A Ciróka Bábszínházban még sosem csalódtam. Amióta nézem őket, legyen az Csomótündér, Hamupipőke vagy Anyegin, mindig élmény velük lenni. Ami nagyszerű: a látványviláguk mindig eltérő, amely egy bábelőadásnál mégiscsak nagyon lényeges. Új és még újabb megoldásokkal találkozunk. (Jelen esetben tervező: Horváth Mária, a mozgóképért felelős: Tóth-Pócs Roland.) A Cirókásoknak sok színe van, ez most is kiderült.
Ez az előadás óvodások és kisiskolás korosztály részére készült - mindössze 45 perc, amely sem nem túl rövid és nem is hosszú. A sok pantomimet is tartalmazó előadás forgatókönyvét Horváth Mária és Bartal Kiss Rita írta, utóbbi a rendező is ,a dramaturg pedig Sőregi Melinda. Mivel a mű megfelelő időközönként tartalmaz váltásokat, a gyerekek nem fáradnak el, követni tudják az újabb fordulatokat.
A szivárvány színeiről szól ez a valóban SZÉP előadás, Ágoston Béla zenéjére és Nemes Zsófia koreográfiájára. A gyerekeket valószínűleg elvarázsolják a történések, a felnőtt néző pedig élvezheti az ötletes megoldásokat, ahogyan két kisméretű gyerekbáb (a címszereplő Okker és Türkiz két kisfiú, akik a szivárvány két oldalán egy-egy toronyban lakik) kiemelődik, viszont a háttérbe kivetített hatalmas kezek jóvoltából a bábművészek (Aracs Eszter, Fülöp József, Ivanics Tamás, Krucsó Júlia Rita, Szörényi Júlia) összezsugorodnak . Mintha a teremtés tanúi lennénk, a fehér háttérből elénk kerül a négy kis fehér bábu, akik életre kelnek. Azért, hogy ne legyen túl zavartalan az idill, van ám egy - de csak egy - fekete is, akibe viszont több energia szorult, mint a többiekbe együttvéve. Feszültség és konfliktus nélkül nem sok eséllyel születhet színház, még ebben az óvodásoknak szóló előadásba is kell belőle. Az a mozzanat, hogy a fekete figura - " a rossz gyerek"? - az előadás végére kifehéredik többféleképpen is értelmezhető. A gyerekekre valószínűleg megnyugtató hatása van, "helyreáll a világrend", a nyugalom - ugyanakkor nekem az is eszembe jutott, hogy ez a beilleszkedés lehet, hogy úgy is lefordítható, hogy aki kicsit is más, mint a többiek, annak sok választása nincs, ha tetszik, ha nem, uniformizálják...Két rövid betétmesét is láthatunk a világot bejáró tulipánkirályról, aki végül saját kertjében találja meg a boldogságot, illetőleg a kislányról, aki mindenét másoknak ajándékozta. (Az előadás képei: itt.)
Bár a történetekből a tanító-értékközvetítő szándék egyértelműen kitetszik, összességében a szépség a domináns eleme az előadásnak. Hirtelen eszembe is jut, ami nem szokott: milyen lehet azoknak, akik a színeket nem ismerik fel, vagy egyáltalán nem láthatják. A hétköznapok pörgésében el vagyunk foglalva rendszerint a problémáinkkal, bajainkkal és talán a kívánatosnál ritkábban gondolunk azokra a nyilvánvaló értékekre, amelyek körül vesznek minket és amelyeket élvezhetnénk, ha nyitott szemmel járnánk.
Azért vannak kivételes emberek, akik szétnéznek maguk körül. Egy kollégám mondta nemrég, hogy most a legnagyobb esemény a fák rügyezése és megy inkább haza azt élvezni, nem ül be színházba. Valószínűleg ez a legegészségesebb hozzáállás. Ez az előadás éppen erre hívja fel a gyerekek figyelmét, akik éppen abban az életkorban vannak, amikor még lehet a szemléletüket formálni, a figyelmüket irányítani. Az előadás lekötötte őket, van okunk némi bizakodásra.