A városmajori fesztivál második előadásáról megint a Szabadter blogoldalara írtam. Szintén képekkel. Kedden lesz újabb előadás-bejegyzésem, ha minden jól megy...
2015.aug.20.: Most már bemásolom ide is:
Kizökken? Helyreáll? – Bornemissza Péter nyomán Háy János: Magyar Elektra
A kaposvári Csiky Gergely Színház előadását láthattuk másodikként a Városmajori Színházi Szemlén. Bornemissza Péter darabját Háy János átírta, Horváth Csaba a hozzá kötődő és az ő színházi nyelvét beszélő emberei (Horkay Barnabás, Fehér László, Pallag Márton) bevonásával saját képére formálta, Ökrös Csaba zenét szerzett hozzá (amelyet György-Horváth László el is hegedült), Memlaur Imre bevilágította a rendező által tervezett színpadképet és mintegy 16 színész el is játszotta nem kis energia befektetése árán. És mégis mi történt?
Az előadás hiába volt minden részletében kitalálva, az időjárás nem kegyelmezett: jelentősen lehűlt az idő, és aki nem jött kellően felkészülve (télikabátban), az megjárta. Sokan hazamentek már az első rész közben is. A távozók zaja a nézőtéri kavicsok miatt feltétlenül zavaró volt, feltehetően a kidolgozott koreográfiához alkalmazkodó és nem ritkán akrobatikus mutatványokat végrehajtó színészeknek is nehéz lehetett koncentrálni. Én két pulóverben és kabátban is fáztam, emiatt csak az agyammal tudtam, hogy egyébként én most egy szép és jó előadást nézek, de élvezni csak egy jó meleg gyapjútakaróban tudtam volna.
Ez a Magyar Elektra egyébként sem lett volna az a tipikus nyári színházi előadás, köze nem volt a könnyű szórakozáshoz, amilyet rendszerint várnának a nézők ilyentájt, az évad végén. A darab, az átdolgozó, a rendező ismeretében nyilván senki nem gondolna hasonlókra, nyilván ez is az oka, hogy kevesen jöttek el, hiszen akiket érdekelne ez az előadás, az nem egy nyári színházban keresné.
Akik viszont mentek és végig dacoltak az alacsony hőmérséklettel, azoknak érezhetően tetszett Horváth Csaba fizikai színháza, amely az Elektra-téma kapcsán markánsabban beszélt bosszúról, széthúzásról, egymásra mutogatásról, mint általában szoktak. Háy János szavai hallatszottak ki Klütaimnésztra (Takács Kati) és Elektra (Mészáros Sára) párbeszédéből, akik filozófiai vitát folytattak a gyilkolás jogosságáról. Takács Katinak nagyon illett a szerep és a vörös ruha is, ebben a rendezésben is ő volt a rokonszenvesebb és emberibb, Mészáros Sára a saját igazságához mereven ragaszkodó Elektrája most is nyomasztó és helyenként túl harsány, amilyenek az Elektrák rendszerint szoktak is lenni. Az anya életében legalább részben jelen van a szeretet is, míg a fiatal lányt csak a gyűlölet tartja életben. A beszélgetésben a megszokotthoz képest egyetlen egy új elemet véltem felfedezni azon kívül, hogy a szokásosnál talán elvontabb síkon folyik az eszmecsere: az anya lányát megvádolja, hogy ő bujtotta fel Agamemnont Iphigénia feláldozására, mert féltékeny volt rá. Ez azért a hideg ellenére is feltűnt, és a görög mitológia minimális ismeretében másoknak is biztosan. A várakozásnak megfelelően Khrüszothemisz, a fiatalabb lány figurája a legszerethetőbb, bár kissé komikus így is. Minden feldolgozásban ő az, akivel az átlagnéző azonosulni tud, most csak az különbözteti meg Érsek-Obádovics Mercédesz alakítását, hogy karakteressé formálja a lányt és nem Elektra seszínű árnyékát látjuk. Ebben a szerepformálásban láttam leginkább, hogy előnyére vált a rendező mozgásszínházi nyelve. Ő az, aki bátran kétségbe vonja, hogy a kissé bizonytalan Oresztész (Nagy Norbert) bosszúja által nem a világrend helyreállásának, hanem az ismételt kizökkenésnek vagyunk a tanúi. Így nem örülhetünk felhőtlenül a megélhetési politikusnak tűnő Aigiszthosz megölésének sem, aki Szula László alakításában nyilván szándékosan tűnik igazi átlagembernek, akit akár életben is lehetett volna hagyni. Kovács Zsolt Oresztész mestereként az egyébként színvonalasan játszó kórust (Sipos Vera, Varga Zsuzsanna, Nyári Szilvia, Horváth Zita, Fándly Csaba és az említett Horváth Csaba-tanítványok) is túlragyogja, minden szava jelentőségteli, muszáj figyelni a színész alkalmanként erős öniróniát is sugalló mondataira.
Az előadást Gyuricza István karvezető mondatai nyitják és zárják: a közönség erkölcsi épülésére szánják a történetet. Nem tudom, hogy ki mit szívlel meg a látottakból, milyen tanulságot von le a saját életére nézve. Egy biztos: szabadtéri előadásra muszáj pokrócot vinni.
Makk Zsuzsanna
(Fotók: Geberle Berci, Memlaur Imre)
