Valami értelme csak van a facebooknak, azon keresztül tudtam meg, hogy ma kora délután az Óbudai Társaskörben a Radnóti Színház évekkel ezelőtt elmulasztott Szabó Lőrinc műveiből készített zenés versműsorát (az irodallam sorozatban) Adorjáni Bálint előadásában most pótolhatom.
Annak ellenére, hogy magyartanárként működöm már jó ideje, éppen Szabó Lőrincet sose éreztem olyan nagyon közelinek magamhoz, nem tudtam a sok életrajzi adatból és versből még összerakni magamban egy egységes képet az emberről és ez zavar. Ahány vers vele kapcsolatban eszembe szokott jutni, hiánytalanul benne volt ebben a mai programban is, amelyikre - most már bárki sejtheti – nem a költő, hanem a címben is említett két közreműködő személye miatt mentem el, rájuk voltam igazán kíváncsi.
A legtöbb beválogatott vers központi témája a halál közelségének tudomásul vétele, a szerelem és az idő és az elmúló pillanat kiélvezése, megragadása. Utóbbi nekem is folyamatos problémám és részben célom is a tervezgetések helyett a jelen lehetőségeinek örülni. Néha sikerül.
Ezen a hétfői délutánon 5 és 6 között ez működött, tudtam, hogy ebben az időpontban kivételes lehetőség a szokásos tennivalók és rohanás után és helyett egy ilyen kellemesen vonzó színészt nézni, akire még ránézni is jó, a hangja is kellemes. Ennek az órának valóban ajándék volt minden perce,részben az alkalom be nem tervezettsége miatt (fél5-kor döntöttem úgy, hogy belefér a napomba) és azért is, mert egy kórházi látogatás után mentem, így a kontraszt ennél nem is lehetett volna nagyobb. Feltétlenül addig kell örülnünk az életnek, amíg valóban velünk az idő. Ma a költő számos elhangzott versével így a szokásosnál is jobban tudtam azonosulni.
Adorjáni Bálint hol verset mondott – a lehető legnagyobb természetességgel, mintha csak beszélne hozzánk és az éppen formálódó gondolatait közölné, hol pedig Jacques Brel dalai közül énekelt, a változatosság kedvéért. Dinyés Dániel és Pagonyi András a zenei kíséretet biztosították, akik szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat zenélés közben. Látjuk a kapcsolatot, amelyet folyamatosan fenntart velük a színész, de még ennél is sokkal többször foglalkozik a szép számmal összegyűlt nézőkkel. Szemez velünk, érezzük a személyességet, hogy mind külön-külön vagyunk megszólítva. Örülünk neki, örülünk, hogy nézhetjük.
Mondhatnám – szintén a műsorban elhangzott Szabó Lőrinc sorral -, hogy volt a napomban ez a „néhány perc, a többit megette a fene”, de ma pont nem így lett, bár van jó néhány nap, amikor csak a zenehallgatóm tartja bennem a lelket. Ma az egyik tanítványom egy valóban nagyon izgalmas kiselőadást csinált a Peer Gyntből, este meg követtem Dinyés Dánielt a Kamrába, aki még héttől operabeavatót is tartott, az pedig minden esetben a kedvenc programjaim közé tartozik. És most már tudom, hogy csúcsforgalomban tömegközlekedéssel is csak fél óra az átérés a két helyszín között és az sem kizárt, hogy adok még egy esélyt Lőrincnek is, hogy vele is összeismerkedjem kicsit jobban.
