Megnéztem korábban a Margitszigeten is Oberfrank Pál Carmen rendezését, sőt nemrég Gál Erika főszereplésével az Erkel Színházban ugyancsak. Aki e bejegyzéseket olvasta, láthatta, hogy ugyan az énekesek teljesítményét elismertem, de a rendezés nem az, amelyiket különösebben üdvözölni lehetne, különösen nem akkor, ha arra gondolunk, hogy az Operaházban akár évtizedekig is megy egy igazán népszerű opera egy bizonyos rendezésben, azaz megvan a veszély, hogy unokáink is ezt a Carment fogják látni - esernyőkkel, pompom-lányokkal és a negyedik felvonásra még valahogy ráilleszthető térrel. Hát akkor minek toltam oda a képem megint? - kérdezhetné bárki józan ember...
Az elsődleges ok: ahogy a címben is megjelöltem Schöck Atala volt Carmen, kíváncsi voltam, hogy milyen lesz ebben a szerepben az énekes, akit a Sanyi és Aranka Színházban látott revelatív Faragó Béla opera (Átváltozások) kapcsán még 2008-ban "örökre" a szívembe zártam és azóta sem csalódtam benne sem színészként, sem énekesként. Annyira sok színe van, és méltó a figyelemre. Egyszerűen érdekelt, hogy mit mutat ő ebből a démonból. Miután Hábetler András előadása csak egyszer volt, ez meg még lesz többször is, emiatt vállaltam be azt a kompromisszumot, hogy csak a második felvonást nézem. Mivel ez nem hivatalos kritika, nem is fogok újra bosszankodni a rendezési problémákon, csak figyelemfelkeltési céllal írom, hogy aki nem tudta volna, lám, tart még mindig a sorozat...
Schöck Atala Carmenjével tehát már az idill lezárta után találkoztam, fogalmam sincs, mennyire volt képes elolvadni a rendelkezésre álló Don Josétól (Kiss B. Attila). A sorozat következő eleme, a torreádor látnivalóan tetszett neki (Marc Mazuir). Én a két férfi közös jelenetét nézve arra gondoltam, hogy nagyon realista lett ez a rendezés, azt mutatja fel az opera, hogy igazán ígéretes férfi egyáltalán nem is létezik...Ha volt olyan pillanat június vége óta, akkor ez a kedd este volt, amikor az azóta New Yorkba távozott Bretz Gábor égető hiányát éreztem. Annyira sokszor hallottam torreádorként, annyira természetesnek vettem, hogy jó volt. Igazán nem is merült fel bennem, hogy ezt lehet rosszul is csinálni. Az első szereposztában Kálmándi Mihály szerepformálását is igazán jónak találtam, másféleképpen nyúlt a figurához, de a vele kapcsolatos jelenetek működtek. Most ez színészileg és hangilag is kevés volt. Annyira, hogy nem sunnyogom el.
Schöck Atala egy mai modern nőnek látszott, aki igyekszik minden igénynek megfelelni. A csempészeknek is. Komolyan veszi a "munkáját". Úgy öltözik, mint egy modell, mindig rendezett és csinos, de a háztartást sem hanyagolta el. Vacsorát főzött, összehajtja a kimosott ruhákat, bár messze nem olyan alaposan, mint elődje, Gál Erika. Egyébként még nála is kevésbé vett fel pózokat. Nem törekedett arra, hogy valami hamis prototípust megvalósítson. De élt. Ez a nő, akinek eddig pechje van, mert csupa méltatlan fickót gyűjtött be egymás után, most talál egy olyat, aki hozzá illik (elvileg, Schöck Atala komoly nézésén ez látszott). Most jöhetne a konszolidció, ideig-óráig, de akár tartósan. És most is eszembe jutott az előzőleg látott Poppera, ahonnan csak rövid ideje érkeztem, ezzel is kapcsolódott: ugyan lehet-e, érdemes-e valakivel foglalkozni, aki nem akar hozzánk kötődni...Milyen kár, hogy erre nem tud választ adni Don José és nem veszi észre a számára alkalmas választási lehetőséget: Pasztircsák Polina Michaelájának személyében.
Karakteres alkata lett most is Michaelának, igazából nehéz is elképzelni, hogy ezt a nőt az a Don José vonzhatta. A magyarázat azért kéznél van: biztos régen látta, és nosztalgiával gondol az együtt töltött időre.Vadabb és akaratosabb a Létay Kiss Gabriella által megformált Michaelánál. Hatalmas sikere van. (Jól énekel a művésznő, ahogy a Spiritisztákban is tette, amelyben először láttam idén januárban. Na, abban legalább volt valódi választék férfiakból...most nem segítettek neki, hogy könnyen hiteles lehessen.)
Az előadás után jó volt egy barátommal, akit odacsábítottam és aki az egészet látta persze, a busz felé sétálni, megvitatni az előadást, az egész őrült napot. Most, hogy már két nap eltelt, egyre biztosabb vagyok, hogy az egymásra ráfelelő előadások ebben az erős koncentrációban még nagyobb nyomot hagynak és sokat fogok még visszagondolni épp erre, 2014. november 18-ra.
A Kékszakállúra visszaülök a következő kedden délután, igyekszem megnézni, ha lesz Hábetler András Rembrandtról készült előadását is, kísérletet teszek, hogy a Katonában felhalmozott lemaradásomat is pótoljam...Hogy a Carmenre sikerülne-e még egyszer visszaülni idén, nos ezzel kapcsolatban nem jók a kilátások. Aki viszont még nem látott Carment, próbálja ki, hátha az újdonság varázsa erősebb lesz, mint a rendezés...
Egyébként pedig: Kovács János vezényelt.A zenekar teljesítménye nekem rendben volt most is...