Újabb két nap eltelt. Gyorsan megy az idő vagy sem? Ez most aztán igazán relatív....
Június 24., csütörtök
Egész napos fordítás a mentoroknak. Ezen nincs mit ragozni, hacsak azt nem, hogy furcsa módon az angolszász országok is beletesznek 4-6 órát, hogy az angolt angolra fordítsák. Az oroszok-ukránok-beloruszok (összesen 9 tanár) könnyedén megbirkózott mintegy egy óra alatt a teljes 49 oldal lefordításával, hiszen mindenki kapott egyetlen feladatot és azzal hamar kész lett. Utána az összeolvasás, a szöveg megvitatása már órákat vett igénybe nekik is. Délután pedig átvette minden érintett ország a hivatalos orosz verziót és még este nyolcig formálgatták. Hasonlóan dolgoznak a spanyol, francia és német nyelvet használók is.Ugyanerre a feladatra nekünk mindössze a három tanár állt rendelkezésre. A fene tudja miért (talán mert hosszabb volt a feladatsor a szokásosnál?) most este tizenegyre lettek kész.
Fél tizenegykor megkezdődött a medencés-party, amely lehet, hogy valakiben izgalmas gondolatokat kelt, de a valóságban azt jelentette, hogy ezen az estén a pálmafákkal körbevett úszómedence körül álltak a tanárok és ott itták a vörösbort és a pálinkát, nem máshol. Amíg én ott voltam, nagyjából éjfélig, mindössze öt ember jött még be fürdeni. Persze a szerda esti akció egészen máshogy nézett ki. Az egy illegális éjszakai fürdés volt, magyarán perceken belül volt 23 ember, amikor felvetettem az úszás-témát. Ez a szerda esti spontán fürdés számomra feltétlenül a csúcspontja volt az egész eddigi eseménysornak, valószínűleg ez már így marad – különösen azért, mert alig van feladatom. A dán és francia lányokkal mentem előre, előbbi megszámolta és a délelőtti kirándulás alatt pontosan 160 szúnyogcsípést szerzett be.
Külső szemlélőnek valószínűleg nehezen érthető, de erősen zavart az, hogy semmi feladatom nincs. Ezen a csütörtökön így bevállaltam a magyar csapat otthoni feladatsorának kiosztását, amit más csapatok vezetői szoktak végezni. Ez elég nagy időkiesés, amíg mindegyik (77) országhoz odamegy az ember, elmondja, hogy mit is akar és még itt-ott beszélgetnek vele, megkínálják cukorral, vagy a kezébe nyomnak egy kulcstartót. Nekünk nincs szponzorunk, hogy pólókat csináltassunk más országok mentorainak (a csapat tagjainak van 2-2 pólója azért, de egyen-öltönye nem lett, mint az osztrákoknak vagy az ausztráloknak például), és kisebb ajándéktárgyak tömegét sem hoztunk. (Igazából majdnem minden ilyen ajándék használhatatlan, de gesztusnak gesztus.)
A péntek reggelre tervezett reggeli kérdése miatt (akar-e valaki tovább aludni és inkább hidegcsomagot kérne) még egy második kört is kellett tennem. Persze, tudom, hogy egy bemondással is megoldható egy ilyen ügylet, de legalább a fele a résztvevőknek nem szokta érteni a közleményeket, ami meg ki van írva, nem olvassák el. Moszkvai tapasztalatom, hogy a legtöbben szeretik, ha személyesen viszonyulnak hozzájuk és dönthetnek, legalább kis kérdésekben. Na, ez a „milyen reggelit kér” akció laza négy órát vett igénybe, mert mindenkinek voltak más kérdései is…De nem bántam, mert szükségesnek tűnt. Este hétkor, mikor már mindenki nyilatkozott és a résztvevők hetven százaléka nem ült tovább a konferencia teremben, a hotel meggondolta magát és nem vállalták a másnapi hideg csomag elkészítését. (Egyébként 90%-a a mentoroknak gondolta azt, hogy azt kellene választani, mert az biztosította volna a későbbi kelést. Az ennivaló igazán senkinek sem ízlik, közepes minden. Nem igazán rossz, de nem is kiemelkedő. Ez nagyjából mindenre igaz itt.) Végül minden ajtóra ragasztottak egy cetlit, hogy mégsem lesz buszos reggeli. Tehát nagyjából semmi értelme nem volt a délutánomnak, akár tölthettem volna az egészet az uszodában is. Persze nem is kevesen számon kérték ezt a módosítást – éppen rajtam, mert én vagyok a csoporttal folyton. – Nem jöttem ki jól a helyzetből, de a szervezők sem, pedig ők sem tehettek róla.
Ezek után felmerült bennem, hogy ebbe a szórakoztató-társalgó szerepkörbe nem biztos, hogy van értelme évekig visszajönni, ha egyszer nincs elég feladat, a tavalyi helyzet véletlen lehetett.
Június 25. péntek
Ez a mai sem volt egy bonyolult nap. Reggel 5-kor reggeliztünk, majd fél7-kor beültünk a buszokba. Ahogy azt akárki megmondhatta volna, lett egy óra csúszás az indulással. Igazán csodás, hogy eddig nem voltak komolyabb késések. És majdnem délig tartott mire eljutottunk a Halong Bay-be, amely világörökségi helyszín és Vietnam legkiemeltebb látnivalói közé tartozik. Ha nem a legeleslegfontosabb. Ha a google keresőbe beírja valaki „Vietnam image”, ezt dobja.
Azonnal ebéddel folytatódott a program, amely megint sok fogásos volt, rántott csirkecomb és sült krumpli is a hal és a tengeri herkentyűk mellett. Rizs a legutolsó fogás. Onnan tudható, hogy akkor hozzák, amikor lassan vége az egésznek. Közben énekeltek, tradicionális dalokat. Ettől szinte mindenkit kirázott a hideg, kifejezetten kellemetlen hatása volt.
Ezek után már nem volt más hátra, mint amiért jöttünk: három órás hajós kirándulás az öbölben, amely magában foglalt egy kiszállást egy szigeten, ahol egy cseppkőbarlang nézhető. A hajón jól érezte magát mindenki, mert volt némi szél. A barlanghoz a szokásos hosszú lépcsősor vezetett, ez már nem volt mindenkinek a kedvére való. Ide igazából 3 napra érdemes eljönni. Sok iroda szervez ilyen utat, hajón alvással, teljes ellátással nagyjából harmincezer forint lenne a 3 nap. Még meglátjuk, hogy visszajövünk-e. Most úgy gondoljuk, hogy valószínűleg inkább Vietnám középső, hűvösebb részein fogjuk a két maradék hetünket eltölteni. De nagyon szép a hely, csak ilyen kutyafuttában esztelenség ide eljönni.
A visszabuszozás után a szállodában kiderült, hogy megint nem vagyok nyilvántartva. (Pár óra múlva megoldódott.) A vacsorára idehozták a gyerekeket, akik jó hangulatban voltak. Holnap meglátják a mentorok, hogy milyen is az a dolgozat – de csak hétfőn lesz eredmény, addig nem derül ki, hogy mire elég az, amit csináltak.
A vacsora első perceiben Ferit leöntötte a pincérnőegy nagy pohár fantával, jól viselte. Utána eseménytelenül telt el a maradék idő azt leszámítva, hogy amíg én ezt a bejegyzést a lobbyban írtam, a többiek a medencénél egy koncertet hallgattak. Azt nem mondták, hogy lesz, aki fürdik – talán arra odamentem volna.
A monstre buszozás alatt a felmásolt felvételeimet hallgattam, köztük egy különösen izgalmasat vagy negyven alkalommal, amelyiket az előző este találtam a youtube-on. Rameau operájában az alvilág ura kérdezi a jövőt a párkáktól, akik nem túl optimistán nyilatkoznak Thézeusz további sorsáról. Mi is szeretnénk tudni, hogy mi lesz hétfőn, mindenki ezzel fog foglalkozni még 3 napon át, de nincs senki, akihez fordulhatnánk ez ügyben. Meglátjuk.
Holnap: délelőtt városnézés, délután megkapják a feladatokat a tanárok és nekiesnek a négyszer 76 oldalnyi anyag precíz javításának. A vasárnap pedig arról fog szólni, hogy ki tud a feladat szerzőiből valamivel több pontot kitaposni. Ezt hívják arbitrálásnak. Érdekes lesz az angolul nem nagyon beszélő vietnámiakkal ez a procedúra...
