Elég sokszínű volt az Operaház decemberi műsora. Szerepelt rajta (az Erkelben) Zsótér Sándor szélsőségesen megítélt (általam szeretett), maira hangolt A bűvös vadásza, amely furcsa módon éppúgy teltházakat vonzott, mint a december elmaradhatatlan három repertoárdarabja a Diótörő, a Bohémélet és A denevér. Utóbbit választottam az év utolsó előadásának.
Miért? Kifejezetten azért, mert a lányom egy Don Carlos, egy Trubadúr és az említett Vadász hatására 11 év operalátogatói múlt után most, 14 évesen a műfajból való kiábrándulás jeleit mutatja. Viszont A denevért látni akarta, mégpedig Nyári Zoltánnal, akivel korábban is megnézte már. Vágya teljesült és most elégedetten ment haza. Reménykedem, hogy majd a márciusban bemutatandó A Rajna kincse segít abban, hogy a gödörből lassan kikapaszkodjon.
Szinetár Miklós üzembiztos rendezése kifejezetten kedvez az opera állandó nézőinek. Nincs semmi különlegessége, de nem is zavarja meg a zene élvezetét. Nem akar nekünk semmi különöset üzenni, de nem is akadályozza meg, hogy helyenként kusza és őszintétlen emberi kapcsolatainkra a darabot nézve ráismerjünk és akár párhuzamot is vonjunk. A házasságok nem lettek stabilabbak a darab születése óta eltelt időben, most is vannak félrelépők szép számmal, így A denevér aktualitása is megmaradt.
Operettről van szó, a prózai betétekben nem mindenki természetes, érthető és élvezetes és helyenként elég manírosak is az énekesek, de ez szinte hozzá is tartozik a szabványhoz. Szépek a jelmezek (Vágó Nelly), nyílt színi tapsot kap a második felvonás díszlete (Csikós Attila), amelyben a szépen megkoreografált tapsrend is lebonyolódik. Orlovszkij herceg (Várhelyi Éva) mondatát nagyon találónak éreztem az egész előadásra. Ő a báljára mondja kissé rezignáltan: „elbűvölő, de unalmas”. Sajnos ezt kellett megállapítanom. Nem én vagyok a célközönsége ennek az előadásnak, tudomásul kell vennem ezt is.
Az énekesek egyébként odatették magukat, és reményeim szerint nagyon élvezték is a játékot. Anger Zsolt volt az egyetlen új beálló, mégpedig a leghálásabb szerepben, Frosch fegyőrként. Megcsinálja, neki szerencsére nem okoz gondot a próza, bár a jelenete hosszabbnak érződött, mint annak idején Vida Péterrel, akinek ez a típusú színjátszás sokkal inkább sajátja. (Neki annak idején a sokadik előadását láttuk 2012.jan.10-én, nem az elsőt – ez is különbség.) A külföldi nézők ennek a jelenetnek nem örülhettek, ehhez még felirat sincs..
Rőser Orsolya Rosalindaként, Cecília Lloyd pedig Adélként kapott lehetőséget a csillogásra, Brickner Szabolcs pedig a hősszerelmes tenorként. Egri Sándor hiteles fogházigazgató. Bátki Fazekas Zoltán fő tréfamesterként keveri a szálakat. Jól áll neki az operett világa is, nem mintha a korábbi szerepei után ez meglepetésként érne minket. Jó látni, amikor valaki énekelni és beszélni is egyaránt tud. (Nekem lassan kezd sok lenni a próza az operaházi előadásokban, emiatt kell ezt minduntalan megjegyeznem. Az énekesek képzésének pedig hallhatóan nem része a színpadi beszéd.)
Nem rossz délután ez, de utána még mindig ugyanaz jut eszembe, mint három éve: ugyan mit tudna Kovalik Balázs kezdeni a darabbal? Át tudná-e ezt ő (vagy más) helyezni másik közegbe, hogy a darab lényege ne sérüljön?