Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Mindkét szereposztással megnézhettem Szikora rendezésének házi főpróbáját.

Azt hiszem, hogy az előadás annyira kész van, amennyire kész lesz. Az énekesek többé-kevésbé kihozták magukból azt, ami bennük van. Nem mindenki csinálta végig maximumon, de voltak olyanok is, akik igen. Voltak egészen szép alakítások és "óriási rendezői tévedések" is, vagy szebben mondva: olyan megoldások, amelyek kevéssé értelmezhetőek vagy hozhatók összefüggésbe a darab szellemével - az én meggyőződésem szerint.

Minthogy Vilma továbbra is érdeklődik az opera illetve különösen egyes énekesek iránt, a jövő héten mindkét szereposztást újra fogom nézni vele, mivel pechemre Fekete Attila és Bretz Gábor nem együtt szerepel ezúttal. 

Előljáróban annyit, hogy egészen más előadást lát az, aki a Fekete Attilát tartalmazó szereposztást nézi, mint aki a másikat. Teljes magabiztossággal tudom nektek mondani, hogy sokkal jobban jártok az elsővel, ha az időpontok megfelelőek. (Egyébként 2 óra és tíz perc egyben a menetidő - ennyit kell kibírni vagy ennyi idő van az élvezetre.) Én nem annyira lelkesen nézem újra a másodikat, bár Bretz tagadhatatlanul jó (és sármos) benne...

A Bolygó Hollandi ezúttal egy tapasztalt szakember, egy színházi rendező kezébe került, aki ugyan igazi csodákat már egy ideje nem csinált (Miskolcon én emlékszem egy jó Karamazov-rendezésére kb 1985-6 környékén, de az utóbbi időben  maradandó  nyomot is hagyó dolgokat keveset tudnék sorolni), de megbízhatóan dolgozik. 

Emiatt számomra elég tragikusnak hatott egy-egy megoldása, ami valószínűleg a többi naív nézőt is el fogja gondolkodtatni - kivéve a Wagner-rajongókat, akik már elvből sem nézik az előadást, csak hallgatják.

Az előadás lényegében a világításra  épít. Hatalmas kivetítőn, led lámpákat is hasznosítva elénk vetül a hajó (a plakáton vörös a vitorla, az előadásban fehér és semmi nyomasztó nincs rajta, a legátlagosabb vitorlás). Ezen kívül alig van valami a színpadon. Az első részben a viharban dolgozó matrózok 3 kötéllel küzdenek, megkötik, húzogatják - valamit csak kell csinálni. Később ugyanezek a matrózok, amikor ünnepelnek már beérik azzal, hogy rendezett sorokban táncolnak, mintha az Állami Népi Együttes fellépésére készülnének. A kormányosra bízza a kapitány a hajót ( ebben a kis szerepben Horváth István sokkal szebben szólt, mint ma Boncsér Gergely) és ez a kormányos 2 perccel a parancs után a kötél mellől előkapja a  legvacakabb minőségű hálózsákot, ami kapható a piacon (naná, hogy esetleg plusz 15 fokban jó, a viharos tengeren kevéssé) és csizmástul belefekszik csak úgy. Húzogatja az ária közben (menne haza a barátnőjéhez már) a zippzárt és elég hatásosan vonja el a figyelmet a dal szépségéről. Szó nincs itt véletlen elszunnyadásról. (Nem az énekes a hibás, biztos nem az ő ötlete volt ez a megoldás v. inkább pótcselekvés.)

Ezt túlélve következik a Hollandi megjelenése.

