A Thália Színház műsorfüzetében, amelyben a Vidéki Színházak Fesztiváljának részletes szereposztásait közli, nagyon aprócska betűkkel, az utolsó sorban említődik meg, hogy „színpadra írta” Závada Pál. Pedig fontos dolog ez, ugyanis a darab, de még inkább maga az előadás jelentősen eltér a Kosztolányi műtől.
Erre kétféle közbevetés érkezhet (a „kit érdekel?” lenne a harmadik, de ezzel nem foglalkozom): minden színpadra alkalmazott regény erre a sorsra jut, természetes. A másik, mostanában nagy hangot kapott elmélet pedig épp az ellenkezőjét mondja: „egy dolgot nem szabad: a szerző szellemiségét és üzenetét megváltoztatni.” (Imre Zoltán idézi A Nemzeti színpadra állításai (2013) c. könyvének 300. oldalán Vidnyánszky Attila szavait)
Az igazság lehet, hogy valahol középen van. Meddig mehet el valaki pl. az Édes Anna színpadra írásában úgy, hogy még az Kosztolányi művének legyen nevezhető? Én azt hiszem a szerdai tatabányai előadás láttán, hogy dominás helyre, egyből Kosztolányi neve mellé kellett volna írni Závadáét. Vagy esetleg a helyére.
Hargitai Iván rendező Édes Anna 1919-ben játszódó történetét a mába helyezte, de olyan módon, hogy a mellékszereplőkből alkotott kórus narrációiban elmondja a háttéreseményeket, azaz mégis meghagyja az eredeti korszakot is, de a díszlet-jelmez arra a korszakra egyáltalán nem utal. Ez a kettősség nem új, láttunk már ilyen fogást más előadásban is, ugyanakkor zavart szül. Látunk egy rácsos, három emeletes nagy fehér tribünt – nekem erről azonnal eszembe jutott Zsótér Sándor "Novemberi éj" c. szolnoki rendezése, amelyet egy hasonló, ámbár nem rácsos fehér emelvény dominált. Ez is éppolyan hideg, taszító benyomást keltett (Cziegler Balázs tervezte), önmagában is éreztette, hogy ebben a közegben senkinek nem lehet jó élni. Kétségtelen: egy elegáns nagypolgári lakás kámforszagát és ellenszenvességét jóval nehezebb megcsinálni színpadon, illetve akkor nem éreznénk már a kezdő pillanatban, hogy ez az előadás a máról fog szólni. A díszlet „csak” ellenszenvet keltett, élhetetlen térbe helyezte a szereplőket, a ruhák (Kárpáti Enikő) viszont egyértelműen a mából jöttek. Édes Annának kapucnija van, tréningnadrágja és ő is" be van drótozva", azaz van zenejátszója, ahogy a mai fiataloknak. (Egyes mozdulatait filmre veszik, és kinagyítják.) Ezen a ponton, ha nem is számítom Törőcsik Franciska néhány öntudatos megszólalását, előjön a legnagyobb probléma azonnal. Ha Édes Anna egy a mai fiatalok közül, akkor nem lehet cseléd, annál biztosan öntudatosabb. Ez a lány nem az a Kosztolányi-féle ösztönlény, szinte géppé vált cseléd, akit látnunk kellene ahhoz, hogy hiteles legyen a gyilkosság. Ez a lány nem buta, ha az alakítást komolyan vessszük, ez a modern lány egészen biztos, hogy nem jönne el Bandikától a rokona kedvéért, vagy ha igen, akkor a cselekmény valamelyik későbbi pontján lépne ki a Vizyéktől. Ha Anna alkatát megváltoztatjuk, akkor egészen új konstrukciót kellett volna hozzá építeni. Így a vasalós gyilkosság egészen hiteltelen, nem is válik egészen természetessé színpadon. Az előadás végén megjelenő kötél aztán pláne az.
Helyenként nem is lehet érteni, hogy néhány változtatásra miért volt szükség, mikor azok nem szolgálják a művet, sőt ellene hatnak. Ezzel az Annával még valószínűtlenebb, hogy nem fogadja el a házassági ajánlatot, hát még ha az elején az is elhangzik, hogy Bandika apja is házasságot ígért neki. (Ilyen gondolatai nincsenek Kosztolányi regényében, nem számító nő - nem gondolkodó lény.)
Törőcsik Franciskát én minden korábbi szerepében (Pillantás a hídról, A vihar, Liliomfi) igen kedveltem, sajnáltam is, hogy nem maradt az Örkényben, de most úgy érzem, hogy a rendezői koncepció áldozatává vált. Hiába van Anna feltűnő helyre dobott táskájára a „supernatural” felirat elhelyezve, ez nem old meg semmit. Kicsit sem rendkívüli ez az Anna, azt sem hisszük el igazán, hogy annyival szebben takarítana. Nyilván olyan Törőcsik Franciska Annája, amilyet tőle vártak, de fényévekre van attól, amilyen Kosztolányi regénye alapján szóba jöhetne. Ez az Anna-értelmezés volt a legfőbb bajom, és vele összekapcsolva az erőszakos és át nem gondolt modernizálás. Ugyanakkor: az is elmondható, hogy ezzel az előadással kétségtelenül akartak valamit, nem pusztán a repertoár feltöltésére készítették az alkotók és emiatt egyértelmű, hogy némi kíméletet akkor is megérdemelnek, ha nem sikerült a próbálkozás. Az előadás helyenként bosszantott, máskor szórakoztatott - unni nem untam, mint ahogy néhány mellettem ülő mezei néző, akik elhagyták a színházat is a szünetben.
Aki érettségivel rendelkezik, az elméletben egyszer elolvasta a regényt, valamennyi összehasonlítási alapja van. Én foglalkozásom következtében talán nyolcszor is megtettem ezt, elemeztem, így egyértelmű, hogy jobban zavarnak a különbségek, óhatatlanul is folyton hasonlítgatom a regényt és az adaptációt. Ezt a helyzetet védte volna ki, ha felvállaltan Závada-Kosztolányi mű szerepelne a színlapon, jelezve, hogy ez az Anna csak névrokona Kosztolányiénak.
Vártam szerdától öt napon át, de ennek ellenére csak nem csökkent bennem a veszteség érzete, mivel az előadás azt is megmutatta, hogy az összegyűjtött szereplőkkel egy sokkal jobb Édes Anna előadás is összejöhetett volna. Egy olyan, amely az emberi viszonyokat felmutatva a nézőben szűri le azt a következtetést, hogy mi is így élünk, ha már cselédeket nem is tartunk.
Csankó Zoltán Vizy Kornélból a hivatalnokra szorítkozik. Nem nagyon vesz részt a családi életben – ez a Kosztolányi mű szellemével egészen egybevág, ugyanakkor nem annyira elegáns jelenség, mint amilyenre szükség volna. Éreznünk kellene valamit a varázsából, a nagyvilági stílust, azt, hogy vonzó, akinek az a vétke, hogy nem igazán törődik a körülötte élőkkel. A vidéki fesztiválon résztvevő színészek közül Kelemen József lenne az, aki így hirtelen eszembe jutna, mint megfelelő Vizy. Mondhatja valaki, hogy ez csak marginális kérdés – ahhoz képest, hogy mennyire lényeges Anna értelmezése, valóban az. Ez a hivatalnok annyira jelentéktelen szereplő, hogy nemigen hisszük el neki, hogy valakinek eszébe jutna megölni.
Kerekes Éva Vizyné. Jobb neki és nekünk is, ha marad az Örkényben, ez volt az előadás közben az, ami többször is eszembe jutott. Kerekes Éva alakítása erős, még így is, hogy helyenként nem érezzük azt, hogy ez a díszlet és ez a koncepció előnyére szolgálna. Ugyan legjobb mellékszereplőként kapta meg a zsűri díját, de az alakítás egyértelműen a mezőny fölé növeli, egyértelműen a legdominánsabb szereplő lesz belőle a darabban. Ha igazán bátrak, akár a címét is megváltoztathatták volna a darabnak, mégha kevésbé is csengene jól, hogy "Vizy Kornélné". Itt-ott karikatúra felé is hajlik, mintha a közönség tetszésére hajtana, a darab és a rendezői koncepció ellenére is.
Nagyhegyesi Zoltán Patikárius Jancsiként kellően léha és könnyelmű, de érezzük az energiáját, humorérzékét és vonzerejét is, amivel Annát leveszi a lábáról. Ezt a szerelmi vonalat elhihetjük, ezt eljátsszák.
Végh Péter Ficsorja is jó, de akkora erővel nem bír, hogy elhitesse, hogy Annát terrorizálni tudja. A díszlet némileg funkciót nyer, amikor a tribün közepének alján vágott ajtócskán keresztül mászik ki ő is és Anna is. Jelzi, hogy vannak olyanok is, akiknek ebben a körben hely sem jut. Az megint egy másik kérdés, hogy a cselédek és az urak is azonos szinten vannak többször – annyi pusztán a közös bennük, hogy Annához képest magasabb szinten állnak.
A szöveg a regényt (a felszínen) a görög drámák mintájára formálta át. A mellékszereplők narrátorok is, elmondják a körülményeket, az el nem játszott történetet. (Ebben a főszereplők is részt vesznek.) Elég egyenetlen ez a kórus, a tribünön szétszórva ülnek, kint is vannak, bent is – hol szerepben, hol nem. Kiragyog a kórusból Vízkeleti Zsolt, aki két nappal korábban felhívta magára a figyelmem a Tigris és hiéna második felvonásában is és Moviszterként Honti György is. Utóbbi esetén bevallhatom az elfogultságot is, örülök, ha színpadon látom. Kórus és az antik görög színházat felidéző tribün ide vagy oda, a tragédia előszele nem érint minket. Nem lesz sorsszerű, elkerülhetetlen a gyilkosság, nem a szereplők karakteréből következik, hanem csak úgy megtörténik, szinte balesetként. Ehhez a koncepcióhoz inkább passzolt volna, ha legalább valami kapaszkodót adnának Annának: drog vagy alkohol hatására is elkövethette volna a gyilkosságot. De még ilyen külsődleges magyarázatot sem kapunk.
Az előadás élete ezzel a fesztivál-szerepléssel még nem zárult le: lesz belőle vendégjáték Székesfehérváron, nem elérhetetlen azoknak, akik például valami miatt - Kerekes Éva jelenléte? - megnéznék.
Annak ellenére, hogy nem tudtam azonosulni Hargitai Iván koncepciójával, mégis úgy tűnik az előadásból, hogy Tatabányán műhelymunka folyik. Ráadásul ismét hozzá kell tennem, hogy csak egy előadás alapján botorság megítélni egy színház munkáját, még akkor is, ha éppen ez az, amelyet a legfigyelemreméltóbbnak tart maga a vezetés vagy akár a társulat. Crespo Rodrigo igazgató érdekes műsortervet ismertetett meg velünk, továbbra is fenntartja az együttműködési kapcsolatait a győri, székesfehérvári színházakkal – lesz előrelépés idővel, ha hagyják dolgozni. Lehetséges, hogy a Nemzetiben látható majd idén a színház egy évaddal korábbi Nórája is, amely tavaly erre a fesztiválra betegség miatt nem juthatott el. Aki pedig nem rest az újjáépített színházat megnézni: a menetrend még lehetővé teszi azt, hogy valaki előadás után visszautazzon Pestre. Ez pedig nemigen mondható el sok vidéki városról.