Ma nem volt túl optimális az időjárás szabadtéri programokhoz, különösen a kora délelőtti órákban nem. A Pozsonyi Pikniken részt vevő színházak mégis csak kivonultak sátraikkal az esőben is, viszont a Kolibri Színház idén a B tervét vette elő: zárt térben került sor az előadásokra.(A délelőtt folyamán biztosan.)
Én a kecskeméti Ciróka bábszínházra mentem el fiammal együtt, aki 3 hét múlva már valóban eléri az alkotók által minimálisan elvárt hét éves kort. A cirókások előadásait eddig is nagyon szerettem és most sem jöttem ki csalódottan a színházból. Aki tudja, nézze őket Kecskeméten. Én mindig hálás vagyok, amikor a Kolibri vagy a Marczibányi téri művház meghívja őket. Legyen így minél többször az idén is!
Ulf Stark meséjéből Gimesi Dóra írt színdarabot (aki a Csomótündér szerzője is), Kuthy Ágnes rendezte és ismerősen csengett a színlapon szereplő többi név is. A társulathoz kötődő kizárólagosan jó élmények hatására szavaztam bizalmat Gabinak (Krucsó Júlia) és az általa beszerzett repülő nagypapának (Apró Ernő) annak dacára, hogy ha eszem van, akkor az új követelményeknek megfelelő, ötrubrikás tanmeneteim megalkotásába fektetem az összes létező időmet és energiámat ezen a hétvégén is.
A színlapon a történet legfontosabb vonala mintha szerepelne (Gabinak nincs nagypapája, így megpróbál egyet beszerezni), sőt sejthetjük azt is, hogy sikerrel jár ez a próbálkozása. Talán nem teszi nézhetetlenné az előadást, ha azt is leírom, hogy - a papírforma szerint - egy morgós öregúr a kiszemelt nagypapának való, akit a kislány sikeresen megszelídít. Úgyis az a lényeg, ahogy a bábszínészek által megelevenedik a mese, egy hatalmas hinta képkeretként lehatárolja a teret, ebben a jóval szűkebb térben mozgatja a négy színész ( az Anyeginként megismert Fülöp József és mellette még Szabó Balázs is) Mátravölgyi Ákos apró, de plasztikusan kidolgozott bábfiguráit. Néha nehéz a döntés, hogy őket nézzük, vagy a szintén látható bábszínészeket, akiknek figyelme végül mégis visszairányít minket is a bábok felé. Úgy érezzük, hogy ezek a színészek is aggódó tekintetükkel kísérik nyomon hőseik sorsát, akik tőlük független életet élve vannak a színpadon.
A hinta azért is jó megoldás, mert akár az élet jelképe is lehet, a sors forgandóságát is jelezheti, illetve nem egy gyerek számára a repülés élményét is asszociálja (és jól is mozgatható).
A Ciróka előadásai mindig hordoznak valamiféle - akár meg is fogalmazható - üzenetet, a történeteikből levonható valamiféle tanulság, amely konkrét fogódzóként is szolgálhat az életünkhöz. Jelen esetben az előadás a barátság fontosságáról szól meglehetősen optimista, reménykeltő módon, amely talán azért nem hamis, mert gyerekekről és gyerekközönségnek szól elsősorban.
A gyerekek között még könnyen szövődnek baráti kapcsolatok, amelyek néhány esetben tartósan is megmaradnak, bár ha körülnézünk, a legtöbb ilyen kapcsolat azonnal meg is szakad, ahogy megszűnik az a közös tér, közös helyzet, ahol ezek a kapcsolatok megszülettek. Valószínűleg senki nem értékeli eléggé a hétköznapi, élő kapcsolatainak fontosságát, ha más iskolába kerül a barátja, vagy elköltözik egy másik kerületbe, akkor nem nyúl utána, nem fekteti be az energiát a kapcsolat fenntartásába. Hamar cserélődnek körülöttünk az emberek és amennyire jó, hogy gyorsan elfogadjuk az új környezetünket, épp annyira kár, hogy nem teszünk kísérletet a régiek megtartására. Az előadásban szereplő Marci és Gabi nem is tudja, mennyire jó nekik az, hogy ott vannak egymásnak. Talán a néző gyerekek számára ez sokkal nyilvánvalóbb, és az előadás hatására esetleg észre fogják venni a saját életükben ott lévő, eddig talán kevésbé megbecsült osztálytársaikat, játszótéri barátaikat is.
Optimista az előadás azért is, mert azt sugallja, hogy nem reménytelen akármilyen későn sem, hogy egy másik emberhez közel jussunk, valódi, mély kapcsolatot alakítsunk ki vele. Mintha nem lenne leküzdhetetlenül hosszú az út lélektől lélekig, ezt az illúziót kapjuk. A szerző bízik a csodákban, és ennél a gondolatnál nem tűnik valószínűtlenebbnek már az sem, amikor a gyerekek felrepülnek a papírsárkánnyal, illetve a nagypapa a levegőbe emelkedik tolószékestül. Mindez lehetséges, mert ez egy gyerekeknek szóló bábelőadás, mese. Az előadás után azzal a benyomással megyünk haza mindannyian, hogy ideig-óráig létezhet igazi barátság, még akár fiú és lány között is, bár erősen úgy néz ki, hogy mégsem, "csak" szerelem, majd házasság lesz ebből a kapcsolatból is előbb-utóbb.
És ha még tovább gondoljuk a párhuzamot, akkor a helyzet már kevésbé rózsás, mert a halál sem marad ki, nemcsak a morgós vénember veszítette el jóval a történet kezdete előtt a feleségét,majd végül maga is meghalt, hanem ugyanez a sors vár majd ezekre a szereplő gyerekekre is. De a hangsúly mégsem ezen van, bár az előadás módot ad arra is, hogy a halált az élet természetes velejárójaként láthassák a gyerekek,és a látottak kapcsán lehessen róla beszélni.
Szeptember negyedike volt, ez volt mindössze az új évad harmadik színházi eseménye számomra, eddig még jól alakulnak a dolgok...
