Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Messze több volt mint protokolláris esemény a Moholy-Nagy Díj átadója a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A 2006 óta kiosztásra kerülő díj történetében most kérték fel először a díjazottat, hogy tartson előadást. És Kovalik Balázs majdnem két egész órán át beszélt az operáról, de még szívesen hallgattam volna tovább is. A részletek következnek.

A program fél óra csúszással kezdődött, majd két doktori fokozat átadása után került sor Kovalik Balázs méltatására. 

Kivetítették a címembe beemelt mondatot (idézet egy Kovalik-interjúból), majd egy performansz következett. Ahogy a nagy nejlonokba bújtatott embereket megláttam, azonnal bevillant a Mefistofele-párhuzam. Igen, egy férfit, illetőleg egy nőt láthattunk a hatalmas felfújódó zsákokban, akik egymás felé közelednek. Egyikük zsákja kiszakadt, de azért az előadás befejeződött így is, mégpedig a nejlonok szétszakításával és kivonszolásával.

Ez a jelenet - minden sutaságával együtt is - nagyon jól jelképezheti azt a típusú színházat, amelyet Kovalik Balázs képvisel. Igen, a művekről mindig gondol valamit, próbálja a mához közelíteni, értelmezni, a nézőnek valamiféle üzenetet eljuttatni általa. És ez hol sikerül, hol nem. Emiatt egyáltalán nem volt baj (szándékos lehetett?) az egyik nejlon korai elszakadása. Eleinte vártam, hogy majd fel is emelkednek. Minden előadástól is ezt várom, csak ha racionálisan gondolkodom, akkor kell magamat észre téríteni: a csoda ritkán jön el. Heti ötször biztosan nem. 

A performansz után Barcza Dániel rektorhelyettes indokolta meg, hogy mivel is érdemelte ki Kovalik a díjat. Innovatív hajlamát, a társművészetek iránti nyitottságát, igényességét emelte ki elsősorban. Elhangzott az is, hogy az egyetem e választásával is jelezni kívánja, hogy hasonló nyomvonalon haladnak, az európai hagyományhoz kívánnak közeledni.

Ezek után Kovács Dániel összefoglalta Kovalik Balázs pályaképét. Megnyugtatónak találtam, hogy a Mozart Maraton (2006), amely az én életemben eddig a legmeghatározóbb színházi előadás volt, nem maradt említés nélkül. Ugyanakkor a beszámoló ügyesen elkerülte azt az apró tényt, hogy 2010 nyarán Kovalik Balázs elvesztette az operaházi művészeti vezetői pozícióját. Elment Münchenbe és számos más helyre is rendezni - ez elhangzott. A városneveket hallva szembesültem azzal, hogy hol nem láttam Kovalik munkáit, akit persze Pesten éveken át gond nélkül tudtam követni.

A program izgalmas része ezek után következett. Zsótér Sándort kérték fel a méltató beszédre. Nála alkalmasabb embert nem is találhattak volna, hiszen barátja, pályatársa, jó ismerője. Frappáns beszédet írt illetve olvasott fel, jó lenne, ha ezt teljes terjedelmében közölné valaki. 

Zsótér a pillanatnyi helyzetét ahhoz hasonlította, mintha Desdemona kérte volna fel Jágót, hogy laudációt mondjon. Összefoglalta, mi mindent tanult Kovalik Balázstól. Ami engem leginkább a beszédben megfogott az az "ábrándozó szeretet" és a "cselekvő szeretet" közötti különbségtevés. Ezt a fogalmat, hogy ábrándozó szeretet nem hallottam korábban. És van benne valami. Igen, van, amikor az ember látványos, nagy gesztusokra vágyik, hogy valamit fel tudjon mutatni, ami történetesen valaki máson segít. Csak ne tartson sokáig. A cselekvő szeretet viszont kitartó, nem akarja a célt azonnal elérni, sőt akkor éri el, ha leginkább eltávolodott...(Nem olyan régen ez a gondolat bennem is megfordult, csak ilyen direkt módon nem állítottam párhuzamot. Igen, mennyivel egyszerűbb dolog Sentának beugrani a tengerbe a Hollandi megmentése céljából, mint netán tíz-húsz-X évig a hétköznapokban kitartani....) 

