"Némileg hasonló élmény, de 3 órában egy szünettel A vágy villamosa (Vágyvillamos címmel) a Radnótiban, ami Zsótér Sándor rendezése. Bár kicsi színház a Radnóti, egy Zsótér-rendezést bevállalni az mindig kockázatot jelent, talán még 6o fős nézőtéren is az lenne. Zsótér ugyanis nem hagyja magát befolyásolni olyan apróságoktól, hogy nézőszám, az előadás eladható lesz-e vagy sem, hanem az adott darab és a rendelkezésre álló színészek által inspirálva kísérletezik, mintha már vagy 25 éve egy gondolatmeneten töprengene, azt mindig alakítva, továbbgondolva. Ha egy új rendezését várom, sose tudhatom, hogy mi jön ki belőle - helyenként nyugodtan el is ismerem, hogy nem fogom fel, hogy bizonyos dolgokat miért csinál v. miért nem csinál. Van, amikor szándékosan provokál, van amikor önkéntelenül. Van előadása, amit könnyen követni lehet és van, amikor  ez nem megy semmi áron.

Jelen esetben a Vágyvillamos térkezelése az, ami feltétlenül szokatlan ( elvileg egy szobában ill. a ház előtt játszódik az egész ). Zsótér a Színművészeti Egyetem egyik belső udvarából "lopott" egy teret, azt másolja egy az egyben. Egy külső teraszon vannak tehát a szereplők, ahelyett, hogy a lakás hálószobájában tennének-vennének, és így természetesen elmaradnak a más rendezésekben megszokott mindennapi cselekvések, nem tesznek-vesznek a színészek a párbeszédek kíséretében, nem próbálnak naturalista módon úgy tenni, mintha igazán az életükbe lesnénk be. Lehet, hogy valaki amúgy sem szokott mosogatni, amikor az élete nagy tragédiáját elemzi a barátjának, ki tudja. Zsótérnál - ebben a fázisban - mindenesetre nincsenek most sem felesleges mozgások. Olyannyira, hogy az előadás elején a két lánytestvér egy tejüveg-fal mögött áll és az első párbeszédet innen halljuk. Nem tűnik nagyon ésszerű gondolatnak, hogy éppen az arcvonásaikat nem vehetjük ki, csak két elmosódott figurát látunk, de feltétlenül éles lesz a nézőben az a vágy, hogy lássuk őket és megtudjuk, milyenek. 

Miután ezt a darabot számtalanszor olvastam és két olyan korábbi előadásról is őrzök emlékeket, amelyek nekem tetszettek (Eszenyivel most is megy a darab a Radnóti szomszédságában, a Tivoliban. Legalább 12 éve megy és még sosem kaptam olyan levelet, hogy probléma lenne eladni. Folyamatos a teltház, mert jó is az előadás, meg persze a híres színésznőt is látni akarják. A másik előadást Szász János rendezte, ami a kritikusok minden elismerését elvitte - Csoma Judit volt a főszereplő és Szabó Márta ebben tűnt fel először igazán sokaknak.), fogalmam sincs, milyen lehet úgy beülni, ha valaki nem ismeri a történetet. Valószínűleg még izgalmasabb.

Ebben az előadásban a főszereplő Kováts Adél, aki engem nagyon meglepett, mert bár sokan nagyra tartják és alkatilag neki való a szerep, ennyire revelatív alakítást nem reméltem tőle. Szinte azonos súlyt ad a testvér szerepének a sokkal kevesebb szöveget mondó Petrik Andrea is, aki valószínűleg a legtehetségesebb öt fiatal színésznő közé tartozhat Pesten (3o alattiakra gondolok). Miután szeptember elején láttam a nyílt napon egy jelenetet, érdekes volt összehasonlítani, hogy mit fejlődött a két színésznő a próbafolyamat alatt. Petrik Andrea sokkal inkább kész volt a mellesleg kevésbé összetett karakter megrajzolásával, már akkor látszott, hogy nem fog mellékszereplőként asszisztálni az előadásban. Schneider Zoltán hatalmas segítség, Kováts Adél talán akkor a legjobb, amikor vele van színen.

Az előadás egyetlen problémája az, hogy Csányi Sándor lenne az, aki Kováts Adél ellenségét-ellenfelét játssza, aki semmiképp nem méltó partner. Alkatilag megfelel a szerep követelményeinek, de valahogy nem egy vonzó, elementárisan erőszakos macsót látunk, hanem egy elpuhultat. Ez az ember nem mozgatna meg mindent, hogy sógornőjét eltávolítsa, legfeljebb maradna még tovább a tekepályán a haverokkal.

Természetesen az előadást lényegében mégis miatta fogják tudni eladni, mert feltehetőleg ő a legismertebb név."