Eléggé nem lehet ünnepelni a Thália hozzáállását, hiszen biztonsági játékot is játszhatnának. De nem, a jól futó sikerdarabok mellett (mindkét friss bemutató "beütött", a Boeing, Boeing és a Csányi Sándor Férfiagya is telt házakat vonz) működtetik a Független Thália Projektet, azaz teret adnak a kísérletezésre is. Így együtt hirdetve talán több néző is kíváncsi lesz a függetlenekre, sőt talán az a mechanizmus is működhet, hogy ha az egyik előadás megtetszik, akkor a kalandvágyó néző beül egy másik csapat előadására is. A pillanatnyi kínálat tíz előadás (www.thalia.hu honlapon infó), melyek közül én még a Katona Sufniban láttam a Szentivánéj címűt (Pelsőczy Réka-Kocsis Gergely szereplésével), a Mikroszínpadon a Szeret...leket (ez a kedvencem a Tháliában futó független előadások közül, Pelsőczy rendezése) és a Nézőművészeti Kft két előadását is, a Gyávát (régebben a Kolibri Pincében játszották) és a tavaly bemutatott Ady/Petőfit is. Ez mindössze négy, illetve a Láthatóságiakkal együtt immár öt, azaz a kínálat fele.
Máthé Zsolt korábbi rendezését (Roadmovie, Thelma és Louise) tavaly a Humorfesztivál keretében hozták el a Tháliába a Sanyi és Arankából. Azt nagyon szerettem. A tavaly látott 214-ből a legjobb 15-ben benne volt nekem. Kifejezetten vártam, hogy nagyobb szériát fog az is befutni, többször lesz nézhető akár a Tháliában is. Kellene. Most a T&L két női főszereplője, Murányi Márta és Szathmáry Judit ismét feltűnik, viszont Nagyhegyesi és Friedenthal Zoltán helyett új beállók alkotják a csapatot, amely így népesebbé vált. Közülük a Katona fiatal tehetsége, Tasnádi Bence viszi a prímet, de ugyancsak kiemelkedően jónak találtam a kevés szövegű Czupi Dánielt (a Bábszínházból). De mindegyiküknél fontosabbá válik, az előtérbe kerül a zenei vezető, Kákonyi Árpád. (Ettől az évadtól ő lett az Örkény zenei vezetője is.)
Kákonyi Árpád zeneszerző Máthé Zsolt alkotótársa volt az előző munkánál is, de most még inkább dominál. Ő az, aki a szintetizátornál ül (többnyire) irányító, sőt közreműködő funkcióban. Hangsúlyozott, hogy színházban vagyunk. Árpi leveszi a farmerdzsekijét, leteszi táskáját és hozzákészül a játékhoz, mintha egy próbáról lenne szó mindössze. Nem a háttérben, hanem a játszók mellett kap helyet. Utóbbiak egy sarokba szorulnak, illetve onnan néíha előre lépnek és egy vonalba felállva szólnak hozzánk. Mintha valóban egy amatőr társulatot kapott volna a nyakába Kákonyi, az a benyomásunk. Helyenként úgy is reagál, húzza a száját, mint aki legszívesebben inkább kint lenne. Néha ki tud menni, Puck szerepében megkerüli a földet a varázsvirágért.
Így a negyedik bekezdésben rá is térek, hogy miről is szól a Láthatóságiak. A legjobb lett volna ha a cím kapcsolatban marad a Szentivánéji álommal, de ez nem működhetett a már korábban létrehozott Szentivánéj c. produkció miatt. (Utóbbinak konkrétan kevés köze van Shakespeare-hez, de ez van, nem szerencsés egy helyszínen két hasonló című előadás.) Ez esetben a Thália Új Stúdióban Gershwin zenével dúsítva jeleneteket látunk a Shakespeare darabból. Rendkívül kevés jelenet maradt meg, ami nem baj azoknak, akik a darabot jól ismerik. Akik viszont nem, elég valószínűtlen, hogy egész műként érzékelik azt, ami van.Az is lehet, hogy nem is értik meg egészen. Mert nem is tűnik kerek darabnak, hanem egy laza játéknak. Maradnak a szerelmesek, a tündérkirály és neje és persze a darab sava-borsa, azaz a mesteremberek jelenetei. Láthatóságiaknak nevezik őket. 2013-ban már nem mesteremberekről beszél Máthé Zsolt, az túl emelkedett volna. Közmunkások vannak, akik láthatósági mellényt kénytelenek viselni. És jön a rendező optimizmusa: a közmunkások kimennek az erdőbe próbálni, és előadást hoznak létre, mégha "nyamvadtat" is, de jeleneteket tanulnak be. Ezeken a jeleneteken kevésbé vagy jobban lehet nevetni, a néző alkatán múlik. Sajnos annyira messze nem, mint annak idején a legendás Csányi János-féle hintás előadáson, amelyik roppant erősen csinálta meg a Mesteremberek jelenetét is. (Meg persze a teljes előadás többi mozzanatát is.) Ennek a produkciónak a nagy erőssége a zene lehetne. Most éppen ezt találtam kevésnek. Voltak nagyszerű percek- pillanatok, mint például amikor Murányi Márta a földön fekve a Summertime-ot énekli. Ezekből kellene több. (Miután a produkció nem kelti a "kőbe vésettség" benyomását, alakítható ez, talán más is észrevételezi ezt és még formálnak rajta.) Egyébként a színészek nem egyaránt kerültek kellemes helyzetbe. Tasnádi Bence és Murányi Márta a többieknél nagyobb hangsúlyokat kaptak. Amíg Szathmáry Judit nagyon erős volt a Roadmovie-ban, most őt gyengébbnek éreztem. (Ez lehet a pillanatnyi előadás sajátja is, de most egy akcentuson kívül sok más támpontot nem kapott ahhoz, hogy a darab rendezőjeként villoghasson. Pedig ebben a szerepben még lett volna tartalék.)
Én a magam részéről összességében örültem, hogy láthattam Máthé Zsolt csapatát (akár magának is adhatott volna feladatot, nem lett volna hátrány), ugyanakkor ezt az előadást előkészületnek fogtam fel, ujjgyakorlatnak, amely majd egy későbbi újabb nagyszabású alkotáshoz vezethet.