Zsótér a beszédet néhány frappáns megjegyzéssel zárta, ezek is lazán kapcsolódtak egymáshoz, ahogy a korábbi megállapításai is. Kovalik: kiábrándult optimista. "Félnék a véleményétől." "Új távlatokat ad."  - Utóbbi mondatait akár én is mondhattam volna, de ezek valódi Zsótér-idézetek. Majd egy bibliai idézettel zárt, a földre hullott gabonáról, amely elhal, de termést hoz.

Zsótér beszéde után Kovalik Balázs szabad előadása következett az egyetem kérésének megfelelően. Érintette az opera műfajának korszakait, saját pályájának néhány fontosabb állomását, beszélt az opera jövőjéről és egy rövid ideig a Kékszakállú herceg várát is elemezte annak kivetített kottája segítségével.

Kovalik Balázst én kizárólag a műveiből ismerem, viszont lassan húsz éve. Eddig csak egyetlen alkalommal hallottam beszélni (a Katonában egy vita-est során), de az már akkor is világos volt, hogy nagyon jól tud a közönséghez is és a helyzethez is alkalmazkodni.

Előadása elején spontán módon reflektált a köszöntésekre. Egy temetésre emlékeztette, mintha már le is zárult volna a pályája. Az előadás kezdeti és zárógondolata is a múlandósághoz kapcsolódott. A színház alapvető sajátossága a múlandóság, természetes, hogy néhány éven belül elfelejtődik az, aki éppen nincs előtérben. Tanítványainak fele nem hallott Chaplinről. Ezt kell emelt fővel tudomásul venni. 

Sőt nemcsak azt, hogy eltűnik valaki, hanem azt is, hogy maga az opera veszített érdekességéből. Példának hozta fel a bonni fiatalok aláírásgyűjtő kampányát, akik az operaház bezárását akarták elérni.

E bevezetés után végigtekintette az opera műfajának főbb állomásait is, Monteverditől, a velencei első nyilvános operaházon keresztül, érintve Mozartot, majd a populárisabb zenés színházi verziókat (operett, musical). Beszélt a mindenkori hatalom szándékairól, ahogy az operát propaganda-eszközként használta, a közönségről, amely jó esetben többféle rétegből áll, egymással is vitatkozik. 

Megtudtuk, hogy most Martin y Soler Diana fája című operája lesz a következő bemutatója, amely aktualizálása jelenleg még kemény feladatnak tűnik számára. Da Ponte ezt a munkáját tartotta a legtöbbre (és nem a Don Giovannit, nem a Figarót és nem a Cosít), talán azért, mert ez nem valaki más korábbi munkájának vagy történetének az átdolgozása. Kovalik Balázs azt is nehezítő körülménynek látja, hogy amíg a saját korában minden sor utalt az aktuális viszonyokra, így a nézők számára vicces, szórakoztató élmény volt, addig most csak egy lapos szövegnek érződik. (Azt már csak én teszem hozzá, hogy ugyanez a zeneszerző népszerűbb operát tudott írni Mozartnál, az "Una cosa rara" jobban ment, mint a Figaró...)

Mozart kora fontos Kovalik számára, erről sokat is beszél. Megállapítja, hogy abban az időben a librettó a legfontosabb, a zeneszerző szerepe pedig a mai rendezőéhez hasonlít.

És itt át is tér a második témára: milyen mozgástere van egy operarendezőnek? A zene és a szöveg is rendelkezik önálló térerővel, a rendezőé az a rés, amely a kettő között van. A zene-szöveg viszonnyal játszik. Ezt a játékot tartja izgalmasnak Kovalik, ezzel érdemes egy életet eltölteni. (De élvezném, ha minden operarendező hasonló hozzáállással fogna neki a munkának.)