A sötét ruha helyett a Hollandi vörösben pompázik, a hosszú kabátra egy sárga-barna-bordó színekből összeállított örvényminta lett varrva. Gyönyörű a kabát,  iparművészeti műremek -száz éveken keresztül ebben bolyongani a tengeren, egy hajót irányítani? - na nem. Berzsenyi Kriszta jelmezét elfogadnánk, megértenénk a motívum jelentését (egy riportban ő is örvény-motívumnak nevezte a díszítést, így ezt jól gondoltam - bravó!), DE és ez a de nem jelentéktelen de: a hajó teljes legénységét ugyanilyen kaftánokba öltözteti. Ez nemcsak azt az egyébként a mű központi gondolata szempontjából érdektelen kérdést tolja előtérbe, hogy konkrétan miért bolyong a Hollandi, miért bolyong a legénység? Mindenki átokkal van verve? Mit követtek el? Mindenki ugyanazt és legalább hétévente testületileg kimenőt kapnak egy napra és asszonyt keresnek. Még aznap hűséget is esküsznek nekik és mind csalódnak és mennek vissza kísérteni a tengerre? Ha minden matróz a Hollandi körül egyen-feketében van, nemcsak, hogy olcsóbb is lett volna ez a kaland, de nem merült volna fel senkiben, hogy egyáltalán foglalkozzon a legénységgel és ez a szép jelmez nem fokozódott volna le egy pillanat alatt. (Nem is lett volna muszáj megmutatni.)

(Nem tudott nem eszembe jutni egy ezer éves - 1997-es- amerikai musical-élményem, a "How to succeed in business without really trying". Ebben a főszereplő egy partyn megjelenik egy - leértékelésen vett - szuper-estélyiben, elénekel egy nótát, majd bejön egy másik lány, aki épp azt vette meg, majd egy harmadik, míg végül mindenki ugyanabban az egyedinek látszó ruhakölteményben énekel, mind a húsz lány - ezáltal az éppolyan tucattá válik, mintha farmer-póló lenne az öltözékük.) 

Később a Hollandi hajójának a legénysége ismét megjelenik, kissé lepusztulva, maszkokban. Ez már az után történik, amikor Senta hűséget esküdött a főnöknek.

Jelmezileg a tengerészek mintha jobban jártak volna a csíkos kék pólóban, kék nadrágban, de nem mindenki. Többen egy plusz atlétát is ráhúzhatnak erre - amin kedvesük fényképe van.

Minthogy a kórus kb. azonos a két szereposztásban, némi időt szenteltem annak is, hogy amikor párjukkal lépnek fel a lakoma-jelenetben, mennyire egyeznek a képek. Jelentem: nem igazán. 

A lányokon lévő pasi-képek tulajdonosai más lányokkal álldolgálnak párban. Ez lehet egy mély mondanivaló kifejeződése is (lám, az emberek nem hűségesek, rajtuk a hivatalos szerelmük képe, és mással kavarnak mégis), de inkább azt hiszem, hogy pusztán találomra tették fel a képeket, nem gondolták, hogy valaki majd ezekre is szán időt.

A tengerészek után látjuk a lányokat is, akik szintén kékben - hosszú hálóingszerűségben énekelgetnek, ugyanolyan fotóval elől.

Az imént elfelejtettem említeni, hogy a tengerészek és a lányok hátán is mindenféle vicces és nagyon színvonalas feliratok vannak, pl. I love (szivecskével persze) coffee, Mum, Me, Tom, Chris, pizza stb stb NA? Látjuk teljes mélységében a népet, akik között biztos, hogy egy sincs, aki hűséget esküdhetne a Hollandinak.

Nem ennyire rossz, sőt mutatós megoldás, hogy a fonó lányok bokájára és kezére gumiszalagok vannak kötve, és ahogy kezüket mozgatják ez a hálószerűség, ami képződött érdekesen mozog. Nem hiányoznak a rokkák. Viszont: Senta (a kapitány lánya, ha valaki ezt nem tudná) kap egy valódi szövőszéket (ugyanezekkel a szalagokkal) és amellett ül.  Ő más. De könyörgöm, minek ehhez a szövőszék, ha nincs rokka? Mert majd az ária közben fel lehet rá mászni és magasabb az énekesnő? Vagy van mellette szék?

Nekem ez kevés indok.

Senta meglepő módon teljesen ugyanolyan ruhát visel, mint a Hollandi, mégpedig  egy kék kabát alatt. Ki hitte volna. Viszont ez könnyen magyarázható: kifejezi összetartozásukat is. (Akik praktikus magyarázatot akarnak: van egy képe a lánynak, amin ott a Hollandi - nyilván azt másolta le.)

Társnője viszont egy lila kiskosztümöt kap, parókát, napszemüveget és egy női magazint olvas. Be van drótozva, azaz ő is MP3 lejátszóján hallgat valamit. Ő lenne a lányok felügyelője - mindenkinek háttal. Ez OK.

SŐt az is OK, ahogy amikor mindenki elkeseredésére Senta elhatározza, hogy ma is elénekli a Hollandiról szóló balladát, ami minden igazi Bolygó-előadás csúcsélménye kellene, hogy legyen, ezen a ponton mindkét társnő (mindkettő igazi minőség, Balatoni Éva és Kovács Annamária is nagyszerű a kis szerepben) fogja magát és visszadugja fülébe a dugót, sőt el is fordulnak. A kórus tagjai nagy érdeklődést kellene, hogy mutassanak, látványosan háttal ülnek le. Ez voltaképp rendben is van, a plebs nem ér fel a kiválasztott nőhöz és unják annak folytonos elvágyódását. Ők jól megvannak a maguk kis világában. Sőt, kifejezetten élvezik még a munkát, később hajukkal tisztítják párjuk csizmáját.

Nem így Senta. Senta figurája az, amin az egész előadás megfordul, ennek az értelmezésén. Épp a két gyökeresen eltérő alkatú Senta teszi azt, hogy más előadást lát az, aki Lukács Gyöngyivel és mást, aki Rálik Szilviával nézi.

A két Hollandi - az 1. számú Thomas Gazhelli és a 2.-es Kálmándi Mihály, aki már az 1991-es előadásban is Hollandi volt, és aki egy szemet sem öregedett, éppen úgy tartja magát, mint a szereplő, akit megtestesít. Néhány év kihagyással újra és újra eljátssza és nem változik a minősége sem. 

A két Hollandi alkatilag is hasonló és hozzáállásukban is. Nekik Wagner és a rendező is kisebb teret engedett, hiszen adott az átok (miért?), adott a bolygás, a hét évenkénti partra szállás a hűséges lány megtalálásának céljából. Megtudjuk, hogy többen elkárhoztak, mert esküjüket nem tartották meg. Arra már nem kapunk választ, hogy mennyi idő alatt kellett csalódnia a Hollandinak, lehúzott-e velük legalább hét évet, vagy mindenki egy napon belül meg is csalta.   A Hollandi megváltásra vár és az egész sorsa azon múlik, hogy talál-e bárkit, aki mellé állna, társa lenne. (Eszünkbe juthat a hasonlóan optimista Kékszakállú...főleg, hogy Kálmándi szokta azt is énekelni.)

(A vendégművészről pedig Perencz Béla, aki most is ki van írva, de ezek szerint most sem énekelhet, ahogy tavaly az Arabella előtt is elvették a szerepét, most is ez történhetett?)

A Hollandi nem is tudja, hogy szerencséjére épp azzal a nővel fog összesodródni, aki gyermekkori szerelmecskéjét, az érte valóságosan, hűségesen és nagyon megbízhatóan lángoló vadászt is eldobva éppen az ő legendájába szeretett bele és legfőbb ambíciója, hogy megváltsa, ahelyett, hogy valami átlagos pasassal élje le az életét, hordja annak a fényképét vagy netán a hajával fényesítse a csizmáját. 

Ez a vadász az első szereposztásban Fekete Attila, aki a sok igazi főszerep után ebben a két jelenetes szerepben mutatja azt meg, hogy ilyen rövid szerepben is fel lehet egy teljes sorsot mutatni és reális alternatívát látunk. Azt látjuk, hogy a nő egy valódi, őt jól ismerő embert áldoz be az ábrándért. Valakit, aki őt szereti, nem egy akármilyen nő hűségére vágyik. A vadász nincs egyenruhában, ő és a társalkodónő az egyetlen, akik mintha független emberek lennének. Korábban sose gondoltam, hogy ez a vadász valaki - de ha a második szereposztásban fellépő "ígéretes Wagner-tenort" nézzük (az opera prop. anyagából idézve), akkor megint csak egy halál jelentéktelen nyavalygó pasit látunk, akitől nagyon is ésszerű megszabadulni. Attila a hősök után eljátssza a hétköznapi embert, de nem lesz jelentéktelen. Átérezzük a drámáját. Egyébként ő a főpróbán sem spórolt a hangjával, odatette magát huszonöt néző és pár fotós előtt is.

ÉS végül a lány. Milyenek ezek a nőszemélyek? Mi vár rájuk?

Lukács Gyöngyi Sentáján végig érződik az, hogy pontosan látja az örvényt, amibe készül. Felfogja a Hollandi tragikus sorsát és ezzel a tudattal, végig félve, de vállalja a döntést. A vadásszal folytatott második jelenetben még a megingás is ott van, az elbizonytalanodás, de mégsem gondolja meg magát. Gondoljuk csak meg, egy vadidegennek örök hűséget, sőt szerelmet ígérni, azért nem egyszerű. Ott a legenda, az imádott kép - de ahhoz könnyebb viszonyulni, róla álmodni, mint egy valódi emberrel letölteni egy életet. Ebben az előadásban szó nincs arról, hogy a sértődött Hollandi (hiszen látja menyasszonyát mással beszélni!) elhajózna, a lány pedig a tengerbe ugrana és a papírforma szerint mind meghalnak és a Hollandi lelke megmenekül az átoktól. Nem. Ennek az előadásnak igazi happy end a vége: a Hollandi várja Sentát, aki felé indul - a többiek tűnnek el a süllyesztőben mind. Az a baj ezzel, hogy sokkal sötétebbnek tűnik ez a lezárás, annyira nehezen szánta magát rá Senta, hogy a Hollandihoz menjen, igazából tragédiaként érzékeljük azt, hogy mindkét szereplő megkapja azt, amire vágyott.

Rálik interpretációjában az egész teljesen más. Ez a Senta pontosan tudja, hogy mit akar, nem érzi át a helyzetet, nem érzi nehéznek a döntést (és persze neki egy nyamvadt vadász jutott, attól nem kérdés, hogy meg kell szabadulni) és nagy magabiztossággal nyomul előre. (Akár Judit a Kékszakállú elején.) A Hollandi hamarosan papuccsá fog válni, ezt érezzük.

Ez a félig-meddig happy endes ősváltozatos értelmezés erősen emlékeztet a tavalyi Arabellára, ami ugyanígy két eleve egymásnak rendelt ember találkozásáról szóltak (de ott a férfi szeretett bele a nő képébe). Az is happy end lett némi kis félreértés elsimítása után. (ÉS ugye Perencz azt sem énekelhette el - majd most tavasszal, ha minden igaz.)

Ez van, ezt kell szeretni.

Ezen kívül az Operában nemsokára lesz Trubadúr, jön a Don Giovanni, amiben Bretz előbb Leporelló, majd márciusban az Erkelben (ha tényleg beindul) címszereplő is lesz, mégpedig Cser Krisztiánnal, aki viszont Leporellóvá most válik - így egy rossz rendezést kétszer is nézni fogunk, ráadásul ezt mindkét lánnyal. Lesz 7 db Xerxész, ami jó szereposztásban megy, és Vilma mind a hétszer ott akar lenni. Aki nem látta, vállalja be - ha egy normálisan megrendezett előadást akar látni, több esélye idén nem lesz. Kivéve, ha elmegy a Pomádéra és a szintén márciusra elővett Kovalik-féle Anyeginre. Az egy igazán jó rendezés, a darab lényegét igazán feltárja.

 

Címkék: Opera A bolygó hollandi Kovalik Bretz Gábor Fekete Attila Rálik Szilvia Horváth István Szikora János Lukács Gyöngyi

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr265086037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása