Ma végső estéjéhez érkezett el a Műv.ház sorozat. A hatodik részben nagyon megfogott Szamosi Zsófia és Makranczi Zalán kettőse, és vérbeli mezei nézőként vártam a happy endet, de az csak nem következett be azóta sem, sőt a hetedik részben egyikük sem szerepelt. De azért visszaültem a mai utolsóra is.
Minthogy ezt az improvizációra nagyban építő sorozatot az élet írja (értsd: a következő rész cselekménye azon múlik nagyrészt, hogy mely színészek érnek rá a kitűzött napon fellépni), attól tartok, hogy a műv.ház igazgató Zsuzsa (Szamosi Zsófia) és az orvos-reménybeli musical főszereplő Krisztián (Makranczi Zalán) kapcsolatának kivirágzása nagyrészt a Pintér Béla társulat program naptárán bukott el. (Ahogy vártam, azért egy videó-üzenettel most is kárpótoltak minket…) Mi lett helyette? Lett-e bármiféle boldog vég?
A poént nem lőném le, hátha van valaki, aki majd a youtube-on megnézi.
A mai rész viszont nagy megelégedésemre jelentős részben ismét Makranczi Zalánra épült. Krisztián orvosként a sorozat folyamán két embert is újra életre keltett, ezzel jelentősen megnövelte az emberiség története során feltámadt egyének számát. Spoiler: De a tömegkatasztrófát neki sem sikerült elhárítania, akármint is igyekezett. A mai részben ismét a sámán-motívum került kitüntetett helyzetbe, de sajnos a szereplők minden erőfeszítése ellenére a turáni átkot nem sikerült feloldani, ami elég rossz hír nekünk. Nem lesz vége a gyűlölködésnek és nem jön el a szeretet és a béke hona.
Ezt a színházat az élet is írja, így a tegnapi Kurátorokhoz hasonlóan (Nemzeti TÁP-előadása) most is érzékeltük Kerényi Imre legújabb beszédének megtermékenyítő hatását…A nevetésből ítélve mindenki up to date volt a nézőtéren. A bontás-pusztítás gondolat is azonos, de Kopjáson nem színházat bontanak, mert az nem is volt, hanem a műv.házat. Mélygarázs lesz helyette.
Ugyan továbbra sem részletezném a végkifejletet, de a horror-paródiák kedvelőinek lenne érdemes majd ezt a részt megnézni. Patakokban folyt a művér. Sorra került azért a Dózsa-musical szerelmes dalának eléneklésére is. (Krisztián partnere Nóri volt – Szilágyi Csenge – legyen ennyi is elég sejtetésképpen.)
Az előadás sorozat érdekes színfolt volt a pesti színházi kínáltban, némileg eklektikus produkció, amelyben a profi színjátszás és a blődli ízei keveredtek. Ahogy Dömötör Andrást és csapatát ismerem, a Gondnokság és ez után jövőre várhatunk tőlük valami egészen mást vagy nagyon hasonlót. Nem bánnám, ha a pillanatnyi alkotótársak közül lenne néhány, akit megtartana…