Ha szép az idő vasárnap délután mi lehet elég ok arra, hogy az ember mégis egy beavató operaelőadásra vigye el a gyerekeket és ne a játszótérre vagy a Margitszigetre?
Szétnézve a Fesztiválszínház nézőterén megállapítottuk, hogy még sokan mások is meghozhatták volna ezt a döntést, de nem tették. Mi vonzott minket mégis? Ami jellemzően egy operánál: a közreműködők nevei közül néhány ígéretesnek hangzott. Garanciát látszott adni a minőségre. Előre hozzá is teszem gyorsan, hogy akik miatt mentünk, azok be is váltották a reményeinket - de egy opera mégis sok emberen múlik és csak részértékei voltak az előadásnak. Toronykőy Attila nekünk elsősorban a Pomádé rendezője, amit mind nagyon szeretünk. Ebben az előadásban is a közreműködésével létrejött koncepció érdekes volt. Nincs a színlapon külön látványtervező megjelölve, valószínűleg az övé a vetített háttér és a képkeretek együttes alkalmazásának ötlete. Nagyon szuggesztív ez a háttér, helyenként a képkeretekben a kórus illetve egy-egy szereplő jelenik meg, akikről énekelnek. A produkciónak ez a kerete jól ki van találva, csak az énekesek színészi játéka és a legtöbbjük éneklésének igazi minősége az, ami hiányzott. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen produkció kevés próbával jön létre, nincs mód igazán hosszú próbafolyamat alatt a szereplők játékát összehangolni. Színház is meg koncert is ez, pontosabban úgy teszünk mintha operát játszanánk, közben valójában "csak" ismeretterjesztünk. Nem vagyok benne biztos, hogy erre ilyen formában valóban szükség van, HA nem lehet maximális igényességgel, a legjobb feltételekkel (CSAK igazán jó énekeseket felhasználva) megvalósítani. Az új generáció tagjai, a gyerekek ha kapnak egy korai rossz élményt, ha átélik, hogy egy rossz opera milyen unalmas, sokkal nehezebb lesz később őket elrángatni. Lányaim közül az egyik öt évesen látta Kovalik Mozart maratonjának "sárga" Figaróját és azóta rajong a műfajért, és mindenkire emlékszik, aki abban benne volt. Követi azóta is a tevékenységüket. Így neki húzónév Cseh Antal, aki annak idején Figaró, ma Gáspár volt - megjegyzem, hogy az, amit ő csinált az előadásban a legnézhetőbb eleme is volt. Persze könnyű neki, a gonosz szereplőt mindig hálásabb eljátszani. Ugyanígy Oberfrank Péter vezényelte a Figarót is, most pedig ezt a mai matinét is - a produkció zenekari megvalósításával nem is lenne bajunk, de a hangosítás azért furcsa volt. Nem nagyon tudom, hogy miért volt rá szükség, de valami nagyon nem stimmelt azzal sem. Ugyanígy nem tudom, hogy az énekesek kiválasztása kire hárult, ki válogatta össze ezt a gárdát - én nem vagyok meggyőződve, hogy jobb fiatal énekeseket nem lehetett volna találni. (Nyilván az is kötöttség, hogy kik ismerik a szerepet.) Sajnos, ha a hőssel nem lehet azonosulni, mert sem el nem énekli, sem el nem játssza a szerepet, akkor azért nagyon is felmerül az emberben, hogy ugyan miért is ment oda.
Az én véleményem szerint egy operának, amelynek persze majdnem mindig ostoba a története, csak akkor van értelme, ha magas minőségben éneklik ÉS játsszák, ezzel esztétikai élvezetet okoznak, de ezen túl is megjelenik valamiféle üzenet a mának, a nézőnek. Ha elhitetik, hogy van a szereplők sorsához közünk. Ha ez nincs, akkor egy elszúrt estéről van csak szó. De legyinthetünk, rosszul döntöttünk ez egyszer - "mert emberé a tévedés", mondhatjuk a történetet bölcselkedve lezáró prófétával.
