Az előadás a színház tájékoztatója szerint is nagy hangsúlyt fektet annak a vizsgálatára, hogyan változott meg az emberek közötti kommunikáció a különböző közösségi oldalak (és persze az internet) elterjedésének a hatására. Tasnádi István darabja évek óta (2010) fut sikerrel a Kolibri Pincében (egy márciusi előadásáról és a műről részletesebben: itt), és egészen magától értetődő, hogy tavaly novemberében Zalaegerszegen is felfedezték az aktualitását. Én az 58. előadást láttam vendégjátékon a Jurányi Inkubátorházban.
A kérdés az, hogy a szintén tantermi előadásnak készült rendezés (Madák Zsuzsanna munkája, aki az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozásokat is vezeti) miben tér el Vidovszky Györgyétől, hova helyezi a hangsúlyokat.
Lassan négy nap telt el közben. A legemlékezetesebb jelenet számomra még mindig az, amikor az egyik szereplő, Heni (Kováts Dóra) a nézőtéren ülő diákok segítségét kéri ahhoz, hogy facebook üzenetét megírja újdonsült szerelmének, Viktornak. A jelenet nagyon él, ahogy a facebookon is valódi profilokat hoztak létre a levelezés céljára. (Ezeknek a profiloknak az elemzésével kezdődik az este, a diákok aktív közreműködésével.Ha a neveket felírtam volna, most akár bejelölhetném a három szereplőt barátnak...)
Nem egy diák spontán közreműködik az üzenetváltásban és vállalja a tanácsadó szerepet. A helyzet természetessége fog meg, ahogy Heni vívódik, írjon vagy sem és ha igen, akkor mit. Ehhez a belső küzdelemhez valódi partnereket talál a nézőkben. Létrejön egy igazi beszélgetés. Ha van helyzet, ez éppen az, amelyikben a nyolcadikosok igazán otthon érzik magukat. Valószínűleg a jelenlévők többségére már igaz, hogy kapcsolataikat elsősorban virtuálisan bonyolítják, és nem meglepő számukra az, hogy valaki (Heni) egy valódi, gyümölcsözőnek induló szerelmet (Mátéval - Nagy Péter János) ad fel egy FB-kapcsolatért.
A chat nézői segédlettel szórakoztató, akár némi öniróniával is nézhető, amennyiben a szemlélő maga is tipródott már hasonló helyzetben. Aki még nem, sőt netán egyetlen ilyen közösségi oldalon sincs fent, az bölcsen megállapíthatja, hogy lám, mivel szúrják el az idejüket a fiatalok tanulás helyett. A szomorú az, hogy valaki vagy elfogadja a kapcsolattartásnak ezt az új technikáját, vagy ha nem, akkor még erről is lemarad.
Manapság sok szó esik arról, hogy az emberek mennyire más oldalukat mutatják meg a közösségi oldalakon, és nem ritkák az álprofilok sem, bár nem lehet igazán tipikus az ilyen fokú manipuláció, mint amit most tapasztalhatunk meg a harmadik szereplő (Zsuzsi - Magyar Cecília) által. A közönség rövid idő múlva beavatódik, hamar ráébredünk, hogy csalás esete forog fenn. Furcsa élményünk lesz: egyik szereplővel sem tudunk igazán teljes szívvel rokonszenvezni, sem a becsapott, ámde "nagyarcú" Mátéval, vagy Henivel, de a peremre szorult, kisebbrendűségi érzése és viszonzatlan szerelme miatt megkeseredett és bosszúszomjas Zsuzsival sem. Ez éppen annak a bizonyítéka, hogy a színészek jó munkát végeztek, nem fekete vagy fehér jellemeket állítottak elő, hanem három élő embert, akik akár beilleszthetőek lennének az előadást néző osztályba is.
A nézőkkel folytatott párbeszéd az előadás valóban erős oldala. Máté szorult helyzetében segítséget kér az egyik néző-fiútól, barátjának nevezi és elkéri a telefonját. Ez a szituáció is nagyon izgalmasra sikerül, a fiú először nem akarja a telefonját kölcsönadni, de aztán mégis kötélnek áll.
Az előadás lezárásaként pedig következett egy foglalkozás, amelyen valószínűleg közösen elemezték a szereplők helyzetét, és vonták le a tanulságokat. Ha csak egy diák kicsit átgondolja ennek hatására, hogy bonyolítja virtuális magánéletét, már nem volt hiába.
