Főpróba volt a Radnótiban, az idei harmadik. Az előadásról egy fehér rózsával távoztam és ráérősen hazasétáltam a szakadó esőben. Valószínűleg nem én lehettem az egyetlen, akinek jó hangulata kerekedett. Érezhető, hogy a jegyek értékesítésével nemigen lesznek problémák, szeretni fogják a nézők ezt a könnyű szórakozást kínáló darabot, amely kapcsán azért, ha valaki nagyon akar, van min elgondolkodni.
A rózsát meglátva képtelenebbnél képtelenebb ötletek hangoztak el családom tagjai részéről, míg végül kibarkochbázták, hogyan jutottam hozzá. Önmagában már ez is megérte, ez az utójáték. De legyen szó inkább csak az előadásról. Már annak, akit ez érdekel - tegnap közben megvolt a bemutató is.
Az előadás a szecessziós Bécsbe visz minket, erre utal Bagossy Levente dekoratív díszlete, amelyre jó ránézni, illetve Remete Kriszta ruhái, amelyekhez ez az öt csinos színésznő (és mindenki milyen vékony!) is társul. Arthur Schnitzler, a Körtánc szerzője ebben a művében is a férfi-nő viszonnyal foglalkozik, inkább a férfiak oldaláról persze. A rendező, Bálint András maga is játszotta Szolnokon a szerepet, nem véletlen, hogy kötődik hozzá és elővette, hiszen vannak alkalmas társulati tagok, akikkel kiállíthatta.
A középpontban álló két barát, Anatol, a költő (Pál András) és Max (Schneider Zoltán) életük jelentős részét udvarlással töltik. Max visszafogottan, kevésbé feltűnően, míg Anatol szenvedélyesen, skalpgyűjtő módjára kergeti a kalandokat. A figura egyik előképe nyilván Don Giovanni, még szolgája is (Keres Emil), katalógusa is van (ezt maga csinálja, nem bízza másra a szerelmi zálogok rendszerezését – mi itt mondunk köszönetet a színház kellékesének, aki ezt a feladatot is csillagos ötösre hajtotta végre ismét!).
Anatol viszont meg nem öl senkit. Az, hogy pokolra megy-e vagy sem, más kérdés. A szabad szerelem hívének éppen elég büntetés lesz a házasodás, amely mozgásterét egyértelműen leszűkíti. Erre nem is igen kapunk magyarázatot, talán unalomból szánhatta rá magát, vagy társadalmi nyomásra. Ahogy a számtalan Don Giovanni adaptációból kiderül, az efféle figurák számára lehetetlen a monogámia, nem is kísérelnek meg egy nő mellett tartósan megmaradni. Csak épp ez az Anatol esik csapdába. Tudjuk, kellett egy csattanó a végére. Paál Andrásban minden megvan a szerephez. Egészen hiteles, minden női kalandot és baklövést elfogadunk tőle, kivéve ezt az esküvőt.
A Magyar Színházból érkezett színésznek ez egy gyönyörűen sikerült évada lett. Jó belépő volt a Radnótiba már az első szerep is (A csillagos ég), a második még jobb (Hedda Gabler) és most fokozásként itt egy címszerep. Jó volt ez a sorrend is. Alkatilag is predesztinált a szerepre, meg van benne a természetesség is és a vonzerő is. Kisfiús gyámoltalansága is őszinte.
Jól illik hozzá Schneider Zoltán, aki szintén felkelti érdeklődésünket, de róla kevesebb derül ki. Keres Emil inasként nagyon jó választás, jó ismét a színpadon látni. Bálint András nem először hívja vissza előadásaiba szerepelni a színház korábbi igazgatóját. Önmagában a korkülönbség miatt is poénná válik Anatol minden mondata, amelyet az inassal vált. Az öt nő egy-egy epizód Anatol életében. Most is, mint a Körtánc esetében: a szerző típusokat akart megragadni. Van egyszerű külvárosi szépség (Móga Piroska), akit hipnotizál a költő, gátlásos nagyvilági dáma, férjes asszony (Kováts Adél), színésznő (Petrik Andrea), akivel szakítani készül, de másként alakul a helyzet. Sőt hosszabb idő után előkerül egy kétórás kaland is (Andrusko Marcella), sőt egy régi szerető (Szávai Viktória) is az esküvő előtti éjszakán. A jeleneteken most, a második közönség előtt lebonyolított főpróbán is látszott, hogy alapvetően készen vannak, nem érezni bizonytalanságot, de véleményem szerint a tempójuk még változni fog. Az öt színésznő a maga jelenetében mind-mind főszereplő és hálásak is a jeleneteik, csak kicsit hosszú időt kell várniuk a színpadon töltött negyedórájuk miatt. Ugyanakkor, ha megnézzük a színház repertoárját, akkor láthatjuk, hogy a három, régóta a színházban játszó művésznek van más méltó szerepe, olyan, amikor rájuk nehezedik az előadás súlya (Szávai Viktóriának a Jelenetek egy házasságból, Kováts Adélnak A vágyvillamos, míg Petrik Andrea a villamos mellett alapvetően a Hedda Gabler estéin kárpótolhatja magát az előadás során a büfében töltött időért.) Kováts Adél perceiben igazi drámát is átélhetünk. Ő az egyetelen szereplő, aki az önmegtagadást választja és komoly ha árán győzi le a szerelmet. Ha ennél több ilyen szereplőt felvonultat a szerző, talán hiteltelenné is vált volna a darab. ( Ez Richárd Strauss Bécse, a Rózsalovagé meg az Arabelláé - ugyanaz a könnyed szerelem adja az alaphangulatot.)
A díszlet központi eleme egy hatalmas papírtekercs, amely szőnyegként és háttérfalként is funkcionál. Szinte várnánk, hogy ezt a folytatásos képregényt, amely Anatol élete, mikor fogja valaki felrajzolni rá. Ez elmarad.
Hazafelé módunk van elgondolkodni a darab által felvetett kérdéseken, valóban hazudnak-e a nők hipnózis hatása alatt is, biztos, hogy párunk minden gondolatát akarjuk-e tudni, létezik-e tartós szerelem és más hasonlókon. De nem muszáj.