És ezen a ponton következett az előadásnak az a része, amelyet akármeddig is elhallgattam volna. És sajnálom megint, hogy még egyetlen évben sem jutottam el Szombathelyre, ahol Kékszakállú-kurzusainak keretében valószínűleg még mélyebben elemezhette - és sokkal hosszabban is - Kovalik Balázs Bartók egyetlen operáját. Kivetítette a falra a kottát és az elejétől kezdtük nézni. Hangonként, figyelve a szünet-jelekre, a tempóváltásokra is.A héten másodszor hallottam Földes Imrét beszélni a darabról, de most ezt hallva meg kell állapítanom, hogy lehet még aprólékosabban haladni. Valóban élmény ez a néhány perc. Az is különbség persze, hogy Kovalik Balázs sokkal egyértelműbben fogalmaz, kevésbé megengedő. Túlságosan sokszor végigment ezen az úton, pontosan tudja, hogy mi miért van ott. Meggyőzőek az érvei. Ezek után megnézhetünk egy rövid részletet az operaházi Kovalik-rendezésből. Én akkor diákként ezt többször láttam, nyomot hagyott bennem az, hogy a zenekar a színpadra lett felültetve, az ajtók egyszerű megoldása, ahogy egyre több lett a fény...Azóta sem értem, hogy miért rendeztek annyi verziót ebből, amikor egyik sem volt invenciózusabb, mint éppen ez. Ezt kellene felújítani. 

Kovalik ezen a ponton nyomatékosan megfogalmazza ars poeticáját, amely műveit látva nem is lep meg minket. Az operarendező célja, hogy válaszoljon: ki, mit, kinek, hol és hogyan mond. Az üzenet az elsődleges, de roppant lényeges, hogy hol és kinek rendez. 

Hallottam már színészt arról nyilatkozni, hogy a közönség nem számít. Kovalik Balázs számára elsődleges cél, hogy a közönséggel kommunikáljon. Igazodni próbál ahhoz a közönséghez, amelynek dolgozik. De az is roppant fontos számára, hogy kikkel dolgozik. Köztük a tervezők. 

Az előadás utolsó fázisában különböző magyar, de még inkább külföldi munkáiból válogat, elemzi a díszlet szerepét, minőségét. Ennél jobb választása nem is lehetne ezen az egyetemen tartott előadás során. Akik hallgatják, azok jórészt képzőművészek, értékelni tudják a látottakat. Látnivalóan megfogja a hallgatóságot az előadás, peregnek a képek és a kommentek. Kirajzolódik belőle ugyanaz, mint az elmondottakból. Nekünk dolgozik Kovalik, pontosabban most már a német nézőknek. Ötletesebbnél ötletesebb előadásokat vonultat fel nekünk, csak sajnálkozhatunk, hogy mi mindent nem láttunk. Nyíltan beszél a kudarcokról is, tart már ott, hogy ezeket is be tudja ismerni. Sőt, elismeri a közönség jogát arra, hogy elutasítsák a rendezését.

A nagyon sok külföldi előadás között megemlítődik a Fidelio, amelyben először fütyülték ki a premieren, a Mefistofele, amely az utolsó operaházi rendezése volt (kettő lesz májusban!), a Mozart maraton, amely valóban mérföldkő volt és A csavar fordul egyet. A múlandóság gondolatával zárja, amivel kezdte. A pillanatnak csinál színházat, muszáj ezt tudomásul venni. De abban talán bízni lehet, hogy mivel az embereknek szüksége van közösségi élményre, talán nem lesz olyan gyors az opera hanyatlása, feltéve, ha igazán jó élményekkel találkoznak a fiatalok. (Tavaly írtam a Mefistofele sikeréről, ha valami, az hatott arra a 435 emberre, akit odavittem. Talán hosszú távra is adott tartalékot, hogy a kevésbé jó előadásokat megnézve ne veszítsék el a hitüket abban, hogy lesz még egy Mefistofele.)

Ezek után lezárásként - mindenki számára meglepetésként - Wierdl Eszter és Gál Gabi, két azóta már befutott Kovalik-tanítvány énekelt, Oberfrank Péter kíséretében. 

Jó volt ezt az előadást végighallgatni, hiszen igaza van Zsótér Sándornak, Kovalik Balázs új távlatokat nyit, arra ösztönöz, hogy másképp nézzük a színházat. Örültem, de azért ebbe nem kis fájdalom is vegyült, hiszen erősen úgy néz ki, hogy hosszú távon kell megszokni azt a gondolatot, hogy nem a magyar színházi kultúra részeként lesz jelen Kovalik Balázs a továbbiakban sem.

Címkék: Opera Zsótér Sándor Kovalik Kékszakállú

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1006939161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása