülni tudjak. Már az első felvonásból kiderült, hogy milyen a mű stílusa: háttérnek kivetítettek egy képeskönyvet - Balla Margit tervezte- , angol feliratokkal, a szöveg innen jól elolvasható volt - ezt a funkciót teljesítette, viszont több jelenetben nem mutatták, vagy nem világították meg az énekesek arcát, hogy ez a háttér jól érvényesülhessen.  Vitatható a rendező-karmester azon ötlete, hogy a szerepeket lekettőzte: egy angol nyelvű prózai színész és egy német nyelven éneklő személy között oszlik meg a feladat. Én ezt a kettőzősdit idén más előadásban (lsd. West Side Story) sem tudtam szeretni, az énekeseket hátrány éri, nem érzem szerencsés megoldásnak.

Az előadásra, amennyiben egy nyelven készült volna, azt mondhatnánk, hogy ifjúsági előadásnak készült, de ez az angol-német kétnyelvűség nem valószínűsíti, hogy túl sok gyereket odavittek, hogy éppen így ismerje meg a darabot. (Az, hogy papírrepülőket dobálnak kétszer is az előadásban, szintén mintha gyerekeknek szóló ötlet lenne, de nem biztos.)

A pénteki előadásra már úgy mentem, hogy volt egy napom arra, hogy elfogadjam ezt a koncepciót (elfogadtam) és bár nem szeretem, ha az énekeseket vagy színészeket tárgyként kezelik és nem őket tekintik elsődlegesnek, helyenként szellemesnek láttam a második felvonás árnyjáték megoldásait, bár a hatásossága ellenére sokkal szívesebben vettem volna, ha néhány fontos áriánál az énekes arcát nézhetjük és nem a vászon mögött maradnak. (A hang sem jön át teljes egészében, amikor a látvány érdekében hoznak hasonló áldozatokat, van komoly hátránya. Lehet, hogy operát végső soron mégis a hangok miatt megyünk nézni....)

Fischer Iván játszott a zenekar elhelyezésével is, már a tavalyi kapcsán hallottam, hogy van aki az előadást ugyan unta, de nagyon elgondolkodtatta később is, hogy miért ültették át a zenészeket a színpadra az árokból az előadás közben. (Ehhez kapcsolható a végső lezárás is, amikor Sarastróból egy időre karmester-utánzat lesz.)

Felvetődik a kérdés ennél a szcenírozott koncertszerű megoldásnál, hogy a néző számára mi az, ami igazán fontos: a zene vagy a színházi megvalósulás minősége. A legjobb az volna, ha minél több olyan előadás lenne nézhető, amelyiknél azért nem kell a nézőnek a saját prioritásait mérlegre tenni, mert mindkét nézőpontból rendkívül magas színvonalú előadást lát. Mivel ez rendszerint nincs így, a legtöbben a saját szemszögükből alapvetően aszerint a tényező szerint ítélik meg az előadást, amelyik nekik fontosabb. Én amikor élő operát nézek, még mindig a rendezést és az énekesek színészi játékát érzem elsődlegesnek, a zenei minőséget magától értetődőnek tekintem. Ha élőnek látok egy szereplőt, akkor elnézem, ha hibázik, vagy ha a hangja nem a legszebb. (Az más kérdés, hogy amikor felvételeket hallgatok, akkor csak a hang számít, annak önmagában is hatnia kell.)

Fischer Iván előadása nem hagyott zeneileg hiányérzetet bennem, de kevés fellépőt éreztem elég érdekesnek, nem kötöttek le a korrektnek mondható alakítások. (A néző előzetes tapasztalata is nagyon számít, nem véletlenül éreztem szükségét annak, hogy e mondatok előtt nyomatékosan leírjam, mennyire nem sikerült eddig kötődnöm a darabhoz, nem lepődtem meg azon, hogy nem váltott belőlem ki mélyebb érdeklődést most sem. Vannak csodák, de azért nem túl gyakran, bár jól esett volna, ha látok egy igazán meggyőző Varázsfuvola rendezést, amely egy csapásra ledönti a műtől elválasztó falaimat.)

Miután a színlapon jórészt külföldi énekeseket láthattunk, akik közül ki tudja, hogy lesz-e visszatérő vendég a Müpában, csak azokról fogok említést tenni, akik átütötték az előadás átlagszínvonalát és kicsit többet tettek annál, minthogy jó minőségben elénekelték. Akiket a pontos névsor érdekel, az megtalálhatja  itt.

A műsorfüzet jó, de számomra kicsit furcsa, hogy ezzel az énekes-színész kettőzős koncepcióval nem tartották fontosnak, hogy megállapíthatóak legyenek szerepekhez köthetően az angol színészek nevei. Lehet, hogy pimaszság első helyen kiemelni egy Varázsfuvola előadásnál, de nagyon élveztem hallgatni ezeknek a színészeknek az angol kiejtését, bár a játékuk helyenként inkább tipikusan szájbarágós gyerekelőadásokéra emlékeztetett. A "prózai" Papageno játékát viszont szerettem. A második részben az énekes-Papageno, Hanno Müller-Brachmann is beszédre kényszerült. Ő is jól mond prózát (bár németül) és alkalmas lett volna a szerepre egyedül is.  Színészileg még dominánsabb szerepe Monostatosként Rodolphe Briandnak volt, bár a jelmeze valószínűleg nem csak engem irritált. (Mi az ördög ez? - kérdezhettük volna Papagenóval, amikor megijedtünk a darab-idegen maskarától.)

A kettőzött szereplőket nézve, helyenként elképzelve a láthatatlan énekeseket az jutott eszembe, hogy ez a megoldás nekik mennyire lehet jó, milyen lesz majd ezt a közelgő - jelenleg éppen folyamatban lévő - turnén játszani (Londonban, Brugge-ben, Amszterdamban és Berlinben május 10-28 között). Miután a közelmúltban belefutottam egy igazi csapdába (egy - szerintem - rossz rendezői koncepció miatt sajnálgattam az egyébként kitűnően éneklő főszereplőt, akiről utólag kiderült, hogy teljes mértékben azonosult az előadással és rosszul esett neki a rendezőnek szóló bírálat), most ezt már kihagyom (és egyébként is: "szép a részvét, de nem segít") - feltételezem, hogy minden közreműködő örül, hogy körbemehet Európában egy magasan jegyzett zenekarral és karmesterrel, és közben Mozartot énekelhet. Nagyon remélem, hogy kevésbé érdekli-zavarja őket ez a kettőzéses koncepció, sőt lehet, hogy játszani akár kellemes is lehet megosztott felelősséggel a darabot, az operaénekesek többségének egyébként is kihívást jelentő prózamondás nélkül.

Az előadás tavalyi szólistái közül többet lecseréltek (aki látta mindkétszer, állítja, hogy ez a produkció előnyére vált) és így kerülhetett be egy, azaz egy magyar a főszereplők közé. Hallgatva az egyébként valóban jól éneklő művészeket, kicsit fájt, hogy mindössze egy magyar énekest fog Fischer Iván projektje hozzásegíteni ahhoz, hogy Európa nyugati vidékein is észrevegyék, írjanak róla a külföldi lapok, miközben egyáltalán nem érzékeltem a produkciót hallgatva, hogy ez a szereposztás olyan magasan lekörözte volna az itthoni művészeinket.

Ne felejtődjön el, hogy a zenekaron kívül a kórus is magyar volt, az A la cARTe kórus számos tagját méltattam már e blogon szólista teljesítménye kapcsán, őket is figyelgetem, nemrég a vezetőjüket Philipp Györgyöt, de Ambrus Orsolyát, Mikecz Kornélt, Varga Donátot is többször emlegettem (utóbbi nemsokára főszereplő lesz a Cosí fan tuttéban, róla idén eddig minden hónapban írtam), illetve a produkcióban éneklő Pintér Dömötört ugyancsak.

Az az egy kiemelt szólista, aki ebbe a produkcióba került ahelyett, hogy az Operakalandban szarasztróskodna délelőtt és délután váltott műszakban,  Cser Krisztián. Szerepe a kétdimenziósak közé tartozik, és nem tesz a rendező kísérletet arra, hogy emberi sorsot mutasson be általa (Almási-Tóth András annak idején az egész koncepcióját éppen a Sarastro-karakterre építette, aki nagyon is élő embernek nézett ki). Fischer Iván mindössze eszmék megszólaltatójaként használja a művészt, sőt alkalmanként kizárólag a hangját veszi igénybe - amikor leghíresebb áriáját énekli még csak nem is látjuk, mindössze a monumentálisra nagyított árnyképét. Kár. Az énekes más előadásokban többször bizonyította, hogy ennél jóval többre is képes (amennyiben a rendező többet is kér tőle). Jelenleg nem jutott elemzésre alkalmas karakterhez, de amint színre lépett és énekelni kezdett, ezek a dramaturgiai és rendezési kérdések eltűntek, a nap is kisütött a hangjától, nem csak illusztrációként jelent meg. Feledtette - még velem, a darabot és ezt a színház-felfogást kifejezetten nem szerető nézővel is - az előadással kapcsolatos problémáimat és csak azt sajnáltam, de azt viszont nagyon, hogy Mozarték nem írták hosszabbra a szerepét.

Bár Cser Krisztián színpadi jelenléte és hangja együttesen eléggé hatott így is, anélkül, hogy különösebben életszerűvé alakították volna a figuráját, és a közönség nagyon szerette, de így utólag mégis azt kívánnám (magamnak), hogy a továbbiakban olyasfajta rendezésekben legyen látható, amikor a színészi képességeit is használni akarják. Túl sok basszista nincs Pesten, a Varázsfuvola viszont örök műsordarab, így sok rendezéssel lesz még dolga a következő évtizedekben. Sarastro-szempontból nagyon a pályája elején van , még akár túl fiatalnak is tekinthető hozzá. (Komoly energiákat az öregítésébe se öltek bele, jelzésszerű maradt csak mind sminkben, mind mozgásban. Mivel eszmék szócsövének tekintette a rendező, a kora valóban lényegtelen, bár A vörös tehén esetében láthattuk, hogy az énekes egy kilencvenévest is hitelesen eljátszik, ha szükséges.)

Összességében tehát így is elmondható, hogy volt miért elmenni a Müpába és ez az előadás feltétlenül megerősítette azt a szándékomat, hogy ha már lesz további 17 Varázsfuvola, megnézem ismét, hogy mire jutnak a darabbal a többiek az Erkelben. (II. rész következik nemsokára az Operakalandban szereplő énekesekről.)

 

Címkék: Opera BFZ Fischer Iván Cser Krisztián Müpa Pintér Dömötör Varázsfuvola Mikecz Kornél Ambrus Orsolya Varga Donát A la cARTe Kamarakórus

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr638713708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása