Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (53) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (85) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (281) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (24) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (43) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (629) opera (21) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (27) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (25) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (20) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (20) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ha Carlo Gozzi, akkor Török Tamara egyetemi kurzusa mellett azonnal a Radnóti Színház A szarvaskirály című előadása jut eszembe még 1994-ből, amelynek színlapján a commedia dell’arte hatás miatt ugyanúgy szerepelt a Pantalone és a Truffaldino név is, illetve Bálint Andrásé. Ez a Turandot mégis nagyon más színházi világot képvisel, mint amit feltételeznénk a szerző alapján, sőt a mellékszereplők által bevitt humor sem igazán tompítja le az előadás komorságát.

Aki netán romantikus mesére számít, mert a Puccini opera alapján a Turandot szó a szerelem diadalával egyenlő számára, nem pedig a mindenen áttaposó agresszióval, az garantáltan csalódni fog. Nem, ez egy kemény történet, ugyanakkor azt hiszem, hogy pont azoknak lehet mégis a legjobb élmény, akik az operát szeretik, mert ad egy másik nézőpontot. Kivétel persze az a néző, aki már eredetileg sem két szerelmes idilljének látta Kalaf és Turandot történetét, hanem eddig is átjött neki az erőszak, mint fontos elem a történetben. (Ha az ember Kovalik Balázs több mint húsz éve futó rendezését tiszta fejjel nézte és nem hagyta magát elandalítani, akkor hasonló gondolatok abból is kijöttek a zene szépsége ellenére is. )

Az előadásban nem Puccini zenéjét használják, hanem Bartók Béla A csodálatos mandarinja szól, amely által a mindenen, a halálon is diadalmaskodó önpusztító vágyakozás motívuma kellő hangsúlyt kap. Ezt várhatóan a nézők többsége fel is ismeri, de ha nem, akkor sem maradhat el a hatása. Ez a zene jobban is illik mind a látványhoz, mind a szöveghez.

A Radnóti előadását Térey János fordította, itt-ott bele is írva (feltehetően a dramaturg, Hárs Anna és a rendező Juronics Tamás együttműködésével). Ahogy a színlapon is szerepel, egy huszadik századi fiktív diktatúrában lehetünk (a telefonkészülékek jellege hetvenes-nyolcvanas évekre utal), Pekingben, ahol olaszok a miniszterek és az udvari emberek. Az alap-történet változatlan, a férjhez menni nem akaró császárlány és a sikertelenül próbálkozó kérők lefejezését előíró törvény adott és most is van egy jelentkező, Kalaf, aki megfejti a rejtvényeket és nem teszi közhírré a nevét. Az eredeti műben is folyik némi vér, lefejezik az előző kérőt, öngyilkosságba kergetik a Kalafba szerelmes szolgálólányt - most sem marad ki az erőszak és a halál. Azt hiszem, hogy nem egészen Gozzi szándékai szerint ér véget a történet, bár a fordulat megmarad, azaz Turandot hiába tudja meg fondorlattal a herceg nevét, mégis bele fog egyezni az esküvőbe – aki emiatt nyugtalankodik, az ne aggódjon, Kalaf megkapja feleségül azt, akire vágyott, bár ahogy Szatory Dávid arcát néztem az utolsó jelenet alatt, nem tette boldoggá ez a fejlemény. Most persze jól esne leírni, hogy pontosan mi is történik, de az kifejezett spoiler lenne, beérem annyival, hogy ez a történet is egy olyan eset, amikor valaki minden erejével megpróbál megszerezni valamit, amire szinte semmi esélye, de amitől mindent remél és kétsége sincs, hogy csak jól járhat, ha mégis eléri vágyai tárgyát és végül, rengeteg energia befektetéssel sikerül úgy isten igazából pofára esnie.

Könnyen el tudom képzelni, hogy az alkotók az előadásból kisugárzó gondolatok közül épp nem ezt tartanák elsősorban kiemelendőnek, de tekintve, hogy jelenleg épp egy hasonló akciót hajtottam végre a múlt héten, (bár vér az nem folyt), most nekem ez az előadás elsősorban erről szólt. De az is ott van a tanulságok között, hogy a legkényszeredettebb helyzetben is muszáj tovább lépni.

Nagyívű megállapítások helyett foglalkozzunk most már a részletekkel.

Sokkal valószínűbb, hogy nem véletlenül lett Cziegler Balázs bunkert vagy pincét idéző igazán bravúrosan nyomasztó díszlete ilyen, a katonai diktatúra levegője az, ami dominál: a lefedett arcú fekete zubbonyos testőrök, a minisztereken lévő óriási maszkok, a két udvarhölgy szürke, minden szépséget elfedő egyenruhája, a terrorista merényletek végrehajtásával foglalkozó gyanús fickó (aki elvileg a legpozitívabb szereplő egyben, a herceget el nem áruló barát – Schneider Zoltán játssza) mind azt sugallják, hogy itt zsarnokság van, tehát semmi jó nem születhet ebből, jobban tenné a vándorló álruhás herceg, ha a lehető leggyorsabban távozna. Turandot az egyetlennek tűnik, aki többé-kevésbé vágyai szerint élhetne, de a diktátor apa őt sem hagyja nyugton, az utódlás problémájára hivatkozva férjhez kell mennie, ha akar, ha nem.

Ahogy meglátjuk Petrik Andrea Turandotját, akiről korábbi pályáját ismerve rögtön tudható, hogy illeszkedni fog hozzá a szerep, szinte mindegy is, hogy milyen felfogásban kérik tőle, érdes és érdekes jelenség lesz egyszerre. Ezt a nőt semmiképp nem lehet se megtörni, se befolyásolni, se közel kerülni hozzá, egészen felesleges kínlódni, hajlíthatatlan és minden erőlködés értelmetlen, illetve csak kudarchoz vezethet. Ahogy az lenni szokott, csak a kívülálló közönség lát ilyen tisztán, az apa és a kérő nem. Ritka kellemetlen nő, a mellé rendelt lánykákat is bántalmazza, az angyali arca (a szövegben ezt emlegetik) sehogy sem felfedezhető. Nehéz elhinni, hogy van olyan őrült, aki az életét kockáztatja, mert az arcképébe beleszeretett. Mindent megtesz, hogy a kérőt kiábrándítsa, lebeszélje, szó nincs arról, hogy csábítgatná annak ellenére sem, hogy valóban erős az erotikus kisugárzása. Petrik Andrea Turandotja mindvégig igazat mond, komolyan beszél, nem akar párkapcsolatban élni senkivel, mert nem vonzódik senkihez eléggé. Mindenki jobban járt volna, ha nem kényszerítik, tetteinek következményekért nem ő az egyetlen felelős, az apa és a környezet legalább ilyen mértékben hibáztatható.

Kalafot a hagyományos hős-szerelmesnek és kellően naivnak játssza Szatory Dávid. Hozza ezt a jóképű, nemes fiatalembert, aki jóval pasztellesebb egyéniségnek tűnik annál, hogy elhihessük, hogy Turandotot végül elvarázsolta, bár esetleg azt el tudjuk képzelni, hogy a rejtvények megfejtésére egyedül is képes volt, csalás nélkül is (ahogy azt Kovalik beállította az említett rendezésében). El lehetne játszani persze, hogy Turandot megsajnálta az ártatlan fiút, de ez a karakterrel nem férne össze. Jelen esetben pusztán felismerte ártalmatlanságát és jelentéktelenségét, ráébredt, hogy jól felhasználható a saját céljaira és nem fog semmi vizet zavarni, akár hozzá is mehet. Juronics Tamása koncepciójához éppen egy ilyen alapvetően tiszta és naiv herceg illik, aki mégsem túl erős személyiség.

Jelen esetben nyilván nem is lehetett a rendező célja, hogy a szereplő izzóan szenvedélyes legyen, mert abban az esetben a társulat tagjai közül Pál András előhúzása lett volna a legjobb (már többször bevált) megoldás, aki ezúttal inkább az udvari emberek körébe került és az előadás humoros oldalát erősítette. (Színészileg biztos, hogy jobban is járt vele, nem tesz jót valakinek, ha mindig hasonló szerepeket kap, még akkor sem, ha jól állnak neki.)

Altoum császár kissé eszelős, ok nélkül lövöldöző diktátor. Bálint András fehér egyenruhájában kirí a szürke egyen-öltönyös közegből, és nagy lendülettel magyarázza, hogy elege van már a nyakazásokból, éppen úgy, ahogy környezete is elmondja ezt néhányszor. Ez a retorika mégsem elég hiteles, a miniszterek mintha többnyire élveznék a jött-ment hercegek kivégzését. Az udvari emberek négyese – Gazsó György, Csankó Zoltán, Pál András és Rétfalvi Tamás – visz az előadásba humort, ugyanakkor mivel a commedia dell’arte hatás érvényesül ezáltal, kicsit ki is lógnak a történetből. Hatalmas maszkokat kapnak, amelyek persze láttatják, hogy itt egyen-tisztviselőkkel állunk szemben, akik kellően kiszolgáltatottak, de viszonylagos hatalmukat mégis használják, amikor tudják.

Rajtuk kívül van néhány női szereplő, akiknek valóban kevés megszólalás adatik, de jelenlétükkel így is emelik az előadást: Martin Márta a herceg barátjának felesége, lánya és egyben Turandot udvarhölgye Kurta Niké, illetve a másik udvarhölgy (álruhás hercegnő) pedig Martinovics Dorina. A két utóbbi nem egyszer kénytelen némán asszisztálni Turandot döntéseihez és elszenvedni bántalmazásait. Már ahogy a színpad (a pince) jobb oldalán ülnek az egyen-szürkében  és csendben hallgatják a párbeszédeket, az nagyon erősen jelzi az erőviszonyokat és a birodalom alattvalóinak általános kiszolgáltatottságát. Ők ketten elegek ehhez.

Az előadás nagyon markánsan kifejezi, hogy a bemutatott közeg teljesen alkalmatlan arra, hogy bárki, legyen az a hierarchia csúcsán, jó életet éljen benne. Rossz közérzet sugárzik ránk két részben, jó színészek által, akik egy fordulatos történetet jól játszanak. Nem ez lenne az az előadás, amelyikre estéről estére vissza tudnék ülni, de azt nagyon-nagyon sajnálnám, ha kimaradt volna. A Radnóti társulatát kedvelőknek pláne kötelezően megtekintendő, emlékezetes előadás született.

Címkék: Radnóti Színház Turandot Petrik Andrea Bálint András Gazsó György Szatory Dávid Juronics Tamás Martin Márta Schneider Zoltán Rétfalvi Tamás Cziegler Balázs Martinovics Dorina Csankó Zoltán Pál András Kurta Niké

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr538477242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása