Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Kiegészítő megjegyzések következnek a nov.14. és nov.16.-i Kékszakállú előadások kapcsán. A premierről készült beszámoló (nov.9.) itt.

Ritkán fordul elő velem, hogy egy előadás hetekig ennyire fogva tart, különösen így, hogy számos ( legyünk precízek: négy) más előadást is megnéztem "menet közben". Rendszerint egy-egy ütős Kovalik rendezés hatott így. A Mozart maraton volt ilyen fontosságú élményem, az (legalább) a következő 3 évemet döntően meghatározta, illetve a Mefistofele. Utóbbiból februárban ötöt tervezek nézni ismét, remélem, hogy így is lesz. Minél jobban ismeri az ember a művet, annál inkább lehet szeretni ezeket az előadásokat.

Furcsa, de az is előfordul, hogy egy olyan rendezést kezdek sokszor nézni, amelyiket egyáltalán nem szeretek, nem értek egyet az alapkoncepciójával sem, nemhogy a részleteinek a kidolgozásával. Nyilvánvalóan azért történhet meg ez, mert maga a mű annyira erős és az énekesek (természetesen a zenekarral!) valamit mégis sikeresen összehoztak, a rendezés ellenére is. (A MüPa Ring előadásait is nézem évek óta, annak ellenére, hogy egészen felháborodottan jöttem ki legelőször, nehezen szoktam meg, de néha már gondolok a júniusra...)

Most is mintha ez az utóbbi helyzet ismétlődne meg. Egy hete szombaton Galambos Péter két rendezése tett rám mély benyomást, hasonló módon. (lsd.a beszámolót) Azóta még kétszer láttam a Kékszakállút és még van két lehetőség az újranézésre (nov.21 és 23). Tervezem is ezt, hogy valamelyik nap ismét odavetődöm az Erkel Színházba. Most lehet megdöbbenni.

A második nézés alkalmával be is igazolódott az előzetes feltevésem: ha valaki képes elvonatkoztatni a rendezéstől és csak az énekeseket nézi, akkor láthatja, hogy irgalmatlanul jó Bretz Gábor és Mester Viktória, "élnek, élnek, itten élnek" - pontosabban az Erkel színpadán. Ezt azoknak írom, akik itt kiszállnak, mert ez a lényeges megállapítás, ezt fejtegetem a továbbiakban. Nézzétek meg, most még lehet!  Borzasztóan sok eladatlan hely maradt még 21-re, sőt 23-ra is.

 A premier után öt nap kellett ahhoz, hogy nagyjából helyreállítsam magam, és csütörtök este elszántan, lehiggadva, most már a koncepció ismeretében visszaültem a második egyfelvonásosra, a Kékszakállúra. A Marióra nem. Túlságosan is szeretem a Kékszakállút ahhoz, hogy ne használjam ki azt a lehetőséget, hogy ennyire jó szereposztásban, KÉT ALKALMAS énekessel, azaz alapvetően optimális feltételekkel (ha a rendezést és a színpadképet leszámítom) megnézzem. Kérdezhetné valaki, hogy miért nem ülök otthon és hallgatok egy jó felvételt. Nos, ez nem megoldható, ahhoz nyugalom kellene. (Lassan már persze az Opera ill. Erkel nézőterén sem érzem ezt garantáltnak, de hagyjuk most a nézőket.Már csak azért is, mert a pechsorozatom szűnni látszik, ezen a két utóbbi Kékszakállún rendes emberek között ültem, akik mintaszerűen figyeltek, nem is mocorogtak.)

A Kékszakállú előadásban leginkább két dolog zavar még mindig, háromszori nézés után is. Felháborítónak tartom, hogy nincs senki, aki a műfaj és az előadók szempontjait szemmel tartva kontrollt gyakorolna a vendégrendezők munkája fölött. Simán hagynak valakit énekes (és mellesleg közönség)-ellenes rendelkezést kivitelezni.

Az első és talán kisebb súlyú bűntett: a túl sok vizuális effekt. A Kékszakállúban ugyan megkérdezik, hogy "hol a színpad, kint-e vagy bent", de talán nem lehet kérdéses mégsem, hogy ebben az egyetlen hosszú beszélgetésben a két ember belső drámája zajlik. Látszólag statikus a cselekmény, de ha két alkalmas énekes van a színen, akik arcán látható az, hogyan hat rájuk a másik mondata, és még reagálnak is erre, ez rendkívül izgalmas.( Mindkét ember a saját elképzeléseit erőltetné rá a kapcsolatra, aztán "belefürdenek". Ennyi a történet röviden.) A rendező minden megoldása az énekeseket, kettejük kapcsolatát kellene, hogy kiemelje. Ehelyett nem rakhatna plusz terheket az előadásra, hogy a nézőt végig az foglalkoztassa, hogy ugyan milyen célt is szolgálhat a kivetített Bábel tornya vagy a bűvös négyzet. Nekem egy napomba telt a premier után, mire leszűrtem, hogy a Kékszakállú szimbólumai lényegében leegyszerűsödtek Bartók Béla és Geyer Stefi futó és sikertelen kapcsolatának bemutatására, így nem bíznék abban a rendező helyében, hogy az előadás 65 perce alatt a nézők többségének ez evidencia lesz. Kevés képzett zenész ül be előadást nézni az Erkelbe. A mezei nézők nem biztos, hogy egyáltalán hallottak Geyer Stefi hegedűművészről. Ami a bűn: a darab világához látszólag nem, vagy nehezen kapcsolható elemek elvonják a lényegről a figyelmet, pedig az énekesek eljátsszák a drámát, csak mi maradunk ki belőle. Igen, a hókuszpókuszokkal sikerül eltüntetni vagy legalábbis háttérbe szorítani a két főszereplőnket, nem szabad előadás közben félre nézni, csak őket kell figyelni, ez a titok nyitja. Ternészetesen ezek az effektek inkább zavarhatják a távolabb ülőket, akiknek nem lenne sok esélye arra, hogy az arcokat megszemléljék. Egész közelről nézve az énekesek erősen hatni tudnak. Nem vagyok biztos abban, hogy az erkélyen ülők is így látják ezt.

A második számú még súlyosabb bűn: az a műanyag függönyszerűség, amely sajnos még csak nem is tüll, hanem egy merev lyukacsos anyag, amely a hang 30-40%-át visszaveri a színpadra. Ráadásul a világítás miatt az énekes valóban azt érzi, hogy egy szűk szobában van, nem érzi a kapcsolatot a közönséggel. Igazán rejtély számomra, hogy egyetlen befolyásos zeneértő ember nem járt a próbák során, aki felismerve a helyzet képtelenségét, levetette volna ezt. Ugyanis, az Operába akárki akármit csinál, akkor is azért mennek a mezei nézők, hogy jó énekesekkel magát a kiválasztott operát lássák és még inkább hallják. Ha valaki ezt nem veszi figyelembe, másra vágyik rendezőként, akkor a prózai színháznál kellene maradnia, amely számos lehetőséget nyújt. Két prózai színésszel, akik tudnak valamennyire énekelni, egy hatvan fős stúdióban akár hét függöny mögül indulva is el lehetne a darabot játszani. De 1835 fős nézőtéren ez rémséges ötlet.

Na, ezeket mind tudva, tisztázva, megfogadva, hogy ezekkel nem foglalkozom, így ültem be csütörtökön, másodszor. Mindenkinek ugyanezt tudom javasolni, ha elolvasta a legutóbbi beszámolómat is, nagyjából tudhatja, mire számíthat.

Második nézésre jól követhető volt a férfi és nő párharcában rezdülésről rezdülésre az, hogy éppen ki milyen pozícióban van. Bretz ezek szerint egy elfoglalt, csak a munkájának élő zeneszerzőt játszott, magát Bartókot. (Igen, korra ez a párhuzam stimmel, Bartók harminc volt a Kékszakállú írása idején, Bretz talán kicsivel lehet több, talán.) Ezen az emberen a vak is láthatja, hogy csak a kottái izgatják, valószínűleg a nő kezdeményezésére hívta meg őt szerény polgári otthonába. (Vagy a színpadon lakik? Ahogy először gondoltam....Az ötödik ajtó kinyitásával vagy a színpadot, vagy egy lomtárat mutat Juditnak.) A mutatós falikárpit a perzsa szőnyegek színeire utal, nem komor várra, hanem egy békés otthonra. Az otthon valódiságát némileg megkérdőjelezi az, hogy kétdimenziós, kartonból kivágott poharak, boros üvegek és székek veszik körül a férfit, ez már rosszat sejtetne. És még nem is beszéltünk a bárpult és íróasztal funkciót is betöltő ál-zongoráról, amely egyedül hangszerként nem funkcionál. Vagy a népdalgyűjtésre is vonatkoztatható gramofonról. Az is csak kép. Valódi tárgyak a bőröndök és a hegedű, na meg az említett kották. Ajtók helyett kottákat nyit Judit és az ötödik ajtó nyílása után elég tisztességes mennyiségű kotta száll alá. Megkapja Judit immár a lehetőséget, betekinthet a Kékszakállú világába. A kapcsolatot eleinte főleg Judit akarja, ez nem kérdőjeleződik meg. Erről a kiindulópontról kezdve, érzékeljük, ahogy a két ember pillanatokra közel kerül egymáshoz, a határok eltűnnek, de aztán a küzdelem folytatódik. Kékszakállú a saját világát akarja megtartani, a függetlenségét, a belső békét - szeretné, ha nem fordulna fel az élete. Judit viszont minden létező technikával a behálózására, elcsábítására törekszik. Mester Viktória mindvégig az aktívabb fél, eredményesen folytatja ezt a küzdelmet. Minden mondatra ott a válasz, minden pici mozzanat ki van dolgozva. (Van egy érzésem, hogy mivel a szerepet többször énekelték és mélyen értik az énekesek, ezek a rezdülések tőlük származhatnak. Amíg Galambos Péter a csinnadrattát megrendezte és kitalálta, szinte lehetetlen, hogy lett volna ideje ezeket a mikrocselekvéseket is instruálni. A nézőnek ez amúgy mindegy, hogy mi kinek az ötlete, egy nézésre egészen esélytelen, hogy oda tudjon az énekesekre figyelni. A nagy hatások érvényesülnek, az egész egy látomásként, de az apró játékok a legizgalmasabbak és ahhoz többször is el kell jönni.)

Az előadás végén második nézésre is zavaró volt a zárókép, amely lényegében eljelentéktelenítette a dráma súlyát. Elalszunk és nincs más bajunk ezután, nem számít, hogy a nők mit akarnak. Lesz nyugalom, béke, magány. Tragédia, az nem lesz.

A mai friss (harmadik) nézés után némileg kiegészítettem az eddigieket. Nagyban nem tér el a benyomásom a csütörtökitől, ugyanakkor még mindig értetlenül állok az előtt a tény előtt, hogy az eddig lejátszott négy előadás alatt ezek szerint nem akadt egy zeneértő és fontos ember sem, aki legalább az első függöny levételére rábírja a rendezőt. A premier megvolt, minden lerendelkezve, ez igaz - de az első függöny nélkül jobban működhetne az egész, még nem lenne késő egyszer kipróbálni. Fellélegezhetnénk mind. A helyzet szörnyűségét, a bezártságot nem kellene feltétlenül átérezni az énekeseknek, mindketten képesek arra, hogy úgy is eljátsszák nekünk, ha közben maguk nem szenvednek a függöny áténeklésével. Mester Viktória a falat is láttatná, semmi kétségem effelől. Bízzunk benne, "hátha mégis úgy lehetne!"

Címkék: Opera Galambos Péter Erkel Színház Bretz Gábor Kékszakállú Mester Viktória

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr35636719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása