2016. július 15. Tegnap meghalt Esterházy Péter, akinek jó sok olyan mondata volt, amelyikbe bele lehetett kapaszkodni. Emlékszem, hogy az általa 2013-ban kiadott "örülni" jelszót sok blogbejegyzésbe beleírtam, így ebbe is 2013. június 5-én, amikor a frissen kiadott könyvének felolvasóestjéről számoltam be. Most ezt a bejegyzést változatlanul ismét megosztom.
Mit keres egy felolvasó-est egy színházi ajánló blogon? A rövid válasz: E.P. maga teszi színházzá azt a röpke/szörnyen hosszú 45 percet, amíg olvas. Meg persze a szituáció, a pódium és maga a Rózsavölgyi. Ha Jordán stand up-ja színház, miért ne lenne az, ahogy E.P. olvas. Nekem az.
A nagynevű szerzőt saját kiadója, Morcsányi Géza büszkén jelenti be. Persze, ki ne lenne büszke, ha E.P. személyesen neki adja először át kéziratát. Én a magam részéről magát Morcsányi Gézát is tudom értékelni. Lassan évtizedek óta olvasom a fordításait, nézem a Radnótiban azokat a rendszerint Valló által rendezett előadásokat, amelyeknek ő volt a dramaturgja. Nem ilyennek képzeltem, valahogy egy alacsony és kövér ember az, amit a név mögé gondoltam. Erre jön egy szikár, kifejezetten magas ember. Jól beszél, ezt nem tudtam róla.
Ezután jött maga a Szerző. Azonnal eszembe jutott, hogy milyen régen megszűnt már a Kamra sorozata, amelynek keretében rendszeresen lehetett írókat hallani. E.P.-t többször is meghívták. Élvezetesen olvas fel, a nézők szeretik. Ma este belépve E.P. meglátta a pódiumon a kisasztalt, a széket és a mikrofont. Döbbenet! A mikrofon mögött a szék, de az asztal oldalt áll. Bűnös módon nem tette a Rózsavölgyi egyik alkalmazottja a szék és a mikrofon közé. Egy pillantással felmérhető volt a belső dráma, a Szerző ezt a mérhetetlen csalódást nem is rejtette véka alá. De heroikusan maga megoldotta a helyzetet és elkezdődött a program.
Előre mondta, hogy 45 percre számítsunk. Ez nem volt rossz húzás. Összesen 115 néző gyűlt össze (pontos adat Erikától, a teremfelügyelőtől) az egyébként 75 vendégre kalibrált Rózsavölgyiben. Igaz, voltak olyanok is, akiknek csak a lépcsőn jutott hely, azaz rádiójátékként élvezhették a programot, nem másként. Korösszetételre elmondható, hogy a közönség nagyjából 50-70 közötti volt. Körülnéztem és elképzeltem, hogy ezek az emberek valószínűleg E.P.-vel egyidőben voltak fiatalok, lehet, hogy örömmel fedezték fel még az első nagy műveket, vagy ki tudja, az is elképzelhető, hogy csak akkor kezdtek érdeklődni iránta, amikor már híressé vált. Nem mintha annyira számítana, de az előadásra várva bennem is felmerült, hogy ugyan ez az "Egyszerű történet" azok közé az Esterházy könyvek közé fog-e tartozni, amire azt mondom, hogy úgy-ahogy megértettem, vagy a másik csoportot fogja gyarapítani, amelyeket feladtam ill. beletört a bicskám. (Olyan halmazom nincs, amelyben azok az E.P.-könyvek tartoznak, amelyekkel meg sem próbálkoztam.)
Ha E.P. mondja valamire, hogy egyszerű, azt kizárólag a naív vagy tudatlan olvasó veszi majd készpénznek. Ráadásul a cím így kiegészítve ("vessző száz oldal - a kardozós változat") bizonyos félelmeket is kelthet. Egyrészt: messze virít a könyvről, hogy ez minden, de nem száz oldal. (Bár lehet, hogy E.P. matematikusként átszámozta az oldalakat és lehet, hogy van 1,25. oldal és 1,5. is - így kijöhet azért.) A kardozós változat? Szándékozik ezek szerint ugyanazt megírni másként is. Sebaj. Az aggodalom nem annak szól, hogy a megjelentek által tisztelt és becsült Szerző milyen könyvet ír, hiszen szinte mindegy az, nekifutunk. Esetleg alulmaradunk a kardozásban, de kíváncsiak vagyunk, mi jut eszébe. Hiszen a nagy írók (a nagy rendezők is) ugyanazt a gondolatmenetet folytatják, újrafogalmazzák - érdemes az energiát befektetni, hogy megértsük őt.
Miyen lehet a könyv az elhangzó részletek alapján? E.P. innen-onnan szemezgetett a műből (ráadásul pimaszul visszalapozott néha, nem is egészen sorban olvasott, jaj!) . Az volt az alapbenyomásom, hogy részleteiben értettem, elég sok poént elhelyezett a sorok között és a sorokban, azokat értékeltem, ugyanakkor kutya legyek, ha bármi összeállt a 45 perc után. Volt sok néző, aki el-elszunyókáltak közben, valószínűleg ők sem tudtak lineáris történetet eszkábálni maguknak a hallott anyagból.
Nem állt össze, sőt annyi újdonság sem derült ki a Szerzőről - hiszen azt eddig is tudtam, hogy nagyon szereti a XVII. századot vegyíteni a jelenkori eseményekkel. Roppant műveltséganyagot szedett fel az évek során, ezeket vendégszövegként elrejti sokszor az írásaiban. Jelen műben visszatér korábban már alkalmazott technikájához - fut a főszöveg és ott vannak a lábjegyzetek, amelyekkel meg-megszakítja önmagát. Hiszen a szöveg a fontos, látványossá teszi és meghagyja a tollhibákat, javításokat - többnyire szándékosan. Sajnos a tempója nem azonos az egyes befogadó tempójával - nekünk jó lett volna időnként megállni, visszalapozni és néha felsóhajtani - nane!, ezt ne, most mi van? Nyáry Pál, akihez lábjegyzetben hozzáfűzi: aki nem azonos Nyáry Pállal.
Egy ponton viszont megütődtem és kizökkentem. E.P. kijelenti, hogy a szégyenletes Vasvári béke 1666-ban volt. És ezt milyen könnyű megjegyezni. Más helyen viszont említi Zrínyi Miklós 1664-es "vadászbalesetét" és halálát. Én Kovács Sándor Iván (KSI) szemináriumára jártam, aki a legnagyobb élő Zrínyi-kutató. Annyira nem szúrtuk el az időt 1990-ben, hogy ez-az rám ne ragadt volna épp Zrínyivel kapcsolatban. Zrínyi Miklóst végtelenül letörte és elkeserítette ez a bizonyos béke (1664. aug.10.) és épp emiatt vált veszélyessé a Habsburgok számára, akik a vadkan bevetését szükégesnek gondolhatták - hiszen már korábbi időszakokban is bevált kellemetlen egyedek eltávolítására. (Zrínyi 1664. nov.18-án halt meg.) Most tévedett E.P. illetve a lektor is? Vagy az is lehet, hogy E.P. ebben a szépirodalmi műben önkényesen áthelyezte ezt az eseményt egy jól megjegyezhető évre és kandi módon várja a hatást, hogy lesz-e olyan olvasó, aki észreveszi ezt a szándékos elírást? És éppen ezért haknizik ezzel a részlettel Kalocsától Budapestig? Bevallom, én nem éreztem magamban az erőt, hogy ezt megkérdezzem tőle, bár ott volt egy karnyújtásnyira, egészen kiszolgáltatva a dedikálóknak. (De majd KSI elolvassa a regényt egész biztosan, és beolvas a Szerzőnek még biztosabban.)
Jó. Ennyit az álkötözködésből. Nem utasítom el a kihívást, elolvasom a regényt. Legalábbis megkísérelem. Nem mintha enélkül az est nélkül nem próbálkoztam volna, de most talán még inkább érdekel, a lábjegyzetekből pedig valószínű egy egész sor ismeretlen író nevét fogom kijegyzetelni, akikkel szintén próbálkozhatok majd.
Végezetül: és miért van a címben idézőjelben az "örülni"? Csakis azért, mert ezzel a szóval kezdődik a regény és ezzel is végződik. Mi meg csak örülhetünk neki, hogy ez legalább világos.
